Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-06 / 155. szám
10 SPORTTUKOR 2012. JÚLIUS 6., PÉNTEK SPORTTURMIX Kupadöntő AMERIKAIFUTBALL. A Szlovák Bratislava Monarchs együttesét fogadja a Nyíregyháza Tigers amerikaifutball-csapat szombaton a Közép-kelet Európai Interliga (CEI) döntőjében. „A 2006-ban alakult egyesület 2008-ban megnyerte a divízió lies bajnokságot, tavaly pedig az első osztályban lett bajnok” - mondta az eseményt felvezető szerdai, nyíregyházi sajtótájékoztatón Balogh Gyula, a klub elnöke. A sportvezető elmondta, a Tigers rendkívül jó szezont zárt, az alapszakaszban veretlenül végzett az első helyen, az európai szövetség így lehetőséget biztosított arra, hogy az Interiga döntőt Nyíregyházán rendezzék meg. A nyíregyháziak az alapszakaszban 30-14-re győzték le a pozsonyi alakulatot A Közép-kelet Európai Interliga döntőjét tavaly Budapesten rendezték, ahol a szerb Pancevo Panthers és a Győr Sharks mérkőzött meg a bajnoki címért: a győzelmet végül a magyar csapat szerezte meg. Otthon játszanának labdarúgás. Az egrieket meglepte a Magyar Labdarúgó-szövetség azon döntése, hogy nem játszhatják otthon a hazai meccseiket, a felmerült problémák megoldása kapcsán pedig az MLSZ-hez fordulnak. „Szinte „fejbe vágott” bennünket a döntés, amely a korábbi kérelmünket figyelmen kívül hagyta, ettől függetlenül továbbra is azon dolgozunk, hogy hazai mérkőzéseink helyszíne a Szentmarjay Tibor Városi Stadion legyen” - mondta Kocsis Zoltán, az Egri FC ügyvezető igazgatója. Az újonc egylet a licenc eljárásban a DVSC stadionját akkreditáltatta otthoni találkozóira, tekintve, hogy a megyeszékhelyi létesítmény jelenleg nincs még olyan állapotban, amely az élvonalban előírt követelményeknek megfelelne. „A világítás legkorábban október 15-ig készül el - tette hozzá Kocsis Zoltán. - A stadiont az elmúlt hetekben két biztonságtechnikai szakértő is körbejárta, akik elkészítették a statikai jelentéseket, és hamarosan hozzáláthatunk a munkálatokhoz. Szó sincs arról, hogy félrevezettük volna a közvéleményt, ugyanis például a nézőtéri korlátok gyártása már elkezdődött.” Egy régi pálya az új után FORMA-l Brit Nagydíj, Silverstone V1 ///// , jT ~ Az idei évben is várhatóan meg fognak telni a lelátók a hétvégi futam helyszínén, hiszen nyolc csapatnak is itt, a ködös Albionban van a főhadiszállása. Ráadásul a nemrég végrehajtott drasztikus átalakítások után még vonzóbb helyszín lett Silverstone. Nagy múlttal rendelkezik a hétvégi futam, hiszen 1950 óta minden évben A világbajnoki pontversenyt vezető Fernando Alonso (Ferrari) most is győzelmi reményekkel érkezik standé A három egymás utáni utcai pályát követően a mezőny egy épített pályára a Brit Nagydíj helyszínére, Angliába utazott. A még mindig újnak számító valenciai pálya után a Silverstone-i egy nagy hagyományokkal bíró tradicionális pályának számít a versenynaptárban. Forrás: Amber PR rendeznek Nagy-Britanniában Forma-les Nagydíjat. Angliát az autósportok bölcsőiéként is aposztrofálják. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Nlkl Lauda és Michael Schumacher három vagy több alkalommal is felállhatott itt a dobogó tetejére. A Brit Nagydíj-győzelem így nem meglepő módon több pilótának is szerepel a bakancslistáján. 2011-ben az a Fernando Alonso nyerte meg ezt a futamot, aki az elmúlt futamon, Valenciában győzedelmeskedett. Ennek ellenére nem lehet megmondani ebben a kiegyenlített mezőnyben, hogy a Ferrari pilótája át tudja-e menekíteni formáját erre a hétvégére is. Ebben az esetben egyedülálló módon triplázna az idei szezonban. Egy biztos, a hozzáértők szerint lesz még olyan győztes ebben a szezonban, aki még ebben az évben nem állhatott fel a dobogó tetejére. Ami a hétvégi esélyeket illeti, a Mercedes és a Force India csapatvezetői szerint a Red Bulinak jó esélyei vannak ezen a pályán, s igazából itt dől el, hogy milyen formában lesz a többi futamon.- Silverstone az a pálya, amelyen a jó aerodinamikai csomag gyümölcsöző lehet, s megláthatjuk, hogy hol tart jelenleg a Red Bull. Várhatóan gyorsak lesznek az autói, s így a csapatoknak szemmel kell majd tartaniuk őket - szögezte le Bob Fernley, a Force India vezetője. Mint ismeretes, Sebastian Vettel domináns szerepet játszott a két héttel ezelőtti Európai Nagydíjon, Valenciában. Autója műszaki meghibásodása miatt végül a németnek fel kellett adnia a futamot, de addig olyan könnyedséggel uralta a versenyt, hogy áz aggodalomra adhat okot a többi csapat számára, nehogy visszatérjen a repülő bikák Forma-l-es uralma. A Mercedes csapatvezető Ross Brawn szerint azonban lehetséges, hogy a valenciai jó forma nem csak a kitűnő aerodinamikai teljesítménynek volt köszönhető, hanem annak is, hogy jól ki tudták aknázni az abroncsokban rejlő lehetőségeket. A Pirelli a kemény és a lágy abroncsait viszi Silverstone-ba. Az angliai pálya egyetlen hátránya a megjósolhatatlan időjárás. Egyenlőre elég esősnek és szelesnek ígérkezik a hétvége. Ez nem túl bíztató a csapatok számára, elég mozgalmas időmérő edzés és verseny várható így a nézők nem kis örömére. A Silverstone-i pályát 2010- ben átépítették, s kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hívatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Ez a rész majd 800 méterrel hosszabbította meg a pályát, így ez lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája. Az átlag- sebesség várhatóan nem változik meg, s miközben gyors marad a pálya, kevésbé fog az erős motorral rendelkező autóknak kedvezni. A motorerősségnek azért fontos szerepe marad a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. A Silverstone-i pálya nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő elegye. A gyors szakaszok miatt nagy figyelem hárul majd az abroncskopásra, emiatt nagyon elé vigyázatosan választanak majd az istállók gumikat. Az 52 körös Brit Nagydíj július 8-án helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 14 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza 5891 m, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot Fernando Alonso tartja 2010-ből, ideje 1 perc 30,874 másodperc. 2011- ben Fernando Alonso szerezte meg a győzelmet Silverstone- ban, így tehát Ferrari-siker született. A spanyol pilóta ideje 1:28:41.196 volt. A második és harmadik helyezett a Red Bull két pilótája, Sebastian Vettel és Mark Webber lett. A verseny és a pálya A magyarok többségét legalább háromszor ellenőrizték London 2012. A londoni olimpiára készülő magyar sportolók nagy többségét már legalább három alkalommal ellenőrizték - derül ki a MOB honlapjának anyagából, amelyben Tiszeker Ágnes, a Magyar Anti-dopping Csoport (MACS) vezetője nyilatkozott többek között a mintavételekről. A doppingellenes feladatokat ellátó nemzeti szervezet első embere az interjúban elmondta, hogy még a kiutazás előtti napokban is lesznek ellenőrzések, mert az illetékes világügynökség, a WADA már „kipé- cézett” magának néhány magyar olimpikont, de a „last minute” tesztelésre mások is számíthatnak. „Ezek a hetek egy hosszú és fáradságos út, más szóval egy átfogó program végső szakaszát jelentik, amelynek az volt a sportolók számára a legfontosabb üzenete, hogy állandóan jelen vagyunk, nem vesz- szük le a szemünket róluk - jelentette ki Tiszeker Ágnes. - Hozzá kellett szokniuk a bejelentett vagy váratlan megjelenésünkhöz, a kéréseink megkerülhetetlen teljesítéséhez és szerintem ennek - a folyamatos tájékoztatással kiegészülve - meg is volt a kellő hatása. Nyíltabban fogalmazva: a visszatartó ereje.” „Mind ennek ellenére - tette hozzá a MACS vezetője - a 159 magyar olimpikonért egytől egyig nem merném tűzbe tenni a kezemet, de erősen bízok abban, hogy a londoni versenyek - magyar ügy - nélkül fejeződnek be. A veszélyforrások között elég csak kettőt említeni. Könnyen megtörténhet, hogy egy sportoló gyanútlanul és még véletlenül sem szándékosan olyan táplálék-kiegészítőt fogyaszt, amely számára ismeretlen tiltott anyagot is tartalmaz és ugyanez a helyzet bizonyos stimuláló hatást is kifejtő készítményekkel.” A MACS vezetője kitért rá, hogy a Londonba készülő tizenkét magyar doppingellenőr kivétel nélkül önkéntesként dolgozik majd a WADA nemzetközi csapatában, tehát fizetésre, vagy napidíjra nem is számíthat. Repülőjegy, ellátás jár nekik, meg az ellenőrök speciális formaruhája, ha viszont egy-egy napon nem lenne megbízatásuk, akkor maguknak kell gondoskodniuk az étkezésükről. „Ez egy olyan szerep, amelynek betöltését minden munkatársam megtiszteltetésnek és élete nagy kihívásának tekinti és éppen ezért nem is vár javadalmazást érte. Téved tehát az, aki üzleti lehetőséget gyanít az önkéntesek munkája mögött. Már arra is nagyon büszkék lehetünk, hogy egy ilyen szép számú magyar csapat kapott meghívást az olimpiára - mondta Tiszeker Ágnes, aki a londoni doppinglaborról is beszélt: - A világ egyik legmodernebb intézménye ebben a kategóriában, össze sem lehet hasonlítani a Pekingben látottal. Ez meg is fog látszani az analízisek biztonságán és gyorsaságán, tehát azok sem érezhetik biztonságban magukat, akik a legújabb EPO-készítmények, vagy eddig ismeretlen növekedési hormonok szedésével igyekeznek becsapni az ellenőröket, vagy tisztességtelen úton sikert elérni.” * * * Magyarországtól némileg jobb szereplés várható Londonban, mint a legutóbbi, pekingi olimpián: 11 éremmel a 20. legeredményesebb nemzet lehet - derül ki a PwC pénzügyi tanácsadócég előrejelzéséből. A vállalat immár negyedik alkalommal végez tudományos módszereken alapuló becslést a várható ötkarikás eredményekről. „A főbb tendenciák között elmondható, hogy a házigazda ország rendszerint jobb eredményt ér el, mint amire gazdasági ereje, vagy népességszáma predesztinálná, utóbbi két tényező azonban ugyancsak hangsúlyosan befolyásolja az éremtáblázat alakulását” - áll az MTl-hez eljuttatott PwC- közleményben. A kutatás szerint ez akár héttel több medált is jelenthet a brit sportolóknak, mint amennyit az előző olimpián, Pekingben sikerült nyerniük. Kína továbbra is az egyik legfontosabb szereplő lesz, az elemzés szerint a fóldrésznyi ország változatlanul kiélezett küzdelmet vív majd az éremtábla első helyéért az Egyesült Államokkal. A dobogóra - a PwC elemzése szerint - Oroszország fér még majd fel, megelőzve a házigazda Nagy-Britanniát. Magyarországnak a huszadik hely megszerzését és tizenegy olimpiai érem elnyerését jósolja a nemzetközi felmérés. A PwC a 2004-es athéni olimpia előtt pontosan jelezte előre a magyar érmek várható számát (17 érem), a 2008-as pekingi játékok esetében azonban túlbecsülte azt (17 érem szemben a 10 megszerzettel). * * * A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtökön lezárta az olimpiai kvalifikációt. A jelenleg 159 fős csapat létszáma ugyanakkor még módosulhat, mivel atlétikában vasárnapig van lehetőség szintteljesítésre. Kedden a tízpróbázó Szabó Attila B-szintet jelentő 8003 pontos eredményével vált londoni indulóvá, vele jelenleg 20 fős az ötkarikás atlétacsapat. Az utazók névsora szerdán kajak-kenuban is teljessé vált, miután Dudás Miklós megnyerte férfi kajak egyesek 200 méteres második válogatóját is. Kézilabdában Mocsai Lajos szövetségi kapitány hétfőn hirdet utazó keretet. A magyar csapatot jelenleg 96 férfi és 63 női sportoló alkotja. V T 1 I >