Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-06 / 155. szám
SPORTTUKOR 2012. JULIUS 6., PÉNTEK Gyarmati győzelem lábtenisz. A bogácsi borfesztivál keretében harmadik alkalommal rendezték meg a Hóri-Fesztivál Kupa tornát, melyen a hagyományoknak megfelelően a balassagyarmati lábtenisz klub versenyzői is részt vettek. A szervezők száz évben határozták meg a páros lábteniszezők minimum életkorát Ezen kiírásnak tizenegy pár felelt meg, akik Miskolcról, Egerből, Budapestről, Vácról, Balassagyarmatról (innen négy páros is érkezett) és persze a helyi lábtenisz klubból érkeztek. A két csoportba sorsolt párosok körmérkőzéseket játszottak, majd a legjobb négy közé a csoportok első és második helyezettjei jutottak. Az „A” jelű csoportból elsőként jutott tovább a Taskó (Gyarmat)-Fülep (Eger) pár, míg másodikként a Hoffer-Kopcsányi 0. (Gyarmat) duó végzett. A „B” jelű csoportban a Gaál-Pécsi (Gyarmat) páros lett az első, míg a második lett a Barta A. (Gyarmat.) - Verhóczki (Bogács) duó. A döntőbe kerüléshez Taskó Andrásék - aki az előző két torna győztese volt - sima győzelmet arattak Bartáék ellen, majd Pécsiéknek sem okozott gondot Kopcsányiék legyőzése. A döntőben viszont győzött a rutin és ösz- szeszokottság, így most új nevek kerültek a díszes serlegekre. Fesztivál Kupa végeredménye: 1. Gaál Endre-Pécsi Richárd (BalasA győztes páros: Gaál Endre-Pécsi Richárd sagyarmat), 2. Fülep Gyula (Eger)-Taskó András (Balassagyarmat), 3. Barta Attila (Balassagyarmat)-Verhóczki György (Bogács), 4. Hotter Miklós-Kopcsányi Ottó (Balassagyarmat). K.F. Újabb vereség vízilabda. Második mérkőzését is elveszítette amerikai túráján a magyar női vízilabda-válogatott az Egyesült Államok legjobbjaival szemben. Merész András gárdáját legfeljebb az vigasztalhatja, hogy a nyitómérkőzésen elszenvedett kilencgólos vereség (17-8) után ezúttal „csak” hattal (14-8) maradt alul a szintén a londoni olimpiára készülő - amúgy a brit fővárosban éppen a magyarokkal egy csoportban szereplő - vendéglátókkal szemben. A két együttes harmadjára magyar idő szerint szombat hajnalban mérkőzik meg, a négymeccses széria újabb helyszíne San Diego lesz. Három érem úszás. Három magyar érem, egy ezüst és két bronz született az ifjúsági úszó Európa-bajnokság első napján a belgiumi Antwerpenben. A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a szerda esti döntőkben Kiss Nikoletta szerepelt a legjobban, aki második lett 800 m gyorson 8:43.03 perces idővel. Ugyanitt a dobogó harmadik fokára állhatott fel a 8:45.00 perc alatt célba ért, szintén 1997-es születésű Sibalin Flóra. Bronzérmet érdemelt ki a londoni olimpiára 100 m mellen és a 4x100 méteres vegyesváltó tagjaként kijutott, 16 éves Sztankovics Anna, aki Antwerpenben 50 m mellen végzett harmadikként (31.98 mp). Extrém körülmények között TRiATLON 19. hatvani ranglista futam A női csapatok között szerzett aranyérmet a TTT triója (balról): Herczeg Judit, Lackó Fanni, Szultán Zsófia A hatvani triatlonversenyen kettős depóhelyszín várta a kéttucatnyi nógrádit, a tikkasztó kánikulában ismét szereztek érmeket a mieink. Az úszás a Lőrincihez tartozó víztározóban zajlott, majd annak partján kerékpárra pattantak az indulók, és Hatvanig tekertek, ahol még hátravolt a futás. A Tarjáni Tornádó Triatlon SE (TTT) összesen 25 sportolót indított a hevesi településen, valamint a „tiszteletbeli tornádós” balassagyarmati, Schuchmann Eszter is a parton sorakozott, aki már egy ideje a salgótarjániakkal készül. A Vitalitás SE képviseletében Szász Viktor is rajthoz állt, aki korosztálya közepén végzett. A gyermek mezőnnyel kezdődött a verseny - ők már kellő rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy „profin” tudták kezeim ezt a kettős depózást. Itt ügyesen szerepeltek a salgótarjániak, egyedül Petróczy Bálintot hátráltatta defekt. Ezután jöttek az újoncok, akiknél még lehetett érzékelni a rutintalanságot és szinte minden hibát elkövettek, amit el lehet követni. Lassú depózás és apróbb figyelmetlenségek jellemezték a mezőnyt, de még ezt is kárpótolni tudták a nagyon jó kerekezéssel és futással. Kategóriájukban (újonc 1., 19 induló) - a diákolimpiái bajnok - Schuchmann Eszter ezüst- , a tornádós Bartkó Virág bronzéremnek örülhetett. Ezután jöttek a serdülők, majd a sprint távon induló juniorok, és a felnőtt, szenior mezőny - természetesen egyre növekvő távokkal. Sprint távon Jakubovics István érte el a legjobb nógrádi időt, míg a Szuhán Zsófia vezette 18-19 éves lányok abszolút csapataranynak örülhettek.- Összességében elégedett vagyok a gyerekekkel. Laczkó Szabina nagyot tekert, másodiknakjött be a depóba, de a futásra nem maradt sok ereje, míg testvére, Rozina hatalmasat futott. Kialakult egy keret, amire állandóan lehet számítani, mindig hozzák a várt eredményeket. Teljesítményük alapján Tórák Levente, a Laczkó lányok és Király Dóra megkapta a meghívót az utánpótlás gálára, tehát egyesületünkből négyen is indulnak majd a hónap közepén esedékes tiszaújvárosi rendezvényen, ahol junior Európa Kupát és világkupát is rendeznek majd. Tavaly még csak két versenyzőnk tudta kivívni ezt a jogot. A célom az volt, hogy ennél több versenyzőnk legyen a meghívottak között, ennek ellenére elégedett vagyok - értékelt Szuhán Attila edző. A napokban egyhetes edzőtáborba vonul a Tornádó, majd az említett gálán szerepelnek. Ezt követően pedig a tervek szerint a debreceni váltó országos bajnokságon három csapatot is ki fognak majd állítani. A nógrádiak eredményei. Újonc 1. Lányok (19): 2. Schuchmann Eszter (Bgy.) 22:48 perc. 3. Bartkó Virág 23:02. Újonc 2. Fiúk (40): 13. Póczos Sándor 21:18, 31. Fisher Márk 24:38. Gyermekek. Fiúk (49): 13. Tórák Levente 28:39, 17. Petróczy Bálint 29:44, 18. Tóth Zalán Zénó 30:01,21. Bajczár Benedek 30:19, 26. Vanó Gergő 31:02,31. Póczos Mátyás Bendegúz 32:16. Lányok (48): 11. Laczkó Szabina 29:32, ló. Laczkó Rozina 30:31, 24. Király Dóra 31:21, 32. Nagy Anna 33:21. Serdülők. Fiúk (54): 29. Sándor Tamás 42:10,32. Laczkó Soma Bálint 42:26,42. Gyöngyösi József 44:48, 47. Marcsok Tihamér 47:16, 53. Sallai Dávid 51:57. Lányok (26): 22. Grajzel Sáron 51:25. Sprint. Ifjúsági fiúk (36): 19. Jakubovics István 1;03:56 óra. A18-19 éves lányok (10): 5. Szuhán Zsófia 1;16:47 óra, 7. Herczeg Judit Gréta 1 ;24:17. 8. Laczkó Franciska 1;24:58. A18-19 éves fiúk (9): 5. Tóth Máté 1:05:46. A35-39 éves Póczos Sándor az újonc korosztályban lett a legjobb nógrádi férfiak(27): 13. Szász Viktor (Vitalitás SE, Bgy.) 1;Í9:36. .440-44 éves férfiak (28): 14. Szuhán Attila 1;17:28. Sprint női csapat (3): 1. TTT (Szuhán, Herczeg, Laczkó F.) 4;06:02. A nem jelöltek a TTT versenyzői. B.L. Két távon „muzsikáltak” Pásztó, Szurdokpüspöki, Szar- vasgede, Salgótarján, Bátonyte- renye, Tar és Márkháza) érkeztek túrázók. A statisztikai adatok szerint a sikeres túrázók közel fele a gyengébb nem képviselői közül került ki. A hosszabb távot a pásztói sportpályáról indították, s Tepke tanya-Cserhát- szentiván-Ecseg-Kozárd után, 27,5 km megtétele után ide érkeztek vissza a túrázók. A rövidtáv (Kozárd Vadvirág étteremtől-Cserhátszentiván- Ecseg-Kozárd Vadvirág étterem) A 27,5 km-es távot a salgótarjáni Kreicsi Gábor kerékpárján 2 óra 24 perc alatt bringázta végig. A futók közül az ecsédi Nosza Gábor 2 óra 47 perc alatt elsőként teljesítette a távot. Nógrádiak közül a legjobb időt Nagy László (Pásztó, 3:06), Kurunczi Nándor (Szarvasgede), Krasznai Gábor (Jobbágyi, 3:07) érte el. Rövidtávon a férfiaknál a pásztói Hugyecz Zoltán (1:24 óra), nőknél a szarvasgedei Kuruncziné Kovács Mária (2:09 óra) volt a leggyorsabb teljesítménytúrázó. Cserhátszentivánl állomásnál: Sándorné Szentkuti Anita és Herbst Orsolya (Jobbágyi) teljesítménytúra. Pásztón élő Szabó Lajos erdőmérnök által több éve létrehozott erdei zeneikulturális programsorozatban a „Muzsikál az erdő” között helyet kapott a szabadidősport is. A jelenleg is zajló eseménysorozat részeként a Pásztói Szabadidő SE, Parádi lüszló által vezetett természetjáró szakosztálya a minap két távon bonyolította le - ezúttal a Cserhátban - a Muzsikál az erdő nevet viselő országos teljesítménytúrát. A rendezvényre az ország minden tájékáról, többek között Makóról, Tiszaeszlárról, Badacsonytomajról, Miskolcról, Orosházáról, Szolnokról, Sárospatakról, s megyénk településeiről (Jobbágyi, Kreicsi Gábor (Salgótarján) kerékpárral teljesítette a hosszú távot Segítséget kért Európa liga. A dagesztáni államfő levélben kérte csütörtökön Michel Piatini UEFA-elnök közbenjárását azért, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mégis engedélyezze az Anzsi csapata számára hazai Európa Liga-mérkőzéseinek mahacskalai rendezését. Magomedszalam Magomedov az UEFA hétfői döntését kéri felülvizsgálni. A szervezet ugyanis biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezte az orosz bajnokságban játszó Anzsi számára, hogy saját pályáján, a dagesztáni fővárosban rendezze meg az EL-mérkőzéseket. Az Orosz Föderációhoz tartozó kaukázusi köztársaság elnöke azt kérte, hogy az UEFA küldjön vizsgáló- bizottságot Mahacskalába. Azzal érvelt a labdarúgó-szövetség döntése ellen, hogy évente több nemzetközi versenyt rendeznek a dagesztáni fővárosban problémák nélkül. Valamennyi sport- esemény biztonságban zajlott. Az Európa Liga-meccsek biztonságát az Orosz Föderáció rendvédelmi szerveinek vezetői garantálják - olvasható a dagesztáni elnöki levélben, amelyet sajtó- szolgálata adott közre. Mahacskalában az UEFA tiltó döntése ellen szombaton tüntetést terveznek. A többek között Samuel Eto'ót is foglalkoztató Anzsi honlapján eközben közzétették Giorgio Marcettinek, az UEFA versenyigazgatójának a csapat kérelmére írt válaszlevelét, amelyben sajnálattal közli, hogy nem kívánják megváltoztatni a döntést. \ t