Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)

2012-06-14 / 136. szám

NOGRADIimm 2012. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK Elköltöztek Salgótarj * A Salgótar­jáni Kistérség Többcélú Társulása Munkaszerveze­te június 12-én új helyre, a Munkásotthon tér 1. szá­mú épületbe költözött. To­vábbi változás, hogy az ed­dig közvetlenül hívható pénzügyi osztály a közpon­ti (32/420-664) számról ér­hető el. Az egyéb elérhető­ségeik változatlanok. Besztercei egészségnap Salgótarja 90 év- 90 perc az egészségért mottó­val, szűrésekkel, előadá­sokkal egybekötött rendez­vényt tartottak pár napja Kancsulik Tiborné pedagó­gus szervezésével a Besz­terce lakótelepi tagiskolá­ban. Délelőtt a tanulói fel­világosítás, a mozgás és egészség összefüggésének tudatosítása volt előtérben. A tanulók a helyes élet­móddal kapcsolatos tudás­teszteket is kitöltöttek. Ez­után külön a nyolcadikos lányok és a fiúk - vetítés­sel - előadást hallhattak az önvizsgálat betegség-meg­előzésben betöltött szere­péről, majd tesztes felada­tokat oldottak meg. A felnőtt lakosok 15 órá­tól szűréseken vettek részt a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszerveze­te és a Nógrád megyei Kor­mányhivatal Népegészség­ügyi iSzakigazgatási Szén- ve Kistérségi Intézmény önkéntesei és munkatársai segítségével. A délutáni két óra na­gyon sikeres és hasznos volt: nyolcvanan éltek a le­hetőségekkel: a vérnyomás, vérzsír-, vércukor-, kolesz­terinszint mérésével. A leg­több megjelent részt vett szájüregi és melanoma szű­résen, dr. Uzelman Ágota bőrgyógyász főorvos és dr Orosz Iván szájsebész főor­vos jóvoltából. A hölgyek­nek az emlő önvizsgálatát tanították meg. Látszani - és látni... A rendőrség vizsgálatot indított, s ennek érdekeire hivatkoz­va nem közöl további részleteket a kedd esti baleset körülmé­nyeiről. így nem tudni, hogy e szerencsétlenség kapcsán van-e jelentősége a láthatóság kérdésének. Ám attól még tény: a bi­ciklisek számára ez megkerülhetetlen. A KRESZ értelmében a kerékpáros éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, a kü­lön jogszabályban meghatározott lámpákkal legyen kivilágítva és lakott területen kívül fényvisszaverő mellényt viseljen. Ha a kerékpárt toló személy (gyalogos) a lakott területen kí­vüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodik, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie. Ennek hiányában esélyt sem ad a for­galom más résztvevőjének, hogy őt időben észlelje. Ha viszont a volán mögött ülő észrevette az előtte tekerőt, törekednie kell arra, hogy legalább egy méter távolság legyen gépjárműve és a biciklis között, miközben elhúz mellette. (Folytatás az 1. oldalról.) Mint megtudtuk, a hu­szonegyes ezen szakaszán nem tengedélyezett a kerékt páros közlekedés, viszont a rendelkezésre álló adatok alapján a sérült nem hosszá­ban haladt a főúton, hanem át akart menni rajta, ami nem tilos. Nagyjából másfél évvel ez­előtt kísértetiesen hasonló baleset történt ugyanitt - de az még rosszabbul végző­dött... Egy 71 esztendős hely­beli férfi 2010. október 13-án ugyancsak a Zagyva felőli földútról akart átkelni bicikli­vel a főúton, amikor egy autó elgázolta őt. Az idős ember a helyszínen életét vesztette. I A kerékpár kötelező felszerelései: > könnyen kezelhető, meg­bízható kormányberendezés > két, egymástól függetle­nül működtethető fékszerke­zet, amelyek közül az egyik az elsp, .íi másik a hátsó ke­rékre hat > hangjelző berendezés, amely csak csengő lehet > egy darab előre fehér, vagy kadmiumsárga fényt adó lámpa > egy darab hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpa > hátul egy vagy két (nem háromszög alakú) piros szí­nű fényvisszaverő prizma > legalább az első keréken minimum egy darab borostyánsárga színű priz­ma, mindkét oldalán fény­visszaverővel Új eszköz segíti munkáját SZÉCHENYI TERV Szalmatercs, Juhász Zoltán egyé­ni vállalkozó 5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban ré­szesült. A projekt összköltsége 12,5 millió forint, amelyből egy EPSILON PALFINGER C80Z89 tí­pusú rakodódarut szereztek be. A vállalkozás fűrészáru gyártással és kereskedelemmel foglalkozik. Ezen kívül különböző erdészeti szolgáltatásokat végez. Termékei között megtalálhatóak a különbö­ző deszkák, fából készült keríté­sek, egyéb méretre vágott faanyag. A tevékenység végzéséhez a vállal­kozás székhelyén 400 négyzetmé­ter (Kossuth út 14.) áll rendelke­zésre. Telephelyén nehézgépjár­műveket tárolnak. MÁGYAR0RSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. A vállalkozás kiskereskedelmi tevékenységének fejlesztéséhez és szolgáltatásainak bővítéséhez egy EPSILON PALFINGER C80Z89-es emelődaru beszerzését végezte el, amelynek segítségével egyszerűb­ben és nagyobb hatékonysággal (gyorsabban és kevesebb időráfor­dítással) végezhetőek el rutin fel­adatok (árukezelés, rakodás, szál­lítás). Ezáltal csökkenthetőek a költségek, ugyanakkor növelhető az.árbevétel. .cu.u.u. m» Juhász ZoiíánE. V. Cím: 3163 Szalmatercs, Kossuth utca 14. ! Faluházat I létesítenek i ; Kishartyán. Meglévő épület ! korszerűsítésével faluházat I létesítenek a községben. A ; helyi önkormányzat pályá- ! zati támogatással valósítja ! meg terveit, a munkálatok ! júniusban kezdődtek, s a ter- ; vek szerint októberben feje- ! ződnek be. A Salgótarjáni Civil Kerekasztal ülése A szakmai pályázati lehetősé­gekről, a civilek hagyományos kavalkádjáról és hetéről, a szek­ciók kialakításáról, a Civil Kódex módosításáról - hozzáigazításá­ról a megváltozott körülmények­hez- tájékoztatta a résztvevőket Uramecz János elnök a Salgótar­jáni Civil Kerekasztal legutóbbi ülésén. Többek között elmondta, hogy több szakmai pályázat ki­írása is megtörtént, azonban a vá­rosban meglehetősen szerény azoknak a civil szervezeteknek a száma, amelyek élni tudnak a pályázati lehetőséggel és nyernek is. Az uniós pályázaton nyertes civilek között említette a Gyer­mekekért Baráti Kört és a Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezetét. A tanácskozáson ott volt dr. Diósiné Taracsák Judit a Salgó­tarjáni Civilekért Alapítvány el­nöke, aki arról beszélt, hogy az alapítvány célja a civil szerveze­tek támogatása. Javasolta, hogy a civil kerekasztal őrizze meg a jó hagyományokat, döntse el, mi­korra tervezi a Civil Kavalkád és Civil Hét megszervezését. A kerekasztal úgy döntött, hogy a rendezvényekre szeptember 4. hetében kerül sor, amelyeket az aktív időskor és Salgótarján a 90 éves város jegyében rendeznek, mint ahogy eddig is, a civil szer­vezetek együttműködésével. Abban is megállapodott a testü­let, hogy a korábbi szekciókat élesztik újjá, így az ifjúsági, a kul­turális, az oktatási, a rendvédel­mi, az egészségügyi-szociális és a nyugdíjas szekciókat., amelyek munkájához a civil szervezetek jelentkezését várják. Javaslatként hangzott el az is, a kerekasztal ülésein módot lehetne találni ar­ra, hogy a civil szervezetekről, egymás tevékenységéről több in­formációt kapjanak. A jelenlévők egyetértettek abban is, hogy a leg­közelebbi ülésen féléves munka- programot alakítanak ki. A Salgó­tarjáni Civil Kerekasztal együtt­működési szerződést kötött az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központtal, amelyet a Környezetvédelmi Vi­lágnapon írtak alá. Még várat magára az idei gombaszezon A kevés csapadéknak va­lamint a kedvezőtlen idő­járási körülményeknek köszönhetően horror áron vehetünk gombát a piacon, feltehetően ha ta­lálunk... Nógrád megye / Salgótarján, a legtöbb gomba szezonja a kora tavaszi valamint a késő őszi idő­pont közöttire tehető, amely nagy mértékben függ a megfele­lő környezeti tényezőktől, mint például a kedvező talajnedves­ség, meleg, esős időjárás. Ezek együttes megvalósulása esetén beszélhetünk kedvező körülmé­nyekről. A tavalyi száraz év után idén is várni kell még, hogy tény­legesen beinduljon a szezon. A salgótarjáni piacon is igencsak gyér még a kínálat. Termesztett gombából jelenleg barna csiper­ke (1000 forint), fehér csiperke (700 forint) valamint laskagom­ba (1000 forint) található. A sze­dett gomba még csak mutatóban jelent meg piacon, az is horror áron kapható. A rókagomba (4000 forint) a májusi pereszke pedig (3000).-Jelenleg nagyon kevés még a szedett gomba mennyisége, amit behoznak vizsgálatra. Ez kö­szönhető a nagy szárazságnak is. A mostani esőzések valamint a hétvégére várt meleg azonban felgyorsíthatja ezt a folyamatot és egy-két hét múlva feltehetően lehet majd gombát találni Nóg­rád megye erdeiben. Amennyi­ben minden feltétel adott lesz a szaporodásához, lassan megje­lenhetnek a nyári gombák is, mint a vargánya, a nagy őzláb­gomba, valamint a galambgom- bafélék - mondta lapunk kérdé­sére a gombaszakértő. Alapvető tulajdonságaikban a növények­re, másokban pedig az állatokra hasonlítanak, de összességük­ben sajátos, egyedi szerveződé­sű élőlények. A Földön jelenleg 100 ezer fajuk ismert, becslések szerint azonban 1,5 millióra is tehető az eddig ismeretlenek gombafajok száma. Felhasznál­hatjuk levesnek, salátának, fő­ételként (rántva, pörkölt, fasíro­zott), de köretként, mártásként, pizzákhoz valamint szendvi­csekhez is. Fontos viszont meg­jegyezni , hogy ezeket az étele­ket csak frissen szabad fogyasz­tani. Aki kicsit is bizonytalan magában a gombák megkülön­böztetését illetően, az semmi­képpen ne egyen belőle addig, amíg azt szakemberrel át nem vizsgáltatta. I i * 4 k * J Átjáró élet é§ | I fi | ■ ■ i mw a | halai kozott

Next

/
Thumbnails
Contents