Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-05 / 103. szám
EVANGÉLIKUS ELET Megerősítés vagy elrettentés? Interjú a hatodéves szolgálatról- A Nógrádi Egyházmegyében, Vanyarcon, egyetlen hatodéves teológusként Széli Éva szolgál. Éva, honnan jöttél Vanyarcra, hogy kerültél ide?- A kispesti evangélikus gyülekezet tagja vagyok, ahol édesapám, Széli Bulcsú, a lelkész. Előző szolgálati helye a Nógrád megyei Luciáivá volt, itt tizennégy évig szolgált. Jómagam Kiskunhalason születtem, ugyanis édesapám akkor Bócsán volt segédlelkész. Úgyhogy kicsit haza is jöttem, ebben a megyében otthon érzem magam. Tavaly letettem az utolsó elméleti jellegű vizsgáimat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, és megvédtem a diplomamunkámat, amelynek címe: Keresztyénség, világbéke és vallások - A misszió és a dialógus kérdése ma. Az ötödév után egy gyakorlati hatodév következik, és engem Vanyarcra helyeztek.- Mit jelent, miből áll egy ilyen hatodéves gyakorlat?- A hatodéves teológus az ötödév elvégzése után, esetemben a negyedik év után, mert én az öt évet négy év alatt végeztem el, kikerül egy gyülekezetbe, ahol a mentora, azaz a helyi lelkész irányítása mellett gyakorlatban is kipróbálja mindazt, amit elméletben megtanult. A befogadó gyülekezeten is múlik, hogy mi mindenben vesz részt egy hatodéves teológus, mert minden gyülekezetnek másak az adottságai. Vanyarcon az istentiszteletek, bibliaórák, imaórák, ifjúsági órák, temetések, keresztelők, esküvők, és egyéb különleges alkalmak (gyülekezeti farsang, vagy idősek karácsonyi ünnepsége) mellett konfirmandus órákon, az általános iskola mind a nyolc osztályában tartott hittanórákon és óvodai hittan órákon veszek részt, illetve magam is végzem a szolgálatot. Bepillantást nyerek a helyi lelkész lelkigondozói szolgálatába, hallok és magam is végzek lelkigondozói beszélgetéseket, részt veszek a látogatásokon (beteglátogatás, vagy születésnapi alkalom, vagy egyéb okból történő látogatásokon). Alkalmam van megismerkedni a gyülekezeti adminisztrációval, ügyintézéssel, és minden egyéb, a gyülekezet életével kapcsolatos dologgal. Egyházmegyei szinten pedig az LMK-kon, a havonta egy alkalommal az egyházmegye lelkészeinek tartott lelkészgyűléseken van alkalmam részt venni, és bepillantani az itt folyó munkába. Azonkívül helyettesítettem már istentiszteleteken a megye településein, valamint ádventi és böjti estekre is kaptam meghívásokat különböző gyülekezetektől, mely alkalmakon örömmel szolgáltam.- Az idei év munkaprogramját meghatározó téma az evangélikus egyházban a megerfr södés. Megerősödés hitben, reménységben, szeretetben, imádkozásban. Erre épülnek, ebből indulnak ki a különböző alkalmak tanításai. Most, húsvét után, ráadásul az evangélikus gyülekezetekben a konfirmációi istentiszteletek is zajlanak. A konfirmáció szó jelentése megerősítés, ugyanis, akit csecsemőként megkereszteltek, most érett fejjel, az egyház tanítását elsajátítva, megerősödik hitében, hogy valóban, én ehhez a felekezethez tartozom, és azokat a hittételeket vallom, amelyeket ez tanít. Lehet a hatodévet is egyfajta megerősödésként felfogni?- Én lelkészcsaládban nőttem fel, és mind mostanáig aktívan részt vettem a gyülekezeti szolgálatban. Lucfalván, Kispesten, sőt Orosházán is kántori szolgálatot végeztem. Orosházán évi kétszáz temetés volt, és három lelkész stílusát is volt alkalmam megismerni. Azonkívül orgonáltam keresztelőkön és esküvőkön is. Németországban szintén orgonista és karvezető voltam. Legutóbb Kispesten, a teológia évei alatt, mindezek mellett az ifjúsági órákat is vezettem. Úgyhogy van rálátásom ennek a szolgálatnak a fény- és árnyoldalaira. Tehát az én esetem egészen más, mint azé, aki nem lelkészcsaládból jött, és a teológia előtt és alatt nem volt aktív szolgáló tagja egy gyülekezetnek sem. Azoknak lehet ez megerősítés, vagy akár „elrettentés” is: vigyázz, nehezebb, vagy más, mint gondoltad! Én a szolgálatra való elhívás megerősítését már a hatodév előtt megkaptam.- Mik lehetnek mégis azok a dolgok, amelyeket a hatodév során tapasztal meg egy leí készjelölt?- Az első, és legfontosabb talán az, hogy a lelkész munkája nem csak egy heti egyszeri istentiszteletből áll, hanem bizony kijut a hét minden napjára bőven a feladatokból, és a legkülönbözőbb területeken kell helyt állnia: felnőttek és gyerekek között, igei alkalmakon és ügyintézésben, vagy adminisztrációban, vagy éppen tudományos területen, amikor tudományos dolgozatot kell írnia, vagy alkalmanként publicisztikában, amikor egy cikk megírására kérik fel. Nem könnyű az emberekkel bánni, ráadásul nagyon sokféle emberrel találkozunk, akiknek mindnek meg van a saját problémája, mindegyik egyéniség, aki egyéni bánásmódot igényel. Ilyen esetekben nagyon nagy szükség van a Szentlélek vezetésére, hogy segíthessünk, hiszen az emberi szív mélyébe csak Isten láthat bele. Nem könnyű megállni egy koporsó mellett. Aki még sosem járt temetésen a saját családtagjai temetésén kívül, annak erőt próbáló feladat lehet minden egyes temetés. Ma nem egyszerű a lelkész-helyzete. Nincs olyan tekintélye, mint korábban. Meg kell birkóznia a korszellemmel, ráadásul a mai színes vallási kínálat és az okkultizmus térnyerése is kihívást jelent, mert sokan ezekben keresik a válaszokat a kérdéseikre, és nem Istennél. Mai világunk a szórakoztatásra épül, az emberek a látványosságot és az örömöt keresik. Hogyan legyen az egyház egy ilyen korban mégis vonzó a maga kétezer éves üzenetével? Hogyan képviselje a lelkész a bibliai normát egy olyan társadalomban, ahol nem ismernek el minden emberre kötelezően érvényes normákat? Az értékválság korában, hogyan képviseljünk értékeket? Ezekkel a kérdésekkel mindenkinek magának kell megküzdenie, és eljutnia a megbizonyosodásig és megerősödésig: jó nyomon haladok, amikor a Biblia útmutatásait követem. Ezt a megerősödést kívánom minden lelkészjelölt társamnak.- Köszönöm a beszélgetést! ZsugyeíKlenovics Katalin lelkész, Bánk A csodálatos konfirmáció „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,15) Gyönyörű történet színhelye volt egykor Cézárea Filippi területe. Egy igazi csodáról szól a fenti igeszakaszhoz tartozó elbeszélés. Csodáról, noha nem egy ámulatba ejtő gyógyulásról, csodálatos halfogásról, víz borrá változtatásáról, vagy egy halott feltámasztásáról olvasunk, hanem egy egykori tanulatlan halász egyszerű szavakkal elmondott hitvallásáról. Hitvallásról, amelyben a tanítvány elmondta mestere kérdésére - „hát ti kinek mondotok engem?” - szíve meggyőződését. Kérdezhetnénk: „mi ebben a csodálatos, hiszen nem olvasunk semmi látványos dologról?” Igaz, amolyan szemnek való „nagy durranás” valóban nem történt, mégis, Isten ott, láthatatlanul cselekedte meg a vüág legnagyobb csodáját: felfedte egy ember szíve előtt a világ egyetlen örömét, vigasztalását, Krisztusát, és a tanítványi körben kimondatta vele. Noha Péter válaszol, ebben a történetben mégis az isten cselekszik benne, vele. Éppen jézus jelenti ki: „nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei atyám”. Titokzatos dolog az, hogy hogyan munkálkodik az úr az emberben, de ami tudható, az az, hogy ahol ő lép, ott mindig rendkívüli történik, valami csodálatos. Ott a száj azt szólja, amivel valóban telve van a szív: a krisztust. Péter mesterének adott válaszában nem véletlenül ráhibázott az igazságra, hanem sziklaszilárdan hitte, vallotta azt. Nem ésszel, logikával következtette ki, hanem Isten mutatta meg neki a valóságot. Nem valami kedveskedő, előkelő rangot, titulust adott Jézusnak, hanem az egyetlen reménységét fogalmazta meg: te vagy az, aki üdvösséget hozol, aki bűnt törölsz, aki megváltasz. Az úr számunkra titokzatos módon, láthatatlanul, mégis csodálatosan láttatta meg azzal a halásszal a názáreti mesterben az üdvözít őt, a vándortanítóban az isten fiát, az ő életének urát. Nincs annál nagyobb, szebb történet, mikor az úr így lép be egy ember életébe megnyitva annak szívét, szemét, száját, megmutatva azt a titkot, amely minden emberi elme, gondolat, szív előtt rejtve volt: jézus a krisztus, az én uram. Péter vallástótele óta 2000 év telt el, de az Úr szívet, életet formáló munkálkodása mind a mai napig tart. Ezekben a hetekben, az evangélikus gyülekezetek ezt az isteni cselekvést ünnepük, élik meg. Fiatalok állnak meg a templomok oltárai előtt és mondják el közösen a konfirmációi vallástételt: „Hálát adok Istennek, az én Teremtőmnek, hogy engem a keresztség által gyermekévé fogadott. Hiszem, hogy Jézus Krisztus, az én Uram és Megváltóm, aki nekem is bűnbocsánatot szerzett a kereszten...”. Mindez nem pusztán betanult liturgikus szövegként hangzik el egy „beavatási szertartáson”. A konfirmáció, ahogyan a cézáreai történet esetében sem, úgy itt sem csupán hagyományos cselekmény, hanem egy rendkívüli történés. Hisszük, hogy ahogyan Péter életében, úgy itt is isten lép. Titokzatos és csodálatos módon a konfirmandusok, a megerősítésre várók szívébe oltja a krisztusról szóló meggyőződést, hitet. Adja az úr, hogy ne csak 12-13 éves ifjak, de akár meglett emberek szívét is elérje isten öröme, hogy minél töbr ben tegyünk bizonyságot életünk egyetlen reménységéről, a krisztus jézusról. Ámen EszlényiÁkos lelkész, Ősagárd Konfirmáció Régi hagyomány az evangélikus egyházban a konfirmáció. Bár a„hagyomány” szó kicsit megtévesztő lehet, hiszen a konfirmáció semmiképpen nem hagyományőrzés, régi szokásokban való ájtatos elmerülés. Annak ellenére sem, hogy a konfirmáció gyökerei az őskeresztyén időkig mennek vissza. A konfirmáció megerősítés abban a hitben, amit a keresztelőkor még a szülők és keresztszülők vallottak meg gyermekük felett. Mostanra azonban már elérkezett annak az ideje, hogy a 12-14 éves fiatalok önmagukért feleljenek. Már megérthetik az Úristen csodálatos dolgait, s azok között is a legnagyobbat, hogy Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása személyes üdvösséget, örökkévaló életet jelent annak, aki határozottan dönt: igen, én ezt szeretném. A konfirmációs oktatás során tehát már nem a hittanórákon megismert, érdekes bibliai történeteket tanuljuk velük újra, hanem a keresztyénség alapvető hitigazságait vesszük elő. Mindezt azzal a hangsúllyal, hogy „ez nem tananyag: itt most rólad van szó, a te életedről van szó!” A konfirmációs oktatás tehát jó alkalom arra, hogy a fiataloknak megtanítsuk a hit igazságait. S nem azért, mert egy jó keresztyénnek ilük megfelelő ismerettel rendelkeznie egyházának tanairól, hanem mert az ő számukra életbevágó ez az ismeret. Egészen egyszerűen arról próbálunk bizonyságot tenni, hogy mennyire szereti Őket az Úristen, és hogy nekik is van lehetőségük az Úr gyermekének lenni, a mennyország örökösének lenni. A keresztyén egyház feladata a bizonyságtétel Jézus Krisztusról, mint Megváltóról. Vagyis többek között arról, hogy van feltámadás az evangélikus egyházban és örök élet Jézus Krisztusban, az Isten fiában. A világ bármennyit változhat, de a keresztyénség feladata mindig ez marad. A konfirmáció során is ez a feladat: a fiatalok elé tárni a Jézusban kapott lehetőséget: „Ismerd meg azt az Urat, aki az életét adta érted azért, hogy az életed ne csupán egy halálig tartó keserves pályafutás legyen, hanem valódi értelme legyem olyan megérkezése, amit senki és semmi nem vesz el tőled. ” Ennek szellemében kerül sor minden évben a konfirmációi táborra is, ahol 60-70 fiatal előtt igyekszünk őszintén elmondani, hogy Jézus Krisztushoz tartozni nagyon jó. Az ország különböző tájairól érkező konfirmandusok közösen töltenek el öt olyan napot, amikor igazából nem a tanulásról van szó, hanem megtapasztalásról: a közösségről, megszólí- tottságról, az örömről Jézusban. Mindig sokat várunk ezektől a táboroktól, mert ilyenkor a fiatalok azt láthatják, hogy a köztük járó lelkészek, szolgatársak nem azért beszélnek annyit Jézus Krisztusról, mint Megváltóról, mert ez a munkájuk, hanem Jézus valóban Megváltó, akire minden embernek szüksége van. A konfirmáció két részből tevődik össze. Az első rész a vizsga, ami meglehetősen félelmetesen hangzik a konfirmandus gyerekek számára. Persze utólag mindig bevallják, hogy nem is volt vészes. A vizsga nem más, mint számadás arról, hogy az elmúlt hónapok alatt, szeptembertől májusig megismerték az egyház tanításait. Lehetséges, hogy a megtanultak egy részét nehezen értik és nem is hiszik, de oda került eléjük, haüották, gondolkodhattak róla, és a Szentlélek sok minden jót kimunkálhat ezeken keresztül. Másrészt a megtanultak alapján már mindent tudnak althoz, hogy azt a bizonyos jó döntést meghozhassák. Némelyikük, akár éppen a tábor ideje alatt meg is hozza döntését: az Úré szeretne lenni. A konfirmáció másik része maga a konfirmációi istentisztelet, amely során a fiatalok felvétetnek a gyülekezet felnőtt, úrvacsorával élő tagjai közé. Amikor Isten igéjével és áldásával megerősítve érkezhetnek oda az oltár elé és vallhatják meg hitüket most már saját maguk. A szügyi, és hozzá tartozó csesztvei, patvarci és mohorai gyülekezetekben idén szokatlanul nagy létszámú konfirmandus csoport van. Általában évenként 6-8 fiatal kezdi meg a konfirmációs felkészülést', idén azonban 17-en vannak. Ez örömteli létszám, de hozzá kell tenni: a feladat súlya létszámtól függetlenül ugyanaz: elmondani nekik őszintén az igazságot úgy, hogy az életük megváltozzon, megtérjenek és Jézus Krisztuséi legyenek. Persze ehhez hozzátesszük, hogy a mi kezünkben a bizonyságtétel van: elmondjuk az ige igazságait teljes nyíltsággal. Azt pedig, hogy a konfirmandusok szívét ez hogyan találja el, azt a Szentiélekre kell, hogy bízzuk. Soha senkit megtéríteni a magunk erejéből nem tudunk: a szívek megváltozását, Jézus Krisztushoz fordulását a Lélek végzi el - számunkra csodálatos és felfoghatatlan módon. A konfirmáció a mai időkben igazi lélekmentés. Sokféle háttérrel, sokféle szoros, vagy nagyon is laza egyházi kötődéssel érkező fiatalok előtt lehet elmondani, hogy az életük sokkal értékesebb, mint néhány évtized, amit majd befutnak ezen a világon. A konfirmációi istentiszteleten minden konfirmandus kap egy bibliai igét, amelyet azzal a reménységgel adunk, hogy azon keresztül megszólítja a Mindenható Isten, és megtalálják az élet igazi értelmét: azt az életet, ami nem múlik el és nem vész el sohasem. Blatniczky János Dániel lelkész, Szügy