Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-05 / 103. szám
6 2012. MÁJUS 5., SZOMBAT INTERJÚ oszvald marika Mindent eljátszott, amit szubrett eljátszhatott a színpadon. Mázlistának tartja magát az életben is. Legszívesebben mindenkit megölelne. Nem fél az öregedéstől, ezért a hatvanadik születésnapjának is ugyanúgy örült, mint a többinek. „MINDIG KICSIT SOK VAGYOK” képességeimet egyaránt ma radéktalanul ki tudom benne élni. Ez nem kevés. Mindig mondják, hogy az operett köny nyű műfaj, de ez inkább úgy igaz, hogy könnyen fogyasztha tó, a színészeknek közben igen komoly feladvány.- Az operett idealizált világát sokan fanyalogva emlegetik. Ez bántotta valaha?- Én azokkal találkozom esténként, akik ezt szeretik, nem a fanyalgókkal. Tény, hogy az operett nem a mai kor terméke. Egy olyan varázslatos világ, amiben nem a valóság, inkább az jelenik meg, amilyen a világ lehetne. De ez ettől még érték, klasszikus érték, magyar sajátosság, egy igazi hungarikum. Csak az tudja ezt élvezni, aki lélekben egy kicsit gyerek ma radt vagy képes önfeledten jól érezni magát, teljesen felszaba dultan szórakozni.- Az milyen érzés volt, amikor eljött az idő, és a szubrettszere- peit átadta a fiatalabbaknak?- Az operett a fiatalok műfa ja, a szerelmesek vívódásairól szól a legtöbb darab. Úgy tíz éve történt, hogy egyszer csak azt mondta a Kero, kicsit viccelődve, de komolyan, hogy nem kéne már szubretteket játszanom. Megértettem, de ki csit megviselt. Hazamentem és mondtam az apukámnak, mire csak annyit válaszolt, hát igen. Nem volt nálunk soha félrebe- szélés, és magamat sem szók tam becsapni, úgyhogy forgolódtam miatta egy éjszakát, aztán leültünk a színházban, és Kero megígérte nekem, hogy keresnek olyan szerepeket, amik illenek hozzám. Mivel én nem vagyok kevés, hanem min dig kicsit sok vagyok, komika szerepeket kaptam. Nagyon él vezem. Régen úgy gondoltam, negyven körül majd abba kell hagyni, most meg hatvan vagyok, és még mindig imádom.- Éppen a napokban volt a hatvanadik születésnapja. Jóban van az idő múlásával, vagy megviselik a születésnapok?- Mivel jól érzem magam a bőrömben, nem szörnyűiké döm ezen, nagyon kedves szü letésnapi ünnepség volt, ugyanúgy örültem, mint máskor.- Egyik kerek szülinap sem volt nehéz?- Ez az élet rendje, egy nő már 25 évesen tapasztalja, hogy jön egy egy ránc, hogy már nem olyan feszes, nem olyan ropogós a bőre, úgyhogy hatvanig van idő hozzászokni a gondolathoz. Ha régi képeket nézegetek, megállapítom, hogy milyen csinos fiatalka is voltam valaha, örülök ennek, és nem szomorkodom, inkább várom, mit tartogat még az élet.- A spárga és a cigánykerék megy még? Hajaj, és a partnereimnek is úgy ugróm a nyakába, mint évtizedekkel ezelőtt, csak any nyi változott, hogy akiket néha ölbe kapok a színpadon, már az unokáim lehetnének. Hatvan lett, de ezt sem bánja. Oszvald Marika ugyanis sosem bán semmit, mert azt keresi inkább, minek tud örülni az életben. Mindig talál is valamit, amitől jókedve lehet, hogy aztán másokat is jókedvűvé tehessen. Kifogyhatatlan energiájának egyszerű a titka: szereti, ha szeretik, és nagyon tud szeretni. Fábos Erika „Sosem hordtam fenn az orrom, akármilyen sikerem volt, nem veregettem- Édesanyja a népszerű szubrett, Halasi Marika volt, édesapja pedig Oszvald Gyula operaénekes és ünnepelt bon- viván. Teljesen egyértelmű volt, hogy folytatja a családi hagyományt? Egyrészt genetikaüag kódolva volt, másrészt fantáziadús gyerek voltam, így teljesen elvarázsolt a színház, az ope rák, az operett világa. Amikor háromévesen megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, hogy Csár dáskirálynő. A szüleim nem akarták, hogy gyerekszínész legyek. Nem engedtek a szín pad közelébe, de úgy tizenegy éves lehettem, amikor kitört rajtam a mozgáskényszer. Kértem, hadd járjak táncolni. Sokféle válfaját kipróbáltam a mozgásnak, a balettot, a szteppet, az akrobatikát, aminek aztán mind hasznát vettem a pályán, g •s o .... , g- Mikor döntötte el, hogy a szín- = padot választja? £ Sosem döntöttem el. Szé- s pen, szófogadóan elvégeztem a közgazdasági technikumot, ahogy a szüleim kérték, közben megnyertem a szavaló- és ének versenyeket, a lelkem mélyén pedig éreztem, hogy a sorsom majd jó helyre irányít.- Vagyis, a színházba.- Oda. Nekem a színház az élet, amióta emlékszem, így volt, de ha eladó lettem volna, műbútorasztalos vagy cipész, abba is mindent beleadtam volna. Minden érdekel az életben, és amibe belebotlok, arra teljes odaadással tudok rácsodálkozni.- Mindig kicsattan az életerőtől, honnan van ez a sok energia? Talán abból, hogy az egészen pici dolgoknak is tudok szívemből örülni, és ha jókedvem van, azt szeretném, ha másoknak is jókedve lenne. Sokszor csak megyek az utcán és úgy érzem, legszívesebben mindenkit megölelnék.- Semmi allűr vagy művészi szeszély?- A szüleim nagyon mélyér zésű emberek voltak. Szerettek, de szigorúan fogtak is. Édeasapám sokszor figyelmez tetett: legyek hálás a tehet ségemért, de szolgáljam meg alázattal ezt az adományt. Ren geteget segített nekem, min: dig tudta, mi lesz a jó, egyszer nem kaptam rajta az életben, hogy valami ne úgy lett volna, ahogy mondta. Annyira jó volt, úgy szoktam mondani, hogy a jóisten kalandvágyból lejött az égből, hogy az apám legyen.- A lányával ugyanolyan jó a kapcsolata, mint annak idején a szüleivel volt?- Valahogy úgy van nálunk, hogy a Krisztike nagyon jól neveli a mamáját. Ebben is máz lista vagyok: csodálatos gyerekem van, egy finom, kedves és sugárzóan okos nő.- Ön kitől örökölte ezt a temperamentumot?- Senkitől. Ilyen lettem. Ta Ián attól van, hogy mindig úgy éreztem, a helyemen vagyok a világban, és ez mindenhez ren geteg erőt ad. Egyszer az egyik kollégám azt mondta: Marika, te nem is temperamentumos vagy, hanem erőszakos. Ha valamit igazságosnak érzek vagy fontosnak, megyek a falon is keresztül, mint egy kos, a csillagjegyem szerint. De az Oszvald Marika 1952. április 12-én, Budapesten született, operettcsaládba: édesanyja a népszerű szubrett, Halasi Marika volt, édesapja pedig Oszvald Gyula operaénekes, aki a legnagyszerűbb bonvivánok egyikeként is elismert volt. 1974-ben végezte el a Színház- és Filmerőszakosság feltételez valami olyat is, hogy az ember nincs tekintettel másokra, ami nem jellemző rám, úgyhogy inkább úgy mondanám, hogy harcos vagyok.- És amikor ilyet mond valaki, mit csinál? Megsértődik? Csak nevetek. A mi szak mánkban nem engedheti meg magának az ember, hogy sértő- dős legyen. Itt alkalmazkodni kell, egy-egy produkcióban van úgy, hogy harminc emberhez is. Rendező, kellékes, koreog ráfus, a táncosok, mindenkit ki kell szolgálni, nem mondha tom a fodrásznak, hogy most nem érek rá. A színpad, csapat munka.- Azt gondoltam, hogy egy díva bármit mondhat.- Aha, ha azt akarja, hogy utálat vegye körül, akkor igen. De én nem azt akartam, hanem azt, hogy szeretettel teli lég kör legyen körülöttem. Mindig művészeti Főiskola operettmusical szakát. 1971-1972 között a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1972-től napjainkig a Budapesti Operettszínház művésze. 1984-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1990-ben az Év színésznőjének választották. a vállamat” arra törekedtem, hogy szeressenek, mert én csak úgy tudok jól működni.- Szívére veszi, ha valaki nem szereti? A szívemre bizony. Nagyon.- Negyven évet töltött el a színpadon. Még ennyi idő után is?- Mi az értelme az életnek, ha nem ez? Az, hogy eszem, alszom? Vagy, hogy bármit megvehessek? Nem. Én azért igyekeztem mindent jól csinál ni, hogy örömet szerezzek vele másoknak, hogy szeressenek. Ha valaki nincs jó kapcsolat ban a környezetével, ha nem szeretik, az nem lehet boldog ember, az csak úgy van a világban. Tudom, hogy ez furcsa, mert az értékrend manapság jól el van kutyulódva, és csak a pénz számít sokaknak, de a mi generációnk, amely még megélte az igazi szegénységet gyerekként, másként értékel dolgokat. 1998 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 2002 óta érdemes művész. Az operettirodalom szinte minden szubrettszerepét eljátszotta, szerepelt filmen és szinkronhangként is hallhattuk. Elvált, egy lánya van, Hídvégi Krisztina.- Pedig, mivel nagy sikerei voltak a színpadon, biztosan találkozott rosszindulattal és irigységgel is a szakmában.- Azért nem, mert sosem hordtam fenn az orrom, akármilyen sikerem volt, nem veregettem a vállamat. Hétköznapi módon közlekedtem, átlagember maradtam mindig, és anyagi tekintetben sem voltam sosem nagyravágyó.- Ez lelki alkat kérdése vagy tudatos odafigyelést kíván?- Ez érdekes. Én soha nem voltam az a dekoratív, szép nő. Kamaszkoromban bántott, hogy ilyen az alkatom, de ezzel együtt arra is rájöttem, hogy egy nőnek nemcsak a külseje fontos. Az érzelemvilágának is komoly hatása van, és onnantól erre tudatosan figyeltem. Arra, hogy derűs legyek és kedves, és valami olyan nőiességet sugározzak, hogy jó legyen a közelemben lenni.- Azt hogyan élte meg, amikor rájött, hogy hiába készült erre, Csárdáskirálynő, vagyis primadonna nem lehet?- Tizennyolc éves lehettem, amikor tudatosult, de addigra már feldolgoztam, hogy nem növök nagyobbra és nem zavart. Nem volt csalódás, tudtam, hogy szubrettként tökéletesen ki tudok teljesedni, mert a játékosságomat, az ének és tánctudásomat és a színészi
