Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)

2012-05-17 / 113. szám

4 2012. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK A NAP TÉMÁJA A múlt ismerete, a történelmi tudás fontos a jelen életviszonyai alakítása és a jövőre vonatkozó elképzelések megfogalmazása szempontjából is. Ugyanakkor a konkrét településtörténet - benne az örökölt környezeti adottságok, a megtörtént események, a hagyományok és a közösségi-emberi értékek - megidézésének kiváltképp különös jelentősége lehet a várossá válásának 90. évét taposó - más településekhez hasonlóan nehéz időszakát élő - Salgótarján esetében. Lapunk munkatársa helytörténeti kutatásai egy kis szeletének - ez esetben a Dolinka pihenőpark történetének - bemutatásával fontos folyamatokra fókuszál, miközben a történet(iség)ben az örök emberit - az alkotó tehetséget, az elszánt akaratot, a gyümölcsöző együttműködést - is igyekszik követendő példaként felmutatni. A salgótarjáni Dolinka: élt, él, élni fog Fejezetek a kedvelt kirándulóhely történetéből (VI.) hosszabb időt, ezen a két terüle­ten.- Ki a felelős a történtekért?- Felvetődött önben, hogy ki a felelős mindezért a pusztításértés rongálásért, ami itt történt?- Alapvetően a rendszerváltás, illetve az, ami annak kapcsán tör­tént: más érdekek, más szempont­ok kerültek előtérbe, a gyári és a városi vezetés látókörébe, ezért nem fordítottak kellő figyelmet és eszközöket a Dolinka karbantar­tására. Az emberek anyagi helyze­tének rosszabbodása, a szegény­ség és a hátrányos helyzet - ami ezt a környéket jellemezte és jel­lemzi ma is - „csak” hozzájárult: a szegények széthordták, lelkiisme- retíen emberek pedig megrongál­ták a természeti és az épített kör­nyezetet is. Védelem és gondosko­dás hiányában a liget lepusztult, az enyészet martaléka lett. Egykor az acélgyárvezetése jelentős anya­gi ráfordításokat eszközölt, a brigá­dok, kollektívák pedig társadalmi munkában rendben tartották, szé­pítették a ligetet, különösen a tava­szi és nyári időszakban. Köszöntem a beszélgetést és tovább sétálva nézelődtem, hi­szen volt kedvemre való látniva­ló. A rendezvény ideje alatt az Észak-magyarországi Környe­zetvédelmi Egyesülés, a Karancs-Medves Természetvé­delmi Alapítvány, a Salgótarjáni Kohász Természetvédelmi Klub, a Dolinkáért Egyesület mellett több civil szervezet is sátrat állí­tott, ahol bemutatkozott a nagy- közönségnek. A természet- és környezetbarát szervezetek fo­gadták az érdeklődőket, tájékoz­tatást adtak - élőszóban és szó­rólapokon is - céljaikról, végzett és tervezett tevékenységükről. Érdekes és figyelemreméltó esemény volt, amikor az Észak­magyarországi Regionális Kör­nyezetvédelmi Központ elnök­vezérigazgatója és a Salgótarjá­ni Városi Televízió igazgatója az BARÁTHI OTTÓ alapját képező szakmai háttér is rendelkezésre áll. Czene Gyula, az újjáalakult Dolinkáért Egyesület elnöke sze­mélyes hangú bevezetőjében élete szerves részének nevezte a Dolinkát, minthogy - ahogy mondta - családjának ősei ültet­ték a ma körülöttünk lévő fenyő­erdő tucatnyi égig érő óriását. A saját gyerekei jószerivel itt nőttek fel, s nyugodtan enged­ték ide őket játszani, mert tud­ták, hogy jó helyen lesznek. Ser­dülő korukban az itt lévő sípá­lyán edzettek, készültek a verse­nyekre. Iskolaigazgatóként is élete részévé vált a liget, mivel a tanulókkal gyakran ide jöttek ki a napközi-otthonos foglalkozáso­kat és más iskolai rendezvénye­ket is megtartani, sőt az is előfor­dult, hogy diákjaikkal több na­pos táborozásra is sátrat vertek. Elöljáróban elhangzott monda­tai után az egyesületi elnök logi­kusan felépített, dokumentum hitelességű, személyes élmé­nyekkel átszőtt és színesített elő­adásában a Dolinka történetével de visszatér Dolinkába, amely élt, élni akar és élni fog - remél­hetően sok ezer ide látogató örö­mére és üdvére. Köztük az én kedvemre is. Már is teszek egy jó nagy sétát, elindu­lok egy kicsit nosztalgiázni, elő­ször megnézem a salakos futball- pályát, ahol egykor magam is na­gyokat fociztam - vérre menő sör­meccseket játszva. A Dolinka É-K- i részében fekvő egykor kitűnő talajú, salakos futballpálya - amit az aktív, „hivatásos” sportolók edzőpályának használtak - meg­lehetősen elhanyagolt állapotban van, a felső végébe méhcsaládo­kat telepítettek, áll itt most is tucat­nyi kaptár, hiszen a környező aká­cos kitűnő mézelő helyet kínál. Egyébiránt az egész terület a kö­zelmúltbeli gondoskodás nyomait viseli, vagy inkább melléktermé­keit tartalmazza: kivágott fatör­zsek, a legallyazott fák az ágai ke­rüljek ide és fekszenek nagy ha­lomba rakva, elszállításra várva. Visszafelé sétálva egy középkorú férfiba boüok, megkérdezem ki ő és miért jött ma ki a Dolinkába? ismertette meg a hallgatóságot. , - Fodor István Salgótarjáni la- Beszédét követően az ünnepi kos vagyok, 1965-től 1999-ig az szónokok jelképesen három fa- acélgyárban dolgoztam különbö- csemete elültetésével látványo- ző munkakörökben és beosztá­sán is kifejezésre kívánták jut- sokban, voltam a kovácsoló gyár­tatni, hogy az élet, ha lassan is, nál, a TMK-nál, itt töltöttem Sülj'ótnrjnn 2»Mlh Jó két héttel az ünnepi esemé­nyeket követően - július 20-án a délelőtti órákban - egy barátom­mal ballagtam ki a Dolinkába. Bel­jebb érve egyszer csak motoros fű­nyíró hangja berregett fel, s a két hete frissen ültetett cserjéktől pár méterre szorgoskodó, barátságos fiatalemberbe botlottunk, aki - mi­után bemutatkoztunk és elmond­tuk, hogy mi járatban vagyunk - készségesen válaszolt kérdéseink­re. Az alig 50 éves, salgótarjáni il­letőségű Szulyovszky László el­mondta, hogy munkatársával együtt, aki feljebb pár méterrel ép­pen bozótot éget, ketten dolgoznak itt a VGÜ alkalmazottjaként, 8 illet­ve 4 órás munkaidőben. Visszafelé utunkban a stadion felett elhaladva a futballpálya de­rékmagasságú bozótjában is dol­gozott egy motoros fűnyíró. A gép­kezelőtől megtudtuk, hogy a jász­berényi Flex-Coop nevű társaság, mint tulajdonos megbízásából dol­goznak a pálya rendbe tételén a Sorozatunk előző V. részét a 2005. június 3-án, a Dolinkában megrendezett Környezetvédelmi világnapi rendezvényen résztve­vő vendégek közül a dr. Ispán Andrással, az ismert környezet- védővel való beszélgetésünk egyes részleteinek felidézésével zártuk Egy világnapi rendezvény A szépszámú közönség előtt zajló, jól szervezett, nagyszabá­sú eseményen többen - köztük helyi önkormányzati vezetők méltatták a környezetvédelmi vi­lágnap és a környezetügy jelen­tőségét, a Dolinka pihenőpark helyi közösségek életében betöl­tött szerepét. Köszöntötte a résztvevőket, külön a fiatalokat dr. Kecskemé­ti Sándor környezetvédelmi szakértő, az Észak-magyarorszá­gi Regionális Környezetvédelmi Központ elnök-vezérigazgatója is. Eljáróban elmondta, hogy a salgótarjániak némi nosztalgiá­val emlékeznek erre a gyönyörű helyre, ahol most jelentős szer­vezőmunka után, sok jó szándé­kú ember jött össze, hogy emlé­kezzen és ünnepeljen.- Jó körbenézni és látni, hogy akik itt vannak, azok döntő több­sége a környezet- és a természet iránti elkötelezettséggel bíró sal­gótarjáni lakos - mondta az elő­adó. Egyrészt azért jöttek, hogy lássák, ez a park újjáéleszthető, másrészt, hogy jelenlétükkel hirdessék és elhitessék, hogy a közösség és az összefogás ereje képes is arra, hogy ez a park új­ra kiépüljön, megújuljon, annak ellenére is, hogy nem kis anya­gi-pénzügyi nehézségekkel kell szembenézni. Hivatkozott a tevékenységüket a megye és a régió egész területére kierjesztő, országszerte is ismert környezetvédelmi szervezetek szerepére és jelentőségére, a civil szervezetekkel kötött együttmű­ködési megállapodásokban rejlő lehetőségekre. Hangsúlyozta, hogy az összefogás, az együttgon­dolkodás a környezetvédelemben meghatározó jelentőségű, és Sal­gótarjánban ehhez a cselekvés ünnepség helyszínén írt alá egy együttműködési megállapodást. A rendezvény végén a déli órák­ban a Nógrád Megyei Hírlap és a Nógrád Megyei Vadászkamara halászlével és bográcsgulyással vendégelte meg a résztvevőket. A közösen elfogyasztott finom falatok régi, szép idők hangula­tát idézték. Baráthi Ottó munkatársával. De, hogy mi a cél­ja a megbízónak a mostani mun­kákkal, illetve a létesítménnyel ar­ról nem tudtunk meg közelebbit Ezért is két nap múlva, 2005. júli­us 22-én felkerestük Bállá Árpá­dot, a Létesítmény és Sport Kht. ügyvezető igazgatóját, és azt kér­deztük, hogyan és miért nem sike­rült még mindig megszerezni az SKSE Stadion tulajdonjogát?- A történet szálai messzebbre vezetnek, vissza egészen odáig, amikor még az SKSE stadion az Acélgyár Rt tulajdonában volt Ek­kor a társaság a létesítményt 50, aztán 75, végül 100 millió forintért kínálta megvételre az önkormány­zatnak. Amikor 70 millió körül tar­tott az ára, és jelentős tartozása volt a gyárnak a város felé, az ön- kormányzat készpénzfizetés he­lyett elfogadta volna a dolinkai sportlétesítményt, de ebbe a társa­ság nem ment bele. Ennek állító­lag az volt az oka, hogy a cég által felvett hitelek fedezeteként a léte­sítmény volt megjelölve a hitele­zőknél. Sőt ezt követően az Rt.100 millióra felértékeltette az akkor et­től már jóval kevesebbet (állítólag már csak 20-40 millió forintot) érő létesítményt, hogy további hitele­ket tudjon fölvenni. Ekkor még több tulajdonosa volt az acélgyárnak, a fejlesztési bank és mások, helyi vállalkozók is. A 100 milliós stadionért az önkor­mányzat nem versenyezhetett. Az­tán Rt eladta a céget Szalai József vállalkozónak - a stadionnal, a kultúrházzal és a balatoni üdülő­vel egyetemben. Ő viszont hama­rosan továbbadta azt egy új, jász­berényi illetőségű, de tarjáni kötő­désű vállalkozónak, Sólyomi Zol­tánnak, hogy valójában mennyi­ért is, azt nem tudni, üzleti titok maradt. Az új tulajdonos azt akar­ta, hogy mi üzemeltessük az ő tu­lajdonaként Ugyanakkor mi csak önkormányzati tulajdont keze­lünk, ezért hozták létre a kht.-t. Ugyanakkor az önkormányzat vi­szont csak arra tud pályázni, ami az ő tulajdona.- Tehát arra nem pályázhat, hogy megvegyen egy ingatlant.- Nem, csak a saját tulajdonú, meglévő létesítmények felújítá­sára, korszerűsítésére. Elmond­tuk a tulajdonosnak, hogy a vá­rosnak nagyobb tulajdonrészt kell szerezni a sportlétesítmény­ben, az 51 százaléknak meg ké­ne lenni, hogy pályázhasson az önkormányzat. Itt aztán megsza­kadnak a tárgyalások, amelyre aztán minden évben újra sor ke­rül, eleddig eredménytelenül. (Folytatása következik) * A sorozatírás Baráthi Ottó A Dolinka krónikája - Kiáltás Sal­gótarján ritka természeti kincsé­ért - című kötetének lényegére rövidített, aktualizált, szerkesz­tett változata. Az eredeti kiad­vány Czene Gyula közreműkö­désével és fotóival, a Dolinkért Egyesület kiadásában, 2006-ban jelent meg.

Next

/
Thumbnails
Contents