Nógrád Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 77-99. szám)

2012-04-20 / 92. szám

8 2012. ÁPRILIS 20., PENTEK AGRÁRIUM Meglódulhat az agrárbiztosítási piac kockázatkezelés A késve érkező rendelet miatt nem biztos, hogy kimerítik a támogatási keretet a gazdák Fellendülhet az agrárbizto­sítások piaca az új állami támogatás révén. A megmű­velt földeknek jelenleg csak körülbelül a felét harmadát biztosítják a gazdák, holott évente 100-130 milliárd fo­rintnyi kár keletkezik a me zőgazdaságban. Herman Bernadett Hónapok óta tudni lehet, hogy az idéntől kétpilléres rendszer ben biztosítaná a kormány a mezőgazdasági károkat. Egy­részt továbbra is működik majd a központi kárenyhítő alap, emellett azonban a piaci biz tosítások megkötését is támo­gatnák, ennek pontos részletei azonban csak néhány hete de rültek ki. A megjelent rendelet alapján erre az idén 9,33 millió eurót, vagyis csaknem három- milliárd forintot szánnak. Azok a gazdálkodók, akik biztosítást kötnek, a díjuk maximum 65 százalékát igényelhetik vissza az államtól, ha pedig kimerül a keret, akkor mindenki arányo­san kevesebb támogatásban ré­szesül majd. Biztosításra nagy szükség lenne a mezőgazdaságban, mi­vel a szakértők szerint ebben az ágazatban évente mintegy 100 130 milliárd forintnyi kár keletkezik. Ebből persze nem vonható minden fedezet alá, de egy jó részükre köthetnének biztosítást a gazdák. A penet­ráció ennek ellenére alacsony, a Generali szerint 50 százalé­kos lehet, a Groupama Garan­cia és az Allianz szerint pedig a termőterületek mindössze 35 százaléka van biztosítva. „Ezek elsősorban a szántóföldi kul túrák, a kertészet, a szőlő- és gyümölcstermesztés gyakorla tilag nem biztosított” mondja Máhig Attila, a Groupama Ga­rancia nem életbiztosítási ügy vezető igazgatója. A természeti károk viszont akár 30-50 százalékos termés hozam veszteséget is okozhat nak a termelőknek állítja Ha­jas Gábor, a Generali vagyon biztosítási üzletágának veze­tője. A gazdák pedig, ha nincs biztosításuk, legfeljebb a már említett kárenyhítő alaphoz fordulhatnak némi kárpótlá sért. A mindössze néhány mii liárd forintos tőkével rendel kező alap azonban rendszerint csak a károk töredékét képes megtéríteni, egy évvel ezelőtt például a bejelentett igények átlagosan 11 százalékát tudta kielégíteni. A mostani állami támogatás révén a biztosítók arra számíta­nak, hogy a mezőgazdasági biz tosítások piaca fellendülhet, a Groupama Garanciánál például két-három éven belül 25-30 százalékos bővülést várnak eb­ben a szegmensben. 2010-ben a magyarországi piacon mintegy 7,6 milliárd forint volt az agrár- biztosításokból származó díjbe vétel, akkor ezen négy biztosi tó osztozott. Jelenleg már csak három társaság kínál ilyen konstrukciókat, az Allianz, a Generali és a Groupama Garan­cia, közülük a Groupama a leg­nagyobb, de a piaci részesedé­sek eléggé hasonlók, mindhár­man a piac hozzávetőlegesen 30 35 százalékát mondhatják a magukénak. Abban egyelőre egyik pia­ci szereplő sem biztos, hogy a felajánlott támogatási keretet az idén teljes mértékben ki fog- ják-e használni a gazdák. „Na­gyon új még a rendszer, a ter­melőknek rövid idő alatt kellett megismerni az új feltételeket, így a különféle biztosítási szerződéstípusokra vonatkozó döntésükben is lehetnek bi­zonytalanságok. Napi szinten rengeteg megkeresést kapunk, amelyekre a kollégáim soron kívül adnak választ” - mond­ja Horváth Andrea, az Allianz nem életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese. Ha jas Gábor bízik benne, hogy el­fogy majd az állami támogatás, Máhig Attila viszont úgy véli, a törvény kései megjelenése miatt 2012 ben még várhatóan nem, 2013 tói viszont minden bizonnyal kihasználják majd Támogatott biztosítástípusok „A” a biztosítható növények: őszi búza, tavaszi búza, őszi árpa, tavaszi árpa, őszi ká­posztarepce, triticale, rozs, ipa­ri napraforgó, takarmánykuko­rica, borszőlő, alma. Ezeknél a növényeknél jégesőkár, aszály­kár, elemi kár okozta mezőgaz­dasági árvízkár, täi fagykár, tavaszi fagykár, felhőszakadás kár, viharkár és tűzkár esetére is kell biztosítást nyújtani. „B” a biztosítható növények: csemegeszőlő, zab, szója, len­cse, borsó, lóbab, csemegeku­korica, cukorrépa, zöldborsó, zöldbab, uborka, sárgadinnye, görögdinnye, paprika, fűszer­paprika, paradicsom, káposz­ta, kelkáposzta, karfiol, brok­koli, sárgarépa, sütőtök, spár­ga, mák, szárazbab, burgonya, vöröshagyma, őszibarack, kaj­szi, körte, szilva, meggy, cse­resznye, málna, ribizli, köszmé­te, szamóca, dió. Ebben a kate­góriában jégesőkár, téli fagy­kár, viharkár (beleértve a ho­mokveréskárt is) és tűzkár ese­tén jár kártérítés. „c” a kimaradt növényekre köthető meg, és jégesőkár, aszálykár, árvízkár, téli fagy­kár, tavaszi fagykár, felhősza­kadás kár, viharkár, valamint tűzkár esetén térít. a gazdák a rendelkezésre álló keretet, amely jövőre az ideinél valamivel magasabb lesz. A biztosítást érdemes minél előbb megkötni, hiszen a támo gatás csak egy meghatározott határidőig vehető igénybe, és átfutási időkkel is számolni kell. A termelők június 11 ig igényelhetik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól a támogatást, a biztosítási köt vények másolatát július végéig kell elküldeniük, a díj befizeté­sét pedig november 15-ig kell igazolniuk. Jégeső vagy aszály viszont már korábban is jöhet, és ha már a kár bekövetkezte után kötnek szerződést, a bizto­sítók nem térítenek. A ajánlat- kérés után általában egy két hétig is eltart a kockázatok elbírálása, ez idő alatt a bizto­sítás még nem él, így arra sem érdemes bazírozni, hogy ha a meteorológusok fagyot vagy jégesőt jósolnak a következő napokra, gyorsan köthető még addig egy biztosítás. Azok a gazdák, akik támo­gatott biztosítást szeretnének kötni, háromféle módozattól választhatnak a biztosítóknál. Az úgynevezett „A” típusú cso­magot szántóföldi növényekre, almára, borszőlőre kérhetik a gazdálkodók. Bizonyos zöldsé gekre, gyümölcsökre egy má­sik, „B” típusú biztosítást lehet választani, és van még egy „C” típusú konstrukció is, amelyet az előző két típustól kimaradt terményekre köthetnek meg. Mivel az államilag támogatott biztosításoknál igen magas az önrész, a vonatkozó rende­let legkevesebb 30 százalékos hozamcsökkenés esetén be­szél csak kárról, a biztosítók kínálnak kiegészítő jelleggel önrészbiztosítást is a felsorolt konstmkciók mellé, amely en nél kisebb mértékű károkat is megtérít az ügyfeleknek. Évente 130 milliárd forint a kár a mezőgazdaságban BIZTONSÁG Az agráriumban az egész éves megfeszített munka veszendőbe mehet néhány óra alatt Az utóbbi években egyre ki­számíthatatlanabb az időjárás, a nagy erejű viharok, a jégesők és az extrém hőmérséklet-inga dozások egyre komolyabb gon dot jelentenek a mezőgazdaság ból élők számára Magyarorszá gon - mondja Hajas Gábor, a Generali Biztosító vagyonbizto sítási üzletágának vezetője.- Mennyire elterjedtek ma ha­zánkban a mezőgazdasági bizto­sítások, és a Generali ezen belül mekkora piaccal rendelkezik?- A teljes növénybiztosítási ' piac a nyolcmilliárd forintot s sem éri el hazánkban. Tekintet tel arra, hogy évente százmil- liárd feletti összegű kár éri a hazai gazdákat, úgy gondolom, ezen a piacon komoly fejlődé si potenciál lehet. A Generali a jelenlegi piacnak nagyjából 30-35 százalékát mondhatja magáénak. Azon dolgozunk, hogy a kedvező körülmények mellett az egész piac és a mi í A Hajas Gábor részesedésünk együtt induljon növekedésnek a közeljövőben.- A nehéz gazdasági helyzetben mitől várható pozitív fordulat ezen a téren, hiszen a gazdálko­dók is egyre inkább spórolnak? Egyrészt igaz, hogy a biztosítási piac is megérzi a válságot. Ugyanakkor a mező gazdaság talán az egyik leg kiszolgáltatottabb terület, itt akár az egész éves megfeszített munka is kárba mehet pár óra leforgása alatt. Ezt pedig az elmúlt évek extrém időjárási jelenségei mellett sajnos a ma­gyar gazdák többször is meg­tapasztalhatták. A másik fon tos tényező, hogy egy törvényi szabályozásnak köszönhetően most jelentősen bővülhet a biz tosítási védelemmel lefedett termőföldek aránya. 2012-ben közel hárommilliárd forint díj támogatás ösztönzi a gazdálko dókat arra, hogy növényeiket biztosítsák az időjárási károk ellen. Most többletköltség nél­kül bővíthető ki a már meglévő biztosítás, azok is megvédhetik terményeiket, akik eddig ezt nem engedhették meg maguk­nak. Érdemes élni a lehetőség­gel, hiszen 2300 forintos hektá ronkénti díj fedezetet biztosít a természeti károkra.- Jelenleg a termelés alatt álló területek hány százaléka van biz­tosítva?- Teljesen pontos adatot nem tudunk mondani, de nagyság rendileg a termőföldek keve sebb, mint a felét védi csak biz­tosítás. Ez nemzetközi össze hasonlításban is alacsonynak számít, ugyanakkor ez nem csak az agráriumra igaz, egyéb biztosítások terén szintén le va gyünk maradva a nyugat-euró­pai országok mögött.- Milyen nagyságrendű károkat okozott az extrém időjárás az el­múlt években? A Generálinál 2011 ben csak a növénybiztosítási ágban 900 millió forintnyi kárt reali záltunk, ha az állat-, vagyon- és portabiztosításokat is nézzük, akkor ez a szám 1,1 milliárd ra tehető. A károk akár csőd be is vihetik a termelőt. Tavaly volt olyan Bács Kiskun megyei ügyfelünk, akinek 49 millió forintot fizettünk ki, mert a jégverés tönkretette az egész paprikatermését, de volt olyan is, akinek a Miskolctól alig 30 kilométerre lévő repceföldjén pusztított a téli fagy, több mint 13 millió forintos kárt okozva.- Mi az, amiben a Generali töb­bet vagy mást tud nyújtani az ügyfeleknek?- A Generali három külön böző csomagot dolgozott ki a gazdálkodók számára, melyek az állami szabályozással összhangban - alapvetően a termények szerint különböz­tethetők meg. Társaságunk a jogszabályban meghatározott takon felül kidolgozott egy ön részcsökkentő megoldást is a jégeső és viharkockázatokra, amellyel azokra a mezőgazda sági termelőkre gondolt, akik az állami programban meg határozott önrészt nem tudják vállalni. Ilyenkor a biztosítási díjjal válthatják ezt ki, és részt A jégverésen (88%) felüli növénykár-kifizetések (a Generálinál, 2011, százalék) belvíz tűz 1-----------v -----------37 vi har FORRÁS: GENERALI vehetnek a támogatási prog ramban, ami meggyőződésem szerint igazán nagy segítség lehet sok gazdálkodó számára. Emellett azon ügyfeleink, akik 10 hektár feletti, összefüggő erdőterülettel rendelkeznek, biztosíthatják erdeiket tűz- és árvízkárra egyaránt. Vagyon­biztosításunk keretén belül kedvező lehetőséget nyújtunk a nagyüzemek és a kisvállalta zások biztosítására is. Az oldal megjelenését a Generali támogatta a ; GENERÁLI Biztosító

Next

/
Thumbnails
Contents