Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-06 / 56. szám

2012. MÁRCIUS 6., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Tudományos előadások és sport Salgótarján. A hagyományos Táncsics napok programsoro­zat második napján, március 6- án, kedden, 10.50 órakor a ren­dezvény előadásokkal folytató­dik. Elsőként dr. Gubán Miklós, a Gábor Dénes Főiskola intézet- igazgatója, főiskolai tanár tart előadást, majd dr. Szász Gábor és dr. Berke József - szintén a Gábor Dénes Főiskola tanárai - tartanak értekezést a holográfi­áról és a fraktálokról. Délután 13.30 órától Tuschák Éva, marketing igazgató mutat­ja be a főiskolát, „Pályaválasztás 2013.” címmel. Ezt követően az iskola diákjai - tudományos szekció keretén belül - egy gazdasági „bungee- jumping-on” vehetnek részt. Eegvégül a tudomány után a sporté lesz a főszerep, ugyanis a nap zárásaként, 14.30 órától a kispályás foci- és pingpongver­seny döntőit rendezik meg a sportcsarnokban. Lemezbemutató Balassagyannat Az Örökség Kul­turális Műhely előadássorozatá­nak keretében március 6-án, kedden 18 órakor a Csalogató együttes Vizek felett című leme­zének bemutató koncertjére ke­rül sor a Mikszáth Kálmán Mű­velődési Központban. A Kiss Ár­pád Általános Iskola pedagógu­saiból alakult zenekar CD-je nemrégiben jelent meg. A meg­zenésített versek sorában két Jobbágy Károly mű is található, jelezve az együttesnek a szülő­földhöz való mély kötődését. Búcsú a földprogramtól SágÚjfalu. Tizenhat évig műkö­dött a szociális földprogram a községben, az idei folytatásra azonban nincs lehetőség, mert az erre vonatkozó önkormányzati pályázatot nem támogatták. így a sok éves folyamat, amely némi segítséget adott a saját sorsukon változtatni akaróknak, meg­akadt Az önkormányzat tovább­ra is szeretné segítem a hátrá­nyos helyzetű családokat, ezért új forrást keresve, pályázatot nyújtott be a „Minden Gyerek Lakjon Jól!" Alapítványhoz. Ez egészen más feltételekkel műkö­dik, leginkább kerti vetőmaggal, előnevelt jószágokkal és némi ta­karmánnyal járul a növényter­mesztéshez, haszonállatok tartá­sához. Több mint százezer homokzsákkal készülnek NÓgrád megye. Megkezdődött az árvízi felkészülés állapotfelméré­se és technikai szemléje a minap Berecz György, NÓgrád megyei ka­tasztrófavédelmi igazgató vezetésével. Még ezt megelőzően végre­hajtották a felkészülési- és bevetés-irányítási tervek aktualizálását, valamint a különböző eszközök karbantartását és leltározását. Szűkebb hazánkban nincs elrendelt készenlét, az árvízvédelmi előkészületek a lakosságvédelmi felkészülés részét képezik. Az Ipoly folyó vízgyűjtő területein lassan megkezdődik az olvadás, amelynek intenzitása és gyorsasága nem jósolható meg előre. Bár a Duna és a Tisza vízgyűjtőjén az átlagos éveknél nagyobb a hóban tárolt vízmennyiség, konkrét következtetéseket nem lehet levonni egy árvíz bekövetkezésének valószínűsítésére. A NÓgrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi rak­tárában és a katasztrófavédelmi kirendeltségeken 25 darab szivaty- tyú - ebből kettő úgynevezett átemelő-, hét pedig zagyszivattyú - és két darab csónak áll rendelkezésre. Előkészítettek továbbá sát­rakat, fektetőanyagokat - száz fő elhelyezésére alkalmas mennyi­ségben -, hat darab áramfejlesztőt, háromezer darab fáklyát, kétezernégyszáz darab gumicsizmát, valamint csaknem százkétezer darab homokzsákot - közölte Noskó Zsolt, a megyei katasztrófavé­delem szóvivője. Már megint gyújtogatnak (Folytatás az 1. oldalról) ~ A közúton és vasúton utazók ne dobjanak ki égő cigaretta- csikket és dohányneműt a jár­mű ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mel­lett keletkező tüzek nemcsak az utazókra jelentenek veszélyt, hanem az erdőkre és mezőgaz­dasági területekre is. Amennyi­ben mégis felcsapnak a lángok, annak észlelésekor az első és legfontosabb feladat a kezdeti „kis tüzek” eloltásán túlmenő­en, hogy haladéktalanul értesí­teni kell az illetékes tűzoltóságot és a terület tulajdonosát. Százból csak egy nem az emberen múlik Magyarországon két foko­zottan erdőtűzveszélyes idő­szakot különíthetünk el. Az egyik kora tavasszal, hóolva­dás után közvetlenül, amikor a kizöldülés előtt elsősorban rét- és tarlóégetések következ­tében gyullad meg az erdő, el­sősorban lombos erdőtelepí­tésekben és felújításokban okozva igen jelentős károkat. A második a nyári hónapok­ra esik, amikor a hosszabb csa­padékmentes, forró időjárási viszonyok következtében az er­dei avar és tűlevélréteg teljesen kiszárad. Ezek elsősorban eldo­bott cigarettacsikkek okozta és a tűzgyújtási tilalom ellenére meggyújtott tábortüzek, nyári gazégetés következtében kelet­keznek, elsősorban erdei és fe­kete fenyves-, valamint idősebb lombos állományokban. A hazai erdőtüzek kilencven­kilenc százaléka emberi gon­datlanság vagy szándékosság miatt keletkezik. A klímaválto­zás következtében, a korábbinál forróbb nyarakon nem a tüzek száma nőhet meg jelentősen, hanem a terjedési sebessége és intenzitása. így esetenként jó­val nehezebb őket eloltani, és jóval nagyobb területet érinthet­nek, mint korábban. SZENOGRÁDI FERENC Egy tucat gondolat az ifjúságnak • Az ember a múltba tekint, a jelenbe él, a jövőben bízik. • Ünnep, amikor lelkünk tün­dököl. • Elhivatottság nélkül nem tudjuk küldetésünket teljesí­teni. • A jó cselekedet önmagában hordozza jutalmát. • Az a munka a legnehezebb, amely számunkra teher. • A legelemibb dolog, hinni és bízni önmagunkban. • Kezedben van életed kulcsa-, te döntőd el, mikor és kinek tárod ki ajtaját • Életünk útját az együttélés szabályai és a törvények jel­zőtáblái övezik, akik ezeket nem veszik, figyelembe kön­nyel zsákutcába tévednek. • A tudásodból minél többet adsz másoknak, annál több marad neked. • Nem a ruha, a viselkedés te­szi az embert • A dühös, kiabáló embert, halk, csendes szóval tudod lecsendesíteni. • A szerelem gyógyszer, oly­kor halálos méreg. Köszönetem jeléül Köszönetét szeretnék mondani a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház sebészeti osztályán dolgo­zó dr. Brenda Zsolt, adjunktus úr­nak és a szeptikus osztály Tóth- Szőllős Szilvia, főnővér és beosz­tott nővéreinek lelkiismeretes és odafigyelő, egyáltalán nem köny- nyű munkájukért. Ez a kórház egyik legsúlyosabb és talán fertő­zés szempontjából a legveszélye­sebb osztálya, ahol a betegek nagyrésze járóképtelen vagy sú­lyos sebekkel küszködik. A közelgő nőnap alkalmából na­gyon sok boldogságot és egészsé­get kívánok a szeptikus osztály összes női dolgozójának! Egy beteg, aki teljesen elégedett az orvos és nővér beteghez való hozzáállással. Koós Pál Péter, Palotás HIRDETÉS Vodafone Mini Bázis: térerő a pincétől a padlásig Magyarországon elsőként, a vál­lalatok után már a Vodafone la­kossági ügyfelek is megvásárol­hatják azt a Mini Bázist, amely­nek segítségével kitűnő lefedett­séggel telefonálhatnak vagy mo­bil internetezhetnek a pincétől a padlásig.- A Vodafone Mini Bázisa azo­kon a területeken nyújthat tökéle­tes megoldást, ahol a fejlesztések ellenére sem lehet kiváló beltéri lefedettséget elérni, így például egy borospincében, alagsori üz­letben, vagy a mélyebb garázsok­ban - mondta dr. Beck György, a Vodafone elnöke. A rendszer segítségével üzem­biztos 3G/HSDPA hálózatot lehet létrehozni mindenütt, ahol eddig ez egyáltalán nem volt elérhető, vagy gyengének bizonyult a tér­erő. A Mini Bázis vezetékes internetkapcsolattal működik, és üzembiztos megoldás telefonálás­hoz, valamint mobil interne­tezéshez is. A bázist egy helyhez kötött internet hozzáférést biztosító routerhez kell csatlakoztatni, így egy magánhálózatot jön létre, ami telefonálásra és adatátvitelre egy­aránt használható. Az így kialakí­tott 3G lefedettség hatósugara SO­TO méter, ezt a helyi adottságok - az épület fal és födém vastagsága, a fémszerkezeti elemek - termé­szetesen befolyásolhatják. Most az első ötven eszközhöz, melyet az ügyfelek interneten vagy a Vodafone Smart Store-ban vásá­rolnak meg, fél áron lehet hozzá­jutni. A Mini Bázis használatához Vodafone előfizetéssel rendelke­ző 3G-S telefon, okostelefon, tábla­gép vagy mobil széles sávú mo­dem szükséges. A szaknyelven csak „femtocellás hang- és adat- forgalomként” emlegetett szolgál­tatásra az ügyfél által használt Vodafone tarifacsomag díjszabá­sa érvényes. A Mini Bázis egyidejűleg négy párhuzamos kapcsolatot tud ke­zelni, használata azonban kötött, és a vásárláskor az ügyfél által Magyarországon belül meghatá­rozott - költözés esetén módosít­ható - címen működik. Bocsahét a Szent Imrében Márciusban már mindenki a tavaszt várja. Ilyenkor a lá­nyok arra gondolnak, mi­lyen mozgással hozzák biki­niformába magukat a nyár­ra. A fiúk pedig keresik a le­hetőségeket, hogy együtt le­gyenek a haverokkal és va­lahol lányokkal ismerked­hessenek. A családok néha vágynak arra, hogy eltölt- hessenek egy-egy délutánt közösen. Újítani, játszani, sportolni, ismerkedni, barát­kozni szeretnénk. Erre teremt lehetőséget Balassa­gyarmat lakóinak a Magyar Olim­piai Bizottság, amelynek támogatá­sával megrendezik a Golyósportok Road-showt Idén Balassagyarma­ton is. Tavaly a Szent Imre Keresz­tény Általános Iskola Gimnázium és Szakképző Iskolában megren­dezésre került a bocsahét, amelyet idén újra megszervez az iskola és a Magyar Golyósportok Szövetsé­ge. Március 5-től-március 7-ig (hét- főtől-szerdáig) minden délután 15 óráig lehetőség van kipróbálni a bocsát (Hétfőn 13.10-től, kedden, szerdán 12.15-től.) Ez egy olasz nemzeti gurítós já­ték. A világon szétszóródott ola­szok, akik próbálták megőrizni ere­deti életstílusukat, vitték maguk­kal a játék hírét és szinte minden­hol találhatunk bocsapályákat kis­kocsmák, poharazók oldalában, szállodák teniszpályái mellett, ten­gerpartokon. Ott boccia-nak neve­zik. Ma Európa számos országában játsszák fiatalok, idősek, csapat­ban, egyéniben, rokkantak és egészségesek. Magyarországon nagyjából 1990-től van jelen, főként Budapesten, de vidéken is egyre több helyen. Megyénkben két he­lyen találhatók szabadtéri pályák: Szorospatakon és Terényben. Szeretnénk, ha ezt a nagyszerű játékot minél többen megismer­nék, megszeretnék hazánkban, ipegyénkben, városunkban. Most itt a lehetőség! Gyertek el, játssza­tok, sportoljatok, érezzétek jól ma­gatokat egymás társaságában! Szeretettel várjuk a kicsiket, na­gyokat a Szent Imre Gimnázium Szabó Lőrinc utcai tornacsarnoká­ban! Váltócipőt hozzatok magatok­kal és sok-sok jókedvet! A prog­ramról bővebb információ: http://www.facebook.com/events /289675017765699/. FáyHanna

Next

/
Thumbnails
Contents