Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)

2012-03-10 / 60. szám

6 ORSZÁGJÁRÓ 2012. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Doberdő a Művészetek Palotájában Budapest Dobdömping lesz a Művészetek Palotájában két hé­ten át: március 11-én nyílik A jazzdob 120 éve című kiállítás, és akinek még a tárlat is kevés, helyben megveheti Geoff Nich- olls Dobok könyve című művét A kiállításhoz a Ceglédi Dobmúzeum szolgál bőséges anyaggal, bemutatva az ütő­hangszerek fejlődését 1900- tól napjainkig. A dzsessz, a rock, a pop mellett a klasszi­kus zenében használatos do­bok is szerepelnek a tárlaton, mellettük pedig legendás do­bosokról is található kép- és hanganyag. Aki még több do­bot akar, vagy még többet tud­ni a világ legősibb hangszeré­ről és annak kiemelkedő meg- szólaltatóiról, az bizonyára örömmel veszi Geoff Nicholls Dobok könyve című kötetét. Nem dobolásoktatásról van szó benne, hanem annak be­mutatásáról, hogy mekkora szerepe volt a modern dobsze­relésnek a dzsessz és a rock fejlődésében, miként „jöttek fel” a kezekhez a lábak, már­mint értékelődtek fel szinte forradalmian az alsó végtagok a dobolásban. A kötet sok fotóval kényez­teti az olvasót híres dobosok szereléseiről, a hangszer leg­kiválóbb gyártóiról. A brit Nicholls egyébként zenész, ám nem dobos, hanem billen­tyűs és gitáros. Egyebek közt a Black Sabbath brit hardrock zenekarban játszott - szüne­tekkel és olykor nem tagként - negyedszázadon át. Hamarosan módosítható a jelentkezések sorrendje Budapest A diákoknak márci­us 14. és 19. között van lehetősé­gük, hogy középfokú felvételi je­lentkezésük sorrendjét módosít­sák, új iskolát azonban már nem lehet választani - hívta fel a fi­gyelmet az Oktatási Hivatal pén­teken az MTI-hez eljuttatott köz­leményében. Mint írták, a középfokú felvéte­li eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanu­lóknak egy alkalommal lehetősé­gük van továbbtanulási elgondo­lásaik módosítására. Ehhez mó­dosító tanulói adatlapot kell kitöl­teniük. A közlés szerint a módo­sítási lehetőség legfontosabb ele­me, hogy a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje meg­változtatható (de tanulmányi te­rület nem törölhető). Az eljárás során azonban új iskolát már nem lehet választani. A tanulói adatlapon már szereplő iskolákon belül új tanulmányi terület felvé­tele is lehetséges, de csak akkor, ha ezt az érintett középfokú isko­lával előzetesen egyeztették, en­nek tényét a középfokú iskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetni. A módosító tanulói adatlapot a jelentkező általános iskolájában, az eredeti tanulói adatlap alapján kell kitölteni. Az eredeti adatlap egy példányát a jelentkező általá­nos iskolája őrzi, így ahhoz ott le­het hozzájutni. A módosító tanulói adatlap kitöltésével a korábban ki­töltött tanulói adatlap érvényét veszti. Azok a 8 vagy 6 évfolya­mos gimnáziumba jelentkező ta­nulók vagy külföldiek, akik tanu­lói adatlapjukat eredetileg is köz­vetlenül küldték meg a felvételi központnak, a módosítást is önál­lóan végezhetik el a fenti időpon­tig - olvasható a kommünikében. Ritka antilopok születtek Nyíregyháza. Két utódnak ad­tak életet a Nyíregyházi Állat­park addax antilop tehenei: a hím borjakkal egy-két héten be­lül a látogatók is találkozhatnak a sóstógyógyfürdői látványosság Afrika kifutójában. A szülők színétől még eltérő színű borjak két különböző nősténytől egy hét különbség­gel születtek. A kicsik most fű­tött istállójukban erősödnek - közölte Révészné Petró Zsuzsan­na, az állatpark szóvivője csü­törtökön az MTI-vel. A tavalyi- szintén kétborjas - szaporu­lat után a most született kicsik­kel együtt már nyolcra emelke­dett a nyíregyházi antilopcsor­da létszáma. A vártnál jobban szerepelt a MÁV ésszerűsítés Az idén folytatódnak az átszervezések és erőösszevonások Előzetes adatok szerint a MÁV Zrt. és leányvállala­tainak több mutatója is jobb lett a tervezettnél, a bázishoz képest viszont nem általános a javulás. B. Horváth Lilla Tavaly az előző évi 170,4 milli árd forintról 173,4 milliárdra növelte árbevételét a MÁV Zrt., és 11 milliárddal nőtt a saját tő­kéje is. 27,4 milliárd forintra várt üzemi vesztesége viszont gyengébb a 2010-esnél, de en nek kapcsán arra hívta fel a fi­gyelmet Szarvas Ferenc elnök vezérigazgató a tegnapi sajtótá­jékoztatón, hogy a vasúttársa­ság eredetileg jóval nagyobb, 39,9 milliárd forintos veszteség gél számolt, de abból 12,5 mill! árdot sikerült lefaragni a tevé­kenységek ésszerűsítésével. Magyarázatot igényel a 14,0 mii liárd forintra várt mérleg szerin ti eredmény is, amelynek a 2011 végi részleges adósságkonszoli dáció is besegített. Utóbbi során a kormány csökkentette a MÁV adósságállományát. így míg 2010 végén 63,8 százalék volt a társaság állami kezességválla lás mellett felvett hiteleinek ará nya, 2011 végén csak 48,4 százalék. Fontos azt istudni: a csoportnál évente felmerülő 380 milliárd forintnyi költség közel 86 százaléka nem befolyásolha tó változatlan méretű pályahá Tavaly megfordult a hazai trend, újból nőtt a vasúton utazók száma lózat és technológia fenntartása mellett. A csoport legnagyobb leány vállalata, a MÁV Start Zrt. szá mára a szállított utasok számá MÁV csoport* árbevétele 2010 2011 MÁV 170,4 173,4 MÁV-Start 68,1 72,2 MÁV-Trakció 84,4 86,5 MÁV-Gépészet 42,8 41,7 MÁV-FKG 8,2 13,8 MÁV Gép** 9,4 13,0 MÁV Informatika 5,6 5.1 Záhony-Port 2,4 2,9 *AZ ANYACÉG ÉS A NAGYOBB LEÁNYVÁL1ALATOK. * *2012. FEBRUÁR 29 ÉN BELEOLVADT A MÁV FKG-BA (MILLIÁRD FORINT) FORRÁS: MÁV Z.RT, ELŐZETES ADATOK nak 3 százalékkal, 142 millió fő re való növekedése mellett az is kedvezett, hogy 5,8 százalékkal emelkedett a fizető utasok szá ma, hogy 3,7 százalékkal több személyvonat közlekedett, s hogy ezeket 3,9 jobb volt az ülő helyek kihasználtsága, mint 2010-ben. Az áruszállítás azon ban csökkent, mindenekelőtt a piacvezető Rail Cargo Hungária (RCH) kisebb pályahasználati és vontatási igényét érezte meg a pályahálózatot üzemeltető anya vállalat, illetve a v.ontatási szol gáltatást kínáló MÁV-Trakció. „Az előző kormány alatt 800 ki lométeren szünetelt avasúti köz iekedés, ebből 200 kilométeren indítottuk újra a személyszállí tást. A maradék 600 kilométer felén is folyik áruszállítás, csak 300 kilométeren nem jár vonat. Ezeket a pályákat is üzemképe sen kell tartanunk, de a karban tartásukra tizedannyit fordítunk, mint a fővonalakra” - válaszolt lapunknak Szarvas Ferenc. A MÁV-Trakció tavaly a kisebb rendelésállomány mellett is meg­őrizte pozícióját egyes hatékony­ságjavítási intézkedéseknek kö­szönhetően, még annak ellenére is, hogy kétmilliárd forintnyi kedvezményt adott a MÁV Startnak. Kilátásait javítja, hogy a múlt év végén együttműködési megállapodást kötött az RCH-val, így a gazdálkodása tervezhetőb­bé vált. A MÁV Gépészet munkáját ne hezftette az anyacég járműpark ja túlzott sokszínűsége, s hogy sok öreg kocsihoz már alkatrészt is nehéz szerezni. A társaság bi zonyos feladatátcsoportosítások nak köszönhetően mégis ki egyensúlyozol tan működött az elmúlt időszakban. Európai összehasonlításban továbbra is kedvezőtlen a MÁV helyzete. Eladott jegyeinek 61 százalékában van valamekkora kedvezmény, ezzel az élbolyba tartozik. Viszont csak negyed annyit tud egységnyi pályakar bantartásra költeni, mint az' európai imiós átlag, és alacsony a fuvarozás aránya is az összes szállításon belül. Hamarosan módo­sítható a jelentkezé­sek sorrendje Budapest A diákoknak már­cius 14. és 19. között van lehe­tőségük, hogy középfokú fel­vételi jelentkezésük sorrend­jét módosítsák, új iskolát azon­ban már nem lehet választani - hívta fel a figyelmet az Okta­tási Hivatal pénteken az MTI- hez eljuttatott közleményében. Mint írták, a középfokú fel­vételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapaszta­latai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak egy al­kalommal lehetőségük van to­vábbtanulási elgondolásaik módosítására. Ehhez módosító tanulói adatlapot kell kitölte­niük. A közlés szerint a módo­sítási lehetőség legfontosabb eleme, hogy a tanulmányi te­rületek eredetileg beírt sor­rendje megváltoztatható (de ta­nulmányi terület nem törölhe­tő). Az eljárás során azonban új iskolát már nem lehet vá­lasztani. A tanulói adatlapon már szereplő iskolákon belül új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, de csak akkor, ha ezt az érintett középfokú is­kolával előzetesen egyeztették, ennek tényét a középfokú isko­lába eredetileg benyújtott je­lentkezési lapon fel kell tüntet­ni. A módosító tanulói adatla­pot a jelentkező általános isko­lájában, az eredeti tanulói adatlap alapján kell kitölteni. Az eredeti adatlap egy példá­nyát a jelentkező általános is­kolája őrzi, így ahhoz ott lehet hozzájutni. A módosító tanu­lói adatlap kitöltésével a koráb­ban kitöltött tanulói adatlap ér­vényét veszti. Azok a 8 vagy 6 évfolyamos gimnáziumba je­lentkező tanulók vagy külföl­diek, akik tanulói adatlapjukat eredetileg is közvetlenül küld­ték mega felvételi központnak, a módosítást is önállóan végez­hetik el a fenti időpontig - ol­vasható a kommünikében. Csökkent az álláskeresők száma Eger. Az elmúlt év januárjá­hoz képest 2,5 százalékkal csökkent az álláskeresők szá­ma Hevesben - derül ki a He­ves Megyei Munkaügyi Köz­pont honlapján közzétett, már­ciusban összesített adatokból. Eszerint 2012 januárjában 24.045 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván, ami a 132.400 fős aktív népesség 18,2 százaléka; 2011 januárjá­ban 24.662 volt az állás nélkü­liek száma. A munkanélküliek aránya az aktív népességen be­lül jelentősen alacsonyabb, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyéket is magá­ban foglaló 24,3 százalékos re­gionális átlag, jelentősen meg­haladja viszont az országosan mért 14,6 százalékos szintet. Ugyanakkor a múlt év de­cemberéhez képest jelentősen, 3500-al emelkedett a munka- nélküliek száma; ennek az az oka, hogy a közfoglalkoztatási programok év végi kifutása után több ezren tértek vissza a munkanélküli nyilvántartás­ba. Az álláskeresők több mint 50 százaléka, 12.634 fő tovább­ra is a szakképzetlenek közül kerül ki, ugyanakkor 1075 dip­lomást is nyilvántart a köz­pont. A munkanélküliek, átla­gosan 260 napja keresnek hi­ába foglalkoztatót - kpzli a munkaügyi hatóság. *

Next

/
Thumbnails
Contents