Nógrád Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-76. szám)
2012-03-10 / 60. szám
2012. MÁRCIUS 10., SZOMBAT 5 GAZDASAG életbiztosítás A végtörlesztés után a szakemberek szerint csak lassan indul be a piac, a rendszeres díjas termékeknél várható élénkülés, az egyszeri díjasok népszerűsége a hozamukon múlik CSAK SZERÉNY NÖVEKEDÉS VÁRHATÓ Az idén óvatosabban jósolnak az életbiztosítók a kilátásokról, mint tavaly. Lassú növekedést várnak, amelyet a gender direktíva és a cafeteriaszabályok is segíthetnek. A végtörlesztés ugyan vitt el pénzeket tőlük, de a többség rosszabbra számított. Herman Bernadett Nagy reményekkel vágtak bele a 2011-es évbe a biztosítók az életbiztosítási piacot illetően, az év során bekövetkezett változások azonban keresztülhúzták a számításaikat. Hiába lett a ház tartásoknak az egykulcsos szja miatt 400 milliárd forinttal több jövedelme, az életbiztosítási díjbevételek kismértékben még csökkentek is. Ráadásul a végtörlesztések miatt a meglévő ál lomány egy részét is visszavásá rolták az ügyfelek. Nagyrészt ez okozta, hogy a. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a tavalyi utolsó negyedévben 130,5 milüárd forintnyi életbiztosítási szolgálta táskiflzetés volt Magyarorszá gon, csaknem 30 százalékkal több, mint 2010 ben. A megugrás azért kirívó, mert a tavalyi első három negyedévben hason ló mennyiségű életbiztosítási ki fizetés volt, mint tavalyelőtt. A piaci szereplőket nem egyformán érintette a végtörlesztés. Voltak cégek, amelyeknél alig ta lálkoztak visszaváltásokkal, a Kár- és szolgáltatáskifizetés életbiztosításoknál (negyedéves, milliárd forint) VG-GRAFIKA CIG Pannóniánál például a szerződéseket a viszonylag fiatal koruk miatt felmondani sem lett volna célszerű, és a Posta Biztosítónál sem nőtt a visszavásárlások száma. Tavaly ősszel Yann Ménétrier, a Groupama Garancia vezérigazgatója a Világgazdaságnak azt mondta, arra számít, 15 százalékkal nőhet a visszavásárlások száma, ám a társaság nál végül ennél kevesebb szerződést mondtak fel. Az ING-nél szintén kisebb volt az előzetes becslésekhez képest a visszavál tások aránya. Az Aegonnál az utolsó hónapokban a visszavásárlások ó-6,5 százaléka történhetett a devizahitelek lezárása érdekében. A Generálinál pon tosan 1328 szerződést mondtak fel, ez nem tűnik soknak ahhoz képest, hogy a társaságnak a legfrissebb Mabisz-évkönyv szerint mintegy 175 ezer befektetési életbiztosítási szerződése van. Feltehetően azok a bank biz tosítók jártak a legrosszabbul, amelyek nagy számban értékesítettek korábban biztosítással kombinált devizahi- , teleket. Ez történt ■ Sok múlik a például a K&H nál, visszatekintő ahol úgy tapasztal hozamokon is. ták, nemcsak a meg takarítások területén növekedett a törlési ráta, hanem a hite lekhez kapcsolódó kockázati életbiztosításoknál is. „Mivel a K&H Biztosító portfoliójában számottevő a banki értékesítés hez kapcsolódó életbiztosítások aránya, jelentős az átfedés a bank hitelezett és életbiztosítás sál rendelkező ügyfelei között. Ennek is oka, hogy a legjelentősebb mértékű törlésre a svájci- frank-alapú kombi termékünk nél került sor. Emellett a végtörlesztéshez sok ügyfél természetesen a megtakarítási életbiztosításait is felhasználta” - mondja Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet és bankbiztosítási osztályvezetője. Most azonban, hogy véget ért a végtörlesztés, a biztosítók ismét bizakodóbbak, az idei évre szinte minden piaci szereplő növekedést vár az életbiz tosítási piacon, arra viszont senki sem számít, hogy a tavalyi 445 milüárd forintos díjbevétel hirtelen nagyot ugrik. „A végtörlesztés kapcsán sokan »felélték« a megtakarításaikat, illetve még többen segítettek a rokonaiknak. így, bár a visszavásárlások konszolidálódása természetesen megtörténik, az eladások oldalán lassabb piac- élénkülést várunk, nem gyors felfutást” - mondja Paál Zoltán, a Generaü vezérigazgató helyet tese. Számszerűsítve: a Generálinál 0-5 százalék közötti díj bevétel növekedésre számítanak, és nagyjából ezt várják a piac egészétől is. A biztosítók többsége hasonlóan vélekedik, kivéve talán az Allianzot, ahol stagnálást várnak a piacon, mi közben maguknak két számjegyű növekedést jósolnak. Míg a rendszeres díjas termékek esetében szinte egyöntetűen az a piac véleménye, hogy szm rény, de biztos bővülés várható, addig az egyszeri díjas biztosításoknál sok a bizonytalanság. A Posta Biztosítónál arra számítanak, ezek gyorsabb ütemben bm vülnek majd, mint a rendszeres díjasok, a K&H-nál és a CIG Pannóniánál viszont úgy gondolják, ennek a piaci szegmensnek a népszerűsége a tőkepiacok alakulásától függ. Hajók lesznek a visszatekintő hozamok, boldo gan vásárolják majd az ügyfelek ezeket a befektetéseket, ha viszont gyengék lesznek, nehéz lesz a biztosításokat eladni. Amiben viszont mindenképp pen lehet fantázia az idén is, azok egyrészt a unit Unked biztosítások mellé nyújtott különféle árfolyamfigyelő szolgáltató sok, ezeket mind több biztosító vezeti be annak érdekében, hogy ügyfelei számára kiszámíthatód bá, kevésbé kockázatossá tegye a befektetéseket Szintén hozhat nak felfutást a különféle jogszabályi változásokból adódó előnyök. Ezek közül az egyik az, hogy a cafeteria részeként még mindig adó- és járulékmentesen adhatnak a munkáltatók a mun kavállalóknak élet- és újabban már egészségbiztosítást is. A másik lehetőség egy uniós jogszabályhoz kapcsolódik. A gén der direktíva értelmében az év végére meg kell szüntetni az életbiztosításoknál a nők és a férfiak számára megáUapított díjak különbségét, ez pedig azt jelentheti, hogy a hölgyek utoljára az idén vásárolhatnak a férfia kénál lényegesen kedvezőbb áron kockázati életbiztosításokat. Nem lenne meglepő, ha kii lönösen az év vége felé erre a lehetőségre több társaság is felhívná a figyelmüket akcióival. Magához térhet a következő években az életbiztosítási piac öngondoskodás Pozitív változás, hogy kezdenek újra bízni az ügyfelek a befektetési termékekben A nehéz makrogazdasági kör nyezet és a lakossági devizahitelekhez kapcsolódó kedvezményes végtörlesztése nem kedvezett tavaly a magyarországi életbiztosítási piacnak, hiszen jelentősen csökkent a háztartások megtakarításra fordítható jövedelme, illetve hiteleik visz- szafizetését sok esetben hosszú távú megtakarításaik terhére oldották meg. A kedvezőtlen körülmények ellenére tavaly 445 milliárd forintnyi életbiztosítási díjbevételt értek el a magyarországi biztosítók, ez csak minimális mértékben maradt el a 2010-es- től; igaz, a válság előtti szinthez képest ez az érték még mindig jóval alacsonyabb. A díjbevételek szinten maradásának oka lehet, hogy az a réteg, amely képes megtakarítani és tudatosan gondoskodni saját és családja jövőjéről, a mostani, nehezebb körülmények között is megteszi ezt. Biztató jelenség, hogy a piac elmozdulni látszik a hosszú távú biztonságot jelentő, folyamatos díjas termékek irányába. Az életbiztosítási piac kilátásai rövid távon sem nevezhetők ac magához térése, és a devi zahitelek kapcsán előálló helyzet is rádöbbentette az embereket arra, milyen fontos, hogy legyenek tartalékok egy háztartásban. A bizonytalan piaci helyzet hatására sokan az alacsonyabb, de kiszámíthatóbb hozammal kecsegtető megoldásokat részesítik előnyben rossznak: bár a gazdasági környezet továbbra sem kedve ző, a nyugdíjjal kapcsolatos bi zonytalanságok és az öngondoskodás egyre növekvő igénye mi att mindenképpen várható a pi A piaci hatások mellett vál toztak az ügyfelek életbiztosí tásokkal szembeni elvárásai is: míg korábban a nagyobb hozam reményében invesztáltak befektetési egységekhez kötött (unit linked) biztosításokba, a bizonytalan piaci helyzet hatásá ra sokan az alacsonyabb, de kiszámíthatóbb hozammal ke csegtető megoldásokat részesítik előnyben, illetve sokan valós, mindennapi kockázataikra keresnek biztosítási védelmet. Ma már elsősorban „megoldásokat” és nem feltétlenül csupán termékeket választanak az ügyfelek mindennapi élethelyzeteikre és kockázataikra. Az életbiztosítási piac „feléledésének” emellett több aktuális tényező is kedvez. Az egyik, hogy e szektornak - a jogszabályok szerint - 2012 decem béréig meg kell szüntetnie a férfiak és nők közötti biztosítási díjban történő megkülönböz tetést (gender direktíva). Az új díjszabások a kockázati termékeknél a nőkre vonatkozóan várhatóan díjemelést eredményeznek, azaz, a hölgyek már csak 2012-ben köthetnek ilyen kedvező díjon kockázati élet- biztosítást. A kockázati életbiztosításoknál komoly ösztönzőt jelenthet az ügyfelek számára, hogy ezek a konstrukciók - és kiegészítő elemeik továbbra is adó- , illeték- és járulékmentesek mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára: ez a Életbiztosítási díjbevételek (magyarországi piacon, milliárd forint) 448,1 445,0 2007 2008 2009 2010 2011 FORRÁS: PSZAF szigorodó szabályozói környezetben feltétlenül növeli a vonzerejüket. A termékfejlesztés területén egy ilyen időszakban még inkább előtérbe kerülnek az ügyfelek által átlátható, egyértelmű, élethelyzetük változásaihoz rugalmasan igazodó termé kék, ahol megoldásokat találnak a nehezebb periódusokra is, és emellett biztonságban tudhatják magukat és családjukat is. Az Aegon Magyarország Biztosító Zrt. új termékeivel egyre célzottabban ebbe az irányba halad, és egyszerre, de mégis transzparens keretek között ad megoldásokat a nyugdíjasévek biztonságának megteremtésére, a gyermekek jövőjéről való gondoskodásra és a család védelmére is. ■ Baríha Viktória A SZERZŐ AZ AEGON MAGYARORSZÁG BIZTOSÍTÓ ZRT. ÉLETBIZTOSÍTÁSI TERÜLETÉRT FELELŐS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTESE www.facebook.com/nport.hu H