Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-08 / 33. szám
2012. FEBRUÁR 8., SZERDA NOGRAD MEGYE 3 Emlékezés a „Mesterre” Hogy ne érhesse őket baj... Bátonyterenye. a napokban a kisterenyei városrész Napsugár óvodájában folytatódott a Nóg- rád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság óvodások részére szervezett prevenciós programja. A középső- és nagycsoportos korosztály számára tartott foglalkozáson a veszélyek megismeréséről, valamint a háztartásban, otthonukban előforduló balesetek megelőzéséről hallhattak előadást a gyermekek. Játékos formában megismerhették a különböző időjárási veszélyeket, majd kipróbálhatták az ősi tűzgyújtási módozatokat is. A mentori feladatokat Nagy István tűzoltó alezredes és Benkocsné Palencsár Katalin tűzoltó őrnagy látták el. Megemlékezés Salgótarján. Február 1-én a Második Magyar Köztársaság kikiáltásának 66. évfordulóján megemlékezést tartottak Salgótarjánban a Kossuth-szobornál. Az emlékbeszédet Szilágyi Leonóra a Demokratikus Koalíció tagja tartotta. Elmondta: a köztársaság a jog uralmára, a polgárok egyenlőségére és egymás iránt érzett felelősségére, az emberi méltóság megóvására, a többség felhatalmazásával működő kormányzásra, s a kisebbség védelmére kell, hogy épüljön. Balassagyarmat. Idén negyedik alkalommal rendezte meg a balassagyarmati baráti társaság, az Északi Masszív, élén Farkas- Kontra Mátéval a reggae királyának emlékestjét, a LEGEND- et. Bob Marley, aki a roots reggae zenét (jamaikai zene) világhírűvé tette, idén lett volna 67 éves. Igaz, a Mestert már 1981- ben elszólította magához Iah (a raszták így nevezik Istent), mégsem tűnik el év, hogy ne ünnepelné meg a világ a születésnapját. Az emlékkoncertnek ebben az évben is a Madách Mozi adott otthont. A már hagyománnyá vált eseményen most Magyarország úttörő csapata lépett fel, a hazai reggae élet motorja, a Ladánybene 27, a tavaly már nagy sikert aratott Dubaku zenekarral. Komplex Marley műsorral érkeztek - e két zenekar még látható lesz február 10-én a budapesti A38 hajón, hasonló műsorral, vendégzenészekkel kiegészülve. A koncertek nagyon jó hangulatban teltek. A Tilos rádió dub dj- je: I. Ration, bakelitről pörgette a talpalávalót egészen hajnalig. Farkas Kontra-Máté szerint az est folyamán a Mester gyakran tekinthetett le büszkén a „Masszívra”.- Sajnos mivel egy rétegzenei stílusról beszélünk, aminek nagyon kicsi a rajongótábora, idehaza nem lehet elvárni telt házas koncerteket... így családiasra, de annál szorosabbra, barátia- sabbra sikerült az este. Mindenki nagyon jól érezte magát, zenészek, rajongók egyaránt. Csak pozitív visszajelzést kaptunk - nyilatkozott a szervező, köszönet mondva Rigó Zolinak, a mozi vezetőjének, a zenekaroknak és jelenlévőknek, azt ígérve: jövőre újra találkoznak a reggae szerelmesei. Felújítják a Petőfi utcát Nézsa. Styevó Gábor, a település polgármestere elmondta, hogy a Petőfi utcát teljes szélességben felújítják, ez magában foglalja az út mellett fekvő árokrendszert is. A munkálatokhoz szükséges összeget pályázati pénzből fedezik - reményeik szerint - júniustól pedig a község minden lakosa már a megújult úton közlekedhet. Egy rádiós a fotóklubban Salgótarján. Zengő Árpád, a „2011-es év rádiós díjazottja” lesz a vendége a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület február 09-i csütörtöki, a József Attila Művelődési és Konferencia- központban 17.30 órakor kezdődő klubfoglalkozásának. A résztvevők a rádiózásról kapnak ízelítőt a videofilm vetítéssel egybekötött beszélgetésen. Vadételfőző verseny Gyöngyös-Mátrafüred-Nógrád megye- A Mátra Erdészeti, Mező- gazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium ad otthont, a régió V. Vadételfőző versenyének, amelyet február 10-én, pénteken rendeznek meg. A benevezett csapatok - köztük több Nógrád megyei versenyző is - speciális helyi vadételek elkészítésével készülnek, amelyeket országosan elismert bírák fognak zsűrizni. A verseny értékelését, és a díjak átadását február 25-én, szombaton, a XIV. Erdész- Gazdász-Vadász bál keretén belül tartják meg, amelynek helyszíne, szintén a mátrafüredi iskola épülete lesz. Régi idők farsangja ErsekvadkeTt. A községi tájházban január végén összegyűltek az idősek és felelevenítették a régmúlt idők farsangi szokásait. íme ezekből egy csokorra való: Napjainkban már csak a farsangi fánk sütésével és az álarcos bálok megtartásával „ünnepeljük” a farsang időszakát. Nagyapáink, nagy- | mamáink idejében még 3-4 napos . volt a mulatság. Szombaton kezdődött és kedd éjfélig tartott, amikor a bíró | vetett véget a bálnak azzal, hogy a mestergerendát a kampósbottal megveregette. A zene és a tánc véget ért, hiszen következett hamvazószerda, a böjt időszaka. Szombaton a KÁLÓT ifjúsági színdarabot játszott, vasárnap a nagymise után pedig kezdődött a mulatság, melyet a legénybíró hirdetett ki. Minden nap fizetni kellett a zenészeknek. Ha valakik már jegyben jártak, akkor a vőlegény fizetett a lányért is. A bálokon a szülők körülülték a termet és figyelték a fiatalokat. Minden fiatal nagyon várta ezt az időszakot, hiszen akkor még ritkán volt alkalom ismerkedni a lányoknak, legényeknek. A farsangi mulatságon pedig az egész falu megfigyelhette, ki kivel táncol, ki kinek udvarol. Abban az időben még nem jártak kézen fogva az utcán a szerelmesek, meg is szólták volna őket, nem illett. A lányok minden nap más színű ruhát viseltek. A vasárnapi ruhájuk volt a legdíszesebb. Piros, vasalt, flokon ruhához piros virággal hímzett ingujjat vettek föl, rózsaszín flokon ruhához rózsaszín szalagot, kötött vagy színes harisnyát és fehér szakácskát. Nagyon látványos volt. A férfiak a hétköznap hordott vászon helyett pamut inget és gatyát viseltek görbe szárú csizmával. Az asszonyok füstölt húsból készült ételeket főztek és minden nap mást sütöttek: vasárnap rétest, hétfőn fánkot, kedden herőkét. Az idősektől nagyon sok szokásról hallhattak a vadkertiek, ez az alkalom lehetőség volt arra, hogy átadják a fiataloknak a régi emlékeket. Jövőt szolgáló tervek és feladatok Az egy évvel ezelőtt alakult Lokálpatrióták Társasága közelmúltban megtartott összejövetelén tárgyalta meg a 2012-es feladattervét. A 15 pontban összefoglalt éves program a már elkezdett, többnyire hosszabb távra szóló tennivalók folytatását, illetve újabb, s konkrét tervek, teendők megfogalmazását tartalmazza. Bátonyterenye. Mindezt a munka- megosztás jegyében, az egyes tagok szakmai felkészültségéhez igazodva, felelősöket is megjelölve. A város fejlődését, fejlesztését segítő és szolgáló, illetve a település értékeit megmentendő, s megőrizendő elhatározásokat tartalmazó módon. így például az ingaüanhasznosító munka- csoportban a zöld mezős területeken történő gazdasági tevékenység folytatása céljából több magántulajdonossal már felvették a kapcsolatot. A barnamezős területek, csarnokok, irodák felmérése céljából hirdetést jelentettek meg a városi lapban. Folytatják illetve pontosítják a rendelkezésre álló lehetőségek számbavételét. A Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft-vel kialakított jó kapcsolatuk révén a kft által a Regionális Fejlesztési Ügynökségnek elkészített szakmai anyaghoz, gazdaságfejlesztési tanulmányhoz nyolc projektet ajánlottak. Készítettek egy előtanulmányt a geotermikus energia kinyerésének lehetőségére a városban. Következő lépés a pályázati lehetőségeken múlik. Folyamatosan kívánják vizsgálni a Bátonyterenye környéki szénbányászat újraindításának lehetőségét is. Kapcsolatban vannak a Market Építő Zrt-vel, a 21-es út melletti ipari park és az oda építendő üzemek kivitelezőjével. 10 MW kapacitású napelem erőmű építésének valószínűthetősége a kisterenyei városrészen ugyancsak kezdeményezésüknek köszönhető. Eljártak a Roma Foglalkoztatási Programba való sikeres bekapcsolódás érdekébe, az idei évben tovább folytatják annak realizálását „Út a jövőben” címet viseli az a programjuk, amelynek célja Bátonyterenye város 10-15 éves társadalmi-gazdasági fejlesztési stratégiájának kidolgozása. Helyzetelemzéseik, helyzetértékeléseik alapján társadalomfejlesztési, városfejlesztési, emberi erőforrás-, és gazdaságfejlesztési területeken fogalmazták meg a fő stratégiai irányokat, a létrehozott stratégiai tervező csoportokban megválasztott vezetőkkel dolgoznak az idén is. A MÁV Zrt-nél a kisterenyei vasútállomáson lévő, használaton kívüli víztorony állagmegóvása, illetve hasznosítására készítendő javaslatuk okán jártak el, illetve tervezik az idei továbblépést. A vasúti átjárónál lévő trafóház ipari műemléki védettség alá helyezése ügyében az ÉMÁSZ Nyrt-vel közösen kívánnak eredményt elérni. A Kulturális Örökségvédelmi Irodánál több bátonyterenyei épület védettség alá helyezésének kezdeményezői, illetve az ehhez kapcsolódó anyagok átadásával kívánnak ez ügyben is előbbre lépni. Ezek között kiemelt feladatul fogalmazták meg a kastélykerti romos műemlék épületek sorsának rendezését, rendbetételét, a Luzsinszky-féle „Kiskastély” védettség alá helyezését. Részt vettek annak a pályázatnak az elkészítésében, amelyet az önkormányzat nyújtott be a kisterenyei tájház felújítására, sikeres pályázat esetén 2012-ben e kivitelezési munkálatokat is figyelemmel kísérik. Szorgalmazzák a képeslap múzeum köztulajdonba kerülését is. Létrehozták, s továbbra is koordinálják a Bányász Hagyományőrző Kerekasztal működését, a két nyugdíjas bányász szak- szervezet, nyolc civil szervezet, valamint a városi közművelődési intézmény és a város önkormányzata közreműködésével a bányász hagyományok erősítésére. Határozott szándékuk a település civil szervezeteivel való folyamatos kapcsolat és együttműködés minden, a város és lakóinak életét, életkörülményeit, jelenét és a jövőjét érintő, előbbre vivő kérdésben. Óné