Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-01 / 27. szám

2012. FEBRUÁR 1, SZERDA INTERJÚ 7 elismerés Sztankay István Laurence Olivier miatt lett színész. Elégedett a pályájával. Meghatódott, hogy kollégái őt javasolták a Nemzet Színészének. Már csak epizódszerepet vállalna. Egyhangú döntést hoztak a nemzet színészei arról, kit válasszanak maguk közé a nemrég elhunyt Garas Dezső helyére. A Bors, a Hattyúdal és sok más film, színdarab, ko­média főszereplőjére, a Jászai- és Kossutlvdíjas művészére, Sztankay Ist­vánra esett a választásuk. Fábos Erika- Pár nappal a döntés kihirde­tése előtt azt nyilatkozta, hogy sosem lesz már a Nemzet Szí­nésze. Meglepődött, hogy mégis az lett?- Nagyon meglepődtem, de in­kább ügy mondom, megrendül­tem, meghatódtam. Nem gondol­tam, hogy ez így megérint. Azért hatalmas érzés, mert a kollégák, a szakma adja: nem valami szak­emberekből álló bizottság, ha­nem olyan emberek, akik a tár­saim voltak a pályán. Ezért, gon­dolom, nemcsak a színészetem­nek, hanem az emberségemnek is szól az elismerés. Ebben bí­zom, és hát nekik is, meg a sor­somnak is nagyon köszönöm.- Az emberségének szól, azt mondja. A művészekről, szí­nészekről sokszor hallani, hogy nehéz emberek. Mit szól ehhez?- Elsősorban ők is csak embe­rek, és hát van úgy, hogy nehéz velük. Igen, talán van ebben va­lami. De velem nem volt nehéz sosem, és ezt nem azért mon­dom, mert a jelenlévők nyilván mindig kivételek, vagy mert el- fogódott lennék magammal. Nem vagyok nehéz ember, pe­dig a korom alapján már lehet­nék zsörtölődős öregember. De mindig könnyű volt velem kijön­ni, ha valakivel nem értettem egyet, inkább kikerültem. Jám­bor lélek vagyok, szeretem az embereket, igaz barátaim van­nak, a családomért is mindent megteszek. Sokat jelent a család és én istenhívő, mélyen vallásos családból jöttem. Édesapám gö­rögkeleti katolikus pap volt, ta­lán innen a természetem.- Az 1950-es években, amikor a színház felé indult, az egy misztikus világnak számított. Mit szólt lelkész édesapja a választásához?- Nem volt kézenfekvő, az biztos, és féltett is, de mint lel­kész értett az emberekhez. Tud­ta, hogy úgy teszi a legjobbat, ha tiszteletben tartja a döntésemet. Mindig megmondta, miről mit gondol, mit tenne a helyemben, de megértő volt, és rám tudta bízni az életemet. Nagyon jó apám volt. Persze nyilván job­ban örült volna, ha követem őt, és én sokáig készültem is erre. Végül másként sikerült, ő a Jó­isten papja volt, én meg Tháliáé lettem.- A Jóistennel milyen a kap­csolata azóta?- Nem sértődött meg rám, so­kat köszönhetek neki. Szeren­csés, teljes életem volt. Ma is hí­vő emberként élek, sokat járok templomba. „THALIA PAPJA LETTEM” Édesapám görög katolikus lelkész volt, amikor a főiskolára jelentkeztem, ez nem volt a legjobb ajánlólevél'- Színházban mikor volt utol­jára?- Ebben a csúnya hidegben? Jobb üyenkor itthon.- Ahogy hallottam, egész éle­tében gondjai voltak a téllel. Mi vele a baj, a hideg?- Az. A hideg. Egyenesen utá­lom a hideget, ehhez képest egy négy évszakos országban élem az életem, ahol az időm fele hi­degben telik. Borzasztó. Ilyen­kor tényleg csak akkor megyek az utcára, ha muszáj.- De hiszen idén még nem is volt tél.- Dehogynem volt. Nekem már volt és van is. Október óta az van. Az az utolsó hónap, amivel még Névjegy 1936-ban született Budapes­ten. MIELŐTT FELVETTÉK Volna a Színház- és Filmművészeti Fő­iskolára 1957-ben, dolgozott kifutófiúként, csillésként föld alatti építkezéseken és anyag- mozgatóként is. 1961-ben diplomázott, és Mis­kolcra szerződött. 1963 És 1974 között a budapes­ti Nemzeti Színház tagja volt 1966-BAN ÉS 1974-BEN JáSZüi- díjat kapott 1990-ig a Madách Szín ház társulatához tar­tozott Rövid szabad­úszás után 1991-ben szerződött a József At­tila Színházhoz. 1997- BEN megkapta a Magyar Köztársasági Ér­demrend Tisztikeresztje polgári tagozatát. 1998- BAN Kossuth-díjjal tüntették ki. 2012-től a Nemzet Szí­nésze. elvagyok, aztán jönnek a szörnyű hidegek. Február 14-én van a szü­letésnapom, akkor kezdek re­ménykedni, hogy talán jön a ta­vasz, de addig az egészet utálom.- Hogyan jutott eszébe, hogy színész lesz?- Nagyon szerettem moziba járni. Tizenhat lehettem, amikor Laurence Olivier filmjét, a Ham­letet láttam. Nagyon megtetszett, óriási film, hatással volt rám. En­nek köszönhetően kezdtem ver­sekkel foglalkozni, szavaltam és rengeteget olvastam.- Elég gyorsan beindult a pá­lyája.- Ahogy vesszük. Háromszor futottam neki a felvételinek, amíg 1957-ben sikerrel jártam. Addig voltam segédkántor, ki­futóim, sőt még csillés is egy építkezésen. De nem baj, mert jó iskolák voltak ezek is. Aztán meg elég nagy hátrányban is voltam a többiekkel szemben, mert nem voltam jó káder. Édesapám görög katolikus lel­kész volt, az akkoriban nem volt a legjobb ajánlólevél. De mindegy, bekerültem a Szín­művészetire, és onnantól ennek éltem, a pálya rabja voltam.- Furcsa ez a múlt idő.- Hát előre nézni már nehéz lenne, 76 éves vagyok. Azért az nem kevés, ugye? De nincs ben­nem rossz érzés, elégedett va­gyok, eljátszottam mindent, amit csak lehetett. Rómeótól a történelem nagy alakjaiig, kis epizódszerepekig. Jó volt.- Semmi megvalósulatlan álom?- Talán a III. Richárd. Nekem való szerep lett volna, gondol­tam is rá, de nem lennék igazsá­gos, ha fájdalommal említeném, mert annyi minden megadatott. Örülök, hogy végig tudtam men­ni ezen a vékony pallón - mert a színésziét nehéz, sok egyensú­lyozással jár -, de nem estem le.- Sokat említi a korát Nincs jóban vele?- De, már nagyon jóban va­gyunk. Volt egy-két nyűgös év, de már jó. Nem gondoltam, hogy ilyen lesz. Azt hittem, nehezeb­ben megy majd, de megbékél­tem vele. Meglepő, tényleg na­gyon gyorsan megy az idő. Öt­ven évig nem számít a kor, aztán hirtelen hetven lesz az ember. Nincs ezzel sem gond. Egyszer csak el kell búcsúzni azoktól a dolgoktól, amik már nem méltó­ak az emberhez, aztán próbálni derűvel szemlélni a mindenna­pokat. Ez van. Felmentünk jó magasra, szétnéztünk, gyönyör­ködtünk a panorámában, aztán el kell indulni lefelé. Én már le­felé megyek. Mondjuk most let­tem a Nemzet Színésze, úgy­hogy annyira nem sietek. Visel­ném ezt a címet kicsit, ha már így alakult.- Sok filmben játszott. A Bors a pályája elején nagyot lendí­tett az ismertségén?- Jól jött. Az alkatom hozta. Nem nőttem nagyra, csak úgy közepesre, ezért illett rám a név, hogy Bors Máté. A televízió ak­kor is, most is nagyhatalom, az igazi ismertséget az hozta meg, ez biztos. Ismertség nélkül pe­dig nincs nagy színész. Örültem, hogy ismernek, hogy megismer­nek. Szerettem a sikert, mindig vágytam rá és ez vitt előre. Ez él­teti az embert ezen a pályán, méltónak lenni arra a helyzetre, hogy megállítsanak az utcán.- Ez lehet kényszer is, nem?- Az. Sokan tönkre is mennek benne.- Azt mondta az előbb, csak úgy közepesre nőtt, szeretett volna nagyobbra nőni?- Volt, amikor ez foglalkozta­tott, de rájöttem, hogy nem szá­mít annyira, mint ahogy gondol­tam. Kérdeztek a minap, mit kezdek a pénzzel, amivel ez a cím jár. Erre azt mondtam vicce­sen, megcsináltatom magamat, hogy legalább tizenöt-húsz cen­tivel magasabb legyek.- Belmondo és Tony Curtis is az ön hangján szólal meg ma­gyarul. Mit szólt a szinkron­hangjához Tony Curtis, ami­kor találkoztak?- Hallott már rólam, amikor először találkoztunk, és tetszett neki a hangom. De nekem elég érdekes volt az a találkozás. Na­gyon megöregedett, és ez furcsa volt, mert fiatalon élt a képzele­temben. Barátságos, vidám fickó volt, úgy emlékszem.- Belmondo és Tony Curtis hangja, ezzel az orgánummal biztosan bomlottak önért a nők.- Az orgánumom biztosan se­gített. Apámnak és a nagyapám­nak is ilyen hangja volt, tőlük örököltem. De ettől függetlenül szerettek a nők. És ha nem ilyen lenne a hangom, akkor is biztos ugyanolyan csajozós lettem vol­na azokban az időkben. Mert én is szerettem a nőket.- A lánya követte önt a pá­lyán. Örült ennek vagy féltet­te, ahogy önt az apja?- Orsikám Zalaegerszegen játszik, s bár már örülök ennek, meglepett, olyan hirtelen tör­tént az egész. Eminens tanuló volt, felvették a jogra, két és fél évet elvégzett, nem gondoltuk, hogy színésznő lesz. Aztán fel­vették a Színművészeti Főisko­lára és otthagyta a jogi egyete­met. Kegyetlen ez a pálya, so­sem volt könnyű, de most még küzdősebb. Egy nőnek különö­sen. Folyamatosan jelen kell lenni, gyorsan kell jó döntése­ket hozni.- A fia, Sztankay Ádám újság­író. Egyszer megírta, hogy mennyire bosszantotta, hogy sokáig mindenki azt hitte ró­la, hogy Schütz Ila az édes­anyja.- Évtizedekig így volt, pedig Ilának is volt férje, nekem is fe­leségem, de mégis. Sokat szere­peltünk együtt, ez igaz. Nagy ba­rátság volt köztünk. Fájt, amikor úgy döntött, hogy nem jön to­vább. Két férjét is eltemette, so­sem birkózott meg ezzel a fájda­lommal, csak úgy látszott. Har­minc évig játszottunk együtt, sokszor hiányzik. A Jövőre, ve­led ugyanitt című darabot majd ötszázszor játszottuk.- Ötszázszor? Azt hogyan lehet?- Arra gondol, hogy az már csak a rutin és nem művészet? Érdekes dolog, van, ami fáraszt­ja az embert, és van, amit észre sem vesz, annyira élvezi. Ezt én nagyon szerettem. Úgy három­száznál tűnt fel, hogy atyaég, már ennyi! Akkor volt némi megtorpanás, kicsit nehezebb időszak következett, aztán megint volt benne lendület, a vé­géig jó érzéssel csináltam.- Ha most hívnák valahova egy jó szerepre, vállalná?- Főszerepre? Nem menne, megöregedtem. Nem való már. Meg aztán öregemberekre nem is írtak főszerepeket, nincs is nagyon mit játszani ebben a korban már. De talán egy epi­zódszerep, valami jó kis szerep, egy karakter pár mondattal, az igen. De már nem hiányzik a nyüzsgés, ami ezzel jár. Vissza­vonultan élek, nincs kedvem smúzolgatni. És hát a télen semmi esetre sem, legelőbb a tavasszal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents