Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-24 / 47. szám
2012. FEBRUÁR 24., PÉNTEK 5 NAGYVILÁG Cameron az al-Shabaab milícia ellen Szomália Forrás: APA / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum / MTI mti) www.mti.hu Megvan a Chuck Norris-híd Pozsony. Chuck Norris nevét viselheti egy nyáron átadásra kerülő pozsonyi kerékpártúd, amennyiben sem az emberek véleménye, sem pedig a jövendő híd nevét a közvéleményre bízó, pozsonyi megye álláspontja nem változik - írta a hí- rek.sk szlovákiai magyar hírportál csütörtökön. A Morva folyó felett húzódó kerékpárúidnak, amely Dévényújfalut (Devínska Nová Vés) és az ausztriai Schlosshof községet köti majd össze, a pozsonyi megye közvéleménykutatás alapján akar nevet adni, így a Facebookon hirdetett szavazást. Eredetileg három történelmi elnevezést javasoltak, a többit pedig az emberek fantáziájára bízták. A lehetőségek között felmerült például a Mária Terézia híd, a Szabadság híd, a Dévény híd, a Schlosshof kerékpárúid és a Vasfüggöny híd elnevezés is, a szavazók többsége - 66 százalékuk - azonban Chuck Norris amerikai színészről nevezné el az új hidat. Pavol Freso megyei vezető a közvélemény-kutatással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a híd építése a nyilvánosság előtt zajlik, így az embereknek jogukban áll kiválasztani a híd leendő nevét is. Hozzátette: ez nem egyszerű folyamat, ezért első körben, április végéig szeretnénk kikérni a polgárok véleményét is. A hidat tavaly szeptemberben kezdték építeni, és az idén nyáron a tervek szerint már meg is nyitják a forgalom előtt. A híd azon a helyen épül, ahol negyven évig vasfüggöny választotta el a két országot. Chuck Norris neve már több magyarországi híd elnevezésekor is felmerült. Először a fővárosi Megyeri híd elnevezésére indított szavazáson „dobta be” valaki az amerikai színész nevét, és sokáig vezetett is. Végül legyőzte ugyan egy amerikai humorista, Stephen Colbert, ám Chuck Norris neve azóta többször is előkerült, például két és fél éve az új miskolci uszoda, illetve a később Móra Ferenc hídra keresztelt Tisza- híd elnevezésekor is. Az Afrikai Uniónak visz- szavonulásra kell kényszerítenie Szomáliában az al-Shabaab iszlamista milíciát - mondta a londoni Szomália-konferenciát megnyitva David Cameron brit miniszterelnök. Kertész Róbert London. A brit kormány által kezdeményezett, 40 ország és nemzetközi szervezet részvételével összehívott csütörtöki rendezvény napirendjén Szomália problémáinak lehetséges megoldási módjai szerepelnek. Az értekezleten jelen van mások mellett az ENSZ főtitkára, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, valamint számos afrikai ország állam- és kormányfője. Cameron megnyitó- beszédében kijelentette: Szomália problémáit végső soron a szomáliaiaknak kell megoldaniuk, a londoni konferenciának nem célja, hogy megoldásokat kényszerítsen rá Szomáliára, és utasítani sem kívánja az ország népét arra, hogy mit tegyen. A cél az, hogy a nemzetközi közösség a Szomáliái nép mögé felsorakozva segítse a fordulatot. A brit kormányfő szerint ennek jegyében meg kell erősíteni az Afrikai Unió békefenntartó tevékenységét a biztonság megteremtése érdekében. A miniszterelnök hozzátette: az Afrikai Unió békefenntartó missziójának rendelkeznie kell azokkal az erőforrásokkal, amelyekkel „folyamatos visszavonulásra” tudja kényszeríteni az al- Shabaab milíciát, emellett „komolyan kell vennie” a polgári lakosság védelmével kapcsolatos felelősségét is. Cameron jelentős előrelépésnek nevezte ebből a szempontból, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa előző nap - brit kezdeményezésre - jóváhagyta az Afrikai Unió béke- fenntartó tevékenységének ki- terjesztését a Szomáliái fővároson túli területekre, és az alakulat létszámának felemelését 12 ezerről 17 700-ra. A kormányfő szerint egyezségre kell jutnia a nemzetközi közösségnek a Szomáliái kalózok felelősségre vonásáról is, és létre kell hozni egy nemzetközi munkacsoportot, amely a kalózoknak fizetett váltságdíjak ügyével foglalkozik. Végső célként ki kell tűzni e váltságdíjak kifizetésének leállítását, mivel biztosítani kell annak az elvnek az érvényesítését, hogy a bűncselekmény nem lehet kifizetődő tevékenység - mondta Cameron. Az Clinton amerikai külügyminiszter a konferencián felszólalva ugyanerről a problémáról kijelentette: alapvető fontosságú, hogy a jelenleginél több külföldi ország vállalja az elfogott Szomáliái kalózok büntetőjogi felelősségre vonását és bebörtönzését. Hozzátette: az Egyesült Államok támogatja azt a brit kezdeményezést, amelynek célja nemzetközi munkacsoport létrehozása a váltságdíjfizetés gyakorlatának felszámolására. Hillary Clinton bejelentette: az Egyesült Államok 64 millió dollárral kiegészíti a Szomáliának és a környező országoknak nyújtott humanitárius segélyét. A térség számára tavaly óta jóváhagyott sürgősségi amerikai segélyek összege így 934 millió dollárra emelkedik, ebből 211 millió dollár közvetlen életmentő programokra fordítható Szomáliában. A csütörtöki londoni konferencián felszólalók nem tettek említést közvetlen külföldi katonai beavatkozásról. Előző nap azonban a The Guardian című vezető baloldali brit napilap azt írta, hogy a brit kormány más EU-tagállamokkal együtt Szomáliái kalózok és iszlám csoportok logisztikai központjai és kiképző táborai elleni légicsapások lehetőségét tanulmányozza. A The Guardian forrásai szerint London olyan helyszínek elleni támadásokat fontolgat, ahol az al- Shabaab és a kalózok a jelek szerint együttműködnek. A lap értesülései szerint katonai szakértők azt tanácsolják, hogy a támadásokat hadihajókról felszálló harci helikopterekkel hajtsák végre. Kína tiltakozik Peking tiltakozik amiatt, hogy az Európai Unió szubvencióellenes eljárást indított a Kínai Népköztársaságból származó szerves bevonatú acéltermékek behozatalára - derül ki a kínai kereskedelmi minisztérium illetékesének csütörtöki nyilatkozatából. Peking. A panaszt az Eurofer, vagyis az Európai Acélgyártók Szövetsége nyújtotta be olyan gyártók nevében, amelyek termelése az egyes szerves bevonatú acéltermékek uniós gyártásának jelentős részét, ebben az esetben több mint 70 százalékát teszi ki. A szervezet állítása szerint a vizsgált termékek gyártói a kínai kormány részéről többféle támogatásban részesültek. Mivel tavaly decemberben szintén az Eurofer kezdeményezésére dömpingellenes eljárás megindításáról döntött az Európai Bizottság ugyanezen termékekre vonatkozóan, a kínai minisztériumi tisztségviselő a Hszinhua hírügynökségnek felvetette, félő, hogy a termékek „kettős eljárás” alá esnek, ami ellentétes a Kereskedelemi Világszervezet (WTO) szabályaival. Az unió mindkét esetben szerves bevonatú acéltermékek vizsgálatáról döntött, amelyek a kínai tájékoztatás szerint elsősorban lakásfelszereléseknél, építkezéseknél, fűtési A kínai kereskedelmi minisztérium szoros figyelemmel kíséri az ügy fejleményeit - jegyezte meg a kínai hivatali vezető, s azt hangoztatta, hogy a kínai export elleni szubvencióellenes vizsgálat a kereskedelmi protekcionizmus rossz üzenete, ami árnyékot vet a kínai-uniós acélkereskedelemre, sőt hátráltatja a válsággal szemben tett közös erőfeszítéseket is. Teljesítenünk kell Terhesség-megszakítások a magzatok neme alapján A magzatok neme alapján végeznek terhesség-megszakításokat több brit klinikán, jóllehet ezzel az indokkal Nagy-Britanniában tilos az abortusz - írta csütörtöki tényfeltáró riportjában a The Daily Telegraph. Az ügyben a brit kormány azonnal vizsgálatot indított. Brüsszel. A magyar kormánynak a szükséges intézkedések meghozatalával teljesítenie kell európai kötelezettségeit - hangsúlyozta csütörtökön az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője. Hannes Swoboda annak nyomán nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság az előző napon javaslatot tett a Magyarországnak szánt kohéziós források részleges felfüggesztésére, a túlzottdeficit-eljárás keretében. Az osztrák politikus szerint az EP-beli szocialisták „mindig is kételkedtek” abban, hogy helyes pénzügyi szankciókat alkalmazni kormányokkal szemben gazdasági problémákkal kapcsolatban, hiszen az csak tovább ront a helyzeten. - Ám az egész Orbán (Viktor) hibája. Azzal, hogy elutasította a törékeny gazdasági és pénzügyi helyzet kezelését, az Orbán-kor- mány nem csupán provokálta az EU-t és a nemzetközi intézményeket, de most saját népét is bünteti - állította az osztrák szocialista EP-képviselő. Szerinte a magyar kormány és a Fidesz vezetői naponta intéznek támadásokat EP-tagok ellen, ami botrányos és elfogadhatatlan - tette hozzá. Leszögezte, szocialista EP-képviselők nem ártanak a magyar kormány európai imázsának. Mint megjegyezte, szerinte a néppártiaknak szolidaritást kellene mutatniuk EP- beli kollégáikkal „az európai értékek és törvények megsértése láttán”, „az igaztalan politikai támadásokkal szemben”. Kertész Róbert London. A tekintélyes brit konzervatív napilap azért járt utána az ügynek, mert információi szerint Nagy-Britanniában egyre elterjedtebb gyakorlat a magzatok neme miatt kért és elvégzett abortusz. A lap riporterei a vizsgálatba bevont, „különböző etnikai hátterű” várandós nők kíséretében, magukat hozzátartozóknak kiadva és rejtett kamerával felszerelkezve kilenc klinikát kerestek fel. Három esetben készítettek felvételt orvosokról, akik beleegyeztek a kért abortusz elvégzésébe, jóllehet a „páciensek” egyértelműen megmondták, hogy a kizárólagos ok a magzat neme. Nagy-Britanniában a terhesség 24. hetéig végezhető el abortusz nem egészségügyi okokból, de az 1967-ben kelt brit abortusztörvény tiltja a gyermek neme miatt kért művi terhesség-megszakítást. A The Daily Telegraph riportja szerint az Európa Tanács tavaly javasolta a tagországoknak, hogy a szülők a terhesség ideje alatt ne kaphassanak információt a magzat neméről, tekintettel az ennek alapján kért „szelektív” terhesség-megszakításokkal kapcsolatos aggályokra. Nagy- Britanniában sok egészségügyi intézmény már nem is fedi fel a leendő gyermek nemét. Az interneten azonban köny- nyen beszerezhetők olyan eszközök, amelyekkel vérkép alaj> ján meghatározható a magzat neme, és külföldön is el lehet végeztetni ezt a vizsgálatot - írja a brit lap. A riport szerint Angliában és Walesben 2010-ben csaknem 190 ezer terhesség-megszakítást végeztek el; ez tíz év alatt 8 százalékos emelkedés, és „vannak arra utaló bizonyítékok”, hogy több volt a leánymagzatok esetében elvégzett abortuszok száma, mint a fiúk esetében. A brit egészség- ügyi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot indított a The Daily Telegraph riportja nyomán. Andrew Lansley egészségügyi miniszter a BBC- nek nyilatkozva „törvénysértőnek és morális szempontból elfogadhatatlannak” nevezte a lap által feltárt gyakorlatot.