Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-13 / 37. szám

2012. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ KULTÚRA 7 Másfelé kanyarodott az életünk koncert A Magashegyi Underground a Művészetek Palotájában lép fel A Magashegyi Underground. Nem pop, nem underground, hanem alterpop - mondják a zenekarról a kritikusok. Bocskor Bíborkát, a Ma­gashegyi Underground énekesnőjét a fél ország a Megasztárból ismerte meg. A másik felének a koncertjein zenél: a pop­zene és az underground között félúton. Mézes Gergely- Hogyan kerültek a szimfoni­kusok a Magashegyi Under- groundba?- Az ötlet már régóta megvolt. A Petőfi rádió Akusztik című mű­sorában kezdtünk el akusztikus hangszereken játszani, és meg­láttuk az akusztikus zene szépsé­gét és az egyszerűségét. Először az Ezer erdő című lemezünk be mutatóján léptek fel velünk vo nősök, fúvósok. És akkor az egyik fiúnak eszébe jutott, hogy milyen gyönyörű hangszőnyegeket lehet­ne húzni a számok alá. Kísérlete­ző zenekar vagyunk, és szinte J észre sem vettük, már ott volt ve- § lünk a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes. Novem beiben adtuk az első koncertet a Művészetek Palotája Fesztivál színházában.- Most a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lépnek fel. Nem tart tőié? Jobban szeretem azt, amikor közel van a közönség, és a fiúk is így vannak ezzel. De megvan en nek a teremnek is a varázsa, na­gyobb gesztusok kellenek majd, jobban oda kell figyelni, miként kommunikálunk. A Színművé szetin sokat tanultam erről- Szeret díva lenni? Megvan a varázsa a helyszín­nek, de nem szeretnék kifordul­ni önmagunkból. Novemberben azt akartuk elhitetni például az emberekkel, hogy nem bársony­székben ülnek, hanem kint van­nak az erdőn. Ne legyen feszélye­zett, monumentális pillanat, mert a mi zenénk nem erről szól.- Hanem miről? Az érzésekről, hangulatok ról, hogyanokról, miértekről. Csak az a fontos, hogy mit adunk át, nem a külsőségek.- Hogyan jellemezné a Magas­hegyi Underground stílusát?- A névből adódik, hogy egy­szerre magashegy és under­ground. Ez a két véglet arra jó, hogy a köztük lévő nagyon nagy és kényelmes távolságot be tud­juk játszani. Nem pop, nem underground, néha alterpopnak mondják. De nem az én tisztem ezt megítélni. A zenészek mindig Kis zenekartörténet A MAGASHEGYI UNDERGROUND 2007-ben alakult, de csak 2010-ben jelentette meg első nagylemezét Ezer Erdő cím­mel A közönség a Szeplős Váll című kislemezük (2007) révén ismerte meg őket. Zenéi­ket általában ingyenesen elér­ti MAGASHEGYI UNDERGROUND február 24-én a budapesti Mű­vészetek Palotájában mutatja be az új lemezét a közönség­nek. „A novemberi koncert ta­pasztalata az volt, hogy létező dalainkba szervesen be tud épülni a szimfonikus hangzás. A mi esetünkben azonban nemcsak egy-egy szokványos félnek attól, hogy beskatulyázzák őket.- Ezer erdő után itt az Ezer nap. Mit jelent az ezer szó?- Fodor Máriusz (billentyűs a szerk.) dobta be az ötletet, hogy legyen Ezer erdő a cím. Minden­kinek megtetszett, nekem azért, hetővé teszik az interneten. A csapat énekesnője, Bocskor Bíborka a Megasztár harma­dik szériájában tűnt fel A bil­lentyűs Fodor Máriusz, Fűrész Gábor basszusgitározik, Sze­pesi Mátyás gitározik, Toldi Miklós dobol átdolgozásról van szó, mert az egész együtt él és válik zenévé, gesztussá harmonikusan együtt mozogva, mint a jobb és a bal kéz” - mondta Bocskor Bíborka. Az albumon és a kon­certen is közreműködik a Talamba Ütőegyüttes, a Har­mónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes. mert számomra az egység soka ságát és sokaság egységét fejezte ki az ezer szó. Három éve ját sztmk ebben a formában együtt, ez a lemez tulajdonképpen ennek a három évnek a naplója.- Csak új dalok lesznek? Mivel sokan lemaradtak a no vemberi koncertről, ezért néhány akkoii dalunkat most is eljátsz szűk. Ezenkívül pedig a legutób- bi alkotói folyamat daltermése hangzik el. Az új lemezünk ta­vasszal fog megjelenni, addig fo lyamatosan dolgozunk, nyomás nincs rajtunk.- Demokrácia van a zenekar­ban, vagy ön a főnök? Csak annyira van demokrá cia, amennyire az emberek km zött lehel Nem vagyok énekes ként fontosabb, mint a gitáros vagy a dobos. Persze mindig van egy dominánsabb személy, aki épp parancsolgathat, de ezek a szerepek mindig cserélődnek. Pont mint a sakktáblán.- Gondolom, tele van már a hó­cipője, hogy mindenki a Mega­sztárról kérdezi...- Honnan tudta? Egyébként csak az újságírók kérdeznek él­ről, mások nem.- A koncertjeikre eljár még a Megasztár során megtalált ra­jongótábor?- Azt gondolom, a Magas hegyin keresztül is sokan mégis mertek már, persze tudom, hogy a műsor révén még többen. Ez két független dolog, nem is érdemes összekeverni őket. A Magashe­gyivel nagyon sokat koncertez tünk kis vidéki kluboktól a nagy fesztiválokig. Akik így találtak rá a zenénkre, azokkal sokkal mé­lyebb kötelék jött létre, mint akik kel a kapcsolatunkat a tévé, sőt egy egész ipar befolyásolta.- Az egykori megasztárosok- kal tartja még a kapcsolatot?- Sok szeretettel gondolok rá juk, de ritkán találkozunk. Más felé kanyarodott az életünk.- Tudatosan tervezi az életét?- Szerencsés vagyok, mert nem kell erőfeszítéseket tennem, hogy jól érezzem magam. Azt csi­nálom, amit szeretek, így nem is élein meg munkának a zenélést. Persze a koncertezés, az utazás igen sűrű életet eredményez, amit önfegyelemmel kell végig­csinálni. De nem építem tudato­san a karrierem, ösztönös ember vagyok. A pillanatot szeretem megélni. Boldog az életem. Koreai Kulturális Központ nyílik kézműve&galéria, könyvtár, művészeti csarnok, teasza Ion és látványkonyha is vár ja a közönséget az új bnda pesti Koreai Kulturális Köz­pontban, amely február 13 tói látogatható Budapesten. Az intézmény a Dél koreai Kulturális Minisztérium kezdeményezésére jött létre. Slash ismét szólózik második szólóalbumát jelen tett meg hamarosan Slash, a Guns N' Roses egykori gitá rosa. A Grammy díjas ze nész-dalszerző a jelenleg még cím nélküli lemeze má jus 21-én kerül a boltokba. Az albumon Myles Kemiedy énekel, Brent Fitz dobol és lődd Kerns basszusgitárt zik. A dalokat Slash és Ken­nedy közösen írták. Paul McCartney is játszik a királynőnek PAUL mccartney, Elton John, Shirley Bassey és Ed Sheeran is fellép a királynő gyémántjubileumi koncert jén júniusban. A koncert, amelyet a BBC és Gary Barlow szervez, a Buckingham palota előtt, a Viktória királynő emlékmű nél lesz. Garas Dezsőkiállítás a Nemzeti Színházban A DECEMBER 30ÁN, 77 éves korában elhunyt Garas Da zső emlékezetes filmes ala kításait bemutató fotókiállí tás látható a Nemzeti Szín házban. Az emléktárlatot az Országos Széchényi Könyv­tár Diafilm és Fotótárának anyagából válogatta B. Müller Magda fotóművész. Garas Dezső fotói láthatók Szimfonikus lemezbemutató Magyar film is indul a fődíjért berlinale Tizennyolc világpremiert tartanak a nemzetközi filmfesztiválon Rapzenei workshop Fluor Tomival Benoit Jacquot francia forrada­lom idején játszódó filmjével vet­te kezdetét február 9-én az idén 62. alkalommal megrendezett Berlinale. Az év első és Európa egyik legrangosabb fesztiválján a korábbiaknál is hangsúlyo sabb szerep jut a szabadság és az emberi jogok kérdésének. „A demokráciának szüksége van a kultúrára, a kultúrának pedig szabadság kell” - mondta megnyitó beszédében Bernd Neumann, a német állam kultú­ráért felelős minisztere, aki sze rint a művészet jelzője és motor ja is a változásnak. Iránban és Kínában filmeseket üldöznek, tartóztatnak le, ezért fontos, hogy a Berlinale felhúzza az em béri jogok zászlaját. Rekordnak számít, hogy az idén 18 világpre­miert tartanak a fesztiválon. A legjobbnak járó Arany Medvéért versenyez FUegauf Benedek Csak a szél című alkotása is. A magyar német francia kopro­dukcióban készült film, amit a 2008 2009 ben történt, romák elleni raerényletsorozat inspi rált, egy cigány család napját mutatja be kora hajnaltól késő éjszakáig. A szobrocskákat a fesztivál utolsó előtti napján, február 18 án osztják ki. Kivétel ez alól az életműdíj, amelyet Meryl Streep vehet át legújabb filmje, a Vaslady február 14 i berlini pre­mierjén. ■ Diana Kruger érkezik a Berlinale vörös szőnyegén ütközet Az idei Red Bull Music Academy Workshop témája az elektronikus és a klasszikus rapzene ütköztetése lesz. Feb ruár 16-án 20 órától olyan elő adókkal találkozhat a közönség az Instantban (VI. Budapest, Nagymező u. 38.), mint a legfiatalabb generációt kép viselő Fluor Tomi vagy a DSP csapatából ismert Dipa. A nemzetközi előadóművé­szek közül az angol hiphop ze­ne kiemelkedő alakja, TY láto­gat el hazánkba, hogy megosz sza gondolatait a jelenlegi nem­zetközi trendekről. Az egész es- tés rendezvény az angol előadó egyórás fellépésével zárul. Az esemény moderátor műsorve zetői Eckü a Hősökből, valamint Lotfi „Begi” a Compact Disco ze nekarból lesznek. A Red Bull Music Academy egy olyan zenei kezdeménye zés, amely több platformon biz tosít bemutatkozási lehetőséget és nemzetközi szintű szakmai találkozót a legkülönbözőbb ze­nei stílus képviselői, énekesei, zenészei számára. A 2012-es nemzetközi Red Bull Music Academy találkozó nak szeptember 30 a és novem bér 2-a között New York ad ott­hont, a rendezvény keretében a szervezők workshopokat, zenei témájú konferenciákat és köny- nyed szórakozást kínálnak a résztvevőknek. ■

Next

/
Thumbnails
Contents