Nógrád Megyei Hírlap, 2011. december (22. évfolyam, 280-304. szám)
2832011-12-05 / 283. szám
4 2011. DECEMBER 5., HÉTFŐ A NAP TEMAJA A klasszikus és kihagyhatatlan „Mi a legfontosabb, amiért fel kell oda menni?” kérdésre volt a fenti mondat Erőss Zsolt válasza a napokban, amikor Mécs László és Kollár Lajos hegymászó társaival Salgótarjánban járt, hogy a tavaszi Lhoce expedícióról tartsanak beszámolót. A szervező' Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. az eredeti helyszín (a József Attila Művelődési és Konferencia-központ konferenciaterme) helyett a Cafe Frei előadótermét választotta - amit, mint utóbb kiderült jól tettek, hiszen még ezen helyiség is majdnem szűkösnek bizonyult a jelentős érdeklődés számára. „Mindenkinek meg kell találni azt, amiben ki tud teljesedni" A nagyszámú közönség pedig egy pisszenés nélkül hallgatta végig a majdnem másfél órás, filmvetítéssel egybekötött beszámolót. Nem különös dolog ez azonban, hiszen az „átlagemberek” szeme elé egy lenyűgöző és szinte elérhetetlen világ tárult, mely túlzás nélkül álh'thatóan elvarázsolta a hallgatóságot. A fllm és a beszámoló segítségével az érdeklődők teljes egészében végigkísérhették az expedíciót. Szó esett a lélekvesztő repülőgép-leszállóhelyről a szakadékok peremén, a nyolcnapos gyaloglásról az alaptábor eléréséig, az imamalmok és imazászlók jelentéséről, majd az 5000 méter feletti akklimatizációs túrákról. Láthattuk, ahogy a hegymászókat kísérő amatőrök egy kisebb csúccsal próbálnak megküzdeni, mely az előzetes információkkal ellentétben messze-nem volt gyerekjáték. A több mint 6000 Dedikált naptár és plakát volt a sláger méter magas csúcsra végül csak négy amatőr tudott feljutni az expedíció profi résztvevőinek biztosítása mellett a több mint tíz vállalkozó szellemű próbálkozó közül. Ezután bemutatásra került a felsőbb táborok kialakításának módszere és az időjárással való küzdelem, amikor támadás helyett inkább visszavonulót kell fújni, bármennyire is felfelé tartana a szív, az észnek lefelé kell irányítani a hegymászót. Lélegzetelállító képsorok kerültek a vászonra, amint a jégmező árkai és szakadékai felett, szédítő magasságban 5-6 egymáshoz kötözött, lefektetett létra jelenti az átkelési lehetőséget egyik oldalról a másikra - a néző lába a székben ülve is remegett látva a képsorokat. Az emberi teljesítőképesség határáról alkotott kép is gyorsan megrendült, amint a képsorok oxigénpalackot nélkülöző felvevői - vagyis hegymászóink, akik a kezdetektől palack nélkül „mennek” mindenhova - azt filmezték bő 7000 méteres magasságban, amint palackot használó társuknak még a hegyről lefelé jövetel is méterről méterre, csigalassúsággal zajlik. Ennek oka pedig nemes egyszerűséggel annyi, hogy gyorsabban nem megy - aminek oka nem a felkészületlenség, hanem az igen megterhelő körülmények. Aztán láthattuk természetesen a Himalája 8516 méteres csúcsának meghódítását, a szűk, jeges-havas folyosót, amin keresztül hegymászóink felkapaszkodtak a föld egyik legmagasabb pontjára. Ami pedig mindennél fontosabb, onnan épségben vissza is jutottak az utolsó táborhelyre - három spanyol kollégával szemben, akiket az átvészelt éjszaka után a mentőcsapatok szerencsére másnap még élve le tudtak hozni. Ezen expedíció-bemutató több szempontból is értékes volt. Nem voltak sztárallűrök, nem volt szenzációhajhászás Erőss Zsolt műlábával kapcsolatban. Természetesen megismerhette a közönség, hogy emberünk hogyan is tudja az ismert körülményt elfogadni fenn a hegyen - de nem ez állt a középpontban. A film után a közönség kérdéseire válaszoltak a vendégek. Kiderült, hogy az aktív életmód népszerűsítésének - és itt nem feltétlen a Himalájában való mozgásra gondolnak a hegymászók - elkötelezett hívei, amit több kampányban és akcióban is bizonyítottak már. Mint kiderült, az expedíciók legfontosabb gyógyszere a jó magyar házi pálinka - de a viccet félre téve, leginkább széles spektrumú antibiotikumokat használnak. A jövő terveire vonatkozóan a hegymászók elmondták, hogy három csúcsot „látnak” maguk előtt az elkövetkezendőkre vonatkozóan. Jövő év tavaszán visszatérnek a Himalájába, a cél a világ tizennégy „nyolcezrese” közül a tizedik, 8091 méteres Annapurna lesz, majd a harmadik legmagasabb csúcs, az India és Nepál határán található, 8586 méteres Kang- chenjunga. Ezek után jönne a Himalája-béli Karakorumban, az indiai Kasmír és Tibet határán található, jelenleg Pakisztán felügyelete alatt álló, a világ második legmagasabb és a statisztikai (elhalálozási) adatok alapján az egyik, ha nem „a” legveszélyesebb csúcsaként számon tartott 8611 méteres K2. Végül Erőss Zsolt válasza a hozzá intézett, műlábára vonatkozó kérdésre az volt, hogy pszichésen semmilyen hátrányt nem érez miatta, fizikálisán pedig egyenesen az az ábrándja, hogy majdan, a következő expedíciók során előnyt is kovácsoljon belőle, hiszen ez a része nem fárad, nem fáj, nem fagy el - amely mondat bár érdekesen hangozhat, de jól jellemzi a hegymászók által ezen az estén megismertetett élet- szemléletet és hozzáállást. Kéri István Érdeklődőkkel teli terem fogadta a hegymászókat Mécs László, Kollár Lajos és Erőss Zsolt
