Nógrád Megyei Hírlap, 2011. november (22. évfolyam, 255-279. szám)
2011-11-28 / 277. szám
2011. NOVEMBER 28., HÉTFŐ NOGRAD MEGYE 3 Adventi várakozás - a tánc varázsa Ausztriai látnivalók Salgótarján, a festői szépségű salzkammerguti tavakat ismerhetik meg a résztvevők a Balassi Bálint megyei könyvtár világjáró klubjának november 29-i, keddi 16.30 órakor kezdődő rendezvénye, amelyet a földszinti teremben tartanak. Az Ausztria szívében található táj különleges látnivalóit előadásában Faluhelyi László mutatja be. Sulibörze Balassagyarmat A Balassagyarmat Kistérség Többcélú Társulása november 29-én, kedden 11 órakor rendezi meg immáron harmadik alkalommal a Sulibörzét a Dózsa György Tagiskolában. Öt középiskola mutatkozik be a pályaválasztóknak, a balassagyarmati és a környékbeli 7.-8. osztályos tanulóknak. A Megyei Pedagógiai Intézet tart ismeretterjesztő fórumot a rendezvény keretén belül. Idősek köszöntése Szenográdi Ferenc Piliny. A községben hagyomány, hogy karácsony közeledtével köszöntik az idős embereket így volt ez az idén is. Szombaton a közösségi ház nagytermében Lehoczki Szabolcs polgármester köszöntötte a szépkorúakat A legidősebb hölgyet Bollók Lajosáét édességgel, a szépkorú- ak férfi „korelnökét” Juhász Sándort egy üveg borral köszöntötte. Az önkormányzattól valamennyi résztvevő ajándékot kapott. Az óvodások műsorral, az iskolások tánccal, Varga Dorina pilinyi fiatal dalokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. A Karancs-völ- gyéből meghívták Teplán Sándor nótaénekest, Deák Béla és Lantos Sándor zenészeket, akik nagyszerű hangulatot teremtettek. Az összejövetel egy közös estebéddel, nosztalgiázással, beszélgetéssel és az elmaradhatatlan nó- tázással ért véget. Népfőiskolások találkoznak Salgótarján. „Ez a való világ” címmel tart előadást Korill Ferenc a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület soron következő összejövetelén november 30-án, szerdán 14 órától. A délutáni programnak a József Attila Művelődési és Konferencia-központ ad otthont. Szécsény. A helyi Palóc Néptáncegyüttes Adventi várakozás címmel rendezett gálaműsorán a minap zsúfolásig megtelt a művelődési ház nagyterme.- Nem titkolt célunk, hogy hagyományt teremtsünk. Hagyo- mányt minden év november utolsó hétvégéjén, a Palóc Néptáncegyüttes és a Kispaló- cok gyermekcsoport szereplésével. Hagyományt, táncos, zenés estet, amelyen megismertethetjük, taníthatjuk a palóc népszokásokat, táncokat, dalokat. Hagyományt, amely összegzése, summázata, egy táncot, zenét szerető és művelő közösség egész éves munkájának, régi és új néptánc koreográfiák bemutatásának. Hagyományt, amely nyitánya az adventi ünnepkörnek, a karácsony várásának - mondta megnyitó köszöntőjében Bakosné Bányai Mária az est háziasszonya. A Palóc Néptáncegyüttes első táncos, zenés adventi műsorát Stayer László a város polgármestere nyitotta meg. A város első embere azt mondta: csodálatos érzés ilyen teltházat látni. Szólt arról, a lengyelországi útjukról, ahol a táncosok méltó módon képviselték Szécsényt, hazánkat, ahol jó érzés volt szécsényinek lenni. Megköszönte Paluch Norbertnek, a csoport művészeti vezetőjének, a táncosoknak a munkáját, azt, hogy hazai és külföldi színvonalas szereplésükkel elismerést szereznek Szécsénynek. A bemutatott táncok koreográfiáját Őze János, Hájas Tibor, Huszár Krisztina, Hudákné Farkas Sára, Paluch Norbert készítették, állandó művészeti munkatársuk Simon Zsuzsanna. A táncokat a Folt zenekar kísérte, aamelynek tagjai önálló műsort is adtak. A Kispalóc néptánccsoport bemutatta a lucázás egykori szokásait. Táncaikkal - amellyel belopták magukat a közönség szívébe - bizonyították megvan a felnőtt csoport utánpótlása. A Palóc Néptáncegyüttes lányaitól sárközi karikázót láthattak a jelenlévők, a fiúk dramatikus játékukkal felelevenítették az egykori újévi köszöntőt a regélőt A csoport az est során valamennyi műsorszámával magával ragadta a közönséget. A táncosok élvezték, élték a táncot, az egész lényükből sugárzott a néptánc szeretete, lendülettel, élettel, jó hangulattal töltötték meg a színpadot, ami a közönségre is „ráragadt”. A nézők a táncosokat többször is vastapssal kísérték. Meghívott vendégként fellépett a helyi Őszi Alkony Nyugdíjas Klub tánccsoportja. A műsor nyitányaként Kanyó Evelin előadásában egy erdélyi betlehemi dal hangzott el. Fináléként a két csoport egy karácsonyi dallal búcsúzott el a közönségtől. Az Adventi várakozás táncgála szándéka, elhatározása nagyszerű gondolat volt. A kivitelezés remekül sikerült. Az a több száz-néző, aki részt vett az előadáson önfeledten, jól szórakozott. A karácsonyi népszokások felelevenítésével, a műsorközlő információival az ez irányú ismeretek is bővültek, s az emberek lélekben egy kicsit ráhangolódtak az adventi várakozásra, karácsonyra. Betlehemes mesejáték Balassagyarmat November 29- én, kedden 10 és 14 órától Székely Betlehemes mesejátékot láthatnak a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és Könyvtár színpadán a Forrás Színház előadásában. Müller Péter: Márta Salgótarján. A József Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermében november 29-én, kedden este 19 órától a Vertich Színpadstúdió színészeinek előadásában Müller Péter, Márta című előadását láthatják az érdeklődők. A háborús színdarab főszereplője egy anya, aki azért küzd, hogy a családja egyben maradjon. A drámában hangsúlyos a faji és etnikai megkülönböztetés. Porrá égett egy autó Nógrádmegyer. Egy nyolcvan négyzetméter alapterületű lakóépület és a hozzá épült, hatvan négyzetméteres műhely tetőszerkezete égett teljes terjedelmében pár napja Nógrádmegyerben, a Dobó úton. Egy személygépkocsi is martalékává vált a lángoknak, amelyek a műhelyben csaptak fel, majd a lakóház tetejére is átterjedtek. A salgótarjáni tűzoltóság tűzoltásvezetője, Fábián Máté zászlós kettes kiemelt riasztási fokozatot határozott meg. Salgótarján három gépjárműfecskendője mellett Balassagyarmat tűzoltóságának vízszállító gépjárműve is a tűz megfékezésére indult. Ezt végül öt vízsugárral sikerült eloltani. Személyi sérülés nem történt. A helyszínen volt Garami István tűzoltó ezredes, a salgótarjáni tűzoltóság parancsnoka és Berecz György tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is. Madarakat mentettek Salgótarján. Egy nyolcszor három méter alapterületű, fából készült melléképület gyulladt ki a minap Salgótarjánban, a Nagymező úton. Galambok és díszmadarak tárolására szolgált a helyiség, amelynek a fűtésre használt kazán kéménye melletti falrésze kapott lángra. A tulajdonos segítségével a szárnyasokat sikerült kimenteni és biztonságba helyezni, a tüzet pedig két vízsugárral oltották el a salgótarjáni lánglovagok. Fotó és szöveg: Szenográdi Ferenc A táncosok élvezték, élték a táncot, sugárzott belőlük a néptánc szeretete Nagyra becsült polgáraikat ünnepelték Sz. A. SÓShartyán. Advent első vasárnapjára esett a község immár hagyományossá váló ünnepe, az Idősek napja, s így még inkább a szeretet, az összetartozás érzése jellemezte az ünnepi eseményt. Az idén átadott közösségi színtéren, a Szolgál tat-lakban zajlott az ünnepi műsor, amelynek keretében elsőként Tóth Gabriella polgármester köszöntötte a'jelen- lévőket.- Településünk képviselő-testületének nagy örömére szolgál, hogy ebben az évben is megrendezésre kerülhet a mai délután, tiszteletünk, szeretetünk, hálánk jeléül. A mindennapokban is megvan a családjaikban az önök felé történő odafigyelés, intelmeik figyelembevétele. Úgy gondolom, hogy amikor így együtt vagyunk, ezek az érzések még mélyebbek, még jobban rádöbbentenek bennünket arra, hogy a mindennapok rohanó vüágában is még jobban oda kellene figyelni önökre - fogalmazott a község vezetője, aki az utóbbi egy évben elhunytakról név szerint emlékezett meg.- Oly sok üyen délután köszönhettem meg az önök által kis falunkra hagyott maradandó alkotásokat, az önöktől örökölt épületeket Ha ezt a helyet, a volt kultúr- házat nem építik meg, mi nem tudtunk volna uniós pályázatot benyújtani annak felújítására, bővítésére, az épület szolgáltatásának növelésére. Talán akkor, erejük teljében csak tették a dolgukat, minden nagy gondolat nélkül. Tették ezt önmagukért, azért, hogy a faluban elinduljon a mozi vetítés, a bálokat legyen hol megrendezni, a fiatalok a klubban össze tudjanak jönni, a sportlövőknek is legyen helyük. Ha ezt önök szorgalmas, kétkezi munkájukkal nem végzik, akkor most mi, akik jelenleg a falu vezetői vagyunk, két éves munkánkkal nem tudtunk volna ily szép körülményt teremtetni e gyönyörű, szeretetteljes nap megrendezésére - mondta Tóth Gabriella, kiemelve: még most is az idősek adnak biztos hátteret, megértést, szeretetet, ők mutatnak példát. A polgármester külön is köszöntötte a Mi legidősebb férfilakóját, Lamos Istvánt, s az év legszebb közelgő ünnepére áldott felkészülést, jó egészséget kívánt. A helyi asszonyok harmonikaszóra népdalcsokrot adtak elő, gitármuzsikára énekeltek a hivatali dolgozók, a 36 tagú idősek klubja verseket szavalt és színdarabot mutatott be. A nógrádmegyeri idősek otthona lakói is színre léptek, akárcsak a Rezeda néptánccsoport, amely sóshartyáni, kishartyáni és nógrádmegyeri gyerekekből áll: óvodásoktól egészen a középiskolásokig. Az ön- kormányzat igazi falusi ízekkel kedveskedett a település nagyra becsült lakóinak: hagyományos vasárnapi falusi ételek, libaaprólék leves, nokedli, tejfölös csirke és torta kerültek az asztalra. - Milyen csodálatos, hogy polgármesterségem tizedik évében eljutottunk oda, hogy a faluban igazi közösségek alakultak, s most már saját magunknak tudunk műsorral szolgálni, lakótársaink szereplésében tudunk gyönyörködni - mondta végezetül Sóshartyán vezetője. A csoport valamennyi műsorszámával magával ragadta a közönséget