Nógrád Megyei Hírlap, 2011. október (22. évfolyam, 229-254. szám)
2011-10-20 / 245. szám
6 2011. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK ORSZÁGJÁRÓ - GAZDASÁG Mikulás-fesztivál: hamarosan Nagykarácsony. A magyar Mikulás „lakóhelyén”, a Fejér megyei Nagykarácsonyban november 2-án kezdődik meg az immár tizenhatodik országos Mikulás-fesztivál december 23-ig tartó programsorozata, amelynek keretében 52 nap alatt kétszáz programot tartanak.- Színielőadások, zenés, táncos programok szórakoztatják majd a gyerekeket - mondta el a fesztivál képviseletében Kőhalmi Tibor. Egyebek között a Megasztárban feltűnt Patai Anna főszereplésével előadják a Bőrönd című mesemusicalt, koncertet ad Szandi, megnyílik a manók világába betekintést nyújtó kiállítás, s környezetvédelmi társasjátékon is részt vehetnek „Mikulásfalva” látogatói. A fesztivál ünnepélyes megnyitója november 4- én lesz, határon túli magyar gyerekek részvételével. Lehetetlenné vált a hajózás Kiskörénél Kisköre. Horgászok egy kisebb homokzátonyokkal körülvett, kiterjed homoknyelven a Tisza partján, a kiskörei vízlépcső alvízi oldalán. A fc lyó középső szakaszán hetek óta rendkívül alacsony, helyenként a va Szaporodó hitelkiváltó kölcsönök végtörlesztés Banki verseny a devizaadósságuktól szabadulni akarókért Először régi forinthiteleik kedvezményeinek megszüntetésével és kamataik emelésével reagáltak a bankok a devizahitelek kedvezményes végtörlesztésének lehetőségére. Mára viszont hitelkiváltó kölcsönök nyújtásával versengenek a deviza- kölcsönből kiszálló ügyfelekért. Giczi József Váratlanul érte a bankokat, hogy ügyfeleik kedvezményes árfolyamon előtörleszthetik devizaalapújelzáloghiteleiket. Mivel minél több ügyfél fizeti visz sza devizaadósságát, annál nagyobb mértékű veszteségük ke letkezik, első reakcióként aka dályozni igyekeztek, hogy az adósok forintalapú jelzáloghiteiből finanszírozzák az előtörlesz tésüket. A takarékszövetkezeti integrá dóhoz tartozó bankok és szövet kezetek viszont kifejezetten erre a célra kifejlesztett kölcsönt kezdtek kínálni. A takarékok 30 50 milliárd formt értékű ilyen jellegű Mtelt tudnak nyújtani, ezzel a mintegy 4000-4500 milliárd forint értékű devizaalapú lakossá gi Mtelállomány egy százalékát lehet csak finanszírozni. Kínála tűk azonban versenyre csábítót ta a bankokat is, és elszaporodtak a „hitelkiváltó”, „adósságkezelő”, „Biztonsági Öv” és hasonló elnevezésű kölcsönök. Közben formálódik egy civil csoportosulás, mely „Mtelközös- ségbc” tömörülve szeretné ren- dezm devizatartozásait. Doub- ravszky György, a Bagolyvár Könyvkiadó tulajdonosa egy olyan társulást kíván létrehozni, amelyben a tagok együttesen tárgyalnak a bankokkal, hogy kedvezőbb feltételeket alkudja nak ki tagjaiknak. Szeretnék el érni, hogy a csatlakozó ügyfelek együttes fellépésével alacsony kamatozású forinthitelt alkudhassanak ki a bankoktól. Céljuk, hogy a bankközi forint kamatláb (Bubor) + 1,5 százalékos hitelka matot érjenek el. Cserébe az ügyfelek mindegyike a megtakarításait, hitelét és egyéb banki szolgáltatásait is a hitelező jelentősen csökkenti a végtörlesztés a Magyar Nemzeti Bank idei évre várt veszteségét. Egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatón Járni Zsigmond a Költségvetési Tanács elnökeként azt jelezte, hogy az idén várhatóan 120 milliárd forintnyi vesztesége keletkezik a jegybanknak, melyből 95 mil- liárdot a jövő évi költségvetésnek kell megtérítenie. Simor András jegybankelnök az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának bankhoz vinné. A kezdeményező szerint szükség esetén készek bankot venni vagy alapíta ni is. Varga Antal, a végtörlesztő ügyfeleket 10-12 százalékos tel jes hiteldíj mutatójú takarékszö vetkezeteket tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezetője azonban sem ilyen alacsony kamatszint elérését, sem pedig egy bank megvásárló sát vagy alapítását nem tartja reálisnak. tegnapi meghallgatásán azt mondta, a legújabb számítások alapján csak mintegy 37 milliárd forint lesz az idei veszteség.A jelentős változás hátteiében az azóta elindult végtörlesztési folyamat miatti jegybanki euróaukciók állnak. Ennek oka, hogy a jegybanknak árfolyamnyeresége keletkezik a devizahitelek végtörlesztése miatt. Az MNB fel- tételezése azon alapul, hogy a devizahitel-állomány 20 százalékát végtörlesztik. Újabb banknál vizsgálódik a felügyelet A volksbank és az Erste Bank után most az OTP Bank űrlapját vizsgálja a pénzügyi felügyelet. A hitel- intézet arról nyilatkoztatja az ügyfeleket, hogy az előtörlesztést nem más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből teljesítik. Az OTP Bank szerint a nyilatkozat valamennyi banki hitel elővagy végtörlesztéséhez kapcsolódik, nem csak a rögzí- tett árfolyamú eljárás része. A bank a végtörlesztést akkor is elvégzi, ha valaki nem írja alá a nyilatkozatot. a pénzügyi hatóság már két banknak - az Erstének és a Volksbanknak - is megtiltotta az általuk alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát, sőt az utóbbira 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott. A hitelintézetek a hatósági intézkedések után módosították az űrlapok felügyelet által kifogásolt tartalmát. Top hitelkiváltó kölcsönök* Hitel THM {%) Törlesztőrészlet (forint) Volksbank adósságkezelő Forint kölcsön lakáshitel kiváltására 9,32 52 450 Volksbank adósságkezelő „light" 9,33 53 023 Forint kölcsön lakáshitel kiváltására K&H Bank üzleti feltételű forintlakáshitel csak kamattal 10,32 56 596 Kinizsi Bank Átváltó hitel 10,41 49 814 Erste hitelkiváltási célú lakáshitel 10,77 54 370 KDB Bank Forint „Biztonsági Öv” hitel 10,81 58 299 Gránit Bank Piaci Forint hitel lakáshitel kiváltására 10,89 57 901 FHB Optimum Kiváltó Hitel HUF alapon 10,94 58 240 Mohácsi Takarék Bank Takarék Classic Deviza végtörlesztő hitel 10,94 58 299 Banco Popolare Forint kölcsön 11,20 59 380 lakáscélú hitel kiváltására ‘6 MILLIÓ FORINT, 20 ÉVES FUTAMIDŐRE FORRÁS: BANKRÁCIÓ.HU Jegybanki veszteséget csökkent a végtörlesztés Tizenöt határsértőt fogtak el Szeged. Tizenöt határsértőt fogtak el a nagylaki határrendészeti kirendeltség rendőrei a határátkelő és a Maros folyó közötti szakaszon - közölte a rendőrség szerdán az MTl-vel. A marokkói férfiak közül nyolc egy román mikrobuszban bújt el, a többi hetet a stabil hőkamera buktatta le, miközben egy árokban rejtőzködtek - mondta Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivője. Egyikőjük sem tudta igazolni személyazonosságát, sem az ország területén való jogszerű tartózkodását, így idegenrendészeti eljárás indult ellenük. A mik- robuszt vezető román férfit embercsempészettel gyanúsítja a makói rendőrkapitányság - tette hozzá a hadnagy. Üzemanyagkártyákkal csaltak Budapest. Minisztériumi sofőrök csaltak az üzemanyagkártyákkal, többüket márt elbocsátották, A benzinlopásokra egy átfogó vizsgálat során derült fény, miután feltűnt, hogy egyes sofőrök autói túl sok benzint fogyasztanak - írta a Blikk egy neve elhaligatását kérő minisztériumi forrásra hivatkozva. A vizsgálat során tételesen ellenőrizték, hogy ki milyen gyakran vett üzemanyagot, és megállapították, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 130 sofőrje közül igen sokan érintettek az ügyben. 38 sofőr ellen indult vizsgálat. „Azt azonban titkolják, hogy mely minisztériumi vezetőket fuvarozták a csalók” - írta a lap. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Blikkel azt közölte: a 38 sofőr közül 33 a tárca alkalmazásában áll, a további öt sofőr a rendőrségnél, illetve a Belügyminisztériumnál és a Vidékfejlesztési Minisztériumnál dolgozik. A cikk szerint a KIM nem tudta megmondani, hogy mióta folyt a visszaélés és pontosan mekkora a kár, mert a vizsgálat még folyik. A Blikk szerint a sofőrök havonta akár milliós nagyságrendű kárt is okozhattak. Bengáliak üzemben Szeged. Ötven esztendeje, 1961 októberében indult el az első FW típusú villamos: a jubileumra emlékezve három vidéki közlekedési társaság - Debrecenben, Miskolcon és Szegeden - szerda délelőtt tíz órakor újra üzembe állított egyet-egyet a Bengáli becenevet kapott szerelvényekből. A legendássá vált villamostípusból összesen 181 darab készült előbb a budapesti füzesi főműhelyben, majd később Debrecenben a MÁV járműjavítójában és a helyi közlekedési társaságnál - olvasható Németh Zoltán Ádámnak a típusról írt és a www.villamo- sok.hu honlapon közzétett tanulmányában. A változattól függően három-, öt-, hat- vagy tízajtós, 21-22 méter hosszú, 23-24 tonna tömegű csuklós villamosok Budapest mellett Miskolcon, Debrecenben és Szegeden is közlekedtek. A nagy befogadóképességű, de lassú és nehézkesen gyorsuló villamosok rendkívüli módon igénybe vették, koptatták a síneket. laha mért legkisebb szintet megközelítő vízállási értékeket mérnek. Kiskörénél emiatt leheteüenné vált a hajózás is, miután a hajózsilip alatti mederszakasz lényegében szárazra került. MTI