Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-09 / 159. szám

2 2011. JÚLIUS 11., HÉTFŐ ÉSZAK- ES DEL-NOGRAD Bevetésen a különleges mentőszolgálat Jól szervezett, sikeres mentési feladaton vannak túl, a Központi Különleges Mentőszolgálat (KKM) csapatának tagjai. A mentésért felelős szervek, valamint a helyiek is példás összefogásról tettek tanúbizonyságot. A bajba jutott túrázót a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház­ban látták el. NÓgrád megye. Mint Manga Mi­hály, a KKM mentési vezetője elmondta, a múlt héten az Or­szágos Mentőszolgálat Nógrád Megyei Kirendeltségéről kaptak riasztást a központi ügyeletük­re. Az információk szerint, a Cserhát hegységben balesetet szenvedett, járásképtelen sze­mélyt kellene kimentenie a KKM csapatának. A pásztói és a hatvani tűzoltókkal szorosan együttműködve - ami nagymér­tékben megkönnyítette a men­tést - valamint egy, a környéket jól ismerő vezető segítségével sikerült eljutni a bajba jutott­hoz. A sérült, körülbelül öt kilo­méterre feküdt a legközelebbi közúttól. A mentés nem volt könnyű, hiszen a nagy esőzések miatt, a sérülthez vezető út jár­hatatlan vplt. Ráadásul a terep sziklás és bozótos növényzettel sűrűn benőtt területén kellett a feladatot végrehajtani s a két tú­rázó - akik az Alföldről látogat­tak hozzánk - sajnos nem tud­ták megmondani, hogy a bal­eset pontosan hol történt. - Ezek miatt a nehézségek miatt volt szükség, egy helyi a terep- viszonyokat jól ismerő, s megfe­lelő technikai színvonalú terep­járót birtokló vadászra, aki ab­ban volt segítségünkre, hogy a baleset helyszínét megközelít­sük és a két túrázót megtalál­juk. Szerettük volna elkerülni a kézi mentést, mert ez a sérült­nek egy nagyfokú traumát okozhatott volna. A mentést kö­vetően, a komplikált bokatörést szenvedett személyt a mentőau­tóhoz vittük, majd a mentős kol­légák, a salgótarjáni kórház bal­eseti sebészet osztályára szállí­tották. - Az utolsó információnk szerint, a férfit megműtötték, állapota stabil, s a körülmé­nyekhez képest jól van - mond­ta Manga Mihály, aki arról is beszámolt, hogy amikor a bal­eset helyszínére megérkeztek, a balesetet szenvedett férfi a kö-. vetkezőkkel fogadta őket: - En­nél szebb terepjáröt még éle­temben nem láttam - A KKM vezetője megemlítette azt is, hogy külön köszönettel tartoz­nak Verebélyi Istvánnak és Lőrincz Józsefnek, akik a men­tésben áldozatkészen segítet­tek. Manga Mihály felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy a turista- térképek nagy részén fel van tüntetve a KKM riasztási szá­ma, sokan élnek is vele. A ta­nácsadástól a közvetlen beavat­kozásig, az ország teljes terüle­tén, de még Szlovákiából és Ausztriából (főként az osztrák Alpokból keresik őket) is hívha­tók a 06-30/989-89-89-es tele­fonszámon is. - Legutóbb Len­gyelországból hívott egy ma­gyar, hogy az újfajta vérhígítójá­ból - tévedésből - többszörös adagot vett be. Ha kirándulni, vagy túrázni megyünk, akkor tartsuk be a legalapvetőbb sza­bályokat, így a bajt és a sérülést könnyebben megelőzhetjük - tanácsolta Manga Mihály. Szécsény. A Krúdy Gyula Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Pa­lócföldi Népi Iparművé­szek Egyesülete szervezé­sében július 4-től egy hé­ten át a nógrádszakáli, nagylóci és a szécsényi ál­talános iskolából, valamint a gimnáziumból negyven diák a salgóbányai Medves Hotelben kézművestábor­ban vett részt. A manuális készséget fejlesztő kéz­művestáborban az egyesü­let szakemberei különböző foglalkozásokat tartottak a gyermekeknek. Az egyhe­tes programban a kézmű­ves foglalkozások mellett kiemelt szerepet kapott a játék, valamint a tánctanu­lás. Takács Bernadett tánc­pedagógus, aki most diplo­mázott a Táncművészeti Főiskolán volt a gyerme­kek táncoktatója. A zárórendezvényen közre­működött az autentikus népzenét játszó Folt zene­kar. A táborba a gyerme­kekre Törökné Petró Má­ria, Bolgárné Jónás Anita, Ludányiné Bella Szilvia és Istók Ferenc pedagógus felügyelt. A Palócfóldi Né­pi Iparművészeti Egyesü­let az idén is megrendezi a szécsényi gyermekeknek a bejáró napközis palóc kis- kézműves-tábort. Ennek a kezdete július 18. A prog­ramban itt is kiemelt sze­repet kapnak a gyakorlati foglalkozások, de lesz mód a játékre, a táncra és a ki­rándulásra is. Szenográdi Ferenc Jótékonysági aukció Salgótarján. Példamutató össze­fogás valósult meg azon a jóté­konysági aukción, amelyet a Nógrádi Történeti Múzeum szervezett, egy tűzesetben min­denét elvesztett salgótarjáni szobrászművész, Szabó Noémi javára. A rendezvényen nógrádi kortárs művészek által felaján­lott alkotások kerültek kalapács alá, amelyeknek több, mint a fe­le már elkelt. Az árverést dr. Ferkó Attila és Tarnócziné Máté Melinda vezették le. Az aukció­ra felajánlotta alkotását: Antal András, Bakos Ferenc, Bakos Ta­mara, B. Gedeon Hajnalka, Bir- kás Babett, Bobály Attila, Botos Zoltán, Bottyán Katalin, F. Csa­ba Mária, Földi Gergely, Földi Péter, Fürjesi Csaba, Kalocsai Enikő, Losonczy Ildikó, Molnár Péter, Perényi Anna, Romhányi Olga és Varga Anikó, de a kár­vallott, Szabó Noémi műveire is lehetett licitálni. Az el nem adott alkotásokat a múzeum honlapján, a www.nogradi- muzeumok.hu oldalon lehet megtekinteni és augusztus 31- ig megvásárolni. Szennyvízberuházás Palotás. A községi önkormány­zat négy másik településsel kö­zösen nemrégiben nyújtotta be szennyvízberuházásra szóló, második fordulós pályázatát. Egy önkormányzat kilépése miatt a csatornahálózat és a tisztítómű műszaki terveit mó­dosították. Járda és esőbeálló Rákóczibánya. A község önkor­mányzata folyamatosan nagy hangsúlyt helyez a közfoglal- koztatás-adta lehetőségek kiak­názására. Ennek megfelelően megalakulásától kezdve igen jó kapcsolatokat ápol a munka­ügyi központtal, a szervezet jó hozzállásának is köszönhető­en. Az elmúlt években már jól látható jelei voltak a települé­sen a közhasznú munkavégzés­nek. Ez évben is sikeresen és időben pályáztak erre a foglal­koztatásra, amelynek kereté­ben jelenleg a Csók István úton gyalogjárdát, az úgynevezett öregtemetőben pedig esőbeál­lót építenek. HIRDETÉS 2011. július 11. hétfő - július 13. szerda Kékforrás ásványvíz* ► szénsavas, szénsavmentes ► 2 liter ► 24 Ft/liter Kovászolni való uborkái i I. osztály > lédig ► kg KÉKF0RRÁ5 Fózőha^ymá*^ ► I. osztály > hálós ► 5 db >26 Ft/db Sissy tejföl* ► 12% zsírtartalom ► 450 g ► 353 Ft/kg Sissy tehéntúró* ► félzsíros ► 250 g ► 996 Ft/kg Baromfi virsli* ► 1 kg Wippy papírzsebkendő* ► 3 rétegű ► 100 db ► 0,8 Ft/db Tejszínhab spray' ► 250 g ► 1116 Ft/kg Taste it! Rakott káposzta ► 400 g ► 498 Ft/kg 100 db ±2%. www.penny.hu ^ Pinny ( MARKET !tiN ti. héttő »'S juhos 1*. s/etda kozott minden Penny Marit»*! •leiben, az ors/aq 189 pontján. Az diák a .*011 július /-et megélőig Penny Maikel fogyasztói arak. luclkkek nem állandó terméke; kínálati.nhnak. e/eit előfordulhat. hogy az akt kezdete után rov»d időn belül elfogynak. Aniennvbeii gondos leivezesünk ellenére a leintek ■Hogyna. felvilágosításért keijtik, furdaljon a/ lijfri vezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www penny.hu weboldalmtkon, a holtkereső menüpont alatt, felelősséget nem vállalunk Az árak toildtban áfával eijydtt értendők Ks/oln.i'ás rsak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük* Érvényes; 2011, jól *A csillaggal letolt á az akció vége előtt * A nyomdai hibákért Friss. Olcsó. Jó. Közösségi nap és palóc piknik Bátonyterenye. Kastélypark­fesztivál, kistérségi közösségi nap és palóc piknik lesz július 16-án, szombaton a kisterenyei Gyürky­Solymossy kastélyparkban. Kicsiknek és nagyoknak egy­aránt egész napos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínál az esemény, amelynek keretében főzőversenyen mé­rik össze tudásukat az erre vállalkozók. Tíz órától indul a műsorsorozat, a Pántlika Nép­tánccsoporttal és a Kistere­nyei Kastélykerti Nyugdíjas Klub fellépésével. Itt mondja el ünnepi beszédét Nagy- Majdon József, polgármester, ezután táncos, zenés gyer­mekműsort láthatnak. Miénk a színpad címmel bemutat­koznak a kistérségi települé­sek tehetséges előadói, tizen­három órától pedig kezdetét veszi a Palóc piknik, a palóc ételek mustrája, zsűrizése, mialatt Tóth Tibor és Lengyel Judit művésztanárok örökzöld operett slágereket és népszerű dalokat adnak elő. A folytatás zenés tánc-party lesz Smírer Viktóriával, a Def Jam Dance School-al, a Hip-Hop Breack Egyesülettel. Tizenhat órától Tolvai Renáta, a Megasztár 5 győztese szórakoztatja a ren­dezvény közönségét, de szín­padra lép a „Csillag születik” felfedezettje, Szabó Ádám is, tangóharmonika-zenével, énekszámokkal. A rendezvényre látogató gye­rekek kézműves foglalkozások­kal, ügyességi játékokkal is el- tölthetik az időt, a felnőttek pe­dig igénybe vehetik az egészség­teszteket. Bábszínház kukorica-tárolóból Kazár. A Budapesti Műszaki Egyetem tizenhét hallgatója kezdte meg nyári gyakorlatát pár napja a településen. A fiata­lok legfőbb feladata egy olyan kukorica-tároló elkészítése lesz, amit bábszínház céljaira is használhatnak majd a helyiek. Szerkesztőségünk számítógépeit az (esQQÍ smart security védi.

Next

/
Thumbnails
Contents