Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-26 / 173. szám
4 2011. JÚLIUS 27., SZERDA SALGÓTARJÁNI LAP Útfelújításokra pályáztak Kerékpárút épül a déli városrészben Salgótarján önkormányzata folytatva az előző' ciklusban is jellemző útfelújítási munkákat, újabb pályázatot nyújtott be az Észak-magyarországi Regionális Operatív Programhoz, melynek sikere esetén új burkolatot kap a Teraszos-Görbe út összekötő szakasza és a Csalános út. Programban, s élve a lehetőséggel Salgótarján önkormányzata 2011. június 30-án benyújtotta pályázatát „Teraszos-Görbe ösz- szekötő út és Csalános út felújítása” címmel. A fejlesztéssel a Beszterce városrészen található Görbe út Teraszos út felőli szakaszának, illetve egyirányú forgalmú szakaszának útburkolati felújítása, továbbá csapadékvíz-el- ‘vezető rendszerének rekonstrukciója valósulhat meg, mintegy 477 méteres szakaszon. A Salgótarjánban a lakosság jogos igényei között szerepel az utak és a járdák állapotának javítása. A városvezetés igyekszik is mindent megtenni annak érdekében, hogy minél több útszakaszt újíthasson fel. Az elmúlt években nehéz dolga volt az ön- kormányzatoknak, hiszen az előző kormány megszüntette azokat a pályázatokat, amelyekből ilyen célra nyerhettek volna támogatást. 2011-ben azonban újra lehetőség nyílt az Észak-magyarországi Regionális Operatív projekt tartalmazza továbbá Zagyvarónán a Csalános út teljes hosszban (433,5 méter) történő felújítását, illetve a kötelezően megvalósítandó egyéb tevékenységek, szolgáltatások költségét, mint pl. tervezés, műszaki ellenőrzés díja stb. A fejlesztés összköltsége meghaladja a 91 millió forintot, melyhez az önkormányzat - a pályázat támogatása esetén - 5% saját forrást rendel hozzá. A beruházás teljes körű megvalósulása 2012. III. negyedévében várható. Nagy erőbedobással zajlanak a munkálatok Salgótarján déli városrészében, épül a Szécsényi út - Katona József út közötti majd 9 kilométeres kerékpárút. Közben a városi önkormányzat újabb pályázatot nyújtott be az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, melynek sikere esetén egészen a városi sportcsarnokig vezetne biciklis nyomvonal. Salgótarján. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester személyes közbenjárására még 2009- ben 500 millió forintot különített el az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács az Észak-Magyarországi Operatív Programban a „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” című pályázati kiírásra. Ebből a nógrádi megyeszékhely el is nyert 137 millió forintot a Salgótarján Észak-Dél irányú kerékpárút I. ütemének megvalósítására.- Bízom benne, hogy a kerékpárút és a mellette futó járdák nemcsak a bicikliseknek, hanem a gyalogosoknak is biztonságos közlekedési lehetőséget fognak nyújtani - mondta el Székyné dr. Sztrémi Melinda, aki Salgótarján fejlesztésében húzóágazatának tekinti a turizmust, azon belül is az aktív turizmust. Az elképzeléshez jól illeszkedik a kerékpárút-hálózat kiépítése, bővítése. Ráadásul a most készülő és a jövőben megépíteni tervezett szakaszok illeszkednek a Nógrád Megyei Önkormányzat pályázatához, amely Hollókőtől Murányíg, határon átívelő kirándulószakaszt biztosít a térségbe látogatóknak és a helyi sportolóknak.- Legutóbbi közgyűlésünkön döntöttünk a kerékpárút kettes üteméről szóló pályázat benyújtásáról is, melynek sikere esetén folytathatjuk az építést egéA kerékpárút elsősorban a kerékpáros társadalom közlekedés-biztonságának megteremtésére szolgál majd párút további ösztönzést jelent majd a lakosoknak. Kerékpáros szempontból az építkezés „irányát” is jónak tartjuk. Például Zagyvapálfalváról kerékpárral bejutni a városba jelenleg az „új” úton tilos, míg a „régi” úton körülményes. Biztosak vagyunk benne, hogy a hobbi-kerékpárosok, családok számára is használható lesz majd a nyomvonal, hiszen ez számukra garantálja majd a biztonságos közlekedést. Ugyanakkor az elkerülő út megépültével a Beszterce-lakó- telepről a városközpont irányába az amúgy is széles Füleki úton viszonylag egyszerű és biztonságos a kerékpáros közlekedés, hiszen ott már kisebb, teherautók nélküli forgalom zajlik. A Szécsényi út-Katona út közötti kerékpárút-építés előrehaladtával egyesületünknek célja lesz egy szemléletformáló kampány megvalósítása, mellyel nemcsak az iskolás korosztályt, hanem a felnőtteket is szeretnénk megcélozni. Várhatóan a munkálatok nyár végére fejeződnek be és a biciklisek birtokba vehetik a számukra kialakított utat. szén a városi sportcsarnokig - ■ nyilatkozta Székyné dr Sztrémi Melinda. A pályázat elkészült és július végén az önkormányzat benyújtotta a közreműködő szervezetnek. rint az elmúlt években nagyságrendekkel nőtt a kerékpárt közlekedési eszközként használók száma Salgótarjánban. Egyesületünk tagjai vélhetően igénybe fogják venni a kerékpárutat, de Azért is öröm Salgótarjánban a kerékpárút-hálózat fejlesztése, mert a városban hagyománya van a biciklis sportnak. Kéri István, a 25 éves múltra visszatekintő Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület vezetősége nevében elmondta:- Úgy gondoljuk, nem kell bemutatni azt a tendenciát, miszeez elsősorban a kerékpáros társadalom közlekedés-biztonságának megteremtésére szolgál majd, beleértve tehát minden kerékpárral közlekedőt. Bár a jelenlegi benzinárak mellett egyre többen döntenek úgy, hogy a kerékpárt választják közlekedési eszközként, meggyőződésünk, hogy az elkészült kerékSikeres a szociálisbolt-hálózat Salgótarjánban Az első szociális bolt a Beszterce lakótelepen nyitotta meg kapuit 2010 augusztusában, majd egy Gorkij-la- kótelepi és a közelmúltban egy vásártéri üzlettel bővítették a hálózatot. Mindhárom bolt közkedvelt a vásárlók körében, leginkább a minőségi és mégis olcsó hazai termékek miatt. Salgótarjánban is beérett a hosszas előkészítő munka gyümölcse, kiépült és egyre bővül a hazai termelőktől származó, kiváló minőségű és elérhető árú termékeket forgalmazó szociálisbolt-hálózat. Az üzleteknek otthont adó helyiségek tulajdonosa az önkormányzat (száz százalékos tulajdonában lévő) cége, a Salgó Vagyon Kft, amely gondoskodik a megbízható helyi vállalkozók bevonásáról, az üzlethelyiségek felújításáról, karbantartásáról és a hálózat folyamatos bővítéséről. Székyné dr Sztrémi Melinda polgármester a szociális boltokkal kapcsolatban elmondta, kettős céljuk van a hálózattal: egyrészt a helyi őstermelők segítése, másrészt a vásárlók kiszolgálása, a szociálisan rászorultak megsegítése, hiszen jó minőségű, magyar, olcsó, ráadásul helyi élelmiszerekhez juthatnak hozzá a lakosok. A besztercei szociális bolt fő profilja a hentesáruk kereskedelme, míg a Gorkij-lakótelepen és a Vásártéren vegyesbolt várja a vásárlókat. Különlegessége a Gorkij-lakó- telepi üzletnek, hogy itt állították üzembe a megye első tej automatáját. A bolt idén március elsején nyílt meg, s többek között gyümölcs és zöldség, pékáru, tej és tojás alkotják a termékkínálatot. Nagy sikere van az üzletnek, az üzemeltető és a Salgó Vagyon Kft. már a bővítést tervezi. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester szerint ez is azt bizonyítja, hogy szemben az országosan hallható negatív kritikával, a szociális boltok igenis megállják a helyüket a piacon és szükség van rájuk.- Valóban olcsó és minőségi termékeket forgalmaznak, ami bizony ritka a mai világban. A szociális bolt készletének alacsony ára a termelő-kereskedő közvetlen egymásra találásából adódódik. A tejet Karancslapujtőről, a tojást Etesről szállítják, a kenyérféléket egy salgótarjáni pék készíti - tudtuk meg a városvezetőtől. A szociális boltok lényege tehát, hogy a helyi lakosság a lehető legkedvezőbb áron juthasson hozzá a helyi termelők termékeihez, és piacot biztosítson a magyar gazdák áruinak értékesítéséhez. Ennek a nemes célnak az érdekében kötött szövetséget az önkormányzat a magyar Coop hálózat helyi vevőközpontjával is. A legújabb üzletet így a Salgó Center Coop Zrt. üzemelteti a Vásártéren, ennek július közepén volt a megnyitója. A Tanács út 9. szám alatti Coop bolt a megszokottnál Is nagyobb teret biztosít a helyi termelők, gyártók áruinak, s megújulva, folyamatos akciókkal várja a környék lakóit. A kínálatban megtalálhatóak a Nyilas- Berényi Kft. házi jellegű kolbászai, hurkái, a Mancsó Tojás Kft. telepének aranysárga tojásai, a Márkházi Savanyúságok, a pásztói Agro-Produkt sertésnevel- déjének kiváló felvágottjai és tepertője. A Mazsi Kft. hagyományos receptúrájú jégkrémeket és hűtött desszerteket szállít a boltba. Emellett pékáru, valamint széles zöldség-gyümölcs választék is várja a vásárlókat. 3 új tejes hűtőt és egy 2m-es csemegepultot is a vevők szolgálatába állítottak a szociális boltban, s természetesen a Coop sajátmárkás akciós termékei is megtalálhatóak a polcokon. Az üzletben a helyi magyar árukra külön árjelzők hívják fel a vevők figyelmét. A Jót, jó áron” feliratok a kiváló minőségű, magyar Coop márkatermékeket kínálják. - A tervek között további közös bolt kialakítása is szerepel - tudtuk meg Daranco Károlyiéi, a Salgó Center Coop igazgatójától, aki felhívta a figyelmet a Coop törzsvásárlói kártyára is, amely pontgyűjtőkártyaként funkcionál és az üzletben ingyenesen Igényelhető.- Szeretek itt vásárolni, mert innen olcsó és jó minőségű, helyi és környékbeli termelőktől származó áruval térhetek haza. Ezekkel dolgozni is jobban szeretek a konyhában, hiszen minden alkalommal bebizonyosodik, hogy ami hazai, az valóban finomabb, frissebb és megbízhatóbb - mondta egy törzsvásárló. Salgótarján városvezetése látva az üzletek sikerét, további szociális boltok nyitását tervezi. Céljaik között szerepel két peremkerület - Salgóbánya és Zagyvaróna - ilyen formájú megsegítése.