Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-10 / 58. szám

2 2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Kenyeret vittek a betörők ÉnánAtri Hazafelé tartott munkahelyéről három, a rétsá­gi rendőrkapitányságon dolgo­zó rendőr vasárnap hajnalban, amikor arra lettek figyelmesek, hogy Érsekvadkerten, az egyik élelmiszerbolt udvarán két gya­núsan viselkedő személy tar­tózkodik, kezükben kenyérrel. A17 és 20 éves érsekvadkerti férfiakat feltartóztatták és érte­sítették a balassagyarmati kapi­tányságot, amelynek járőrei elő­állították a gyanús személyt. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a két fiatal ötszáztíz fo­rint értékben tulajdonított el ke­nyeret az üzlet raktárából. A gyanúsítottak bemásztak az udvarra és leemelték a tároló­helyiség ajtaját - eközben hozzá­vetőleg ötezer forint kárt okoztak a rongálással. Az ügyben lopás gyanúja miatt indult eljárás. A két gyanúsított elismerte a bűn- cselekmény elkövetését, velük szemben bíróság elé állítást kez­deményeztek a rendőrök - közöl­te Lászlók Nóra, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügye­letese. Tettek a településért tpolpece. Gazdag civil, közös­ségi élet jellemzi az alig több mint nyolcszáz lelket számláló nyugat-nógrádi községet. Tavaly alakult meg a hozzávetőleg har­minc-negyven embert - fiatalo­kat és idősebbeket egyaránt - összefogó hagyományőrző cso­port. Ez évben pedig létrejött egy férfikar, amelyben - két citera és egy tangóharmonika kísére­tében - manapság már öten ze­nélnek, köztük a település mos­tani és előző polgármestere, Molnár János, illetve Tóth József. A Szamóca klub összejövetele­in leginkább a korosabb lakosok jönnek össze. Szólni kell még az Ipolyvecéért Mozgalomról, amely az önkormányzat után a második legnagyobb összeggel támogatja a falu rendezvényeit, illetve az Ipolyvecéért Egyesületről, amely nemrég például saját költségveté­séből vásárolt radiátort és gázka­zánt az orvosi rendelőbe. Bál Szanasgede. Március 12-én este hét órától bál lesz a pinceklub­ban, ahol Berki Zoltán és Bodnár Anasztázia zenél és énekel élő­ben - tudtuk meg Kovács Ottó Bé­la polgármestertől. Áldozunk még a kultúra oltárán (Folytatás az 1. oldalról.) Az ott dolgozók szerint sok, korábban a boltban rendszeresen megforduló könyv­barát hagyott fel a könyvvásárlással, mivel erre már nem telik nekik. Akik még meg­engedhetik maguknak, azok is sokkal ke­vesebb könyvvel távoznak. Örömteli hír vi­szont, hogy a fiatalok egyre többször for­dulnak meg náluk, főleg a mostanság nép­szerű vámpíros-romantikus regények mi­att. Pozitív tapasztalat az is, hogy ezeknek a fiataloknak a többsége később más szép- irodalmi könyvet is megvásárol. Aggasztó dolgokról is tudomást szereztünk: sokan bevallották a kereskedőknek, hogy túlságo­san drágának találják a manapság 2-4 ezer forint körüli könyveket, így inkább illegá­lisan letöltik őket és otthon vagy a munka­helyen kinyomtatják. Ottjártunkkor egyéb­ként szinte folyamatosan cserélődtek a vá­sárlók a boltokban, szinte egy percig sem volt üresjárat. A jelenleg a salgótarjáni vásárcsarnoknál standoló, mozgó könyvesboltnak is pozitív tapasztalatai vannak. Az árusok szerint ren­getegen megfordulnak náluk és néha kifeje­zetten arra kíváncsiak, hogy mikor jönnek legközelebb. Elmondásuk szerint azért is népszerűek, mert kínálatuk széles és jóval olcsóbb, mint általában a könyvesboltoké. De mi van azokkal, akiknek még erre sincs pénzük? Ők könyvtárba mennek. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Köz- művelődési Intézet jelenlegi épületében 23 éve szolgáltat Salgótarján és Nógrád megye lakosai számára. Molnár Éva, az intézmény igazgatója szerint az eltelt több mint 20 év tapasztalatai azt mutatják, hogy könyvre ez­előtt is, és ezután is szükség lesz: „Ezt a vé­leményünket azoknak az olvasói adatoknak a birtokában tudjuk kinyilvánítani, amelyek arról szólnak, hogy a beiratkozott olvasók száma, a látogatók száma csak annyival csökkent évek alatt, amennyivel a népesség is csökkent városunkban, megyénkben.” Elmondásuk szerint a gazdasági válság jelei elsősorban nem a könyvtártól való el­maradásban mutatkoznak meg, hanem ab­ban, hogy örömmel fogadják pénztárcakí­mélő akcióikat, melyet a napokban éppen a nőnapi ingyenes beiratkozással vehettek igénybe hölgy olvasók. ígéretük szerint igye­keznek a jövőben is ilyen akciókkal segíte­ni használóikat. Ludasi Tünde igazgatóhelyettes elmond­ta, hogy bár a gazdasági válság a könyvbe­szerzésüket negatívan befolyásolta, igyekez­tek megtartani a minőséget: nem a féleségek számát csökkentették, hanem a példány­számokból vettek vissza. A könyvtárközi köl­csönzés lehetősége pedig néhány nap alatt biztosítani tudja azt, hogy a náluk hiányzó könyv az ország bármely részéről érkezve, elérhetővé váljon az olvasók számára. Az elmúlt évek alatt a felhasználói igé­nyek is megváltoztak: „Az idősebbek napi rendszerességgel használják napilapjainkat, folyóiratainkat, melyek megvásárlása már nehézséget okoz számukra. Ugyanez a ten­dencia mondható el a tanulókról is, akik ak­tívabban keresik fel intézményünket, hiszen nálunk juthatnak hozzá a legköltségkí- mélőbb módon a jegyzeteikhez tankönyve­ikhez és a kötelező irodalmaikhoz. Úgy ta­pasztaljuk tehát, hogy Nógrád megye, Salgó­tarján lakossága a nehéz idők ellenére sem mond le a tudásról, az információszerzősről, és ezzel együtt a könyvtárról sem” - mond­ta el Molnár Éva. Az emberek tehát, bár komoly lemondá­sokra kényszerültek, mégsem szakítják meg a kultúrával való kapcsolataikat. A könyvpi­ac pedig még szabályozni tudja vesztesége­it. A kérdés az, hogy meddig? Az elkövetke­zendő egy-két évben szinte biztos hogy az elektronikus könyvek piaca fog felvirágo- zódni. A kérdés csak az, hogy fel vagyunk- e rá készülve. Kevesebb bevétel, támogatás, lélekszám Kazár. A község önkormányzata a nemrégiben elfogadott költ­ségvetés szerint 41,3 millió fo­rinttal kevesebb pénzből gaz­dálkodhat, mint tavaly. Jelen­tős, hétszázalékos a bevétel- csökkenés az átengedett szemé­lyi jövedelemadóból, s ugyan­csak számottevő ez a közfoglal­koztatás területén. Míg 2010- ben száz személyt foglalkoztat­tak áüagosan négy hónapig na­pi nyolc órában, az idén csak napi négy órában alkalmazhat­nak száznegyven helybelit átla­gosan két hónapra. Napi nyolc­órás közmunkára csak kilenc személy esetében lesz mód. Az önkormányzatnak idén a bérpótló juttatások húsz száza­lékát kell önerőből biztosítani, a tavalyi öt százalékkal szem­ben. A lakosságarányos alaptá­mogatások is jelentősen keve­sebbek lesznek, mert a lélek­szám 2048-ról, 1997 főre csök­kent. Ez utóbbi főleg az alacsony születések számával és a jelen­tős elhalálozással magyarázha­tó. Az oktatásra fordított összeg összességében kismértékben növekedett, de sok olyan norma­tíva maradt el, amelyhez tavaly pályázat úján jutottak hozzá, így a fenti növekedés forrástöbble­tet nem eredményez. Új beruházásokat 2011-ben az önkormányzat nem tervez, a folyamatban lévőket kívánja be­fejezni, hiszen ezek is jelentős forrást igényelnek, még akkor is, ha teljes mértékű az elnyert támogatás. Nyolc-tíz hónapos megelőlegezés ugyanis, csak hi­telfelvétellel történhet. Elfogadták a gazdasági programot Ludánytialászi. Mint azt Kovács Imre polgármestertől megtud­tuk: a február elején tartott tes­tületi ülésen a képviselők - egyebek mellet - elfogadták az önkormányzat költségvetését, megtárgyalták a 2011-2014. évre vonatkozó gazdasági prog­ramot, valamint meghatároz­ták a közoktatási intézmények­ben történő beiskolázás idő­pontját. A helyi szociális rende­let módosítása során a bérpótló juttatás jogosultsági feltétele­ként előírták a kérelmező által lakott lakás, a lakáshoz tartozó udvar és kert rendbetartását az ingatlan előtti járda tisztántar­tását és a vízelvezető árok gyommentesítését. Parkot gondoznak, utakat javítanak Sz. A. Balassagyarmat A város önkormány­zatának képviselő-testülete január 27-i ülésén tárgyalta a városüzemel­tetési feladatok - parkfenntartás, köztisztaság, karbantartás - új szer­vezeti formában történő ellátásáról szóló előterjesztést és városgond­nokság néven 2011. március l-jével új költségvetési intézmény alapítá­sáról döntött. Az intézményvezetői poszt betölté­sére pályázatot írnak ki, s a pályázati eljárás lefolytatásáig a vezetői teen­dők ellátásával Zoltánná Járja Orsolyát bízták meg. A megbízott intézményve­zető, aki tizenegy éve irányította a Ba­lassagyarmati Foglalkoztatási Kft.-t el­mondta: a foglalkoztatási kft. végel­számolással megszűnik, s az önkölt­séggel tevékenykedő új intézmény lét­rehozása jelentős költségmegtakarí­tást jelent majd a város számára. - A városüzemeltetési kft. és a foglalkoz­tatási kft. eddigi működésében felle­hető átfedések is megszűnnek, hiszen idáig például a parkfenntartást fele-fe­le arányban végeztük a városüzemel­tetéssel. Most a parkfenntartást, a zöld területek gondozását teljes egé­szében megkapja a városgondnokság, amelynek fő feladata a parkfenntartás mellett a köztisztaság megteremtése, illetve az utak, járdák karbantartása lesz - fejtette ki a megbízott igazgató, aki arról is beszámolt: 14 főt és egy négy órában dolgozó munkavédelmi előadót alkalmaz a cégük. A dolgozók a foglalkoztatási és városüzemelteté­si kft.-k eddigi munkatársaiból tevőd­nek össze. - Négy vezetőnk van, akik négy terület ellátásával foglalkoznak: egyik a parkokért, a másik a köztisz­taságért, a harmadik az utakért, jár­dákért, a negyedik az adminisztráci­óért felel. A többiek a gépek kezelésé­vel foglalkoznak, hiszen kukásau­tónk, önrakodó gépeink, fűnyíró gé­peink, földmunkagépeink is lesznek. Ezen kívül a közfoglalkoztatásból ha­vonta mintegy hatvan főt vonunk be, akik két és fél, három hónapig, napi négy órában dolgoznak majd. Új fel­adat számunkra az út- és járdajavítás, eddig ez nem a foglalkoztatási kft. te­vékenységi körébe tartozott. A köz- tisztaságért eddig is a mi társasá­gunk felelt. Az illegálisan lerakott szemetet szintén az új cég szállítja majd el - fejtette ki Zoltánná Járja Or­solya, hozzátéve: mint költségvetési szerv igénybe tudják venni az ötven százalékos tb-kedvezményt, ami felé­re csökkenti a foglalkoztatottak utáni járulékok fizetését. Tájékoztatjuk a tisztelt utazóközönséget, hogy 2011. március 11-től március 21-ig társaságunk távolsági, helyközi és helyi autóbuszjáratai az alábbi forgalmi rend sze­rint közlekednek: 2011. március 11-én (péntek) munkanapra, a hét utolsó iskolai előadási napjára 12- én (szombat) szabadnapra 13- án (vasárnap) munkaszüneti napra 14- én (hétfő) munkaszüneti napra, Salgótarján város helyi járat szabadnapra 15- én (kedd) munkaszüneti napra (a hetek első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napra) 16- án (szerda) 17- én (csütörtök) 18- án (péntek) 19- én (szombat) 20- án (vasárnap) munkanapra, a hét első iskolai előadási napjára munkanapra munkanapra munkanapra, a hét utolsó iskolai előadási napjára munkaszüneti napra (a hetek első munkanapját és Iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napra) 21-én (hétfő) munkanapra, a hét első munkanapjára A Volán-társaságok a fenti - általános közlekedési rendtől - eltérően is közleked­tethetik járataikat. Kérjük, hogy az utazás megkezdése előtt a területileg illetékes tár­saság információs elérhetőségén érdeklődjenek. NÓGRÁD VOLÁN ZRT.

Next

/
Thumbnails
Contents