Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)
2011-03-10 / 58. szám
2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK GAZDASAG 3 Rogán felszólította Simort Budapest A Fideszes politikus szerint Simor András kitöltheti 2013-ig szóló jegybankelnöki mandátumát, és az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke egy szerda reggeli televíziós műsorban arra szóh'totta fel a jegybankelnököt, hogy nevezze meg „fenyegetőjét”. Rogán Antal a TV2 Mokka című adásában Simor András mandátumát firtató kérdésre azt mondta 1998-2002 között többször érte az a vád az akkori kormányt, hogy el akarja mozdítani Surányi Györgyöt a jegybank éléről. Surányi ezzel szemben kitöltötte a mandátumát, és „azt gondolom Simorral is ez a helyzet” - tette hozzá. Keményebb fellépésre számíthatnak Budapest A korábbinál jóval keményebb fellépésre számíthatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól azok, akik szándékosan megrövidítik a költségvetést - nyilatkozta a szervezet bűnügyi elnökhelyettese a Napi Gazdaságnak. Sors László közölte, ma már egyszerre indulhat meg a büntető-, és az adóigazgatási eljárás, így nem lesz idő eltüntetni se a vagyont, se az adatokat. A lapnak adott egész oldalas interjújában a bűnügyi elnökhelyettes azt hangoztatta: elsősorban nem azoknak kell lelniük, akik elrontják az adóbevallásukat, hanem azoknak, akik „kifejezetten arra játszanak”, hogy megrövidítsék a költségvetést. Sors László közölte, meggyőződése, hogy csak az áfocsalás mértéke önmagában meghaladja az ezermilliárd forintot Elektromos bicikli magyar „szívvel” KÉT keréken. A Bosch mondeville-i - Franciaország - üzemében megkezdődött az eBike-hajtás sorozatgyártása, februárban elindul a kerékpárgyártóknak történő kiszállítás, így a kereskedők már a tavaszi szezon elején megkezdhetik a Bosch- hajtással szerelt eBike értékesítését. Ez idáig ló márka képviseletében 13 kerékpárgyártó választotta a Bosch hajtáskoncepcióját. A hajtóegység, a HMI (Human Machine Interface) és az akkumulátor alkotta rendszert - amely az Eurobike premieren számos pozitív visszajelzést kapott a gyártóktól - tesztkerekezők tették próbára: az ő észrevételeik segítették a Bosch fejlesztőit a technológia finomításában. A Bosch eBike rendszere nagyfokú tervezési szabadságot kínál a gyártóknak, így a hegyikerékpártól a túrakerékpáron át az országúti kerékpárig minden kerekező megtalálja a számára legalkalmasabb kétkerekűt. A hajtóegység az adott kerékpártípushoz illő négy mód - gazdaságos, túra, sport és sebesség - bármelyikére beállítható. Egy sportos hegyikerékpár esetén a hajtóegység dinamikusabban biztosítja az energiát, mint egy túrabiciklinél, ahol inkább a távolság legyőzése a fontos szempont. Az eBike rendszere azt is lehetővé teszi, hogy a kerékpáros a HMI-megoldással maga válassza ki a kerékpáron elérhető módok közül a számára legoptimálisabban Az átgondolt tervezésnek köszönhetően a Bosch eBike rendszerét alkotó elemek egymáshoz is jól illeszkednek. A hajtóegység, az elektronika, az akkumulátor és a töltőegység, valamint a kormányra szerelt HMI olyan könnyű és nagy teljesítményű hajtórendszert képeznek, amely nem csupán erős és strapabíró, hanem középső és alacsony helyzetben levő súlypontja miatt nagyfokú menetstabilitást is biztosít. A Bosch széles körű technológiai szakértelme az eBike-rendszer kialakításában is nyomon követhető. A vállalat évente mintegy 80 millió darabot gyárt olyan precíz, kompakt és rendkívül hatékony elektromotorokból, melyek az eBike hajtásában is megtalálhatók. Az eBike energiatároló rendszerének alapjául a Bosch elektromos kéziszerszámait is működtető lítiumion akkumulátorok fejlesztési és gyártási tapasztalatai szolgáltak. A hajtórendszert alkotó HMI, az elektronika és áz érzékelők tekintetében pedig a Bosch széles körű gépjármű-elektronikai ismereteit hasznosították - hiszen a cégcsoport évente több mint 100 millió elektronikus vezérlőegységet és több mint 220 millió érzékelőt gyárt. Az eBike-rendszerben így érvényesülnek a legkülönbözőbb technológiák nagyüzemi gyártása során felhalmozott globális tapasztalatok. A nagyteljesítményű technológiának és a komoly logisztikának köszönhetően a Bosch jó eséllyel indul, hogy kiemelkedő pozíciót foglaljon el ezen a piacon is; középtávon 20 százalékos részesedést szeretnének elérni. Ez év augusztusától az elektromos kerékpár motorját a miskolci Robert Bosch Energy and Body System Kft, is gyártja, melyet a hajtóművel és az elektronikával összeszerelve, csomagban szállítanak a kerékpárgyártók részére. Önkormányzati adók Maflarortzág. Saját adókat vethetnének ki a települések az új önkormányzati finanszírozási rendszerben a Népszabadság értesülése szerint. A lap szerdai számában arról ír, hogy az önkormányzati feladatok várható újragondolását követően a jövőben állami feladat lehet például az iskolák fenntartása, ám ezzel együtt az iparűzési adó egy része és a súlyadó a központi költségvetést gyarapíthatja. A Népszabadság információi szerint ugyanakkor az önkormányzatok szabadon választott adófajtákat vezethetnének be, így például a települések akár ebadót vagy füstadót is kivethetnének saját területükön. Megvan a legboldogabb amerikai Hnuotuk Hosszas kutatás után meglelték a legboldogabb embert az Egyesült Államokban. A kutakodást a Gallup intézet vezetésével végezték, három éven át térképezték fel az Egyesült Államokban az emberek érzelmi állapotát, munkahelyi elégedettségét, étrendjét, egészségét, feszültségszintjét és egyebeit. A végeredmény: egy 65 éves, kínai-amerikai férfi a legboldogabb, aki Hawaii fővárosában, Honoluluban él. Alvin Wong a neve, nős, 176 centiméter magas, évi 120 ezer dollár (24 millió forint) a jövedelme, saját - egészségügyi - cége van. mti hírek jogtisztán Tanulás XXI. századi technikával Nógrád megye, a „hivatalos tél” utolsó napján, február 28-án került sor a „Tanulói laptopprogram megvalósítása Nógrád Megye Önkormányzatának egyes közoktatási intézményeiben” tárgyú pályázat záró rendezvényére a Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Nógrád Megye Ön- kormányzata 2010. februárjában nyújtott be pályázatot az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjának pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése tárgyú pályázat1' kiírására. A pályázat 56 703 220 forint támogatásban részesült. A projekt megvalósítása során a megyei önkormányzat öt intézményének informatikai bázisa került fejlesztésre:- Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium,- Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Fáy András Szakképző Iskola és Kollégium,- Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium,- Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium,- Váci Mihály Gimnázium. Az intézmények összesen 413 tanulói és 23 tanári notebookkal és a hozzájuk tartozó szoftverekkel és digitális oktatási tartalmakkal, valamint a vezeték nélküli internetelérést lehetővé tevő wifi acces pointokkal, műterekkel és az eszközök elhelyezésére szolgáló tárolókkal gyarapodnak. Energiaracionalizálás A bioenergetikai innovációs klaszter tevékenységének fejlesztése keretében a KR Spektrum Kft., mint a klaszter menedzsmentszervezete egynapos konferenciát rendezett a napokban a Károly Róbert Főiskola „B” épületének tanácstermében. Gyöngyös. Napjainkban a fő hangsúly továbbra is azon van, milyen eszközökkel lehet az energiakérdést hosszú távon gazdaságosan, hatékonyan és megnyugtató módon rendezni. A konferencia több oldalról közelítette meg a problémát, külön figyelmet szentelve az Új Széchenyi-tervben rejlő lehetőségekre. A délelőtti előadók szóltak a zöldgazdaság helyi kihívásairól és fejlesztési programjairól, napirendre került a kis- és középvállalkozások támogatása az Új Széchenyi-tervben. A délelőtt második felében épületenergetikai kérdésekre keresték a választ a konferencia résztvevői: megújuló energiaforrások felhasználásával létrejövő fejlesztésekről, valamint az épület- energetikai tanúsításokhoz kapcsolódó témákról esett szó. A tanácskozást épületgépészeti előadás zárta, majd lehetőség nyílt konzultációra és a felmerült kérdések megválaszolására is. PROMÓCIÓ Bankkártyával fizessen a kisboltokban is Az elmúlt években szinte csak a hipermarketekben, benzinkutaknál és a bevásárlóközpontokban lehettünk biztosak abban, hogy elfogadják bankkártyánkat fizetéskor. A MasterCard bankkártyaelfogadást ösztönző programjának köszönhetően több száz magyarországi kisboltban szereltek fel kártyaelfogadó terminált. Olyan kisebb üzletekben is, ahol korábban nem remélhettük, hogy fizethetünk kártyával. Számos fodrász, kozmetíka, vi|pjfe rágüzlet, bar- kácsbolt, vegyeskereskedés és patika került a bankkártyát elfogadó kereskedők közé. A kártyás vásárlás - amellett, hogy gyors, biztonságos és kényelmes - azért különösen kedvező, mert a kártyás vásárlás szinte mindenhol díjmentes, azaz nem számítanak fel az üzletek pluszköltséget. Épp ezért soha ne feledjük otthon MasterCard® vagy Maestro® kártyánkat, hiszen már nemcsak műszaki cikket, ruhákat vagy nagybevásárlást érdemes bankkártyával fizetnünk, hanem a kisebb kiadásainkat is!