Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)

2010-12-01 / 278. szám

4-2010. DECEMBER 1., SZERDA DÉL- ÉS KELET-NÓGRÁD Iskolai Ki-mit-tud? Matrammdszent a napokban Ki-mit-tud?-ot tartottak a Mikszáth Kálmán Általános Iskolában. Kunné Horváth Gizella tagintézmény vezető lapunknak elmondta: jubile­umi, huszadik alkalommal rendezték meg a Ki-mit-tud?- ot, amelyre 17-en neveztek. A programot az önkormány­zat, valamint a Cigány Ki­sebbségi Önkormányzat és sok szülő is támogatta. A zsűri négy tagú volt, mely­nek elnöki székében Hor­váth János, a község polgár- mestere foglalt helyet. A ta­gok között köszöntötték Kör­mendi Ferencné nyugdíjas pedagógust, Sipos Enikőt, a T-Dance tánciskola tanárát és Kunné Horváth Gizellát. A fellépők között ovisok is voltak, akik fuszoknyában tán­coltak a Madagaszkár című rajzfilm zenéjére. Négy kategó­riában nevezhettek a verseny­zők: jelenet, ének-zene, tánc és egyéb. A jelenet kategóriában - „Kis Bözsike” című jeleneté­vel - megosztva diadalmasko­dott Usák Noémi, Hajas Liliá­na, Orosz Bence valamint a nyolcadikos diákokból álló „Egy rém rendes család”. Kis Olimpia az „Erdő, er­dő...” című népdal eléneklésé- vel diadalmaskodott az ének­zene kategóriában. A táncot a felső tagozatosok nyerték, míg az egyéb kategóriát az al­sósok „Önök kérték!” című Pa-Dö-Dö műsorukkal. A fellépők mindegyike aján­dékot kapott, a napot diszkó zárta, ami késő estig tartott. Szépkorúak köszöntése Kisbárkány. December elsején 14 órától a faluházba várják a 60 éven felüli lakosokat, akiket a szépkorúak napja alkalmából ebéddel vendégelnek meg. Ők összesen 55-en vannak - tud­tuk meg Edőcs László polgár- mestertől. Meg kell előzni az AIDS-et, máskülönben belehalsz! Szja. NMH-infonnáciO. Ma van az AIDS világnap­ja, ami nem véletlen, ugyanis 1981. decem­ber 1-től jegyzik, mint különálló betegsé­get. Sokkal régebben jelent meg, viszont csak 1981-ben azonosították. Maga a mozaikszó, az AIDS szerzett im­munhiányos tünetegyüttest „takar”, amely ma még gyógyíthatatlan betegség. Vírusa az immunrendszer sejtjeit pusztítja, vagyis a fertőzött szervezet úgy hervad el, mint egy szál virág. A folyamatot ma már lassítani tudják amivel még legalább öt-tíz évre meg­hosszabbíthatják a HÍV, vagyis az emberi immunhiány-előidéző vírussal fertőzött egyént. Az immunrendszer folyamatos rom­lásnak indul, amely előidézhet akár dagana­tok megjelenését is. A betegségnek több szakasza van. Az el­ső a HÍV fertőzés utáni három-négy hét, ami­kor az egyén még nem AIDS-es. A második­ban különféle tünetek jelentkezhetnek, úgy mint például a nyirokcsomók megnagyobbo­dása, az izomfájdalom, a kanyarószerű bőr­kiütések vagy a láz. Körülbelül másfél-két hónap után a fertőzöttek már tünetmentes­sé válnak. A harmadik szakasz igen hosszú, akár 10 évig is eltarthat. Ekkor indul el a bel- ső pusztulás folyamata. A ne­gyedik szakasz jellegzetes tü­nete a hetekig tartó hasmenés, az övsömör, a láz, a nyirokcso­mó megduzzadása. Az utolsó szakaszban már nagyon sok külső tünet is utal a „kifejlett” fertőzésre, ami után már AIDS- ről beszélhetünk. Előfordulhat ilyenkor tüdőgyulladás, kaposi szarkóma, gombás bőrfertőzés. A szervezet gyenge, haldoklik. A folyamat akár két évig is eltart­hat. Aki időben részt vesz az úgy­nevezett AIDS-szű- résen, az a fent leírt, körülbelül 10-12 éves folyamatot különbö­ző gyógyszeres kezelésekkel le­lassíthatja. így akár 25-30 évig is eltarthat. HIV-vel megfertő­ződni sokféleképpen lehet. Nem feltétlenül kell hozzá sze­xuális kapcsolat, elég egy vérát­ömlesztés, bőrsérülés vagy akár tűszúrás. Manapság nem ismert a HIV- fertőzöttek száma. Magyaror­szágon egymillió emberből összesen 800- 1000 lehet. Persze ez csak becslés, ugyanis kevesen mennek el szűrésre. Évente körül­belül 80.000 szűrővizsgálatot végeznek, és 200-220 új betegre lelnek. Információink szerint Nógrád megyében az ÁNTSZ Salgótarjáni, Bátonyterenyei, Pász­tói Kistérségi Intézete végez keddenként reg­gel nyolctól délután négyig szűrést a Zsemlinszky Rezső úton. A szűrésre nem kö­telező, de ajánlatos bejelentkezni, mert így nem kell várni rá. Igény van rá megyénkben is, ugyanis például azoknak, akik anyatejet szeretnének adományozni részt kell venniük (ingyenes) AIDS-szűrésen. Az anonim szűré­sek országszerte gyakran ingyenesek, vi­szont nem anonim esetben ha például csak kíváncsiságból szeretnénk elmenni szűrésre, akkor legalább ötezer forintot kell fizetnünk érte - derült ki az internetes fórumokból. Az eredményt nem azonnal tudhatjuk meg, gyakran több hétig is kell rá várni. Az AIDS-nek jelenleg még nincs védőoltá­sa, éppen ezért csak a józan ész védhet meg bennünket tőle. Diákok a megelőzésről Datonyterenye/ oaigotarjan. Az AIDS világnapján a megyei Vö­röskereszt önkéntesei kampá­nyaikkal kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek na­gyobb figyelmet fordítsanak a fér- legfontosabb tudnivalókat közlő tőzés, illetve a betegség megelő- • szórólapokat adnak társaiknak a zésére. A bátonyterenyei Váci Mi- szervezők. A hét további napjain hály Gimnáziumban a december további kapcsolódó események elsejei (mai) egészségnapon a lesznek ebben a középiskolában. Ugyancsak elsején a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban és a Fő téren ismertetőket valamint óvszert osztanak a fiataloknak a vöröskeresztes aktivisták. Jótékonysági hangverseny Pásztó. Sisák Imre polgármester fővédnökségével rendeznek jóté­konysági hangversenyt decem­ber 5-én vasárnap 15 órától a mű­velődési központban. Közremű­ködik a Cantabile Kamarakórus, Az Éjféli Kiáltás Gospel Kórus, a Salgótarjáni Városi Kamarazene- kar és dr. Szabó Irén. Fenyvesi Péter Pál adventi igei gondolatait is meghallgathatja a közönség. A rendezvény bevételét a művelő­dési intézmény technikai eszköz- fejlesztésére fordítják. Akadálymentes épület Kisbágyon. A minap befejeződ­tek a községháza akadálymen­tesítő munkálatai és november 29-én átadásra került az épület. A több mint ló millió forintból az épület kívül, belül megújult. A községháza ad helyet a pol­gármesteri hivatalnak, emellett még a közművelődési, könyvtá­ri feladatok ellátásának, család- segítő falugondnoki szolgálat­nak és színtere a községi ren­dezvényeknek is. Itt valósul meg az alapellátáshoz kapcso­lódó ügyfélszolgálat, amely szükségessé tette a községháza komplex akadálymentesítését. Új mozgáskorlátozott parkoló­hely került kialakításra, a kerek­esszékkel való megközelítést jár­da biztosítja, az épületen akadály- mentes bejárat létesült Egyebek mellett a belső közlekedőkben el­bontásra kerülnek a küszöbök és útbaigazító tájékoztató táblák ke­rülnek elhelyezésre. Bányászok emlékére BátOliyterenye. Szent Borbála ün­nepén, december 4-én, szombat fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Nagybátony-Bányavá- rosi Szent Antal Kápolna. Ezen a napon 16 órától dr. Beer Miklós, váci megyéspüspök mutat be szentmisét az elhunyt bányászok emlékére. Ezt követően megem­lékezést és koszorúzási ünnepsé­get tartanak a Bányász Emlék­műnél. Figyelmesség és szeretet Bátonyterenye. Figyelmesség és szeretet - a Bányász Nyugdíja­sok Nőklubjának tagsága ezt a legszebb ajándékot kapta a he­lyi idősek napi rendezvényen. Mindannyian tudjuk, hogy üres kamrából semmit sem le­het elővarázsolni, de ha a szí­vünk mélyén szeretet lakik, ak­kor csodákra lehetünk képesek. Az Ady Endre Művelődési Ház így teremtett csodát. Az intéz­mény dolgozói saját tudásukat, lelkesedésüket, figyelmességü­ket és a szeretetüket adták ne­künk csokorba gyűjtve ajándék­ként, ünneppé varázsolva ezzel az idősek napját. Sokunk szeméből öröm- könynyeket csalogatott elő a szépen összeállított és előadott műsor, de leginkább az annak nyomán keletkezett érzés a lel­Végül még a megterített Aszta­lok is finom teát és süteményt „termettek”, ami az akkori esős időben nagyon jól esett minden­kinek. A művelődési ház dolgo­zói saját ötleteiket megvalósítva még ajándékot is készítettek mindannyiunk számára, a vi­dám zene, a jó talpalávaló pedig táncra ösztönözte a jelenlevőket. Csodás délután volt! Mindezt hálásan köszönjük és más közösségeknek is hasonló kellemes élményeket kívánunk! Lengyel Jánosné A Bányász Nyugdíjasok Nőklubja vezetője Megnyílt a 3. pályázati felhívás a magyar-szlovák határon átnyúló fejlesztések támogatására! Felhívás érvényessége: 2010. december 1 - 2011. február 28. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint a program irányító Hatósága, Vidékfejlesztési Minisztériumával, 2010. december vén megjelentette a Magyarország'Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007*2013 harmadik pályázati felhívását. Pályázati felhívó;, táigya: Jelen pályázati felhívással a program öt intézkedése nyílik meg a pályázók előtt: üzleti együttműködések elősegítése (1.1.2); vízgazdálkodás (2.1.1); vízgaz dálkodási tanulmányok, tervek és képzések (2.1.2); szélessávú internet kiépítése (2.5.1), és a közösségi csatlakozási programok, média; az információáramlás elősegítése (2.5.2). fmrins2) ozást fonás: A projektek az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság társfinanszírozásával valósulnak meg. E pályázati fel hívás keretében összesen 10 365 801 euró ERFA közösségi forrás áll rendelkezésre. Támogatásra jogosult pályázok Pályázat benyújtására és támogatásra jogosultak jellem­zően az állami/önkormányzati és non-profit szervezetek. Erről részletesebben a pályázati anyagban olvashat. A pályázatokat magyar-szlovák partnerségben kell elkészíteni. A pályázatokat egyfordulós nyílt eljárásrend keretében kell benyújtani. Páíyá&ífok benyújtásának módja; A pályázatokat az IMIS 2007-2013 erre szolgáló elektro­nikus felületén kell benyújtani. Továbbá a meghatározott nyomtatott és aláírt eredeti doku­mentumokat postai úton kell benyújtani a program Közös Technikai Titkárságához. ifkí/orukuiwww.husk-cbc.eu, mely webeímen a pályázati felület 2011. január 3-tól lesz elérhető. Postiíí út on; Magyarország-Szlovákia HÁEP Közös Technikai Titkárság, Váti Nonprofit Kft. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32. Elektronikus beadási határidő: február A kért papír alapú dokumentumok beadási határideje: t. (postai bélyegző dátuma feladáskor) (személyes vagy meghatalmazott általi kézbesítés esetén az iktatóba érkezés 2011. március 4.12.00) Személyes konzultációra is lehetőséget biztosít a Közös Technikai Titkárság Budapesten és a Regionális Infopontok Nyitrán és Kassán előzetes időpont-egyeztetést követően. A pályázati csomag letölthető a www.husk-cbc.eu oldalról. SB Magyaiország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési 111 Program 2007-1013 Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap künk mélyén, hogy szeretnek minket és ők is igénylik a mi szeretetünket.

Next

/
Thumbnails
Contents