Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)

2010-12-01 / 278. szám

2010. DECEMBER 1, SZERDA 5 KÖZÉP- ÉS NYÜGAT-NÓGRÁD Egészségdélelőtt Llldányhalászi. Immár harmadik alkalommal rendeztek egészségdélelőttöt a helyi álta­lános iskolában a közelmúlt­ban. Kovács Gáborné igazgató- helyettestől megtudtuk: a felső tagozatosok az egészséges élet­módról szóló előadásokon ve­hettek részt. Előzőleg már két­szer is, sikeresen bonyolítottak le hasonló programokat, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a tanintézmény ökoiskola. Mikulás-buli KarailCSSág. Zenés-táncos Miku­lás ünnepséget tartanak a helyi I. István Általános Iskolában de­cember 3-án, pénteken ló órá­tól. A rendezvényen befolyt ősz- szeget a tanintézmény javára ajánlják fel. Infralámpát kínált, háziorvosra hivatkozott Nagylóc/Felsőtold. Egy eddig is­meretlen nő keresett fel időse­ket Nagylócon és Felsőtoldon azzal, hogy a háziorvos megbí­zásából negyvenezer forintért - vagyis a valós értéknél jóval magasabb áron - infralámpás masszírozógépeket vásárolja­nak tőle - erről maguk az érin­tett községek egészségi állapo­táért felelős doktorok tettek be­jelentést a rendőrségre. A sértettek 20- 30 ezer forintot fizettek ki a gépekért a nőnek, akit csalás vétség megalapozott gyanúja miatt keresnek. A bűn- cselekmény elkövetésével meg­alapozottan gyanúsítható nő 35- 40 év közötti, vörös hajú, meg­nyerő modorú. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy legyenek na­gyon óvatosak és egyben bizal­matlanok. Ne engedjenek be a lakásukba idegeneket és ne vá­sároljanak házalóktól. Megújul a rendelőintézet Balassagyarmat Aláírták a volt rendelőintézet felújítására vo­natkozó Támogatási Szerződést, mely közel harminc millió fo­rinttámogatást biztosít a nyílás­zárók cseréjének befejezésére, a homlokzat hőszigetelésére, il­letve az épület akadálymentesí­tésére. A tervek szerint a mun­kálatok 2011 tavaszán kezdőd­hetnek meg. Emlékérem a fotóriporternek Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója átadja Ács Irén fotóriporternek a Széchényi Emlékérmet A szécsényi származású Ács Irén fotóriporter és fotóművész kitün­tetést vett át munkássága elis­meréséért a Magyar Nemzeti Múzeumtól. A Széchényi Emlékérmet 1989 óta adományozza a kuratórium gróf Széchényi Ferenc születésnapján, november 25-én két kategóriában: nyugalma­zott vagy még aktív múzeumi tudományos munkatársnak, illetve olyan külső személynek, aki sokat tett a múzeumért. Szécsény/Budapest Ács Irén 1924. október 24-én született Szécsényben, ugyanitt volt 1938-tól fényképésztanuló, majd ezt köve­tően lett 1940-1942-ben, Budapesten Szé­kely Aladár híres Váci utcai műtermében segéd. 1942-1944 között a neves HA-FA la­boratóriumban dolgozott. 1959-től 1992-ig az Ország-világ című ké­pes hetilap fotóriportere volt. Elsősorban zsá­nerképeket, néprajzi- és eseményfotókat, portrékat készített. A közel négy évtizedes fotóriporteri munkássága idején a világ szá­mos országából is tudósított. Fényképezett híres politikusokat, köznapi embereket és tá­jakat. Felvételei - letisztult képi nyelven - a mindennapok szépségét és fájdalmát, örö­mét és szomorúságát idézik fel. 1983 óta kilenc önálló, jelentős fotóalbu­ma látott napvilágot. E fotóalbumok egyi­két, a Palócország címűt a Corvina Kiadó nívódíjjal jutalmazta. A világörökség ré­szeként ismert Hollókőről készült fényké­peit Tihanyban, Párizsban, Jeruzsálem­ben, Prágában és Londonban is kiállítot­ták. A kulturális kormányzat oktatási se­gédanyaggá nyilvánította „Őrizd meg...” cí­mű albumát, amelyben a szécsényi zsidó­ság tragédiájáról, a holocaustról mesél lí­rai szépséggel. 1964-ben a World Press Photo pályázatán emlékplakettet, 1978-ban az Izvesztyija nemzetközi pályázatán első díjat nyert. 1988-ban megkapta a Magyar Újságírók Szö­vetsége Aranytoll kitüntetését, 1999-ben pe­dig a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életmű-díját. 2003-ban Nógrád megye dísz­polgárává választotta. Életművét: körülbelül 70 ezer negatívot, a folyóiratok gyűjteményét, ahol fényképei megjelentek, az 1990-es évek elején ajándé­kozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Az ajándék feldolgozása az alkotó közreműködésével zajlott és azóta befejeződött. Példaérté­kű volt ez a több mint tizenöt éves munka. Először került a múzeum gyűjteményébe szin­te teljes kortárs életmű, ame­lyet a korabeli cikkekkel és a fotográfus történeteivel tudták „eltenni" a jövő számára. Ács Irén fényképei a kitűnő dokumentarista fotográfus munkásságának bizonyítékai, emberközpontú zsáner, riport- és portréfelvételei átfogó ké­pet adnak az 1959 és 1990 kö­zötti évtizedek Magyarorszá­gáról. Alkotásai közel 150 fel­vételéből 2005-ben rendez­tünk kiállítást a múzeumunk falai között. Mint megtudtuk, Ács Irén szívós munkabírása, öniróniá­val vegyített sziporkázó hu­mora színfoltja a fényképtár hétköznapjainak. Életigenlést, kitartást, precizitást egyaránt tanultunk tőle. Nagylelkű adománya elis­meréseként a Széchényi Em­lékérem Kuratóriuma a 2010. évi Emlékérmet Ács Irén fo­tográfusnak ítéli oda. Dr. Kovács Tibor a MNM nyugalmazott főigazgatója, Székelyné Németh Mária isztambuli főkonzul, Ács Irén fotóriporter kitüntetettek Csorba László főigazgatóval a díj névadójának portréja előtt Befékez minket a bankadó London. A magyar bankrend­szerre kivetett különadók a ma­gyar gazdasági kilábalás hátrál­tatásának kockázatával járnak - írta kedden a Financial Times. A londoni gazdasági napilap közép- és kelet-európai befekte­tési mellékletének a térségi bankrendszerekről szóló írása szerint az országcsoport bank­jai „általában sokkal jobb álla­potban” vészelték át a globális válságot, mint ahogy azt borúlá­tó elemzők jósolták, ám most in­kább a politikusok gyakorolnak rájuk nyomást, semmint az üzle­ti folyamatok. Különösen a magyar banko­kat éri „erős ellenszél”, tekintet­tel a szektorra kirótt 200 milli­árd forintos adóra, amelynek cél­ja az idei és a jövő évi államház­tartási hiánycélok teljesítése. Nem kelt el a reptér Kunmadaras. Ismét eredményte­lenül zárult a kunmadarasi re­pülőtér árverése. Az önkor­mányzat szeptember 23-án már megpróbálta eladni a légi kikö­tőt, azonban az ingatlanokra nem érkezett jelentkező, úgy tudjuk ez alkalommal is emiatt lett eredménytelen a licit Ha si­kerül eladni a repteret 120-140 milliárd forintos beruházással egy nemzetközi teherforgalmi légi kikötő épülhet meg. Márki Sándor, Kunmadaras polgár- mestere optimista, mert a hazai repülőtér értékesítések történe­te azt mutatja, több forduló kell ahhoz, hogy megfelelő módon sikerüljön az eladás. Javított az MSZP Politika. A Századvég Alapít­vány novemberben elvégzett közvélemény-kutatása szerint félévvel a parlamenti választá­sok után a pártok támogatott­ságában továbbra is változatla­nok az erőviszonyok. A Fi­desz-KDNP pártszövetség tár­sadalmi támogatottsága az ösz- szes megkérdezett körében 45 százalékos. A szocialisták a szavaztok 12 százalékát (+1 százalék) kap­nák meg, a Jobbikra 8 (-1 száza­lék), míg az LMP-re 4 százalék­nyian adnák voksukat. Ezen a bázison a megkérdezettek ki­csivel több mint negyede (28 százalék) nem nevezett meg tá­mogatandó pártot. A hírek forrása: www.Nport.hu Rohamszerűen jött a jeges Ipoly.... (Folytatás az 1. oldalról.) Az iskolában kialakított átme­neti szálláson tíz ember ébredt kedd reggel, két idős pedig roko­noknál húzta meg magát. Az Ipoly vízszintje tegnap haj­nali 3 órakor 402 centiméterrel tetőzött, vagyis harminc centivel maradt el az idén júniusban mért rekordtól. Bár ezt követően lassú apadás volt tapasztalható - 10.30 óra körüli időben 398 cen­timétert mutatott a mérce -, a polgármester valószínűsítette, hogy többeknek újra az iskolá­ban kell éjszakázniuk. Amennyiben ugyanis vízután­pótlás érkezne, jóval nagyobb lenne a baj... Az áradás által veszélyeztetett nyolc ingatlanban egyébként összesen harminckét ember la­kik, s közülük csak minden má­sodik töltötte be a tizennyolca­dik életévét. Nem csak a rendőrség és a polgári védelem ajánlotta segít­ségét: a Magyar Vöröskereszt élelmiszert biztosított a kitele- pítetteknek, a katasztrófavéde­lemtől pedig speciális védőru­hát kaptak a Rákóczi és a Dankó Pista út lakói, hogy a je­ges vízben is megközelíthessék otthonaikat. Szabó Tibor beszámolt arról is: faxot küldött a térség ország- gyűlési képviselője, dr. Nagy An­dor számára, amelyben magas kormányzati szintű helyszíni szemlét kért a kedd délelőtti órákra Ipolytarnócra. MEGSZENTELTÉK A KOSZORÚKAT Balassagyarmat Az osztályok adventi koszorúit szentelte meg négy héttel karácsony előtt idén is dr. Stella Leontin kanonok-plébános a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában, amelyet minden évfolyamból két di­ák képviselt az eseményen.

Next

/
Thumbnails
Contents