Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-29 / 301. szám
2010. DECEMBER 29., SZERDA 3 GAZDASAG Mit olvashatunk ki a számlából? Több olvasónk kérésének próbálunk eleget tenni, amikor megpróbáljuk részletesen leírni, hogy mi és mit jelent az ÉMÁSZ Nyrt. számláin. Már másfél éve annak, hogy az ÉMÁSZ Nyrt új, közérthető számlaformátumot alkalmaz annak érdekében, hogy ügyfeleik könnyebben áttekinthessék számláikat Az új számlán a lényeges információkat jól láthatóvá, könnyen megtalálhatóvá tették. Kék mezőben kiemelték ügyfeleik azon adatait, amelyek az ügyintézéshez is szükségesek, U- letve jobb oldalon sárgával tűntették fel a számla végösszegét - a fizetendő összeget -, valamint a fizetési határidőt A lap alján, valamint a hátoldalán pedig megtalálhatják, hogy az egyes díjtételek egységárait, az elszámolt mennyiségeket, illetve hogy a számla milyen díjtételekből áll össze. Ezekkel így nincs is gond, viszont a részletezés még mindig tartalmaz fejtörést okozó bűvös szavakat, rövidítéseket Az interneten, és az ÉMÁSZ Nyrt Kommunikációs és szabályozásmenedzsment igazgatóságán néztünk utána, mit is jelentenek az egyes tételek.- Mit jelent az „A 1” árszabás?- Az ÉMÁSZ A1 árszabása az egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfeleink részére kidolgozott termékünk, amely fogyasztási és vételezési szokástól függetlenül nyújt kedvező árú villamos energia ellátást - tájékoztatta lapunkat Csordás Péter, sajtóügyeletes. - A köznyelv szerint ez a „nappali áram”. Ajánlatunk azoknak szól, akik lakossági fogyasztók, kisfeszültségen vételeznek illetve az ÉMÁSZ egyetemes szolgáltató működési területén fekszik a fogyasztási helye. A tarifának több előnye is van. Ilyen például az egy zónaidő - így a nap minden időszakában azonos díjon kerül elszámolásra. Évi 1320 kWh meny- nyiségig kedvezményes díjat tartalmaz és az elszámolás éves leolvasás alapján történik.- Mi a „B” árszabás?- Hétköznapi nevén ez az „éjszakai áram”. Lakossági fogyasztóknak, kisfeszültségen vételezőknek, vezérelt csatlakozási ponttal rendelkezőknek szól. Szakaszosan is biztonságosan üzemeltethető, külön mért - a vezérelt elosztó hálózati áramkörre állandó jelleggel rögzített (például hőtárolós kályha, villanybojler), nem dugaszol- hatóan csatlakoztatott - berendezéssel rendelkezőknek ajánljuk.- Mit kell tudni a „GEO” tarifának nevezett termékükről?- Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaság- csoport ágazati elsőként, az energiatudatos fogyasztói magatartás és a megújuló energiára alapozott megoldások terjesztése melletti elkötelezettsége jegyében új áramtarifát kínál lakossági és kisvállalati ügyfelei számára. A kedvezményes tarifa kizárólag szakaszosan is biztonságosan üzemeltethető hőszivattyú berendezés villamosener- gia-ellátására használható. A GEO egytarifás, különmért, vezérelt tarifa. Naponta legalább 20 óra fűtési időt nyújt a hőszivattyú számára úgy, hogy egy megszakítás nem lehet hosz- szabb két óránál, és két megszakítás között minimálisan két óra felfűtési idő áll rendelkezésre. Ezzel a hőszivattyús rendszer megfelelő mennyiségű villamos energia betáplálást kap az üzemeléshez. A tarifát az ELMŰ- ÉMÁSZ Társaságcsoport lakossági ügyfelei, valamint a 3x63 Ampert (39 kW) meg nem haladó névleges csatlakozási értékkel rendelkező üzleti ügyfelei és a közintézmények igényelhetik meglévő, illetve új hőszivattyús rendszer villamos energia ellátásához.- Mit jelent pontosan az, hogy Jogszabályban meghatározott díjak, amelyek a hálózat-üzemeltetés költségeire nyújtanak fedezetet”?- A hálózat üzemeltetésének vannak költségei, melyek egységesen, jogszabályban rögzítetten kerülnek meghatározásra. Ezeket azért kell fizetni, hogy a nagy, közép és kisfeszültségű elosztó vezetékek, melyek az erőművektől a fogyasztókig szállítják a villamos energiát, továbbá a kapcsolódó irányítási, teherel- osztási rendszerek megfelelő állapotban rendelkezésre álljanak. Ide tartoznak az elosztói és rendszerhasználati díjak.- Mi a szénipari szerkezetátalakítási támogatás és miért kell fizetni?- A szénipari szerkezetátalakítási támogatás a széntüzelésű erőművek támogatására fordított díj, szintén jogszabályi előírás ennek fizetése.- Kihez fordulhat, akinek a fentiek után is vannak kérdései a számláját illetően?- Az internetes oldalainkon részletes számlamagyarázat áll rendelkezésre, illetve telefonos és személyes ügyfélszolgálatunk munkatársai is készséggel segítenek ebben a témában is - zárta szavait a sajtóügyeletes. Januárban startol a cafe te rí a-ká rty a Januárban startol a plasztik kártya alapú cafeteria elszámolási rendszer (Multi-Pay), ami egyben kezelné a többféle cafeteria szolgáltatást, vagyis idővel feleslegessé teheti a papír alapú hideg-meleg étel utalványokat is; ám egyelőre főként a patika-kártyát váltja ki, és egy üzletláncban fogadják el. Még az októberben benyújtott adótörvényi módosítások utaltak arra, hogy a természetbeni juttatásokat elektronikus alapokra kívánják helyezni. A Multi-Pay rendszert működtető társaság közleménye szerint nyolcezer pati- kapénztáras és további négyezer elfogadó- hely van eddig, februártól több nagy élelmiszer áruházlánc is elfogadja majd a kártyát, és várható, hogy elfogadja majd a BKV és más szolgáltatók is. A törvénymódosítás benyújtásakor még megújulási kártyaként írtunk a tervezetről, amely a természetbeni juttatásokat elektronikus alapokra helyezné. A megújulási vagy cafeteria-kártya olyan készpénzhelyettesítő fizetési eszköz, amellyel a munkavállalónak a kártya kibocsátására felhatalmazott (kártyakibocsátó) pénzügyi vállalkozásnál nyitott számlájára a munkáltató áL tál utalt támogatás terhére - az arra felhatalmazott és a rendszerbe bevont szolgáltatóknál - szolgáltatások vásárolhatók. Ezzel együtt megváltozott a nem pénzbeli juttatások adózása. Megszűnik a természetbeni juttatás adójogi kategória, a nem pénzben! történő juttatások • fő szabály szerint az összevont adóalap részeként adókötelesek, a juttatás utáni személyi jövedelemadót a magán- személy fizeti, és mind a magánszemélyt, mind a kifizetőt terheli járulék/hozzájá- rulás-fizetési kötelezettség is. • A törvényben meghatározott szűk körben a nem pénzbeli juttatások után a kifizetőt terheli a személyi jövedelem- adó és járulék/hozzájárulás-fizetési kötelezettség. • A juttatások további köre kedvezményezett béren kívüli juttatás, amely után szintén a kifizető fizet személyi jövedelemadót, de más közteher (járulék-, eho-) kötelezettség nem terheli. Ide tartozik 2011-től az üdülési csekk, az üdülési szolgáltatás, a meleg étkeztetés, a nyugdíj-előtakarékossági, önkéntes pénztári támogatások, az internethasználat juttatása, és új elemként a megújulási kártya-számlára történő munkáltatói hozzájárulás. Mi már felkészültünk W • • a szilveszterre! Es On? Juhbeles virsli csemegepultban kapható, MVM: 6 kg Value baromfivirsli 1 kg, 249,-71 cs, 2 es vásárlása esetén 389,-/ 2 cs Lencse 500 g, 318,-/1 kg, MVM: 6 cs Chio chips többféle, 90 g, 1767,-/1 kg, MVM: 10 cs * * . Tini pezsi ^ 0,751,313,-/II többféle. 0,751, 532,-/I I Hofbräu München dobozos sör 0,51,278.-/11 Zwack Unicurn vagy Unicura Next 0,51,3698,-/11, MVM: 6db TESCO Áiraüiííik (forintban éntendiftek* az álfát tartalmazzák. MTMWfc CTia«ftwSliraiH vásárrá HraM) Apmltaftumi: 2010. deeermifoer 29. és 31. között* a késztet erepig a Test© í?i«ijpomni^«teklti©m éraémgpts. Részteleik álz Az «tettleges (hibákért fetetösségett nem váiafank. 4ta$ená(kt (MUAvím wfáriájkor!