Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-29 / 301. szám
4 2010. DECEMBER 29., SZERDA ÉSZAK- ÉS KELET-NÓGRÁD Véradónapok BánK^Magyargéc. A polgármesteri hivatal termében adhattak vért a bárnaiak a december 28- i, keddi véradónapon, december 29-én (ma) pedig Magyargécen, a Rákóczi út 66. szám alatt várják a szervezők a helyi donorokat. Az év utolsó véradása a salgótarjáni vérellátóban 30-án, csütörtökön lesz, erre 8-tól 15 óráig lehet jelentkezni. Feltörték a jeget Olvasóink telefonon jelezték, hogy Szilváskő felé - a Ceredre vezető úton - egy szakaszon vastag jég van az útburkolaton, ami megnehezíti a közlekedést. Szja. SzAbsUlA szóban forgó szakaszon nyáron vízátfolyások nehezítik a közlekedést, most pedig a vastag jégen pördülnek meg az autósok. Emellett, jelzést kaptunk arra is, hogy egy szakaszon nincs leaszfaltozva az út. Ürmössy Ákosnak, a Magyar Közűt Nonprofit Zrt. Nóg- rád megyei igazgatójának jeleztük a problémát.- A Salgótarján és Zabar közötti összekötő út szilváskői szakaszán a domborzati adottságok következtében keletkezett és lefagyott vízátfolyást illetékes üzemmérnökségünk munkagéppel feltörte, majd pedig kézi szórással elvégezte a szükséges síkosság mentesítést. Ezt követően a gépi szórást szükség szerint végezzük - jelezte lapunknak Ürmössy Ákos, aki arról is tájékoztatott bennünket, hogy a szilváskői szakaszon szükséges burkolatjavítást a jövő év első félévére ütemezték. - A vízelvezetési rendszer teljes megváltoztatására a hegyvidéki környezet és a szűkös területi adottság miatt nincs reális lehetőség. Az ideihez hasonló, átlagosnál csapadékosabb időjárás esetén ilyen szerpentines útvonalon nem zárható ki a vízátfolyások kialakulása. Az árok, padka és szegély vízelvezető képességét a már említett korlátok között tudjuk fenntartani és javítani - tudtuk meg a megyei igazgatótól. BARÁTHI OTTÓ Év végi meditáció Néhány évtizeddel ezelőtti év vé gi írásaimban e lap hasábjaiban még az üzletekben tapasztalt sorban állás, tülekedés miatt bosz- szankodtam, gyakran az áruhiánymiértjén meditáltam. Ez év vő gén, ahol csak vásároltam - piacon, áruházakban, kisboltokban - bő árukészletre, széles választékra találtam, udvarias kiszolgálásban is részesültem: Sőt, sorban állni sem nagyon kellett: mintha az emberek kevesebben és kevesebbet vásároltak volna. Az okok aligha az ajándé kozási kedv kihalásában keresendők, inkább a jövedelmi helyzet rosszabbodására vezethetők visz- sza. A vásárlóként visszafogott városlakó viszontválogathatott, akár tobzódhatott is a különböző kulturális programokban, jószolgálati akciókban. Utóbbiak közül is kiemelésre érdemes az egyik legaktívabb civil szervezet rendezésében a Fő téri Adventi Sokadalom, amely a karácsony és kantász jegyében fogant, és amire - a szegénység gátlástalan terjeszkedése miatt - mintha minden évben nagyobb szükség lenne. Meddig még? Meditáltam magam is. Ahogy elgondolkodtatott a megyei és a városi közgyűlés 2010. évi utolsó ülésének több fontos napirendje is. Mindkét jörumon ugyan nem lehetettem ott, minthogy a két testület egy időben tanácskozott így morfondírozhattam azon is, hogy egyes rendezvé nyék miért esnek egybe bosszantó rendszerességgel ebben a városban? Aki persze akarta, később is megtudhatta, hogy mindkä grémium elfogadta a jövő évi költségvetés koncepcióját, amely - itt is, ott is - visszafogott volt Ezen túl-és többek között - intézményalapító okiratokat módosítottak, a „megyén” tárgyaltak a turizmus irányító szervezetéről, a „városnál” fjedig elfogadtak - némi ellen ellenében is- egy projekthez kapcsolódó együttműködési megállapodást Az említett projekt Salgótarján békés és nyugalmas év végéjén szinte a szenzáció erejével hatott, pro és kontra véleményeket is kiváltott E sorok íróját is újra csak gondolkodásra inspirálta, ami nem meglepő, de nem is lényeges. Felelős döntéshozók - kiváltképp testületek - esetében azonban releváns lenne. Minden szinten. Az asztalosmester öröme és bánata A Magyar Tehetség Nagykövete cím elnyerésére a fiatalok köréből keresnek tehetséges szakmunkástanulókat KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ Csuka Enikő A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács az Oktatásért Közalapítvány partnerségével és együttműködésével ez év októberében megalapította a Magyar Tehetség Nagykövete címet. Olyan kiemelkedő személyiségeknek kívánják a címet adományozni, akik életükkel, közösségteremtő munkálkodásukkal megtestesítik a társadalomért felelős tehetség mintáját, vállalják a címmel járó megbízatásokat, népszerűségüknél fogva széles körben tudnak hatni. Továbbá mintaképként állíthatók s kihívást, valódi elismerést jelent számukra a tehetség-nagyköveti megbízás. Évente nyolc főnek adományozható a cím, megbízatásuk a tehetségsegítés, gondozás területén számos lehetőséget biztosítva, határon túl is. Széleskörű javaslatkeresés után egy hét tagú tanács ítéli oda a címet. Az „odaítélők” sorába Csermely Péter professzor, a Tehetségsegítő Tanács elnöke felkérte A Magyar Tehetség Nagykövete címet olyan kiemelkedő személyiségeknek kívánják adományozni, akik életükkel, közösségteremtő munkálkodásukkal megtestesítik a társadalomért felelős tehetség mintáját, vállalják a címmel járó megbízatásokat Dancsó János, bátonyterenyei asztalosmestert is. A nemzetközileg is köz- és elismert mesterember nagy megtisztel-' tetésként éli meg a felkérést s örömmel készül az új megbízatása ellátására. Azt mondja, csodálatos, nemes a gondolat, a szándék, kötelező ebben részt venni. Elsősorban a fiatalok köréből a tehetséges szakmunkástanulókat, szakmunkásokat igyekszik felfedezni s bízik abban, hogy jelöltje bekerül a más-más területről (zene, sport, irodalom, kutatás) javasoltak közé. Olyan személyt kíván „felfedezni”, aki vállalja: meg is tudja mutatni az utánunk következő generációnak, az ifjúságnak a tehetség, a tudás nagyszerűségét. Dancsó János örömébe azonban napjainkban üröm is vegyül. Mint arról már korábban is írtunk, 2009-ben, a Calgaryban megrendezett WorldSkills versenyen, a szakmák olimpiáján a legeredményesebb magyar versenyző tanítványa: Berkes Gábor asztalos lett, aki a nyolcadik helyen végzett. Megelőzve olyan faiparban sikeres országbeli asztalosokat, mint a finnek, a németek, az amerikaiak vagy az ügyes kezű távol-keletiek. Negyvenöt szakmában negyvenhat ország nyolcszáznegyvennyolc versenyzője indult a nagy és különleges megmérettetésen. Nagy reménynyel készültek az idén Lisszabonban megrendezendő EuroSkills versenyre, a szakmák Európa Bajnokságára, Magyarország képviseletében. Mester és tanítványa azonban mégsem lesz ott az állam, s szponzorok által támogatott versenyen. A fiatal szakembert eddig még meg nem nevezett indokok alapján nem nevezték be, a mester pedig szolidaritásból, erkölcsi okokból nem hajlandó elutazni a rangos eseményre a meghívás ellenére sem. A napjainkban oly1 gyakran előforduló, válasz nélkül maradt miértek egyik keserű szájízt adó példája az övék... Az asztalosmestert - mint tudjuk -, kemény fából faragták, s nem adja fel! Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi. „Hátratekintünk, hogy előre lépjünk" Tisztújítás volt a NYOSZ megyei szövetségénél. Salgótarján. A közelmúltban tartotta tisztújító közgyűlését a Nyugdíjasok Országos Szövetségének Nógrád Megyei Szövetsége Salgótarjánban. „Hátratekintünk, hogy előre lépjünk” - kezdte a 4 éves munka tapasztalatainak összegezését Szendrődi György, a szövetség megyei elnöke. Majd a továbbiakban arról szólt, hogy a nógrádi településeken mintegy 65 ezer ember él nyugdíjból, illetve nyugdíjrendszerű ellátásból. A nyugdíjasok több mint fele 60 ezer forint alatti járadékból, jelentős részük egyedül, támasz nélkül. A kormány megszorító intézkedései őket különösen sújtják. Ezért fontos a segítség, a hatékony érdekvédelmi munka, amely a szövetségnek feladata. Ezt követően a szövetség szervezeti életéről, a klubok, a tagok számának növekedéséről szólt az elnök: 46 klub 3 ezer tagja csatlakozott a megyei szervezethez. Hasznosnak bizonyultak a hetente megtartott fogadónapok, amelyek érdemben segítették a tagok ügyes, bajos dolgainak rendezését A beszámolóból az is kiderült, elsősorban a kulturális programok - csatlakozva az országos szövetség felhívásához, - vers és prózamondó versenyek, dalos találkozók szervezésében jeleskedtek. A megyei verseny legjobbjai évről évre eljutottak a régiós és országos vetélkedőkre is. A klubtagok résztvevői voltak több sportversenynek, túrának az egészséges életmód jegyében. Sokrétű munkájuk közül kiemelte Szendrődi György a fogyasztóvédelmi előadás-so- rozatokat, amelyen mintegy félezren vettek részt, a vásárlók jogaival, jogorvoslati lehetőségeivel ismerkedtek. Képzést szerveztek számítógép ismeretből, internethasználatból jelentős számú érdeklődővel. Bekapcsolódtak a parlagfuirtásba, a környezetvédelmi munkába, csatlakozva a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem programjához. A rendezvények anyagi forrásait a pályázatokon nyert jelentős pénzösszegek biztosították. Fekete Istvánná, a felügyelőbizottság elnöke az ellenőrzések 4 éves tapasztalatait öszszegezte, amelyek alapvetően kedvezőek voltak, a kisebb hibákat kijavították. A 2011-es feladatok között a fogyasztóvédelem, a kulturális tevékenység az Idősek Világnapja rendezvényei és a pályázati lehetőségek kihasználása kapott helyet A beszámolók fölötti vitában Nagy Ferencné, a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület, Tari Ottó, a Társadalmi Egyesülések Nógrád Megyei Szövetségének vezetője, Csallóközi József a Nagyorosziban tevékenykedő Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesületének vezetője, Fekete Lászlóné, a NYOK Nógrád Megyei Képviseletének elnöke, Kiss Lajosné a szécsényi, Kómár László a kállói klubok elnökei, a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének elnöke, dr. Horváth Emilnévetí. részt Elismeréssel szóltak a NYOSZ megyei szövetségének 4 éves munkájáról. Többen is szóvá tették, hogy a klubok sokoldalú tevékenységéről - amelyek a szövetség munkáját alapozzák, - alig alig esett szó. Kiemelték azt is, a hatékonyabb munka megköveteli a civil szerveztek - klubok és megyei szervezetek, - összefogását, együttműködését a nyugdíjasokat érintő kérdésekben. Végezetül tisztújításra is sor került a tanácsokozáson. A szövetség vezetésébe választották Híves Margitot, Koronczi Emőnét, Murányi Jánost, Nagyjózsefnét, Pócosné Kvacsek Erzsébetet, Szendrődi Györgyöt, Tóth Lászlónét. Szendrődi Györgyöt megerősítették elnöki tisztségében. A szövetség alelnökeinek Nagy Józsefnét és Tóth Lászlónét választották. A felügyelőbizottság elnöke Oláh Sándor lett, tagjai pedig Fekete Istvánná és Toldi Miklós.-vg■ A szövetség szervezeti életéről, a klubok, a tagok számának növekedéséről is szó volt a négyéves értékelőn, ahol elhangzott az is: 46 klub háromezer tagja csatlakozott a megyei szervezethez.