Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-20 / 294. szám
4 2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ ORSZÁG-VILÁG Teljessé vált az ország légi mentése Bővül a gyermekellátás, egységesítik a betegszállítás irányítását a mentőszolgálatnál Világgazdaság süROÖssta. Lezárult a korábban összetört mentőhelikopter kártérítési ügye; a biztosító átutalta a pénzt az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ), így elérhető közelségbe került egy új, tartalék helikopter beszerzése. Az ehhez szükséges még hiányzó pénzt az egészségügyi tárca betervezte a jövő évi költségvetésbe - áll az Országgyűlés egészségügyi bizottságának készített tájékoztató anyagban. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója közölte: „A pécsi káresemény 2005-ben történt, a biztosítótól befolyt ösz- szeget egy AS-350-es helikopter nagyjavítására fordítottuk. Egy Tavaszig meghosszabbítanák Ajlq/Budapest Március végéig meghosszabbíttatná az Ország- gyűléssel a kormányzat az ajkai térségben október elején bekövetkezett vörösiszap-ömlés miatt kihirdetett, és év végéig tartó veszélyhelyzetet - tudta meg kormányzati forrásból az MTI. Az MTI úgy tudja, a katasztrófavédelmi kormánybiztos javaslatára december 23-án, a parlament ez évi utolsó ülésnapján döntenek majd a képviselők a veszélyhelyzet 3 hónapos időtartamú meghosszabbításáról. MSZP vélemény Budapest. A politikai ciklus végéig, csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - hangzott el Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének tagja vasárnapi közös sajtótájékoztatóján a fővárosban. Józsa István elmondta: a Fidesz új adórendszere, a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóval a kiskeresetűek egyértelműen rosz- szul járnak, mivel havonta 3-5 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza. A 300 ezer forintnál nagyobb fizetéssel rendelkezőknek viszont jelentős kedvezményt biztosít az új rendszer. Csütörtökön lesz költségvetés Budapest December 23-án, csütörtökön ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi költségvetésről a képviselők. Az utolsó héten várhatóan több mint húsz törvény- javaslatról voksol a Ház. A tervezett napirend szerint a jövő héten két ülést, annak keretében pedig három ülésnapot tart a parlament; hétfőn és kedden, illetve csütörtökön. Hétfőn több törvényjavaslatról is zárószavazás lesz. Ezek közé tartozik a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító indítvány és a miniszterelnök által is jegyzett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozat, forrás: mti másik káresemény kapcsán befolyt, elkülönített összeg mellett a 2011. évi költségvetési tervben információink szerint 150 millió forint szerepel helikopterbeszerzés céljára. A majdani beszerzés paraméterei a büdzsé elfogadása után felhasználható forrás függvényében határozhatók meg.” A betegellátás biztonsága mellett azért is fontos a tartalék helikojv tér mielőbbi beszerzése, mert jelentős bevételhez juthat az OMSZ a külföldi betegszállításokból. A légimentési feladatokat jelenleg öt, az osztrákoktól bérelt helikopterrel és két, az OMSZ tulajdonában lévővel látják el, mára lefedik az ország egész területét. Budaörsön, Miskolcon, Debrecenben, Szentesen, Pécsett, Sármelléken és Balatonfüreden, a hatályos jogszabályoknak megfelelően, kiképzett személyzettel dolgoznak, az egységek vezetői orvosok. Tavaly 2775 feladatot láttak el. Biztató a vállalkozásban működő betegszállítók számára, hogy jövőre mentesülnek az irányítási •Tmltségek alól, mivel azt az OMSZ látja majd el. Az ezzel megspórolt pénzt a szállítók a szűkös finanszírozás pótlására használhatják föl. Az egészségügyért felelős államtitkárság terve szerint már az első fél évben kiépülhet az egységes online nyomon követéses rendszer, amelynek segítségével átláthatóbbak lesznek a beteg- szállítások. A rendszert az ágazat saját forrásából valósítja meg. A mentést és a betegszállítást egyébként évekkel ezelőtt szétválasztották. 2006-ban az OMSZnél megszűnt az ülőbeteg-szállítás, két éve már kizárólag mentési feladatokat láthat el. A betegek szállítását azóta különféle vállalkozások végzik, kisebb-nagyobb döc- cenőkkel, leginkább a hosszú várakozás miatt panaszkodnak a páciensek. Gyakran előfordul, hogy a betegszállítóknak váratlanul sürgős beavatkozást kell elvégezniük, ezért jogszabályban írják majd elő, hogy milyen képzettség szükséges e munka ellátásához. Ugyancsak jogszabály írja majd elő az Indokolatlan, köztük a távolsági és ünnepnapi betegszállítások kiszűrését. A mentéshez az OMSZ-nek jelenleg 775 gépkocsija van, köztük 162 a vészhelyzetekben bevethető eset- és rohamkocsi. Mivel ezeknek a gépkocsiknak egy része már több százezer küométert futott, szükség van a cseréjükre. A gyermekmentés is prioritás az ágazat fejlesztési terveiben. Tizenegy éve indult ez a mentési forma hazánkban, akkor egy gyermekek mentésére alkalmas gépkocsit állítottak szolgálatba a fővárosban. Mára négy régióban található olyan kocsi, amelyen mentőorvos is dolgozik, ám 24 órás szolgálat csak Budapesten van. A következő években minden régióban elindítják a gyermekmentő orvosos kocsikat, és a most 12 órás szolgálati időt 24 órásra bővítik. Az új autók beszerzésénél már feltétel lesz a gyermekek rögzíthetősége. Szükséges továbbá a speciálisan a gyermekek mentéséhez szükséBanán* > l. osztály ► lédig Friss. Olcsó. Jó, Sertés darálthús* ► 30% zsírtartalom ► 1 kg Tálcás tojás ► méret: S, M ► 30 db ► 23 Ft/db Rama margarin > 500 g ► 558 Ft/kg __ Ge sztenyepüré* ► gyorsfagyasztott ► 250 g 1 ► 660 Ft/kg ■um ■ termék! ywüwMt Boldog karácsonyt kívánunk kedves Vásárlóinknak! Lucfenyő Schogetten csokoládé* ► 12-fele ► 100 g ► 1390 Ft/kg_______ Fagylakoma panírozott csirkemell fiié* ► gyorsfagyasztott ► 800 g _ ► 1249 Ft/kg M ■Magyar Magyar, 2010. december 20. - december 24. között Pinny ( MARKET 1WÄ chogetten j LjVft/d ! V AÉrvényes: 2010. december 20. - december 24. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 187 pontján. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. Több jut mentésre A jövő évi költségvetés számai alapján több mint kétmilliárd forinttal nő az OMSZ működésére fordítható ősz- szeg, amely lehetőséget ad felújítások, fejlesztések elvégzésére is. Külön soron mintegy 1,75 milliárd forintot terveznek új mentőjármüvek beszerzésére, így több mint száz új mentőautó megvásárlására nyílhat lehetőség a költségvetés elfogadása után, már ebben az évben. ges műszerek és eszközök meghonosítása, valamint az egyszer használatos eszközök folyamatos garantálása. NTE Adatok adócsalókról Németország. A csaknem kétmilliárd euró pótlólagos adóbevétel azokat igazolta, akik pártolták a bennfentesek által bankoktól megszerzett, és a német adóhatóságoknak felkínált adathordozó lemezek megvásárlását A megvételre kínált kompaküeme- zeken esetenként több ezer olyan német adóalany neve és banki kapcsolata szerepelt, akik külföldi pénzintézetekben helyeztek el jelentősebb összeget, ám annak tőkehozadéka után nem fizettek adót hazájukban. Az első ilyen adathordozók felbukkanásakor vita robbant ki a német szövetségi és tartományi kormányok között arról, mennyiben jogszerű lopott bizonyíték megvásárlása és felhasználása adócsalók leleplezése céljára. Rongálások Révkomárom. Sárga festékkel öntötte le vasárnapra virradóra ismeretlen tettes Cirill és Metód szláv hittérítők szobrát Révko- máromban. „Nem tudjuk ki volt Feljelentést készülök tenni a rendőrségen” - közölte vasárnap Jozef Cemek, a Matica Slovenská szlovák kulturális szervezet helyi szervezetének elnöke. A szobor- csoport júliusában került át a Matica Slovenská helyi székházának homlokzatáról a Kossuth téri új körforgalom közepére. Ismeretlen tettes vasárnapra virradóra megrongálta a Matica Slovenská helyi székházának falán elhelyezett emléktáblát is. Elektromos autók Párizsban Párizs. Önkiszolgáló elektro- mosautó-kölcsönző rendszert indítanak Párizsban jövő ősztől. A tervek szerint a környezetbarát kocsik kölcsönzése nem kerül majd többe, mint a metró használat. Bertrand Delanoé, Párizs polgármestere reményét fejezte ki, hogy az Autolib legalább annyira népszerű lesz, mint a biciklikölc'sönző rendszer, a Vélib. Az Autolib flottájába háromezer kis méretű, némi meglepetésre kék színű, buborékformájú autó tartozik majd, amelyek városszerte - beleértve a külvárosokat is - ezer önki- szolgáló állomásról lesznek kölcsönözhetők. FORRÁS: MTI