Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)

2010-12-20 / 294. szám

2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ 5 SALGÓTAJÁNI LAP A Tóstrand különlegesen szép természeti környezete mindenki számára világosan mutatja: a terület komoly turisztikai lehetőségeket rejt. Salgótarján Önkormányzata többek között ezért jeleníti meg Integrált Városfejlesztési Stratégiájában a „Tóstrand Élményfürdőt”, mint turisztikai fejlesztési akcióterületet. A december 16-i közgyűlésen pedig a képviselőtestület elfogadta azt a javaslatot, amely alapján együttműködési megállapodást kötnek a Gama-Aqua Kft-vel és partnerként nevezik meg a céget a továbblépés érdekében. Virtuális világújdonság Élménypark, kulturális és egészségcentrum épülhet a Tóstrandon Újat nyújt a tervezett salgótarjáni komplexum a vizuális technikák alkalmazásában, amely ezáltal országos és nemzetközi figyelemre számíthat. A projektfejlesztés előkészíté­sének első lépéseként 2009-ben az Önkormányzat az akcióterü­letre vonatkozó megvalósítható­sági tanulmányt készítette el, amely a projektfejlesztés alap- dokumentumaként szolgál. Az­tán az Önkormányzat 2010-ben megrendelte a tanulmányban le­határolt fejlesztési területekre vonatkozóan a talajmechanikai szakvéleményt, a terepszint fe­letti és alatti építmények felmé­rését, a kivágandó faállomány felmérését, a tanulmánytervet és az előzetes környezetvédelmi összefoglalót. Ezek a dokumen­tumok 2010 augusztusára elké­szültek és alátámasztották a ko­rábbi megvalósíthatósági tanul­mányban foglaltakat, miszerint a projekt megvalósítása építé­szetileg lehetséges. Következő feladat a fejlesztési terület ren­dezési tervének és a tanulmány- tervben megjelenített építészeti kialakítás összhangjának meg­teremtése, a vonatkozó jogsza­bályi háttér figyelembe vételé­vel. jelenleg azért, hogy az Ön- kormányzat elképzeléseinek megfelelő létesítmény készüljön el, szükséges további előkészítő munkálatok elvégzése. Ennek keretében az Önkormányzat rendelkezésre bocsátja a tulaj­donában lévő ingatlanokat, amint a projekt külső befektető­vel történő megvalósításának feltételrendszere kialakul. A be­ruházás megvalósulásában lép fel partnerként a Gama-Aqua Kft, amely a december 16-i köz­gyűlésen elfogadott együttmű­ködési megállapodás szerint partnereként folytatja a fejlesz­tést és a további befektetők, pénzintézetek, hatóságok meg­keresésénél igazolni tudja jogo­sultságát. A megállapodás értel­mében a projekt által érintett ön- kormányzati területek továbbra is az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában maradnak. A fi­nanszírozás biztosítása, a pro­jekt kivitelezése teljes egészé­ben a Gama-Aqua Kft. feladata, az Önkormányzat nem köteles önerő rendelkezésre bocsátásá­ra, hitelfelvételre és pályázati források igénybevételére sem.- A Tóstrandnak kulturális öröksége és természeti kincsei­nek értéke miatt Magyarország legismertebb és leglátogatottabb turisztikai célpontjai között len­ne a helye - mondta a tervekkel kapcsolatban Székynédr. Sztrémi Melinda polgármester, aki hiva­talba lépése óta szívügyeként te­kint erre a projektre. - A „Mi kis városunk” című városépítő tele­víziós játékban is a Tóstrand és környékét jelöltük meg fejlesz­tendő területként. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a civilek és a profi - de nem általunk megbí­zott -tervezők alkotta csapatok mit tudnak elképzelni a terület­re. Egyértelműen bebizonyoso­dott, hogy jó úton indultunk el, az élményfürdő és kulturális, egészségügyi centrum egy meg­alapozott és a lakosság által tá­mogatott elképzelés - hangsú­lyozta a városvezető. Bujtár Ottó, a Gama-Aqua Kft. ügyvezető igazgatója a tervekről elmondta: a fejlesztés Salgótar­ján leendő, méltán nemzetközi hírnevet váró, a világon egyedül­álló egészségturisztikai alappil­lére lesz.- A drámai dimenziók, a hegy­csúcsok és az erdők, a tó, a kö­rülötte korábban már népszerű strand és környezete olyan fej­lesztési környezetet sugallnak, melyet a meglévő természeti adottságok analízise után, a sza­badidős tevékenységek igényfel­mérése alapján, egy több ütem­ben fejleszthető - országos jelen­tőségű, a magyar tájat, a magyar fürdőkultúrát bemutató - „Vízi élménypark, szórakoztató és egészségcentrum” formájában lehet továbbgondolni. Koncepci­ónk ennek nyomán született - emelte ki a szakember, aki az el­múlt hetekben a Városi Közgyű­lés legutóbbi ülésén és korábban a Civil Kerekasztal és a Polgári Kör előtt is ismertette a projekt részleteit. Eszerint a koncepció elemei a következők: Virtuális élményfürdő és strand, 4* + -os kategóriájú, 205 szobás szállo­da; Nappali klinika és szanatóri­um, Konferenciaközpont, Sza­badtéri színpad és szórakoztató központ, Vendéglátó egységek. Virtuális élményfürdő A tervezett élményfürdő 11 000 m2 épített szintterületén magába foglal egy több szintes fürdőcsarnokot, sok növénnyel, melynek különböző „teraszain” más-más szolgáltatást vehetnek igénybe a kikapcsolódni vágyó vendégek. Ugyan egy térben vannak e szolgáltatások, de kü­lön hangulatot árasztanak és kü­lön pihenőterület veszi őket kö­rül.- Különleges teret alakítunk ki, amely finoman áttört, fehér „födém-csipkékből” áll, fehérbe­ton alkalmazásával az oszlopok, födémek és a padló gyakorlatilag egy anyagként jelennek meg. A nappali természetes fény a felül­világítókon és a födém hasítéka­in keresztül jut le , illetve az el­húzható üvegfalakon keresztül a Strand felől - ismertette a ne­ves tervezők által megálmodott fürdő részleteit Bujtár Ottó. Cél az értékközvetítés Az érték, amit a tervek közve­títenek, az elsősorban a magyar történelemben megjelent, és an­nak szerves részét képező kü­lönböző fürdőkultúrák hagyo­mányai, élményei. Ezt megvaló­sítani egyetlen épületkomple­xumban hitelesen, autentiku­san, élményszerűen nagy kihívás elé állította az építész tervezőket, és a koncepció kidol­gozásáért felelős szakembere­ket. Azonban az újonnan alkal­mazandó fénytechnikának kö­szönhetően megvalósítható az, hogy bár egy térben, de nem egy időben kerüljön megfogalmazás­ra mindaz az érték, az a mon­dandó, amit az üzemeltető nyúj­tani szeretne. A mindig megújul­ni képes élményfürdő tehát nem csak országosan, de világszin­ten is egyedülálló lesz, amely méltán számít nemzetközi ér­deklődésre. Rekreációs központ, virtuális gyógyászat A létesítmény egy fontos, rész­ben önállóan működő szolgálta­tása egy gyógyászati központ, mely nappali klinikaként és sza­natóriumként funkcionál. E gyógyászati központ hivatott megteremteni Salgótarjánban egy országosan ismert és elis­mert egészségturizmus alapjait. A tervezett rekreációs köz­pont profilja több pillérre tá­maszkodik: egyrészt megjelen­nek a stressz-kezelések, sze­mélyiségfejlesztések, trénin­gek, mozgásszervi kezelések virtuális terápiával, másrészt lehetővé válnak természet- gyógyászati kezelések, tisztí­tókúrák hungaricumok és nógrádicumok alkalmazásá­val. Továbbá fizikoterápia is megjelenik, és mindezt együtt­működésben képzelik el a me­gyei kórházzal. Négycsillagos szálloda, konferencia-központ és szabadtéri színpad A kétszázöt szobás, a komp­lexum minden eleméhez szer­vesen kapcsolódó négycsilla­gos szállodában szintén megje­lennének a fényjátékok. A kon­ferencia-központ pedig szepa­rálható terekkel rendelkezik majd, és akár ötszáz főt is ven­dégül tud látni. A térségben nincs hasonló intézmény, ezál­tal méltán nevezhetjük hiány­pótló beruházásnak. A szabad­téri színpad rendszeres színhá­zi előadásoknak ad majd he­lyet, de vetítésekre és kamara­koncertekre is kitűnően alkalmas. Ezek mellett nemzet­közi események, fesztiválok helyszínéül is szolgálhat. Ál­landó 500 férőhelyes nézőtere 1000 főre bővíthető. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester a projekttel kap­csolatban elmondta, fontosnak tartja, hogy a kivitelezés és az üzemeltetés is munkahelyeket teremt Salgótarjánban. Emel­lett a fejlődés további befekte­tőket vonz majd hozzánk és perspektíva nyílik a fiatalok előtt, akik így remélhetőleg egyre kevésbé mutatnak majd hajlandóságot az elvándorlás­ra. - Az élményfürdő és a kap­csolódó ingatlanok környezet- barát technológiák felhaszná­lásával épülnek meg, ezzel is igazodva öko-város elképzelé­sünkhöz - hangsúlyozta a vá­rosvezető. A projektterv tehát szinte tel­jes egészében elkészült. A jövő­re nézve a befektetőkkel köten­dő megállapodások és a pályáza­ti lehetőségek felkutatása a fel­adat. I

Next

/
Thumbnails
Contents