Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-20 / 294. szám
2010. DECEMBER 20., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE A szeretet jegyében Salgótarján. Az intenzív havazás, a kissé csípős idő, a gőzölgő tea, a sült gesztenye, a forralt bor és egytál étel igazi téli, karácsonyváró időszakot varázsolt szombaton a Fő térre. A hideg ellenére nagyon sokan sétáltak ki a József Attila Művelődési és Konferencia Központ elé, ahol a szeret egyik formája is megjelent, ugyanis ingyen ételt és italt osztottak, nem csak a rászorulóknak. A program két szervezője és megálmodója Salgótarján Önkormányzata, valamint a dr. Förster Kálmán Városvédő és Városszépítő Egyesület volt. Egy olyan hagyományőrző karitatív kulturális rendezvényre várták a tabániakat és minden kedves érdeklődőt, ahol a boldog békeidők karácsonyváró hangulatát átélhették azok is, akik csak nemrég születtek. Színpadra léptek óvodások, iskolások, de volt vásári komédia, gólyalábasok és rég elfeledett karácsonyi énekek is felcsendültek. Volt közös tűz- és gyertyagyújtás, színpadra lépett a Nógrád Táncegyüttes, valamint a tűznyelők. Karácsonyi készülődés II.: a vacsora Finn vendégeket fogadtak Nógrád megye. Finnország déli részéből, Kainuu régióból érkeztek vendégek a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesülethez december elején. Az Elävä Kainuu Leader Akciócsoport és a Oulujärvi Leader Akció- csoport látogatása tulajdonképpen egy korábbi tanulmányútnak köszönhető. Monika Kokkonen, a két akciócsoport közös nemzetközi koordinátora akkor ismerkedett meg a 36 Jó Palóccal. Kezdeményezésére a munkaszervezet-vezetők felvették a kapcsolatot, szép lassan megismerték egymást munkáját, eredményeit, célkitűzéseit, és megtalálták azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a közös munka alapját jelenthetik. Ezek a falufejlesztés, a lovasturizmus, a hagyomány- őrzés, valamint a helyi termékek marketingje. Ezekre a területekre épült a mostani látogatás programja. A tanulmányúton elsősorban vállalkozók és civil szervezetek képviselői vettek részt, akiket az akciócsoportok pályázat útján választottak ki. A finn csoport a palócfóldi látogatás során bemutatta saját eredményeit és megismerte a házigazda település, Kazár és a 36 Jó Palóc elsősorban a falufejlesztés terén elért eredményeit. A térség sikeres fejlesztéseit és rendezvényeit Molnár Katalin, Kazár polgár- mestere, Körmendy Richárd, a 36 Jó Palóc Akciócsoport munkaszervezet-vezetője, valamint Be víz Tamás és Gecse Ákos, az akciócsoport-tagjai mutatták be. A vendégek az itt töltött pár nap alatt ellátogattak Karancs- lapujtőre, Karancsberénybe, Etesre, a mátranováki Faluhely Majorba, Ceredre, Pálinkás Sándor látványméhészetébe, megtekintették a közelmúltban befejezett sós- hartyáni fejlesztést, a „Törekvő pajta-falva, növekvő zöldterület” című pályázat eredményeit és találkoztak Kakuk Józseffel, a palócföldi lovasturizmus egyik meghatározó szereplőjével is. A finn vendégek az itt töltött pár nap alatt a sikeres fejlesztések mellett megismerhették Palócfóld dallamait és táncait is, ugyanis a látogatást jó hangulatú táncház zárta. (Folytatás az 1. oldalról.) Visszatesszük, amíg összeforr. A tűzről levéve pépesítjük, de aki szereti, az hagyhat benne nagyobb hagymadarabokat is. Borssal ízesíthetjük még. Tálalhatjuk cipóban, vagy akár tányérban is. Libamáj vörös káposztával: Egy kiló pecsenye libamájat (700 forint) egy kiló apróra ösz- szevágott és már előre megsütött libahájon (600 forint) vagy 30 dekagramm zsíron (200 forint) lassan megsütünk. Kiadós, laktató étel. Sóval, borssal ízesíthetjük, de csak azután ha levettük a tűzről! A közepes fej vörös káposztát (200 forint) csíkokra vágjuk, olajon vagy zsíron megdinszteljük, vagyis körülbelül 15-20 perc alatt puhára főzzük. Teszünk bele egy pár kanál cukrot (20 forint), ecetet. Köménymaggal, borssal, sóval, kis majoránnával ízesíthetjük, de keverhetünk bele reszelt almát is. Hagymás krumplisaláta: Fél kiló lilahagymát (120 forint) felka- rikázunk. Egy kiló krumplit (120 forint) szintén felkarikázunk és sós vízben addig főzzük, amíg már se nem kemény, se nem puha. Leszűrjük és hagyjuk kihűlni. Fia már nem meleg, a hagymához keverjük. Ízesíthetjük egy kis ecetes, cukros, sós, borsos olajjal vagy egy kis tubus majonézt (130 forint) és egy nagy doboz kefirt, tejfölt vagy natúr joghurtot (150 forint) keverhetünk hozzá. Pirog. Egy kiló lisztből (120 forint), három tojásból (90 forint), sóval és langyos víz hozzáadásával nyújtható tésztát gyúrunk. Hagyjuk pihenni egy órát, addig elkészítjük a tölteléket, ami az alábbi: egy kiló főtt, összetört krumpli (120 forint) vagy fél kiló túrót (350 forint) vagy fél kiló darálthús (500 forint). Ha hússal szeretnénk enni, akkor olajon, egy fej apróra vágott hagymával, pici sóval, borssal pároljuk meg a húst! Észak-Szlovákiában és Lengyelország egyes részein juhtúróval is készítik! A tésztát kétfelé vesszük. Az egyiket lisztezett deszkán (vagy asztalon) vékonyra kinyújtjuk. Az egyik felébe kanállal kis halmokat teszünk a töltelékből, de ezek ne legyenek túl közel egymáshoz, úgy öt-hat centi távolságra (mint a derelye készítésénél!). A tészta másik felét ráhajtjuk a töltelé- kesre és jól lenyomogatjuk. Nem árt, ha esetleg picit bevizezzük vagy tojássárgájával megkenjük előtte, hogy összeragadjon a tészta két fele. Késsel felvagdossuk, de úgy, hogy a töltelék benne maradjon. Ismét jól összenyomjuk a széleket. Sós, forrásban lévő vízben pár perc alatt kifőzzük. Tehetünk rá reszelt sajtot, hagymát, sült szalonnát, de a legfontosabb, hogy kis zsírt öntsünk a már megfőtt pirogokra, hogy össze ne ragadjanak. Süti Három bögre lisztet (70 forint), egy sütőport (15 forint), egy bögre cukrot (50 forint), egy bögre tejet (40 forint), egy tojást (30 forint), egy bögre olajat (70 forint) ízlés szerint darált mákot vagy diót, esetleg kakaót összekeverünk. Langyos víz vagy tej hozzáadásával még lazább tésztát keverhetünk. Beleöntjük a kilisztezett tepsibe, és előre bemelegített sütőben legalább 40 percig, de leginkább addig sütjük, amíg már nem ragad rá a tészta egy fogpiszkálóra. A fent leírt menüsor körülbelül 3000-4000 forintból összeállítható. És ebbe az árba benne vannak még a fűszerek is. Egy négy-öt főnek elegendő, laktató menüsor ezért az árért elfogadható, pláne ha azt vesszük alapul, hogy étteremben legalább egy fő vacsorája kerülne ennyibe, és a fent leírt ételek közül biztosan marad másnapra is. Ha pedig háborog a gyomrunk, akkor egy üveg szódavízbe tegyünk három-négy evőkanál szódabikarbónát, és ezt kortyolgassuk. A drága savlekö- tők helyett ez is segíteni fog, hogy nyugodtan aludjunk el. Ipolyparti Fészek Balassagyarmat, a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ december 18-án Jótékonysági koncertet szervezett a Bosco Szent János Szalézi templomban. A programon fellépett többek között a Szalézi zenekar Lazsán Zsolt vezetésével, valamint az „Ipolyparti Fészek” lakásotthon gyermekeinek és Mester Attila tárogatós közreműködésével. Ők adventi műsorral kedveskedtek a vendégeknek. A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény művésztanárai, Boncza-Zsizsik Cecília és a Szendehelyi kórus szintén előadással készült Fülöpné Gálik Erikától, a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ igazgatójától megtudtuk: már elővételben is körülbelül 50-100 jegyet eladtak. A koncert immáron negyedik alkalommal valósulhatott meg - volt már például Bátonyterenyén és Salgótarjánban is. Az első alkalom még nem kötődött a Karácsonyhoz, és koncert helyett jótékonysági est volt. Az igazgató elmondta azt is, hogy mindig olyan helyeken rendezik meg a jótékonysági programot, ahol van lakásotthonuk. A koncert bevételéről későbbi lapszámunkban olvashatnak, viszont annyi biztos, hogy a teljes összeget a családjuktól távol élő, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekek karácsonyának szebbé tételére, ajándékozásukra fordítják. Betlehemi játék Szécséqr. a ferences templomban december 24-én, 16 órakor lesz a hagyományos betlehemi játék, melyet a ministránsok és a hittanos gyermekek mutatnak be. Közreműködik a templom leány kiskórusa, Sebestyénné Csabai Ildikó közreműködésével. A betlehemi játékot Erik atya, káplán tanította be. Hangverseny a Vigadóban Fitt. December 19-én 18 órától hatodik alkalommal rendeztek Karácsonyi Hangversenyt a Vigadóban. A programon közreműködött egyebek mellett a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar és a Rézfúvós Kvintett, a füleki Pro Kultúra Férfikar - Fehér Miklós vezényletével - valamint a Melódia Nőikar. Szólót énekelt Simon Katalin, vezényelt Kökényessy Zoltán. w Uj körforgalom a városban Balassagyarmat a közelmúltban készült el a régóta áhított körforgalom a Szügyi, a Nyírjesi, a Leiningen és a Május 1 utak kereszteződésében. Az elmúlt évek folyamán számos személyi sérüléssel járó közúti baleset történt a csomópontban, illetve közvetlen környezetében, így a közlekedésbiztonság megteremtéséhez hozzájáruló, igen fontos beruházás valósult meg. A csomópont jelentős városi forgalmat bonyolít le, hiszen a belváros irányából a kereszteződés használatával lehet megközelíteni a város egyik általános iskoláját, valamint óvodáját, illetve a kereszteződésben található Balassagyarmat 2. számú Postája is. Emellett szintén jelentős és egyre növekvő átmenő forgalom jellemzi a csomópontot. A 2108 sz. út mentén Balassagyarmat és Szügy települések között megépült gyárak, üzemek nemcsak a teherforgalom növekedését okozták, hanem az ott dolgozók munkába járása miatt a személy- forgalmat is megnövelték.A Balassagyarmati Rendőrkapitányság által rendelkezésre bocsátott statisztikai adatok alátámasztották a csomópont átépítésének indokoltságát. Ugyanakkor a kereszteződés elhelyezkedéséből adódóan a körforgalom megépítésével megakadályozható az Aszód felől érkezők „bezuhanása” a kereszteződésbe és a Leiningen utcába, ahol az elmúlt években halálos közúti baleset is történt. A Közlekedési Koordinációs Központ „Balesetveszélyes csomópontok átépítésének társfinanszírozása” elnevezésű pályázata keretében háromoldalú megállapodás született a város önkormányzata, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt között, melynek alapján a négy út kereszteződésében lévő csomópontot átépítették körforgalmú csomóponttá. A beruházás költsége mintegy hatvan millió forint volt, az összeg 70 százalékát az Útpénztár biztosította, 30 százalékát az önkormányzat vállalta. BAV ZÁLOGHITEL AZ ÉV LEGJOBB AJANLATA: Ft/, záloghitel a 14 K os arany ékszerekre.tárgyakra Ft/, záloghitel a 18 K os arany- ekszerekre. tárgyakra A kiemelten magas kölcsönösszegeket i§ elzálogosításoknál, 15 napos futamidejű expressz hitel termékünk igenybevetele eseten folyósítjuk SALGÓTARJÁN, MERLEG U. 4., TEL: 32/414 687 AZAkCIO IDŐTARTAMA: 2010. t2 6 2011.01.6 HOZZA HOZZÁNK ÉRTÉKÉIT!