Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)
2010-11-29 / 276. szám
4 2010. NOVEMBER 29., HÉTFŐ ÉSZAK- ÉS NYUGAT-NÓGRÁD Nógrádszakálnak élnie kell tovább Nógrádszakál. A községben az októberi helyhatósági választáson az öt jelölt közül az állampolgárok Kovács Konrádot választották meg Nógrádszakál polgármesterének. Elég nagy arányban: míg ő 158 szavazatot kapott, az utána következő személy 82-t. Öngondoskodás Badapest a kormány hosszú távon kívánja segíteni az ön- gondoskodást - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban. A miniszter azt sem tartotta kizártnak, hogy tavasszal dönthetnek az önkéntes pénztárakba adómentesen befizethető összeg határának növeléséről. Arra a kérdésre, hogy vonzóbbá akarják-e tenni az önkéntes pénztárakat, ter- vezik-e növelni az adómentesen befizethető összeghatárt, a tárca vezetője úgy fogalmazott, hogy most ez nem aktuális, de később lehetséges. Akkor áll össze a reformcsomag, ami megalapozza a ciklus második felére az államháztartás tartós egyensúlyát, a 4-6 százalék közötti növekedést, illetve a foglalkoztatás gyors növekedését. Közlekedési balesetek Budapest A hidegebbre fordult időjárás, a megváltozott útviszonyok miatt 178 közúti baleset történt az országban, halálos áldozatot egy sem követelt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel. A balesetek közül 49 járt személyi sérüléssel, 19 embert súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Az ORFK arra int, hogy a megváltozott út- és látási viszonyok, az ónos eső, a havazás és a lefagyott utak miatt lassabban és figyelmesebben vezessenek az útnak indulók. Koreai feszültség Rína. Peking javaslatot tett a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációjára, december elejére - közölte a külügyminisztérium vasárnapra összehívott sajtótájékoztatóján a Koreai-félsziget ügyeinek kínai kormánymegbízottja. A rendkívüli ülés nem jelentené a tárgyalások újraindítását, de remélhetőleg a feltételek megteremtésével elősegítené azt - jelentette ki Vu, aki megjegyezte, a félszigeten az utóbbi időben „megjelent több bonyolult tényező”, s „a nemzetközi közvélemény, de főleg a hatoldalú tárgyalások tagjai mélyen aggódnak”. Peking szerint a feszültség fokozódik, ezért szükség van a koreai kérdésben a sürgős véleménycserére. Szenográdi Ferenc Amikor november közepén telefonon megkerestem, hogy egy találkozás időpontját megbeszéljük - mert szerettem volna írni elképzeléseiről, terveiről - örömmel fogadta jelentkezésemet. Tele volt jobbnál-jobb ötletekkel.- Miért döntött így?- Nem akartam mindenáron polgármester lenni. A községben nagyon sokan kapacitáltak, hogy jelöltessem magam, induljak el. Az üzletünkben, ahol dolgoztam - és most is dolgozom - nagyon sokan csak azért jöttek be, hogy ideadják a kopogtató cédulájukat. Éreztem az emberek bizalmát, amit a választási eredményben is megtapasztaltam. Örültem, a faluért, az itt élőkért nagy tenni akarással fogtam hozzá a polgármesteri munkához, ami természetesen tís'ztelet- díjasként láttam el. Egy ilyen kis település, mint a miénk, nem bír el függetlenített polgármestert. Pénzügyekben mindig is a meggondolás, a takarékos gazdálkodás híve voltam. Menetközben rá kellett döbbennem, hogy a képviselőtársaim többsége - az ötből három - nem támogat. Ezt már az alakuló ülésünkön is érzékeltem, éppúgy, mint egy közös beszélgetésünkön. A legBabssagyarmat November 25-i testületi ülésükön a képviselők elfogadták a 2010. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet módosítását. Az év folyamán harmadik alkalommal került sor változtatásra, melynek célja a központi költségvetés által biztosított többletek, az intézményi többletbevételek, a beruházási feladatokhoz kapcsolódó korrekciók átvezetése, valamint az intézményi túlórák rendezése. A szociális feladatokhoz kapcsolódóan mintegy ötven millió forint normatív kötött támogatás érkezett. Ennek összegéből 34 millió forintot használ fel a város a közcélú foglalkoztatás támogatására, a fennmaradó 15 millió forint a szociális juttatáutobbi testületi ülésén erősen éreztem a szembenállást, ezért még akkor, a november 23-i ülésen szóban lemondtam, amit írásban is megerősítettem. Nem ilyen szándékkal indultam polgármesternek, hogy ilyen rövid ideig szolgáljam Nógrádszakált. elősegítsem fejlődését. Polgár- mesterként is a falu fejlődésére esküdtem fel, nem arra, hogy egyéni érdekeket, személyeket képviseljek. Ragaszkodom es- kümhöz és Nógrádszakál érdekeinek képviseletéhez. Ezt a problémát csak így tudtam megoldani, hogy lemondok tisztségemről, mert a képviselő-testület tagjainak többsége másként gondolkodik, amihez nem tudok sokhoz és járulékaihoz kapcsolódik. Központosított támogatás jött 23 millió forint összegben a helyi közlekedés támogatására, az informatikai fejlesztésekre, az integrációs felkészítésekre, a pedagógusok illetményének támogatására, valamint a Kiss Árpád Általános Iskola tornatermének építésére. Fiúsz millió forint „ÖNHIKI”-támogatást kapott az önkormányzat, s ez teljes egészében a működési hiányt csökkenti. A városatyák határozata alapján a Madách Filmszínház üzemeltetésére 2011. január 31-ig az Acélspeed Filmvetítő és Szolgáltató Kft.-vel kötött szerződést az önkormányzat. Az ülés fajsúlyos napirendi pontja volt a hajléktalan szálló és a nappali melegedő ügye. Az épületeket legkésőbb 2011. december 31-ig adja haszasszisztálni. Vannak dolgok, amiket másképpen ítélek meg én és másképpen ők.- Nagyon sok embertől bizalmat kapott, most nem érzi úgy, hogy cserbenhagyta őket?- Mint mondtam, megvoltak az elképzeléseim. December 10- re falugyűlést terveztem összehívni. Felvettem a kapcsolatot a környező települések polgármestereivel. Tárgyalásokat folytattam a községen áthaladó patak rendezéséről, amely eddig már többször kiöntött s komoly károkat okozott a faluban. Előttünk volt a jövő évi költségvetés, a koncepció elkészítése. Nógrádszakálban több mint 100 munkanélküli él, akik havi jövedelme 28 ezer 500 forint. Ezeket, a nagy horderejű gondokat, problémákat csak a testületen belüli egyetértéssel, teljes odaadással lehet megoldani. Azoktól, akik rám szavaztak, akiktől bizalmat kaptam megértést kérek. Lássák be, hogy a kínálatba az önkormányzat a Magyar Vöröskereszt Balassagyarmati Területi Szervezete számára. Böhm Sándor területi vezető elmondta: olyan épületet szeretnének, mely megnyugtatóan védi a hajléktalanokat a közterületeken őket érő agressziótól, s a városlakók érdekeit is szem előtt tartja. Dr. Tőzsér Zsolt jegyző a határozat módosítását javasolta, miszerint csak a polgármester hozzájárulásával lehessen lakóvagy tartózkodási helyre igényt benyújtani a hajléktalanok részéről. Lombos István azt szorgalmazta: mivel a város megyei feladatot lát el e tekintetben, meg kell gondolni, kiket vonnak be az ellátási rendszerbe. Pulay László a városlakók panaszait figyelembe véve ideálisabb elhelyezést javasolt. Dr. Csekey László a rendalakult körülmények között nem tudtam volna maradéktalanul ezért a községért, az itt élőkért dolgozni. Úgy, hogy a képviselő- társaim részéről nincs meg a megfelelő bizalom, nem lehet hatékony munkát végezni - nyilatkozta Kovács Konrád. A községben beszédtéma a polgármester döntése. - Rosszul érintett a hír, megmondom őszintém én Konrádban láttam és látom azt a személyt, aki ezt a falut irányítani, vezetni tudja. Megbízható, rendes fiatalember - vélekedett Oláh Ernő. - Sajnálom, hogy így történt, mi ragaszkodtunk és ragaszkodunk hozzá. A faluban mi, cigányok élünk többen. Vannak közöttük ilyenek is meg olyanok is. Ő mindenkivel törődött, a községért harcolt - mondta Oláh Tibomé. - Kár, hogy lemondott, lehet, hogy a fiatal kora ellenére megijedt a feladatoktól. Nem tudom. Egy biztos, nem lett volna szabad lemondania - mondta Saár László. Radvánszky Judit alpolgármester így summázta véleményét: - Nagyon sajnálom, hogy a polgármester úr lemondott, arra hivatkozott, hogy nem tud együtt dolgozni a testület nagyobb részével, annak három tagjával. Én nem így érzem, konkrét példát nem tudok mondani, hogy mi volt az oka, hogy ő ezt így érezte, látta. Sajnáljuk, de a falunak élnie kell tovább. Mi megpróbáljuk minden erőnkkel a falu sorsát irányítani, még az időközi választás el nem dönti, hogy ki lesz a község új polgármestere. kívül jól működő intézménybe csak a Balassagyarmaton és környékén élők felvételét tartotta indokoltnak, hiszen a város nem vállalhat magára erőn felül országos gondokat. Böhm Sándor az okmányok beszerzésének nehézségeit emelte ki, mivel ez okozza azt, hogy sokszor háromnégy hónapig Balassagyarmaton kell ellátni a börtönből szabadult, nem nógrádi illetőségű fedél nélkül maradiakat. Selmeczi Zoltán humánszolgáltatási osztályvezető a megyei önkormányzat, a megyei Vöröskereszt és a város ön- kormányzata összefogásának szükségességét hangsúlyozta. Medvácz Lajos polgármester leszögezte: 2011. július 30-ig el kell készülnie a hajléktalanok új épületbe való költöztetéséről szóló koncepciónak. ORSZAG-VILAG Schmitt Pál a „csúcson" Tripoli/Budapest. Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap Líbiába utazott az Afrika-EÜ csúcstalálkozóra. Az elnöki hivatal közlése szerint az államfő a kétnapos tanácskozás plenáris ülésein vesz részt. A Tripoliban hétfőn kezdődő 3. Afrika-EU csúcstalálkozón nyolcvan európai és afrikai állam- és kormányfő gyűlik össze, hogy a beruházással, a gazdasági növekedéssel és a munkahelyteremtéssel összefüggésben új, ambiciózus távlatokat nyisson a két kontinens közötti együttműködés előtt. Színházi bébi született Bécs. Ausztria egyik leghíresebb színházát, a bécsi Burgtheatert választotta születése színhelyéül egy kisbaba, aki a Phaedra című darab előadásán jött a világra a színház folyosóján. A közönség soraiban helyet foglaló 40 éves kismamánál az előadás alatt indultak meg a fájások, és mire megérkezett a segítség, a baba már ki is bújt - írta szombati számában a Kurier című lap. Az anyát és gyermekét kórházba szállították, mindketten jól vannak. Matthias Hartmann, a Burgtheater igazgatója „történelmi eseménynek” nevezte a színházi szülést. - Oda fogok figyelni, hogy a gyerek kapcsolatban maradjon a színházzal - mondta a direktor. Elképzelhető, hogy az újszülött élete végéig ingyen látogathatja a színház produkcióit. Hárman voltak a kispesti bankrablók Budapest Hárman követték el a pénteki kispesti bankrablást; a rendőrség hajtóvadászatot indított, hogy elfogja a még menekülő bűnözőt - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatón. A tűz- párbajban lelőtt egyik rablón és a kirabolt pénzintézet közelében elfogott férfin kívül a rendőrség azt a harmadik feltételezett elkövetőt keresi, aki miatt péntek este lezárták a XIX. kerületi Szigligeti utca egyik lakótömbjét. Mint kiderült, a harmadik elkövető nem a házba menekült be. A rendőrség kiterjedt hajtóvadászatot indított kézre kerítésére. A pénteki tűz- párbajban rendőrök és járókelők nem sérültek meg. A bankrablók 2,8 millió forintot zsákmányoltak. Uj épületben a hajléktalanszálló Sz. A. Lemondott Kovács Konrád, a falu október 3-án megválasztott polgármestere Képzőszerepben a múzeum (is) Fórum a kistermelőknek fageiypaMl A Sugárkankalin Turisztikai Egyesület tájékoztató fórumot szervez november 29-én 15 órától a művelődési házban. „Újabb esély a kistermelőknek és a vidéknek!” címmel tájékoztató hangzik el az élelmiszer-előállítással és közvetlen értékesítésével kapcsolatos lehetőségekről. Az előadó Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület elnökségi tagja. A helyi termékről, mint közös értékről, a gyakorlati tapasztalatokról az AlsóTpoly mentén Megyeri Zsófia, helyi termelő (Magosfa Alapítvány) beszél. Nyitott órák Retsag. Fejes Zsolt, a nyugat-nógrádi város jegyzője november 29- én, hétfőn - azaz a mai napon - 14 és 17 óra között tart fogadóórát az állampolgárok részére a polgármesteri hivatalban. Film a könyvtárban SalgótaíjM. A Nyitott Könyv Olvasókör Egyesület TEMI Könyvtár és az Abigél Közhasznú Egyesület szervezésében a „Temple Grandin” című életrajzi filmet vetítik ma 17 órától. (Mj.) ____________________ Sa lgótarján. „Nógrádi kincsestár” címmel, pályázati támogatással, a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet első szakági képzésének adott helyet az elmúlt napokban a Nógrádi Történeti Múzeum, amely - mint dr. Szirácsik Éva múzeumigazgatótól megtudtuk, a hasonló, helyi intézmények közül elsőként vállalkozott erre a feladatra.- HiánypóÜónak gondolom a feudális társadalom szakági képzést, hiszen a téma előadói is úgy érzik, nagyon kicsi a lehetősége annak, hogy ezt a meglehetősen sajátos témát kifejtsék, boncolgassák - mondta a vezető szakember. Meglátása szerint lényeges az intézményi képzőszerep erősítése, ennek egyik színtere a múzeumpedagógiai tevékenység, amely a fiatalabb korosztály érdeklődésének, kötődésének kialakítását célozza. jelzi a szombaton zárult program jelentőségét az is: megyei múzeumigazgatók, tanszékvezetők, dékánhelyettes, egyetemi tanár és más felkészült szakemberek tartották fontosnak a részvételt S az ismeretszerzés, egy-egy terület bemutatása mellett a szakmai kapcsolatépítésre is volt mód a program során. Előző évben az uradalmak korát tekintették át, ezúttal több előadóval, újak bekapcsolódásával folytatták. Most inkább az irodalomtörténet témakörét, a társadalmi részét helyezték előtérbe, tették hangsúlyossá. S hogy milyen fogadtatással, azt jelzi az is, a köteüen beszélgetéseken már körvonalazódott a jövő évi folytatás egy másféle téma, terület középpontba állításával. Mint Szirácsik Éva is jelezte: a két nap során kerekasztal-beszél- getéseket is folytattak, s azt tervezik, hogy hagyományt teremtenek, rendszeressé teszik az efféle fórumokat