Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)
2010-11-29 / 276. szám
2 2010. NOVEMBER 29., HÉTFŐ ESZAK-NOGRAD Harmincöt éves mulatság Nógrád módra Salgótarján. A humoros bevezető rigmusok - „...elszámolunk ha kell, ha nem a három és fél évtizeddel...” - követően, amelyeket az egyik műsorvezető, Paluch Norbert koreográfus tolmácsolt, Szabó János művészeti vezető szomorúbb hangulatra váltott, tekintve, hogy a Nógrád két egykori jeles személyisége - Székely István és Poszuk József - valamint a jászsági együttes minap elhunyt fiataljai emléke előtti főhajtásra kérte a városi sportcsarnokban nagy számban összegyűlteket. - A közülünk eltávozottakról azonban legméltóbban a tánccal, a muzsikával lehet megemlékezni - mondta Szabó János megadva a jelt a két és fél órás szünet nélküli mulatságra. A megalapításának harminc- ötödik évfordulóját ünneplő Nógrád jubileumi műsorát stílusosan az öt alapító tag - Gordos Mária, Őze János, Szabó János, Tari Antal és Tariné Szabó Zsuzsanna - nyitotta meg, majd a régiek és a maiak mintegy szimbolikus csoportképet alkotva együtt léptek színpadra. Ez után három köszöntő hangzott el. Székyné dr. Sztrémi Melinda országgyűlési képviselő, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere néhány személyes nemcsak a folyamatosan fölfelé ívelő, megannyi díjjal elismert szakmai munkában mutatott példát, hanem az egymás iránti figyelemben, szeretetben, a közösségépítésben is. - Az együttes mindig is egy nagy családnak számított s számít ma is - mondta a városvezető, megköszönve mindazok munkáját, akik bármily módon hozzájárultak az 1975 óta eltelt időszak sikereihez. Dr. Diószegi László, a Martin György Néptáncszövetség elnöke elsősorban arMlinár Pál - aki tíz évig volt az együttes művészeti vezetője - meghatot- tan emlékezett a Salgótarjánban töltött időszakra emlékének megidézésével „lapozott” bele az együttes „történelemkönyvébe”. Gimnazistaként érte meg a tagtoborzást, később szülőként volt módja közelről látni a táncosok „gyötrel- mesen szép” mindennapjait. Salgótarjánban szinte mindenki kötődik a Nógrádhoz, amely ról beszélt, hogy a palócság rendkívül gazdag, évszázados múltú értékeinek megőrzésében milyen szerepet játszanak a hagyományőrző települések, folklórcsoportok, amelyek - mint az országos hírnévre szert tett Nógrád is - a nyilvánosság előtt élesztik újjá a népművéPördül a szoknya: egy látványos mozzanat a jubileumi rendezvény gálaműsorából fot&hűvösi csaba szét letisztult tradícióit, nem kevés ember szórakozására, örömére. Azonban ezek az együttesek nemcsak szakmailag kiváló műhelyek, de elévülhetetlen érdemeket szereznek a fiatalok egyéb képességeinek fejlesztése, kulturált magatartásának formálása, szabad idő eltöltésének motiválása terén is. Mlinár Pál - aki 1979 és ’89 között volt a Nógrád művészeti vezetője és meghatározó módon írta be nevét az együttes életébe - meghatóban emlékezett vissza a feleségével - Koralovszki Máriával - itt töltött évtizedre.- Látva az alapító tagokat, pillanatok alatt felidéződött bennem az a sok emlék, élmény, amelyik az együtteshez, Salgótarjánhoz köt. Azt kívánom a városnak, hogy a Nógrád még nagyon sokáig őrizhesse magas színvonalon a magyar folklórkincs felmérhetetlen értékű hagyományvilágát. Annyi ideig, hogy egyre kisebb hányadot képviseljen az általunk itt töltött tíz év - fejtegette elérzékenyülve a Békés megyéből visszalátoga- gethet a jól szerkesztett műsor- tott Mlinár Pál. folyamból. Embere válogatja, A szavakban kifejtett gondola- hogy kinek melyik - mezőségi, tok, őszinte érzelmek illusztrá- szilágysági, gömöri vagy éppen lásaként hosszú időre a tánc, a boncidai - tánc, a „felnőtt” vagy Előtérben a Nógrád állandó kísérő zenekara, a Lenkó Péter vezette Folt- együttes zene vette át a főszerepet a színpadon. S ahogyan a három és fél évtizedből, a régebbi és újabb koreográfiákból jószerivel csak frappáns ízelítőt lehetett adni, úgy e tudósítás is csak szemeza Viganóból kinőtt „ifjú” nógrádosok produkciója tet- szett-e jobban, mindenesetre mindegyik felforrósította a levegőt. Ugyancsak általános elismerést arattak azok az ötletek, amelyek keretében például önálló számmal léptek fel az együttesben táncoló családtagok: férjek és feleségek, szülők és gyermekek, testvérek. Utóbbiak között szerepelt a három tehetséges Mustó fiú - az általános iskolát most végző ikerpár, Adám és Márk, valamint a már egyetemista Máté - is. Ügyes megoldásnak számított az is, hogy a művészeti vezetőket képviselendő Hájas Tibor, Hájasné Nagy Anikó, Gyebnár László és Szabó János is bemutatta: tudása alapján joggal állt illetve áll az együttes élén. Az átöltözések miatti kényszerű szüneteket Paluch Róbert olyan idézetekkel töltötte ki, amelyek a Nógrád internetes fórumoldalán fogalmazódtak meg 2008 óta. Természetes, hogy az est folyamán köszönettel említtettek meg a támogatók - köztük a városi és a megyei közgyűlés, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány kuratóriumának korábbi és jelenlegi vezetői, tagjai, a különböző cégek képviselői és magánszemélyek - is, akik nélkül valóban nem sikerült volna a Nógrádnak ilyen eredményesnek lennie. Az ünnepi program felemelő pillanatai közé sorolhatók azok is, amikor kollégák, a Nógrád barátai a testvércsoportok - sorrendben a szécsényi Iglice, a lapujtői Karancs, a gyöngyös Vidróczki, a füleki Palóc és a Rakonca, a ragyolci Nóg; rád, a pásztói Ágasvár, a mihálygergei Ipoly és a pásztó Muzsla - nevében köszöntötték a jubiláns együttest. A fergeteges zárócsárdás, a pezsgődurranás előtt adták át - a kollektíva titkos szavazásával odaítélt - „az év táncosa”-díjat két fiatalnak: Jelinek Emesének és Kovács Józsefnek. A harmincöt évre emlékező gálaműsor sikeréhez nem kis mértékben járult hozzá a Nógrád állandó kísérő zenekara, az egykori Ki mit tud?-győztes Lenkó Péter vezette salgótarjáni Folt... együttes is. Csongrády Béla Színházi csemegék (2.) Olyan különleges, mázas-míves, mégsem könnyed szórakozást, érdekes élményt jelentő csemegét ígérek most Önöknek, amelyet nagyon ritkán - talán tíz évente egyszer - láthat a nagyérdemű. Miért is? - teszem fel újra a kérdést. Mert a Jógyerekek képeskönyve, Heinrich Hoffmann meséi nyomán, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora, Ascher Tamás rendezésében kerül a színre, az Örkény Színház előadásában december 1-jén és 2-án a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színpadán. Ez a tény már önmagában is sokatmondó. Ha tovább fűzöm és fűszerezem, azt is fontos kiemelni, hogy olyan kiválóságok játsszák, mint Gálffi László, Pogány Judit, Für Anikó, Csuja Imre vagy Hámori Gabi - ritkán láthatja őket a megye, a város közönsége. De miért vannak álöltözetben? Miért álmodott rájuk a rendező-rektor maszkot? Mit sejtet egyáltalán a rém-varieté műfaj-meghatározás? Sok-sok zene, kiváló énekhangok és kórus. Egy percig sem lankad a figyelem, odaszögez a rögzített székekhez a téma: miért nem része az oktatásnak 18 éves korig a pedagógia? Nem kellene mindenkinek legalább alapszinten tanulnia? S ha végre képzik a pedagógust, miért nem tanítják meg játszani, játszatni...? Talán választ kap mindenki mélyen legbelül a kérdésekre, ha megtekinti ezt a zseniális előadást A közönségtalálkozó a színészekkel - s reményeink szerint a rendezővel is - hab lesz a tortán, amely azoknak jár, akik fellapozzák ezt a rendkívüli képeskönyvet. Nagyné Hajdú Györgyi a József Attila Művelődési és Konferencia-központ igazgatója Folyamatos készenlét az utakon- Az ország nyugati és északi területein szombat hajnalban kezdődött havazás Nógrád megyét is érintette. Nagyobb mennyiségű (helyenként 10 cm-t meghaladó) hó esett a megye nyugati felén, a balassagyarmati üzemmérnökség illetékességi területén. Munkagépeink az előírt beavatkozási sorrend szerint első lépésben a főutak járhatóságát biztosították. A 2. számú főút Szendehely-térségi hegyvidéki szakaszán ismét fennakadást okoztak a friss hóban kopott gumival közlekedő tehergépjárművek. A hóeltakarítást és síkosságmentesítést követően a közlekedés helyreállt Az ilyen szerelvények korábban is visszatérő problémát okoztak, a legkisebb emelkedőn is megcsúsznak, keresztbe fordulnak, így órákra megbéníthatják a forgalmat - tájékoztatta lapunkat Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Zrt megyei igazgatója. A főutakat követően a mellékutakon takaA hóeltakarítás kéziszerszámokkal is folyik irtottak, síkosságmentesítettek a munkagépek a megye keleti részén, a salgótarjáni üzemmérnökség területén is, ahol nem érte el a tíz centimétert a hóréteg vastagsága. A napközbeni olvadást követő lehűlés fagyveszélyt okoz. A megyei igazgató jelezte azt is: a hétvégi munka során a korosabb gépeiknél kisebb meghibásodások léptek fel, ezek nagy részét a berendelt szerelők rövid idő alatt elhárították. Az ügyeleti szolgálat, a készenlét folyamatos, hiszen a meteorológia további csapadékot jelez. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hóeltakarításra és síkosság mentesítésre felkészített járművei - a saját és bérelt gépek - 12 órás váltásban folyamatosan tudnak dolgozni. A hó eltakarítását csak akkor tudják megkezdeni, amikor a hó vastagsága már meghaladja az 5 cm-t Addig a kijelölt útszakaszokon úgynevezett alásózás történik. Az eltakarítást a legnagyobb forgalmú főúthálózaton kezdik, majd a hóesés elálltát, illetve a főúthálózaton elvégzett munkát követően a mellékúthálózatról is letakarítják a havat Az időközben letapadt hóból maradhat a burkolaton, ekkor azonban a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel már biztonságosan lehet közlekedni. Kérik a közlekedőket, hogy csak megfelelő műszaki állapotú és a téli közlekedésre alkalmas felszereltségű gépkocsival keljenek útra és mindenképpen tájékozódjanak az utak állapotáról. Az útviszonyokról és a közlekedési helyzetről a 06-32-311-965 telefonszámon elérhető Nógrád megyei diszpécserszolgálaton kívül a társaság útinform osztályától (elérhetőségek a www.kozuthu lapon) lehet aktuális információkat szerezni. Nyílik a „Tisztaszoba" Ceretj/Salgótarján. a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet és az Ars Longa Művészeti Egyesület közös szervezésében december 1-jén, szerdán 16 órakor ünnepélyes keretek között nyílik meg a XV. Cered - Salgótarján Nemzetközi Művésztelep „Tisztaszoba” című kiállítása a Nógrádi Történeti Múzeumban. A rendezvényen köszöntőt mond dr. Vígh Annamária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője, Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Székyné dr. Sztrémi Melinda, országgyűlési képviselő, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere és Czene Árpád, Cered község polgármestere. A kiállítást - amelyet Shah Gabriella, a múzeum művészettörténésze rendez - Somhegyi Zoltán művészettörténész nyitja meg. A rendezvényt követően bemutatják a Tisztaszoba-szimpóziumról készült művészfilmeket. A tárlat 2011. január 15-ig látogatható.