Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-30 / 227. szám

6 2010. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Olasz borokkal boríthatják be a piacot kísértés A gyenge szőlőtermés kedvez a feketeimportnak - PET-palackos ügyek s egyéb trükkök Az idén újra nőhet a kí­sértés az olcsó, részben illegálisan felhasznált bo­rok importja iránt, mivel a szőlőárak a kedvezőtlen időjárás miatt legalább 40-50 százalékkal drágul­tak tavalyhoz képest - közölte lapunkkal Hor­váth Csaba, a Hegyközsé­gek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Hazafi László A szőlő kilóját - szemben a tava­lyi 40 forintos átlagárral - most 60-70 forintért veszik a felvásár­lók, de egyes fajtákért (például az Irsai Olivérért vagy a csersze­gi fűszeresért) 80-100 forintot is fizetnek. Eközben cseh és szlo­vák vevők is megjelentek a pia­con, akik magyar szőlővel igye­keznek pótolni az északibb bor­vidékek gyengébb termését. A hazai piacra a meglóduló olasz behozatal lehet veszélyes, amely már az elmúlt években is leg­alább kétharmadát tett ki a teljes magyar éves borimportnak. A HNT szerint szigorúbb ható­sági nyilvántartásokra van szük­ség ahhoz, hogy a beszállított külföldi borok hazai útját nyo­mon lehessen követni. A szerve­zet a százezer hektolitert meg­haladó éves borbehozatalt eleve piaczavarónak tartja, ráadásul HIRDETÉS Ha feltüntetnék a palackon, hogy a borocska kiegészült némi uniós importtal, az nem lenne törvénytelen. Csakhogy egyesek erről megfeledkeznek Kivágatta szőlőjét a dél alföldi borász az importtételek egy részét vél­hetően illegális borértékesítés­hez használják fel a piaci szerep­lők. Egyesek már az elmúlt évek­ben is olyan számla nélküli for­galmazást hajtottak végre, ame­lyeket a külföldi borok behozata­lával próbáltak fedezni. A szabálytalan piaci ügyletek­kel és az ellenőrzési hiányossá­gokkal magyarázható, hogy az import szempontjából legkirí­vóbbnak számító 2007-es évben a KSH 164 ezer hektoliteres olasz TIZENNYOLC ÉV UTÁN kivágatta az összes szőlőjét Csongrád megye egyik legnevesebb bo­rásza, az ásotthalmi Somodi Sándor. Nem érte meg a ve- sződség, a borászat mellett vi­szont kitart - nyilatkozta a Délmagyarországnak. A szak­ma legnagyobb elismerését, a Pannon Bormíves Céh tagsá­gát az Alföldről elsőként meg­szerző szakember elmondta: jövőre lesz húszéves borásza­ta. Csalódásának ok: „Azt hit­tük, amikor felvettük a kesz­tyűt a több száz éves francia és portugál nagybirtokokkal, hogy a jó bor is kell Nem így lett, az ipari mennyiségű bor felé ment a világ. ” borbehozatalt regisztrált, miköz­ben a Brüsszelnek is lejelentett hivatalos olasz adatokban 427 ezer hektoliter szerepelt Bár a KSH szerint az olaszországi im­port tavalyra 78,8 ezer hektoli­terre csökkentaz ottani összesí­tések még mindig 104 ezer hek­toliteres, Magyarországra irá­nyuló mennyiséget tartalmaztak. Félő, hogy az idei rosszabb ter­més miatti hazai szőlőár-emelke dés újra az Olaszországgal szem­beni magyar borstatisztika rom­lásához vezet - fogalmazott a HNT főtitkára. A piaci szereplők a beszállított borok egy részét a hazai készletekkel házasítják össze, és PET-palackos kiszere­lésben, 250-300 forintos literen­kénti bruttó áron hozzák forga­lomba. Ez nem lenne törvényte­len, ha a palackon mindig szere­pelne, hogy a termék uniós bo­rok hozzáadásával készült. Egyesek azonban ezt „elfelej­tik” feltüntetni, és a külhoni ter­mékeket magyarként értékesí­tik. Mások az itthon lepalacko­zott importborokat úgy állítják be saját termékként, hogy cím­kézésük „hajszálra” megegyezik a hazai szőlőből készített boroké­val. így megtévesztik a fogyasz­tókat, mert az importtermékeket úgy igyekeznek bemutatni, mint­ha azok magyar borok lennének. A magyar borimport zömét képviselő olasz termékek a Friuli régióból érkeznek, tartá­lyos (hordós) kiszerelésben. Az elmúlt években a behozatalnak az is kedvezett, hogy a tejpiaci szereplők jelentős olasz nyers­tej- exportot bonyolítottak le, visszafelé pedig bort szállítottak kamionjaikkal. Az olasz import szempontjából előnyös, hogy a behozott borok literenkénti ára tavaly például 0,3-0,4 eurót ért el, így alulmúlta a teljes hazai behozatal egyébként is alacsony - pezsgő- és palackosbor-árakat is tartalmazó - 0,66 eurós lite­renkénti átlagárát is. pannonin Most megnyitjuk a lehetőséget, 1 k i t • 11 t o s i T ö y Magyar Olimpiai Csapat Aranyfokozatú támogatója Vezető forgalmazó és jegyzési hely: EQUII.OR hogy csatlakozzon sikereinkhez! Az emberek igényeit akkor ismerhetjük igazán, ha köztük élünk. A CIG Pannónia Életbiztosító magyar tulajdonú vállalat. Cégünk filozófiájának alapköve, hogy tudjuk, itthon mire van szükségük az embereknek. Hisszük, hogy ez a tudás társaságunk sikerének és dinamikus fejlődésének titka. Legyen Ön is tulajdonostársunk - most megnyitjuk a lehetőséget, hogy csatlakozzon sikereinkhez! Október ll-étől 22-éig jegyezzen CIG Pannónia Életbiztosító részvényeket az Equilor és az MKB Bank fiókjaiban. A jelen reklámban hivatkozott nyilvános részvényértékesítés részletes feltételeit tartalmazó tájékoztató és az erről szóló hirdetmény közzétételét a Pénzügyi Szervek Állami Felügyelete (PSZÁF) a 2010. szeptember 15. napján kelt, EN-III/TTE-377/20I0. számú határozatában engedélyezte. A tájékoztató a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt (székhely; 1033 Budapest Flórián tér I.) mint Kibocsátó honlapján (www.ag.eu). az Equilor Befektetés Zrt (székhely; (037 Budapest Montevideo utca 2/C) mint Forgalmazó honlapján (www.equilor.hu), továbbá a PSZÁF által működtetett, közzétételre szolgáló honlapon (www.kozzeteteiek.hu) került közzétételre. A tájékoztató a Kisbefektetői Jegyzési Időszak alatt a Kibocsátó, illetve a Forgalmazó székhelyén (103.7 Budapest, Montevideo utca 2/C), -továbbá az Ml® Bank fiókjaiban nyomtatott formában is igényelhető. . * A Kisbefektetői Jegyzési Időszak három munkanapot követően bármikor lezárható, amennyiben ezen rovidebb időszak alatt a részvények teljes mennyisége lejegyzésre került. , Öngondoskodni muszáj nyugdíj előtt Életbiztosítás, tartós befektetési számla Fontos az öngondoskodás - szinte nap mint nap halljuk ezt a különféle fórumokon. Mi­re a mai aktív generáció nyug­díjba megy, az államtól koráb­ban megszokott fizetésének csak a.töredékét kapja majd, a különbséget az aktív életkor­ban félrerakott megtakarítá­sokból kell finanszírozni. Többféle módja Is van ennek, ló lehetőséget kínálnak erre az önkéntes nyugdíjpénztárak, az ezekben elhelyezett megta­karításokra ráadásul adóked­vezmény is igényelhető. A munkáltató a cafeteria- rendszer keretein belül kedvez­ményes közterhek mellett nyújthat ilyet a dolgozónak, a tagdíjátvállalás után a kedvez­ményes, 25 százalékos adót kell megfizetnie, ha a hozzájá­rulás nem haladja meg a tárgy­hónap első napján érvényes minimálbér 50 szá­zalékát. Míg az al­kalmazott, ha a már leadózott béréből fi­zet be a kasszába, adó-visszatérítés­ben részesülhet En­nek mértéke szin­tén korlátozott, az adott évi be­fizetések 30 százaléka, de maxi­mum 100 ezer forint lehet, a tíz éven belül nyugdíjba vonulók­nál valamivel magasabb, 130 ezer forint a limit. Ez pedig azt jelenti, hogy 333 ezer, illetve 433 ezer forint fölöt­ti befizetésnél az adókedvez­mény már nem vehető igénybe, aki ennél is többet szeretne évente nyugdíjcélra félretenni, annak más megtakarítási lehe­tőség után kell néznie. Szintén más módon érdemes takarékos­kodnia annak, aki nem saját nyugdíjaséveire gyűjti a pénzt, hanem valami más, nagyobb, a jövőben várható kiadásra, pél­dául gyermekei iskoláztatására, lakására spórol. Mindannyiuk számára kínálnak megoldást a különféle életbiztosítások, ame­lyekkel ráadásul egy sajnálatos baleset, rokkantság vagy halál esetén is gondoskodhat a biz­tosított szeretteiről. Ezek egyik köz­kedvelt típusa a ve­gyes életbiztosítás. Az ilyen szerződéseknél, ha a biztosított a futamidő közben el­hunyt, a biztosító a haláleset után kifizeti a szerződésben meghatározott biztosítási össze­get, egyébként pedig a biztosí­tási időszak végén jár vissza ugyanez az összeg. A másik típus, a unit linked vagy be­fektetési egységhez kötött biztosítás a vegyes életbiztosí­tások által nyújtott szolgáltatásokat öt­vözi a befektetési alapok kínál­ta lehetőségekkel. A befizetett díjakat a biztosí­tó a szerződő által kiválasztott eszközalapokba fekteti, a lejá­ratkori kifizetés mértékét pedig ezen alapok hozama határozza meg. A unit linked konstrukci­ók előnye a nagyobb hozam le­hetősége, a hátránya pedig az, hogy ez a lehetőség gyakran na­gyobb kockázattal is jár, így a befektetési döntések előtt an­nak, aki nem biztos magában, érdemes szakember segítségét kérnie. Annak, aki járatosabb a be­fektetési termékekben, érde­mes lehet nyugdíj-előtakarékos- sági (NYESZ) vagy tartós befek­tetési számlát (TBSZ) is nyitnia, amelyeken/különféle értékpapí­rokat helyezhet el úgy, hogy közben elkerülheti a hozamok­ra kirótt kamatadót. Sőt a NYESZ-re befi­zetett pénzekre még az önkéntes nyug­díjpénztárakéhoz hasonló mértékű adókedvezmény is igényelhető. A NYESZ-ről a nyugdíjba vonuláskor, illetve azt követően háromévente ve­hető fel kamatadómentesen a megtakarítás, a TBSZ-nél há­rom év után 10 százalékosra csökken a kamatadó mértéke, öt év után pedig köztehermen­tessé válik a hozam. Ezekre a számlákra különfé­le kockázatú befektetéseket vá­sárolhatnak az ügyfelek, ezek közül a részvények és rész­vényalapok a kockázatosabb, a vállalati és hosszabb lejáratú államkötvények, illetve köt­vényalapok a közepesen kocká­zatos, míg a rövid lejáratú ál­lampapírok, illetve a tőke- és hozamvédett alapok az ala­csony kockázatúak közé tartoz­nak. Az alapszabály azonban itt is igaz: kockázat nélkül nincs kiemelkedő hozam, aki igazán sokat szeretne keresni, ötéves távon jobban járhat egy jól megválasztott részvényjel- legű befektetéssel. ■ ■ Az önkéntes nyugdíjpénztári befektetések után adóked­vezmények is kaphatók. ■ Ne hagyatkoz­zunk az államra, jobban járunk, ha több lábon áll a befektetésünk. Magyar borimport* Ev Teljes mennyiség Olasz behozatal 2006 181 131 2007 257 164 2008 231 156 2009 131 78,8 * EZER HEKTÓ LITE R/ÉV. FORRÁS: KSH, HNT

Next

/
Thumbnails
Contents