Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-05 / 180. szám

2 NÓGRÁD MEGYE 2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK Vadaspark látnivalóval (Folytatás az 1. oldalról) Az Ipoly Erdő Zrt. által üze­meltetett kertben dámok, őzek, muflonok és vaddisznók termé­szetes környezetükben láthatók, az érdeklődőket keddtől vasár­napig 14 és 18 óra között várják, csoportokat pedig előzetes beje­lentkezés alapján, a fentiektől el­térő időpontban is fogadnak. Az állatokat 15 órakor etetik, amely igen látványos része a napnak. A vadaspark oktatás, kutatás és bemutatás célját szolgálja: kultu­rált kilátókkal és lesekkel, szak­szerű idegenvezetéssel. A szintén az Ipoly Erdő Zrt. üzemeltetésében működő salgó- bányai erdészház is megújította nyitva tartását: a nyári szezon­ban keddtől vasárnapig 9 és 15 óra között tekinthető meg. Vásár és felvonulás RfcMC. Augusztus 7-én faluna­pot és magyarok vásárát ren­deznek a községben. A progra­mok délelőtt 10 órakor kezdőd­nek, paintballversennyel. Dél­után egy órakor a Gój Motoros Egyesület vezetésével felvonu­lás lesz, amihez bárki csatla­kozhat. A kulturális műsorok kettőkor kezdődnek. Helyi fellé­pők mellett lesz gyermekmű­sor, hastánc-, és yoyobemutató. Este hattól Sub Bass Monster lép színpadra, majd hétkor húz­zák az egész nap vásárolható tombolát. Nyolckor Zsuzsi és Orsi, majd Poór Péter műsora kezdődik. Tíz órakor tűzijáték, tábortűz, majd szabadtéri bál zárja a falunapot. Falunap, vendégekkel Kiságyon. Augusztus 7-én dél­előtt 10 órakor a vízmű mellett roadshowval kezdődik a falu­nap. A nap további részében a programok a pihenőparkban folytatódnak. 11 órától lesz töb­bek között kézműves-foglalko­zás, íjászverseny és interaktív bemutató. Délután négykor ün­nepi köszöntő hangzik el, majd egyebek mellett helyi fiatalok is színpadra lépnek. Lesz táncbe­mutató, diszkó, de retrosláge- rek is elhangzanak. Nemrégi­ben egy fotópályázatot is hirde­tett a falu, amelynek eredmény- hirdetése délután lesz. A falu­napra vendégek is érkeznek, méghozzá Bágyonból, a testvér- településről és kisbágyoni el­származottakat is meghívtak. A gyerekekre különösen figyeljünk, ha a szabadban tartózkodnak FOTÓ: GY.T/ARCHÍV (Folytatás az 1. oldalról) Ilyen például az úgynevezett „őrségi módszer”, amelynek ér­telmében az emberbe, állatba fú­ródott kullancsot - minden erő­szak nélkül - egy szál gyufával könnyedén eltávolíthatjuk. Az őrségiek szerint meg kell nyá­lazni a gyufa fejét, majd közvet­lenül a kullancs teste mellett, lassan körözni kell, mintha ke- negetnénk. Tapasztalatok sze­rint a vérszívó kis idő múlva át­mászik a gyufára, mivel nagyon szereti a foszforos illatot. Egy másik, szintén nem tudományos módszer szerint olajat, zsírt vagy ecetet is kenhetünk a kul­lancs köré, s így is eltávolítható. Akármelyik praktika mellett is döntünk, a lényeg, hogy a ki­vétel során nem szabad meg­nyomni az állat lágy potrohát, mert az fertőzött tartalmat jut­tathat a nyílt sebbe. Mivel a csí­péskor nyílt seb keletkezik, jó, ha van kéznél sebfertőtlenítő, amivel az eltávolítása után letö­röljük a bőrt. Amennyiben vi­szont a csípést követően jellegze­tes bőrtünetek és egyéb jellem­ző panaszok alakulnak ki, a háziorvos, infektológus vagy bőrgyógyász javaslatára vérvizs­gálatot is kérhet a beteg Lyme- kór kiderítése okán. Köztudott, hogy a Lyme-kór megelőzésére nem létezik védő­oltás, de a csípés helyén az azt követő 2-10 nap között jelentke­ző korai bőrtünet jelzi a fertőző­dést. Ezt legalább egy hónapig érdemes figyelni, mert a szerve­zeti reakció ennyit is késhet. Emellett nem árt feljegyezni a csípés feltételezhető földrajzi he­lyét és idejét sem, valamint az időközben alkalmazott antibioti­kumok nevét és adagját. A pici, pirosas, esetleg viszke­tő bőrelváltozásnak (ami 1 -2 na­pig jelzi a csípés helyét) nincs jelentősége, a körkörösen növe­kedő, nem fájdalmas és nem is viszkető, középen elhalványuló bőrpírra viszont komolyan oda kell figyelni. Ez ugyanis a borrelia fertőzés, azaz Lyme-kór egyik tünete. Szakemberek véleménye sze­rint a vírusos agyhártyagyulla­dás elleni védőoltást, illetve az oltási sorozatot már a téli idő­szakban célszerű elkezdeni, így a tavaszi hónapok kirándulásai már biztonságosak lesznek. Az alapvédettségedet három oltás biztosítja: az első oltást a téli hó­napokban célszerű beadatni, a következőt 1 -3 hónap elteltével, a harmadikat pedig az első ol­táshoz képest 9-12 hónap múl­va. A tartós védettség biztosítá­sa érdekében 5 évenként emlé­keztető oltás is szükségeltetik. Kisgyermekekre pedig különö­sen oda kell ügyelni. Dr. Takács Ildikó Erzsébet, Bárna háziorvosa szerint egy időben nagyon jellemző volt a ví­rusos agyhártyagyulladás elleni védőoltás beadatása. Most vi­szont - mióta levették róla a tá­mogatást - már nem olyan nép­szerű. Bár a gondosabb szülők mind beoltatják gyermekeiket. Mátraverebély háziorvosa, dr. Bejelentett Lyme-kóros megbetegedések számának alakulása Nógrád megyében, havi bontásban az alábbiak szerint alakult: 2010. január 2010. február 2010. március 2010. április 2010. május 2010. június 2010. július Nógrád megye 2 2 4 11 33 65 25 Bejelentett Lyme-kóros megbetegedések számának alakulása az Észak-magyarországi Régióban: 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. L félév BAZ megye 71 59 56 88 87 30 Heves mepye 97 59 48 »1 116 61 Nógrád megye 71 88 74 224 188 142 Oláriu György véleménye is ha­sonló:- Megoszlik az emberek véle­ménye az oltással kapcsolatban. szájszervükkel szúrnak, sőt, vér­alvadásgátló hatású nyálukat is a sebbe ürítik. Emellett a kóroko­zókkal teli gyomortartalmuk egy A speciális kanállal tökéletesen eltávolítható a kullancs. A körkörösen növekedő, középen elhalványuló bőrpírra oda kell figyelni! Oltatják ugyan magukat a páci­ensek, de még mindig nem olyan gyakran, mint kellene - vélekedett. SZ. J. A. Több településen is elszapo­rodtak a böglyök, amik nem csak jelenlétükkel feszélyeznek bennünket, de csípésük is fájdal­mas lehet. A hímek ártalmatlanok, csak a virágok nektárját szívják ki. A nőstények viszont ormányszerű része is a sebbe kerül. „Cserébe” vért szívnak az áldozattól. A csí­pés után duzzanat, fájó, égő ér­zés lehet, amit a véráramba ke­rült méreganyag okoz. A tünete­ket kifejezetten csípésre való gél­lel csillapíthatjuk. Nem árt, ha mindig tartunk magunknál kal­ciumtablettát - akár pezsgőtab­lettát is - mert ezek segítenek a tünetek megszűntetésében. Mi­vel a böglyök kórokozókat is ter­jeszthetnek, így fertőzés is kiala­kulhat Rovarirtó szerekkel távol tarthatjuk őket. Söshartyán. A település ön- kormányzatának régi álma valósulhat meg a közeljövő­ben a közmunkások szakér­telmének köszönhetően. A j helyi szakemberek a nosztal- j gia-vendégház befejezésén dolgoznak. A teljesen egyedi szálláshely már szeptember- I ben megnyithatja kapuját a I turisták előtt. A régi bútorok, I berendezési tárgyak mellett korszerű vizesblokk, egy ke­mence is várja a vendégeket. A házhoz tartozó telken két I pince is van, amelyek akár a helyben szüretelt szőlőből érlelt bornak is helyet adhat és szintén a vendégek ké­nyelmét szolgálják majd - mondta el lapunknak Tóth Gabriella polgármester. FOTÓ: CSÖRGŐ BALÁZS A MÚLTBA REPÍTIK «VENDÉGEKET „Dübörögnek" a lóerők Mátranovák. Harmadik alkalom­mal szervezik meg a lóerők nap­ját augusztus 7-én, a helyi sport­pályán. A szervezők - a mátra- nováki Premier Rallye Baráti Társaság, a Mátra Motoros Bará­ti Társaság, a Premier Ifjúsági Színpad és a Mátranovákért Fa­luvédő és Szépítő Közhasznú Egyesület - a rendezvény teljes bevételét idén is jótékony célra ajánlják fel: a helyi Fiilesmackó óvoda számára gyűjtenek. Az egész napos program 11 óra­kor kezdődik, a megnyitót követő­en a Mátra Modellező Klub bemu­tatóját láthatják az érdeklődők. Lesz felvonulás, ralibemutató, koncertek és retroparti. A színpa­don a Nógrád táncegyüttes Viga- nó tánccsoportja, a Premier Ifjú­sági Színpad Arthur tánccsoport­ja és a dorogházai dalárda is mű­sort ad, de lesz vadászkutya-be­mutató, valamint gyermek- és fel­nőttvetélkedők. Egy helyi lakos szamaras fogattal kocsikáztatja a közönséget, amelynek során a résztvevők meglátogathatják a Fa­luhely-majort. Véradásra is lesz lehetősége 13-16 óra között. Természetesen a nap főszerep­lői a lovasok, kerékpárosok, moto­rosok, ralisok és kamionosok lesz­nek.- Első alkalommal látogat el hozzánk Kőváry Barna ralibajnok és a születése óta világtalan navi­gátora, Karvaly Sándor - mondta el Bállá Gábor főszervező, hozzá­téve: - mellettük több ismert ralis is részt vesz a rendezvényen, töb­bek között Molnár Ferenc, Lopatovszky Ottó, Kromber- ger Zsolt, Gregus Ferenc, Plachy Pé­ter és a Szlatincsán ikrek. Lyme-kór: évről évre több a beteg

Next

/
Thumbnails
Contents