Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-05 / 153. szám

2 2010. JÚLIUS 5., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE ■■ Ünnepeltek a magyarországi szlovákok Lucfaiva. Az Országos Szlovák Kisebbségi Önkormányzat minden esz­tendőben megszervezi a magyarországi szlovákok napját egy - egy magyarországi, szlovákok lakta régióban. Az idén e szép napnak a Mátra és a Cserhát hegységek nyúlványainak kies völgyében, a he­gyek közé ékelődő kis község adott otthont. Sz. A. Az ünnepre az ország szinte minden részéről érkeztek a szlovák nemzetisé­gű állampolgárok: jöttek - többek kö­zött - a békéscsabai, a bakonyi, a zemp­léni, a pilisi, a pesti régióból- magukkal hozva hagyományos ételeiket, italaikat, ajándéktárgyaikat, viseletűket. A fotó- és rajzkiállítást, illetve az ökumenikus istentiszteletet követően került sor az Országos Szlovák Kisebbségi Önkor­mányzat legrangosabb kitüntetésének átadására. A „Nemzetiségünkért” díjat két magánszemély és egy csoport kap­hatja meg évente. Idén a vanyarci Lászka Pál és felesége érdemelte ki az egyik díjat, amelyet sajnos már csak az időközben megözvegyült férj vehetett át. Később ünnepi, viseletes menet in­dult a templomtól a szabadtéri színpa­dig, ahol „Elvégeztük, bevégeztük az aratást” címmel az országos szlovák ön- kormányzat regionális intézményei mu­tatkoztak be, tematikus gálaműsoruk­kal. Egész nap kézműves foglalkozások és szórakoztató programok várták a gyerekeket, s a régiók népművészeti és gasztronómiai tradícióikat is megosz­tották egymással. „Az összetartozás édes levegője" Magyar küldöttség a Nagykörtösi tűzoltónapon-RP­A Nagykürtösi Járási Önkén­tes Tűzoltó Szövetség szombaton rendezte meg a járási tűzoltóna­pot és versenyt Zavadán (ma­gyar nevén Érújfaluban). A ren­dezvényen az önkéntes tűzoltói feladatokat is ellátó Őrhalom és Térsége Polgárőrség képvisele­tében magyar tűzoltók is részt vettek, háromfős küldöttséggel. A két szervezet már évek óta kö­vetkezetesen építi a jó szakmai és emberi kapcsolatokat a két or­szág önkéntes tűzoltói között, az­zal a nem titkolt céllal, hogy mi­előbb létrejöjjön az Ipoly völgyé­ben egy egységes és bármikor riasztható, önkéntes tűzoltókból álló hálózat. A rendezvényen a Bene István ny. tü. alezredes által vezetett küldöttség tagjai megismerked­tek a tűzoltóversenyek Szlováki­ában alkalmazott versenyszabá­lyaival, amelyek sok szempont­ból eltérnek a hazai szabályozás­tól. A vendéglátók büszkén mu­tatták a magyar tűzoltóknak a szlovák állam által elindított, az önkéntes tűzoltómozgalom tech­nikai fejlesztését szolgáló prog­ram legújabb, kézzelfogható eredményeit: kettő darab Iveco típusú tűzoltó gépjárművet. Ezekből a járművekből - ame­lyeken beépített kismotorfecs­kendő, 750 literes víztartály, szí­vó- és nyomóoldali felszerelések találhatóak - 250 darabot kap­tak a szlovákiai önkéntes tűzol­tók, ebből kettő darab a Nagykürtösi járásban állt ké­szenlétbe. A program pedig foly­tatódik tovább: jelenleg Zelovce (Zsély) településen, a magyar határtól alig tíz kilométerre épül egy új tűzoltószertár, ahol egy mindössze kétéves, a hivatásos tűzoltóságtól az új technika beér­kezése miatt a készenlétből ki­vont Tátra tűzoltókocsi áll majd szolgálatba hamarosan. Kastélykerti muzsika (Folytatás az 1. oldalról.) 17 órától pedig megtekinthetik id. Szabó István, szobrászművész emlékkiállítását ifj. Szabó István tárlatvezetésével. Lavajné Dóka Éva, polgármester köszönti a je­lenlévőket 18 órakor, majd Orosz Zoltán, harmonikaművész Erdei harmonikaszó című műsorát hall­gathatják meg. Ezt követően falu­si vendéglátás zárja a programot (Folytatás az 1. oldalról.) A hívek között a testvértele­pülések küldöttségei is ott ha­ladtak: a csehországi Podivin, a szlovákiai Csáb és a lengyelor­szági Saflari képviselői, akik­kel a nap folyamán írta alá a község vezetése a testvérte­lepülési megállapodást. A vi­gyázó nagykereszt tövében dr. Varga Lajos váci egyházmegyei segédpüspök celebrálta a szent­misét, aki úgy fogalmazott: az egyház élő, organikus emberi szervezet, amelynek feje Jézus, s az egyház minden tagja saját életével jeleníti meg Krisztus tündöklő ragyogását. Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnö­ke elsőként a Visegrádi Négyek testvértelepülési együttműkö­dése keretében Herencsénybe érkezett lengyel, cseh és szlo­vák vendégeket köszöntötte. ­Öt évvel ezelőtt egy újkori ne­mes hagyomány teremtődött az­által, hogy rimóci civil szerve­zetek szervezésében a herencsényi ünnepség napján gyalogbúcsú indult a Rimóci Kőkereszttől a Palócok Vigyázó Keresztjéig. A múltunkban mé­lyen gyökerező kulturális örök­ség - minden közösség számá­ra - azonosságtudatának forrá­sát jelenti. Mai világunkat a tár­sadalmi-gazdasági modernizá­ció, a globalizálódó kultúra értékválságtól kísért hatása jel­lemzi. Ez a folyamat nem ked­vez a természeténél is fogva tü­nékeny szellemi örökségünk megmentésének és ápolásának. Közös örömünkre azonban megmaradtak a hagyományőr­zés kisebb-nagyobb szigetei, ahol új, tiszta vizű források fa­kadnak. Közéjük tartozik Herencsény is, ez a kis nógrádi település, amely a Palócok Vi­gyázó Keresztje felállításával népcsoportunk méltóságteljes zarándokhelyét teremtette meg - szögezte le az elnök, aki a Mikszáth évfordulós fővárosi palóc bemutatót, illetve a szent­endrei észak- magyarországi tájegységi falu avatását a legna­gyobb, összefüggő területen élő népcsoport erősödő identitásá­nak jeleként aposztrofálta. - A Palócok Vigyázó Keresztjéhez történő zarándoklat egy jelké­pes ajtó. Aki egyszer átlépte kü­szöbét, és magába szippantotta az összetartozás édes levegőjét, visszavágyik gyökerei szimbó­lumához - mondta Becsó Zsolt, aki az ország újjáépítésének el­ső, határozott lépéseiről is szólt, s arra kérte a híveket: legyenek elődeik hűséges követői, a foly­tonosság megtestesítői. Az egyetemes könyörgés után a települések virágot és főidet, a testvértelepülések vezetői pedig koszorúkat helyeztek el a ke­reszt tövében. A palóc búcsú kul­turális programokkal folytató­dott, este fiatalok vonultak fel fáklyával a hegyre, majd szabad­téri bál következett, másnap pe­dig tűzijáték koronázta meg a hagyományos falunapot. TAKAREKSZOVETKEZET Népi szeret sok készpénzt hordaiiij^i^áv Érdekli a magasabb hozam elérésének lehetősége? unatöt' szeretne? Me m Szeretné munkaidőn túl, otthonról intézni pénzügyeit? •** ­-----• í?szeretne? Tm kbbl hfarmAdóórt forduljon Urendeltségetnk Bag, Pctófi tár 14. 28504-020 Kazár, Hunyadi a. 6. 32/341-439 Bálonyttrenyc, Ózdi út 47. 32/355-706 Kálid, Rákóczi út 3. 32/477-014 Buják, Felszabadulás út 1 32/488-088 Litte, Konuth út 18, 32/453-115 Cered, Petőfi üt 5. 32/406-177 Mátraterenye, Kossuth út 191. 32/362-308 Héhalom, Pctófl út 7. 32/482-148 Salgótarján, Klapkl Gy 1. 32/521-248 Karancslapuftd, Rákóczi út 66. 32/447-321 Vanyarc, Veres P ót 54. 32/484-400 Aranykatedra-díjas pedagógus Magyargéc. A községben hagyomány, hogy a tanév utolsó mozzanatát a tanévzáró ünnepélyt, a bizo­nyítványosztást követően köszöntik a pedagóguso­kat, az oktatási intézmény valamennyi dolgozóját, így volt ez az idén is. A megterített fehér asztal mellett helyet foglaló ünnepeiteknek Velki Róbert, a község polgármestere megköszönte, a felelősség- teljes oktató-nevelő munkájukat. A hölgyeknek vi­rággal, a férfiaknak egy üveg itallal kedveskedett. Szenográdi Ferenc Az ünnepség keretében Rácz István, volt országgyű­lési képviselő átadta Antal Ferencnének az Aranykated­ra miniszteri kitüntetést. A kitüntetett pedagógus, több évtizedes munkásságát Kuzselka Ferencné, az iskola igazgatója méltatta. A kezdő pedagógus, a nógrádmegyeri általános iskolához tartozó magyargéci oktatási intéz­ményben, az 1-4. osztályos összevont tanulócsoportot ta­nította. Ő volt, a helyi könyv­tár vezetője, nevéhez kapcso­lódott a községi kulturális rendezvények szerevezése. Az iskolakörzetesítést követően 1977-ben megszűnt a községi tagiskola és így Nógrád- megyerbe került tanítani 1990-ben. Ezekben az idők­ben Magyargécben az önkor­mányzat az önálló iskola létre­hozása mellett döntött, s igaz­gatójának Antal Ferencnét ne­vezte ki. A vezető folyamato­san arra törekedett, hogy az iskola épülete és környezete szépüljön, épüljön. Új szárny­nyal bővült iskolájuk. Érde­mei közé tartozik, hogy az is­kolaudvaron Ifj. Szabó István szobrászművész tervei alap­ján, az ő közreműködésével készítette el az önkormány­zat, a szabadtéri játékokat. Nevéhez fűződik az iskolában a művészeti oktatás bevezeté­se. Pályafutása alatt nagy sújt fektetett az önképzésére. 2000-ben nyugdíjba vonult, de a mai napig tanít. A fiatal kollégáinak munkaszereteté­vel, a gyermekek tiszteletével, a szülőkkel kialakított jó kap­csolatával példát mutat. Az ünnepségen részt vett két pedagógus fia, Gyula, aki a nógrádmegyeri iskola igazga­tója és Ferenc a szécsényi me­zőgazdasági szakközépiskola tanára. Becsó Zsolt a közgyűlés elnöke a palóc Identitás erősödéséről is beszélt

Next

/
Thumbnails
Contents