Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-05 / 153. szám
2010. JULIUS 5., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Műélvezet erdei környezetben Immár hagyomány az, hogy a Muzsikál az Erdő Alapítvány évről évre megszervezi a Mátrai művészeti napokat. Idén július 11-ig tart a kellemes nyári kikapcsolódást nyújtó programsorozat több helyszínen. Sz. A. Dorogháza. Szabó Lajos, az Egererdő Zrt. erdőmérnöke volt az ötletgazdája a zenéhez, a művészetekhez és az erdőhöz egyaránt kötődő rendezvényfolyamnak, amelynek során a résztvevők az erdő friss levegőjét, szépségeit is magukba szippanthatják és a lélek szárnyalását is megélhetik a muzsikának köszönhetően. Szombaton a dorogházi Tóvölgyben került sor a nyitórendezvényre, ahol dr. Csóka György a biológiai sokféleségről tartott előadását követően Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke mondott beszédet, kiemelve azt: a Börzsöny és a Mátra egyedülállóan szép természeti környeAz idei rendezvénysorozat Dorogházán kezdődött zetet nyújt a zenét kedvelőknek, s e fesztivál valódi színfoltot jelent a megye nyári életében. Az elnök nagyra értékelte az Egererdő Zrt. nemes ügy iránti elkötelezettségét. Farkasházy András polgármester köszöntő szavai után a muzsikáé lett a főszerep, s kezdetét vette az erdei koncert a Pátzay János Rézfúvós Kamaraegyüttessel. Vasárnap Kazáron folytatódott a fesztivál, ahol a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület kiállítása nyílt meg, majd túra indult az erdészekkel a Riolit tufához, s az erdei koncertet a Magyar Vadászkamara Kürtegyüttes adta. Itt is falusi vendéglátással végződött a nap, akárcsak Dorogházán. Szentkú- ton a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar és a gyöngyösi Cantus Corvinus Vegyeskar adott randevút egymásnak, majd erdei séta indult a Remetebarlanghoz. 5-én Bátonyte- renye, 6-án Mátramindszent, 7én Kozárd, 8-án Szurdokpüspöki, 9-én Galyatető, 10-én Pásztó és Mátrakeresztes, 11-én Fenyvespuszta lesz a helyszíne az előadásokkal, kiállításokkal, erdei sétákkal, kalandtúrával, tájfutóversennyel, koncertekkel, erdei étkekkel megtűzdelt rendezvénysorozatnak. • Nemzetközi fotóművészeti fesztivál Július 2-án pénteken délután a Kubiny Ferenc Múzeumban igen nagy hazai és külföldi érdeklődés mellett megnyílt az V. Ménes-patak menti nemzetközi fotóművészeti fesztivál. Az idén hét ország 18 művészének, közel 600 alkotása látható a kiállításon. Az ez évi fesztivál fő vendége Venezuela. Szenográdi Ferenc Szécsény. A megjelenteket Gusztiné dr. Toronyi Judit a múzeum igazgatója köszöntötte. Varga Béla a Nógrád megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében megköszönte mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak a fesztivál létrejöttéhez. Hangsúlyozta, mint minden művészet, így a fotóművészet is árra törekszik, hogy megmutassa az általánost. Azt mondta, hogy ezen a nagyszabású seregszemlém, ki - ki a maga kedvére megtalálhatja azokat az alkotásokat, amelyek a mindennapi életünk által megfogalmazott kérdésekre adnak választ. - Büszkék vagyunk, hogy Nógrád megye a házigazdája lehet egy ilyen rangos nemzetközileg is elismert fesztiválnak - mondta. Végezetül arra kérte a fotóművészeket, hogy továbbra is adjanak az életünkről hű le- nyomatot. Dra Adriana Gottberg Gil Venezuelai Bolivári Köztársaság ideiglenes ügyvivője, megköszönte a meghívást. Elmondta, hogy országa 200 éve vívta ki függetlenségét. A kiállított három fotóművészük bemutatja az országuk szépségét, a népük éleDra Adriana Gottberg Gil (képünkön jobbról a második) Venezuela történelméről és értékeiről is beszélt tét, küzdelmes történetüket. A fotósokat a fénnyel alkotó festőművészeknek nevezte. Juli Arffman finn fotóművész - aki második alkalommal vesz részt a kiállításon - gratulált a szervezőknek, fotóművész társainak a nagyszerű alkotásokhoz. Pékár István a Duna TV stúdióvezetője megnyitóját így kezdete: - szerte a világon minden másodpercben talán millió fénykép készül, de ennek csak egy kis töredéke az, ami művészi értéket hordoz. Az itt kiállított képek ilyenek. Most megállhatunk egy pillanatra, és átadhatjuk magunkat a fotóművészeti alkotások élvezetének... Az egyik kép elgondolkodtat, a másik gyönyörködtet, a harmadik valami lelkiismeret furdalást indít bennünk. Ezt követően arról szólt, hogy Tóth Andrásnak a kiállítás szervezőjének a figyelme a vidéki élet és az emberi humánum felé irányult. - Gazdag és különleges kiállítás gyűlt össze, kiváló fotóművészek alkotásaiból, hazai viszonylatban az év fotókiállításának tekinthetjük. Hasonló fotóművészeti eseménnyel a főváros sem dicsekedhet. Pékár István szólt a külföldi és hazai alkotók munkáiról. Szomorú aktualitásként említette Jung Zseni fotóművészt, aki Honton él. Az Ipoly közelmúltbeli áradása elöntötte az ő házát is, tönkretette a lakás berendezését, a féltve őrzött kincseit, a fotóit felhordta a padlásra, s a megmentett képekből láthatunk a kiállításon egy válogatást. Az ünnepség a múzeummal szemben lévő volt járásbíróság épületében folytatódott, amelynek jelenlegi tulajdonosa, térítésmentesen átadta az épületet a kiállítás céljára. Tóth András a Ménes - patak Menti Egyesület elnöke, a kiállítás szervezője bemutatta a magyar alkotókat. Ada Labant fuvolaművész a Venezuelai Nemzeti Filharmonikusok szóló fuvolása előadását élvezhették és hangulatos venezuelai táncokat láthattak a kiállítók. A kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg. Fejleszthetnek KlltasÓ. A település gesztorságával valósulhat meg a közművelődési intézmények fejlesztése Szandán, Nógrádsápon, Bérceién, Becskén, Nógrádkövesden, Galgagután és természetesen helyben is. A tavasszal közösen benyújtott pályázati igényükre ugyanis megkapták a támogatást, ami 44,3 millió forintot jelent. A program vezetője a berceli óvoda vezetője lesz. Étkeztetés Karancsalja. A benyújtott igény alapján, állami támogatással a nyári időszakban huszonnyolc hátrányos helyzetű gyermek étkeztetését oldja meg a helyi ön- kormányzat. Az érintettek ötvennégy napig részesülnek ebben a támogatásban, amely azt jelenti, hogy napi egyszeri meleg ételt kapnak. Játék a „Kertben” Salgótarján. A „Kert 2010” nyári programsorozat keretében játszóházba várják a gyerekeket július 5-től, minden hétfőn 10-13 óráig a József Attila Művelődési és Konferencia Központ szabadtéri részén (esős idő esetén az épületben). A kicsikre képzett óvónők, pedagógusok vigyáznak, akár csak annyi időre is, amíg az anyukák bevásárolnak, vagy hivatalos ügyet intéznek. A gyerekek különböző „alkotásokat” készíthetnek, egyéni és csoportos játékokban vehetnek részt Programok babáknak és mamáknak Rétság. Baba-mama szerdát rendeznek július 7-én 10-12 óráig a könyvtárban. A kicsiket játszósarok, foglalkoztató feladatok, mesék, az anyukákat könyvtárlátogatás kikapcsolódás és magazinok várják. A programon résztvevők az idei évre ingyenesen beiratkozhatnak az intézménybe. Koncert a tónál Mátramindszent. a Lituus Rézfúvós Quintett tart erdei koncertet július 6-án, kedden 18 órától az Erdei-tónál. A „Muzsikál az erdő” Mátrai művészeti napok programsorozat keretében megrendezett eseményen Molnár Gábor, a település polgár- mestere köszönti a résztvevőket. A koncertet követően falusi vendéglátás lesz, amelyet Dudás András harmonikaszóval tesz kellemesebbé. PETER-PAL-NAPI SZENTMISE A NARANCSON Karancslapujtő. A szlovákiai Csákányházáról is érkeztek zarándokok a már hagyományos Péter-Pál-napi szentmisére, a Karancs-hegyi Margit-kápolnához. Szöllős Géza, a Karancsi Kápolna Alapítvány vezetője szomorúan tudatta a hívekkel, hogy Szász Gyula plébános úr megbetegedett, de a szentmise mégsem maradt el, hiszen a salgótarjáni Varga András esperes atya, és az etesi Kapás Attila atya vállalta, hogy helyettesíti karancskeszi kollégáját. A szertartás körmenettel zárult, majd a szokásoknak megfelelően pálinkával, könnyű borral kínálták egymást a hívek, s csurgatott hagymás kenyérrel csillapították étvágyukat. Csákányházáról is érkeztek zarándokok a Margit-kápolnához A szertartás körmenette! zárult Varga András atya és Kapás Attila atya celebrálták a szentmisét