Nógrád Megyei Hírlap, 2010. január (21. évfolyam, 1-24. szám)
2010-01-23 / 18. szám
2 2010. JANUÁR 23., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Markó Árpád: A ROMHÁNYI CSATA 1710. január 22. (részletek) Veszteségek Bár a csata csak rövid ideig tartott, mert késő délután, három órakor kezdődvén, annak a januárban korán beálló esd szürkület hamar véget vetett, a veszteség mindkét részről elég súlyosnak mondható. Kuruc eredetű forrásainkat, a Mercurius Veridicus hivatalos jelentését és Beniczky Gáspár naplófeljegyzését hitelesebbnek ismerhetjük el. Ezek szerint a csapatok vesztesége elesettekben körülbelül háromszázötvenre tehető, ezek közül 200-250 a gyalogos és száz a lovas. Sickingennek mind a hét ezrede egyformán kivette részét a küzdelemből, tehát feltehetjük, hogy a veszteségben is egyformán osztoztak. Ha tehát alapul vesszük Gerardin zászlós ezredének itt felsorolt adatait, valószínűleg nem sokat tévedünk, ha e sereg veszteségét ezredenként 100-120, tehát összesen 700-800 főre becsüljük, ami az egész csapat felének felel meg. Talán igaza lehet annak a Paur ezredéhez tartozó kurucnak, aki január 25-én a császáriak fogságából Vadkertről megszökve, Rákóczinak saját tapasztalata után jelentette, hogy a csata után alig száz német tért vissza Vadkertre, a többi Szécsény felé ment, amiből a fejedelem azt következtette, hogy aligha maradt 500 császári ember épen. Mérlegelések A taktikai sikert kétségkívül Sickingennek kell odaítélnünk. Aránylag kis lovascsapatával elűzte a harcmezőről azt az ellenfelet, amely nyolcszoros túlerővel bírt s azonfelül gyalogsággal és ágyúkkal rendelkezett, szóval olyan fegyvernemekkel, amelyek a mocsaras talajon nehezen mozgó lovasság felett feltétlenül előnyben vannak. A harc mezeje az ő birtokában maradt, mert bár Vadkertre hazament, de a kurucok ide vissza nem tértek, és a csata után harmadnapra a mocsárban maradt hadiszereket „az német parasztsággal vithette az vadkerti sánczba.” Majdnem egy hónappal később, amikor tehát már kellő idő elmúlt ahhoz, hogy az eseményeket ne az első benyomások szubjektív befolyása alatt, hanem tárgyilagosan ítélhessék meg, a fejedelem ezt írja a csatáról: „noha Istentül már mutatott győzedelmünk teljességére nem mehetett, mindazonáltal az ellenségnek sokkal nagyobb romlásával, mint hadaink számában lőtt kárunkkal végződött. De ezzel is hadaink szive el nem csüggedvén, nemzetünk szabadulására felvett mostani expeditiónkban auxiliaris hadainkkal együtt ujobban egy corpusban lévén, az ellenséggel újabb és csakhamar következő ütközetre készek...”. Mindezt figyelembe véve, arra a meggyőződésre juthatunk, hogy a romhányi csata Rákóczinak több eredményt hozott, mint a császáriaknak. A romhányi csatának megvolt az az egy pozitív eredménye, hogy az ezen a vidéken fekvő legfontosabb erősség, Érsekújvár a császáriak nyomása alól egyidőre felszabadult A romhányi csata volt Rákóczi utolsó katonai erőkifejtése, s az egész kuruc felkelés legutolsó nagy csatája. Dálnoki Veres Gerzson: Kuruc krónika (részlet) 138. Agyúk és tarackok mind ott moradtanok, Az sok holttestek is fosztatlon att vadnok. Ezen estve, hidd cl, rajtam is jót csapnok, Mert az jobb fülemből jól kiharapánok. 139. Egy hétig harchelyre senki nem mert menni; Az föld népe kezdte az testet fosztani, Agyút, tarackokat Vadkertben bévinni, Az mely maradt német, őket fenyegeti. 140. Az generálisok ez horcan elesett, Sok officérekkel az földen fetrengett Hittel merem írni, kit két szemem nézett, Lók vize sárjában ott az mennyi veszett. A romhányi csata évfordulójára emlékeznek (Folytatás az 1. oldalról) Megköszönte, hogy n. Rákóczi Ferenc utolsó csatájának háromszázadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségükön közöttük van és a szentmise bemutatásával, Rákóczi Ferenc haragjának felszentelésével lelkiekben is gazdagabbá teszi megemlékezésüket A szentmise után a püspök felszentelte a község fő terén felállított harangot, amely ezután hirdeti az arra járóknak a fejedelem és hős katonáinak emlékét. Ezt követen a menet - élén korabeli kuruc ruhás lovasok, kezükben a község, Rákóczi, a magyar, a millenniumi, a svéd és lengyel zászlókkal - a turulmadaras Rákóczi emlékműhöz vonultak. A hollókői Szent László vitézrend tagjai ágyúlövéssel adták meg a jelet a koszorúzásra. Elsőként Termán István polgármester és Sagyibó Sándorné, a II. Rákóczi Ferenc iskola igazgatója helyezték el az önkormányzat és az intézmények nevében a megemlékezés virágait. Ezt követően a vendégek koszorúztak. A kora esti órákban ünnepi önkormányzati üléssel folytatódott a megemlékezés, míg ma tudományos ülésekre kerül sor. Utóbbi két eseményre hétfői lapszámunkban visszatérünk. Azon a hideg, ködös napon, délután háromkor kezdődött a csata Kétbodony vasárnap ünnepségen emlékezik a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentősebb hadműveletére „Rákóczi hadainak Felső-Bodonyból a Lókos- patakon át Romhányba jutásával, és táborba helyezésével volt elfoglalva, amikor jelentették neki, hogy az ellenség 1500 főnyi lovassággal feléjük tart. Csatarendbe állíttatta a kurucokat. A fejedelem vezérkarával a Lókos-patakkal szembeni Felső-Bodony végén lévő kiszögellő dombra, a hajdanvolt templom romjaihoz vonult. Ágyúit is erre a dombra vontatta, és innen irányította a csatát.” Rákóczi emléke előtt tiszteleg vasárnapi ünnepségén Kétbodony. A vezérlő fejedelem vezette utolsó csata közvetlen előzményeit, menetét Holes Imre, Kétbodony polgármestere elvenítette fel. 1703. tavaszán II. Rákóczi Ferenc herceg elhatározta, hogy élére áll a fegyverre kelt tiszaháti felkelőknek. Kezdetét vette a szabadságharc, amely nagy riadalmat keltett a nemesség körében. Rákóczi a nagyszombati (1704. XII. 26.) és a trencséni (1708. VIII. 3.) vesztes csata után a Felvidéket elvesztette. 1710-re viszonylag nagy sereggel az ország kicsiny, északi részére vonult visz- sza. A Felvidéket szerette volna visszaszerezni. Kapóra jött, hogy a svéd király - orosz cár által megvert - seregének egy része Magyarországon keresett menedéket, és Rákóczi szolgálatába állt. A fejedelem kockázatos téli hadjáratra szánta el magát. 1710. január 18-án a Heves megyei Ecsédről kiindulva, Károlyi Sándor hadaival egyesülve, huszonegyedikéről huszonkettedikére virradó éjszaka a Bércéi melletti erdőben táborozott. A zord hidegben a pestisjárvány miatt nem vitte katonáit lakott településre. A fagyott földön aludtak. Bércéitől csatarendben vonultak Vadkert felé, ahol báró Damian Sickingen és gróf Saint Croix parancsnoksága alatt állomásozott a császári haderő. A kurucok haditerve szerint Romhányból Tereskén keresztül indultak volna a Vadkerten táborozok felé. Sickingen parancsnok - hírt szerezve a kurucok jöveteléről - a labanc sereggel elhagyta a fóldsáncokkal megerősített vadkerti tábort, és Romhány felé indultak. Katonáik száma 12 000 fő lehetett, az egykori források szerint eny- nyien voltak a kurucok is. Generálisaik közül Eszterházy Antal, vakamint Károlyi Sándor, továbbá Babócsay Ferenc dandárnok, Pauer Ferenc lovas ezredes és Bokros Pál ezredes volt velük. A császáriak a Lókos-patak nyugati partjánál álltak, várva a kurucok megérkezésére. Rákóczi hadainak Felső-Bodonyból a Lókos-patakon át Romhányba jutásával, és táborba helyezésével volt elfoglalva, amikor jelentették neki, hogy az ellenség 1500 főnyi lovassággal feléjük tart. Csatarendbe állíttatta a kurucokat, ő pedig vezérkarával a Lókos-patakkal szembeni Felső-Bodony végén lévő kiszögellő dombra, a hajdanvolt templom romjaihoz vonult. Agyúit is erre a dombra vontatta, és innen irányította a csatát 1710. január 22-én hideg, ködös napon délután három órakor vette kezdetét a csata, amely mintegy másfél óra múlva véget is ért. Felső-Bodony és Romhány között a Lókos-patak völgyében lévő mocsár övezte síkságon ütközött meg a két csapat. A kurucok nagy lendülettel kezdték, bátran támadtak. Heves küzdelem alakult ki, a császáriak erős rohamát visszaverték. Sokan a mocsárba szorultak és megadták magukat a kurucok nak. A győzelem már-már Rákóczi kezében volt. Ezt Sickingen Bécsbe küldött jelentése is bizonyítja. Ekkor erőre kapott a kuruc csapatok rossz szokása és fegyelmezetlensége. A lengyelekkel az élen győzelemittasan hozzáfogtak a zsákmányoláshoz. Példájuk átragadt a sereg többi részére is. A harcot beszüntették, nem törődtek az ellenséggel, még Sickingen hintáját, társzekerét is kifosztották. A tábornagy életét katonái mentették meg, mivel lovával együtt nyakig süllyedt a mocsárba. A kurucok fegyelmezetlenségét használták ki a császári csapatok, amikor a mocsárból elővánszorgó lovasságukat sorakoztatni kezdték. A svédek - felismerve a helyzet veszélyességét - szintén támadásra gyülekeztek, azt hitték, hogy az előnyomuló tiszántúli hadak is követik őket. Az alkonyi sötétség és a lőpor füstje miatt nem látták, hogy már csak egyedül küzdenek. A hajdúk lemaradtak. Ekkor fordult a hadiszerencse Rákóczi ellen. Croix tábornok kihasználva a helyzetet a gyorsan összeszedett néhány száz lovassal áttört a svédek és hajdúk között és balra kanyarodva az egész kuruc sereg háta mögé került. Erre a zsákmányoló kurucok rendezetlen hátrálásba kezdtek. A svédek is követték őket. A csata szerencsétlen kimeneteléhez hozzájárult Bodonyi Kajtár Miklós zavar- keltő magatartása is. A terepet jól ismerő, a császári csapatoknál szolgáló bodonyi földbirtokos tizenkét emberével egy bokros helyen akkora dobolást és lármát vitt végbe, hogy a kurucok azt hitték, Vadkert felől újabb labanc had érkezik, és azon a szakaszon futásnak eredtek. (Kajtár Miklós ezért ül. Károly császártól címeres nemesi levelet kapott.) Rákóczi fejedelem is átlátta a helyzetet. Álláshelyéről a csata színhelyére vágtatott, hogy feltartóztassa a visszavonulókat, de ez már nem volt lehetséges. Leírások szerint Károlyi Sándor 800- 1000 katonával a csata színhelyén tartózkodott. A kritikus fordulatnál Rákóczi röviden tárgyalt vele. Nem tudható miről. Tény, hogy Károlyi nem vett részt a küzdelemben. A romhányi csatát egyik fél sem nyerte meg, bár mindkét fél saját győzelme tudatában vonult vissza. A kurucok Guta, a labancok Vadkert irányába indulva hagyták el a csatamezőt. A kuruc csapat vesztesége 406, a császáriaké 700-800 fő volt A harcászati siker kétségtelenül Sickingené. A romhányi csata történészek szerint mégis Rákóczinak hozott többet, mert legalább egy időre Érsekújvár felszabadult a császári szo- rongatásból. A csata katonai előnyeit a kurucok nem tudták kihasználni. A romhányi csata után Rákóczi feladta Nógrád megyét. A nemesség egy része elfordult tőle, s voltak, akik árulókká váltak. Rákóczi a vesztés okait elsősorban tisztjeinek tapasztalatlanságában és a rosszul kigondolt csapatfelállásban látta. Az ütközetben életüket vesztett ku- rucoknak részben a csatamező közelében lévő Vérhegy nevű domb szolgál nyughelyül, de az alsó-bodonyi evangélikus temetőben és a környező falvak temetőiben is leltek kuruc sírokat. Babócsay Ferenc dandárnok, Pauer Ferenc ezredes, Andreánszky Zsigmond, Becse András és Pásztori Horváth István alezredesek és mások emlékét a kétbodonyiak kegyelettel őrzik. Rákóczi-obeliszk és a törökmogyorófa Kétbodony szélén, parkban áll a romhányi csata emlékére 1932-ben készített Rákóczi-obeliszk, tetején turulmadár, oldalán a vezérlő fejedelem és Károlyi Sándor kuruc fővezér domborművű képmása. A csatában elesett 93 svéd, lengyel és francia katonára emléktábla emlékeztet A falu történetének legjelentősebb eseménye volt az 1710. január 22-i romhányi csata. A legenda szerint Rákóczi az ütközetet a ma is látható - védett - törökmogyorófa alól irányította. Kétbodony január 24-én, vasárnap szoboravatással egybekötött ünnepségen emlékezik a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentősebb hadműveletére.
