Nógrád Megyei Hírlap, 2009. december (20. évfolyam, 277-301. szám)
2009-12-24 / 297. szám
2 KARÁCSONY 2009. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Ha a lelkünk fázik, a másik ember felé fordulás, a családi összekapaszkodás kabátmelege segíthet. Ne tűzzünk magunk elé nagy célokat, ne akarjunk mindent megoldani, de adjuk oda a legféltettebb kincsünket, az időnket, s akkor feloldódnak a görcseink. Dr. Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke osztotta meg velünk ezeket és az alábbi gondolatait. Szeretet az igazságban - Az örök üzenet, újrafogalmazva- Kimondva vagy kimondatlanul minden ember vágyik lélekme- legségre. Legalább hangyányira, s annál inkább, minél ridegebb a közvetlen és a tágabb környezet Napjainkban hol keresse, hogyan tegyen szert erre az ember? Miként teremtheti ezt meg esetleg ő maga, s van-e arra mód, hogy a mindennapokból se hiányozzon egy csipetnyi lélekmelegség?- Minden karácsony ugyanaz és mégis más tud lenni, mindig egy-egy időszerű gondolattal kapcsolódik össze és ettől nagyszerű. Az ideit - legalábbis számomra - meghatározza AW. Benedek pápa legutóbbi körlevele, amelynek első két szava: szeretet az igazságban. Az egyházfő tulajdonképpen a mai körülményeket szem előtt tartva foglalja össze, fogalmazza újra a mi keresztény értékrendünket, gondolkodásmódunkat, Annak az alaphittételünknek a fényében, hogy Jézus Krisztus személyében az örök isteni szere■ „Jézus Krisztus személyében az örök isteni szeretet jelent meg a mi életünkben. Es ő maga a legnagyobb ajándék.” tét jelent meg a mi életünkben, és ő maga a legnagyobb ajándék. Az a felfoghatatlan, ajándékozó szeretet, önzetlenség, hogy neki ebből semmi haszna sincs, nekünk viszont ez jelent mindent. Ez az alapgondolat, amit a pápa a mai társadalmi viszonyokra - a globalizált világra, az erkölcsi és gazdasági válságra, az elmagányosodás ezernyi problémájára - kivetít A szeretet lehet egy érzelem, vagy érzelgősség is olykor, és kiüresedhet, de ha az igazsághoz kötődik, azt jelenti: a másik ember is hozzánk hasonló teremtmény, Isten képmása. Ez az igazság, ami segít emberi viszonyaink rendezésében. Hogy a másik emberben is tiszteljük az ő méltóságát, istenképiségét, s akkor feloldódnak a görcseink. Bizalommal és jósággal tudunk egymáshoz fordulni, szívünkben megbékélni, örömöt érezni. Ez az, amit a karácsonyban újra át kell élni. így tartsuk szem előtt mai társadalmunk gondjait, és ne a parancsszó, a kényszer, főleg ne az érdek, hanem a másik elesettsége intsen arra, hogy tegyünk érte valamit. Jézus ezt úgy mondja: jobb kezem ne tudja, mit tesz a bal. Mindig időszerű, amire a Lukács evangélium (3,10) tarnt: akinek két ruhája van, adja oda az egyiket annak, akinek nincsen. Éppen egy éve hirdettem meg a „Karolj fel egy családot!” programot, aminek lényegét sokan nem értették, mert azt kérdezték: milyen bankszámlára gyűjt most a püspök? S mint mondtam, nincs bankszámlánk, nézz körül, s biztosan láthatsz olyat, akinek most árverezik a házát, találsz munka nélkül maradt családfőt, kórházba került valakit. Segíts rajta! Ha valakinek végképp nincs ötlete, hol, hogyan karoljon fel bajba jutottakat, csak akkor forduljon hozzám és én tudok adni címeket, hiszen naponta jönnek panaszos levelek, telefonok. Nemrég egy ferences paptól hallottam a gondolatot: az emberi szükség az Isten akaratát jelzi. alatt azt értem, hogy egyedül nézi a tévét, mobiltelefonozik és nem veszi észre azt, áld mellette van. A huszonegyedik szá- f zad nagy kísértése, f hogy elvileg közelebb juthatnánk egymáshoz, ráti közösséget, amelyek aztán képesek gomba mód szaporodni. Ezekben a kis közösségekben látom én a családok védelmét. Az az én reménységem az egész társadalom felé, hogy * eléjük állít. Egyenként próbálják meghallgatni, megértem a bajukat, éreztetve azt: nincsenek egyedül. Az ezekre való készséget kell eltanulni Jézustól, s mindig készen kell állni. Sokszor eszembe jut egy-egy napkezdő imámban, hogy Istenem, nem tudom, kivel fogok ma találkozni, de úgy szeretnék Nem véletlen tehát, ha valaki a környezetünkben éppen most lesz beteg, vagy komoly anyagi gondjai támadnak. Ez azt jelenti, hogy mozduljunk meg és tegyünk valamit érte. S amit még jobban hangsúlyoznék: az időnket, ami a legféltettebb kincsünk, azt adjuk oda. Az ünnep, a karácsony ezt kell, hogy jelentse számunkra, az örök üzenetet, újrafogalmazva. A magányos emberek itt vannak körülöttünk. Akit várnak otthon, az nem is tudja, mit jelent egyedül lenni. Persze a szeretet megtalálja a lehetőséget, a szeretet találékony. Biztos, hogy van elgondolásunk, mit tegyünk azért a nagycsaládért, amelyik nem tud a gyerekeivel úgy foglalkozni, ahogyan kellene. Tehát a személyes kap- ^ csőlátókat erősítsük! Azt hiszem, ez az, aminek a lehetősége mindenki . számára adva van. I Nagyon félek attól, | hogy hajlamosak va- i gyünk bebeszélni Ja magunknak - hiszen fl ezt halljuk a rádióból, ™ televízióból - „nem tudunk mit tenni, mert üyen ez a világ”. Nem szabad, hogy az efféle felfogás megbénítson minket. Ezért mondom, hogy az idejéből az ember mindig tud adni, ha van nagy szíve. A karácsony ünnepében azt kell megérezni, megragadni: az Isten nagy szíve nyilvánult meg Jézus Krisztus személyében. Minden egymást követő nemzedék ezt kell, hogy tovább adja saját körülményei között.- A családok ma is azok a mentsvárak, menedékek, amelyek alapvetően képesek védelmezni a magukat túlterhelni hajlamos szülőket, fészkek a gyermekek szárnyra bocsátásához. Mégis azt mondjuk- a család válságban van. Mi veszélyezteti leginkább ezeket az alapközösségeket, s mit lehet tenni ez ellen?- Vannak rögeszméim, az egyik az, hogy a társadalmi, erkölcsi válságból, tehát ebből a nem jó közérzetből egészen biztosan kivezető út, ha a családok összekapaszkodnak. Az egész magyar társadalomban valós lehetőségnek tartom azt - és nagyon sok szép példát látok erre - hogy baráti alapon összejönnek, együtt terveznek maguknak programot. Mert fontosnak tartják a találkozást, egymás erősítését. A barátaim szerint a négy vagy öt család alkotta közösség az ideális, ha ennél több van, nem működik jól. Kirándulnak, szín■ ,A másik ember is hozzánk hasonló teremtmény, Isten képmása. Ez az igazság, ami segít emberi viszonyaink rendezésében.” házba mennek, együtt készülnek ünnepekre, de annyi egyéb lehetőség van a közös, tartalmas időtöltésre. Nagyon-nagyon jó alkalmat kínálnak erre a táncházi ösz- szejövetelek, de említhetném a kóruséneklést is. Ezek a baráti szálak megtartják a családot. Megőrzik attól a veszélytől, aminek ki van szolgáltatva minden ember: hogy egyéni utakon bóklásszon. Ezmert bármikor felhívhatjuk telefonon a másikat, ám éppen ez az, ami elmagányosít: a gépies kommunikáció személytelenít el bennünket. Ezt csak úgy tudjuk ellensúlyozni, ha fontosnak tartjuk, előbbre vesszük a családi találkozókat minden más érdeknél, minden más programnál. ■ „Az időnket, ami a legféltettebb kincsünk, azt adjuk oda.” Persze lehet különmunkát vállalni, külföldön munkát vállalni, mert ott jobban lehet keresni, de ezeket a kísértéseket félre kell tenni, belső meggyőződésből: ahhoz, hogy a gyerekeim olyan élményeket vihessenek majd a felnőtt életükbe, amiből élni tudnak az kell, hogy most legyünk együtt egy kiránduláson, szép pásztorjátékon, karácsonyi ünnepi misén. Személyes tapasztalatom, hogy a gyerekek üyen élményekből hoznak, visznek magukkal olyan kincseket, amelyek az ő felnőtt életüket is meghatározzák. S ők is úgy viszik, adják tovább az ő utódaiknak. Annyi kedves ötlet van... Plébános! éveimben Esztergomban egyszer szülők kértek meg, menjek ki Mikulásnak az erdő szélére. így is tettem, a zsákot szánkóra téve várakoztam, dideregtem egy kicsit, míg „véletlenül” arra járt az a nyolc-tíz család, a gyerekeivel. Ehhez az keü, hogy az a pár család együtt gondolkozzon, együtt nevelje a gyerekeit. Azok a csemeték, akik üyen közösségben nőnek fel, védettebbé válnak már az iskolában is és egyáltalán a médián keresztül érkező kínálatokkal szemben. Nem lesznek elégedetlenkedők, követelőzők és a diszkós szórakozásnál többre értékelik azt, hogy szépen énekelik a Mennyből az angyalt. Abban is látok egy nagy reménységet, hogy a családok egymást erősítik. Belső indíttatásból el kell indulni, megtalálni azt a baezek a kis családok fogják megtartani a mi nemzetünket- Ha jól sejtem, a csonka családokra még inkább érvényesek a fentiek...- Az Úristen úgy irányította az életemet, hogy apám meghalt a háborúban, anyám egyedül nevelt özvegyen, ha tetszik, csonka családban nőttem fel. Anyámék négyen voltak testvérek, s így az unokatestvéreimmel mégiscsak nagycsaládban éltem. A gyerekkorunkat együtt töltöttük a nagymamánál, s a mai napig hetente keressük egymást legalább telefonon. Ezzel azt szeretném mondani, hogy a csonka családnak is ugyanígy szüksége van támaszra. A már említett családközösségeknek ott a kezében az a lehetőség is, hogy őket is felkarolják, bevonják. Vannak erre is szép példák. Örömmel hallom, hogy sorra nyílnak egyházi fenntartású anyaotthonok, ahol a magukra maradt asszonyok a gyerekeikkel segítőkre lelnek. Azt is nagy veszélynek tartom, hogy olyan könnyen ki tudjuk mondani, hogy nem tudunk megoldani ennyi problémát és éppen ezért nem is kezdünk hozzá. Éppen abban látom a megoldást, és a hitünkből fakadó magatartásunkat, hogy ne akarjunk mindent megoldani, de egy embert, akit ismerünk, akit meglátunk, azon valóban próbáljunk segíteni. S megint visszatérek a gondolathoz: az időnkből adjunk nekik. Itt vannak például a hajléktalanok, akik leginkább rászorulnak arra. hogy valaki embernek nézze őket. Én arra biztatnék min■ „A nem jó közérzetből egészen biztosan kivezető út, ha a családok öszszekapaszkodnak. ” denkit, elsősorban a templomba járó testvéreimet, azzal a szándékkal induljanak el az utcán, hogy észrevegyék, akit az Úristen viselkedni, ahogy azt te várod tőlem, hogy észrevegyem a másik problémáját, s úgy tegyek érte, ahogy neki arra szüksége van.- A harmadik évezred elején, a gazdasági hanyatlás időszakában talajvesztett, kétségbeesett emberek tömege keresi a lelki harmóniát Őket mivel biztatná?- Nem lehet véletlen, hogy ma ilyen sok reményt vesztett, elkeseredett ember van. Sokszor szoktam idézni a kenyérszaporítás bibüai jelenetét, amikor a ta■ „Nagy veszélynek tartom, hogy olyan köny- nyen ki tudjuk mondani, nem tudunk megoldani ennyi problémát és éppen ezért nem is kezdünk hozzá.” nítványok ugyanazt mondják, amit manapság is sokan: ennyi embernek honnan vegyünk ennivalót? Jézus azt mondja, ne küldjétek őket el, először nézzétek meg, van-e valami ennivalótok. Biztos, hogy mindig lesz lehetőségünk valakin segíteni. Ha egy hajléktalant nem is tudunk befogadni, azt mindenképpen megtehetjük, hogy egyáltalán szóba áüunk velük, s megkérdezzük, mi a fájdalma. Ezt a találékonyságot kellene ilyenkor, karácsonykor felszítani magunkban. Eljátszom a gondolattal, hogy aki teheti, csak egy embernek fogja meg a kezét, hallgassa meg a panaszát, és akkor már kevésbé lesz depressziós ez az ország. Csak úgy tudunk igazán segíteni, ha ki-ki maga is tenni akar azért, hogy a helyzete jobb legyen. Lényeges az is: az ember ne tűzzön maga elé túl nagy célokat, Először nézze meg, mit tud tenni ő a helyzete javításáért. Hiszen ahhoz nem keü például nagyobb nyugdíj, hogy az ember rendet rakjon a konyhájában, vagy köszönjön a szomszédjának. Ahhoz, hogy a saját helyzetemből ki tudjak lépni, nekem kell először mások felé ajtót nyitni.- Nem csak a szőkébb környezetünk szorul rá a segítőkészségre: a teremtett világ védelmének szükségességéről, a klímaváltozásra figyelmeztető időjárási változásokról egyre több szó esik manapság. Az egyén és a közösség hogyan tehet legtöbbet a „megsebzett bolygóért”?- Nagyon nagy baj van az ökológiai helyzetünkkel, igen, ég a ház és a felelősség alól senki sem húzhatja ki magát. Emlékszem, plébános koromban a cserkészet volt a nagy hobbim: mindig vittük a szemétszedő zsákot a túrázásainkra és összeszedtük a hulladékot az úton is. Rávettem a gyerekeket, hogy a forrásvizet is meg lehet inni és nem keü a műanyag flakonokat eldobálni. Ezen a téren is nagyon lényeges a nevelés, és a józan takarékosság. Következetesen képviselni szoktam, hogy nem kell feltétlenül halmozni a szemetet például azzal, ha mindig újat veszünk, pedig még a régi ruha is jó, használható. Kíméletre szorul a környezet, ezért ha lehet vonattal, a városon belül kerékpáron vagy gyalog megyek. Az autót tényleg csak akkor használom, ha feltétlenül szükséges. Az erdő, a Duna- part nekem nagyon fontos. Vegyük észre a teremtett világ csodáit! Nagyon elkeserít, mikor látom a fák közt a kiöntött szemetet, aszfalttörmeléket. Olyan jó lenne, ha a háztartásunkban is kicsit fegyelmezettebbek lennénk, az egyszerűbb megoldásokra törekednénk. Felelősség kell az egyén, a közösség, az iskola részéről is.- A 2009-2010 közötti időszakra hirdette meg Benedek pápa a papság évét Mire hívná fel ezzel kapcsolatban a figyelmet?- Vianney Szent János halálának 150. évfordulójához kapcsolódik az erre vonatkozó felhívás. Egy személyes élményemet mondanám el ezzel kapcsolatban. Máriabesnyőn novemberben tartottunk lelkipásztori napokat. Kisebb részben papok, zömmel civilek, mintegy százötvenen vettek részt ezen az egyházmegyéből, s arról beszélgettünk: a papság éve nem csak a felszentelt személyekre vonatkozik, hanem a keresztségünket értelmezzük úgy, hogy az egy királyi papság. Akik megkapják a hit ajándékát, mindannyian felelősek azért, hogy a felismert isteni szeretetet ■ „Az autót tényleg csak akkor használom, ha feltétlenül szükséges. Az erdő, a Duna-part nekem nagyon fontos.” képviseljék és továbbadják. Én ebben látom a papság igazi küldetését, lényegét. Ilyen értelemben pap minden édesapa, édesanya. Szolgálatuk a karácsonyi ünnepeknél hangsúlyt kap abban, ahogy az ünnepet előkészítik, ahogy a gyerekeiknek átadják, amit ők is kaptak: a bibliai történetet, a karácsonyi énekeket. Ennek az értelmezésnek a jegyében papi szolgálat az is, ha a karitász keretén belül segítünk. Amikor Isten szeretetét közvetítve reményt adunk. MihalikJúlia Akik megkapják a hit ajándékát, mindannyian felelősek azért, hogy a felismert isteni szeretetet képviseljék és tovább adják
