Nógrád Megyei Hírlap, 2009. szeptember (20. évfolyam, 201-226. szám)
2009-09-19 / 217. szám
2009. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Pályázati támogatások hazai forrásból - utoljára? Hétvégén is nyitva Salgótarján. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Nógrádi Történeti Múzeum hét végén is nyitva tart a Robert Capa időszaki kiállítás végéig, november 15-ig. Az intézmény munkatársai keddtől vasárnapig 9 órától 16 óráig várják a vendégeket. Már forog a színpad (Folytatás az 1. oldalról.) gyáregységének is, amelynek munkatársai a forgószerkezetet készítették el. A Styl-Bau Kft.- nek viszont a színpadi környezet elkészítéséért, Klenóczki Sándornak pedig a statikai tervek elkészítéséért mondok köszönetét. A forgószínpad megépülésében nagy segítséget nyújtottak az egyes cégek és magánszemélyek is, akiknek közreműködését szintén köszönet illeti. A felsoroltak mellett a város önkormányzatának is hálás vagyok, hiszen a város vezetői azonnal felkarolták az ügyet s nem hagyták magára a kezdeményezést. A rendező elmondása szerint a művelődési központ falán hamarosan találkozhatunk majd egy, a felajánlók névsorát közzétevő táblával is, amely ugyancsak a hálát és a köszönetét lesz hivatott tolmácsolni.- A húszmillió forintból megvalósult forgószínpad a helyi társulat, a helyi színház egyik alapja lehetne. Ez az ügy pedig attól nagy dolog, hogy ismételten bebizonyítottuk: ha mi Nógrádiak összefogunk, akkor nagyon nagy dolgokat tudunk véghez- vinni - vélekedett Susán Ferenc. Az elmúlt hetekben, hónapokban több alkalommal is foglalkozott lapunk az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács július 31-i ülésén meghozott döntéssel, Borsod, Heves és Nógrád megyék önkormányzatainak hazai forrásokra beérkezett pályázati támogatásával. Sisák Imrét, Pásztó polgármesterét, a regionális fejlesztési tanács tagját a döntések eredményéről, alapvetően a pásztói kistérség érintettségéről kérdeztük. A város vezetője elmondta: a céljellegű decentralizált előirányzat, a területi kiegyenlítő keret, a települési szilárd burkolatú utak felújítására elkülönített előirányzat, valamint a leghátrányosabb helyzetű kistérségi települések támogatását szolgáló összeg volt elérhető. Nógrád megyéből ez utóbbi pályázati lehetőséggel csak a bátonyterenyei, salgótarjáni és szécsényi kistérségek élhettek.- Az észak-magyarországi régióban a négy pályázati célra összességében több mint 4,3 milliárd forint állt rendelkezésre az önkormányzati igényekre. Természetesen a tanácsnak döntenie kell arról, hogy az egyes megyéket ebből milyen nagyságrendű forrás illeti meg. A céde-keret 865 600 000 forint volt, ebből Nógrád több mint száznegyvenmillió forintot kapott. A teut- pályázatokra 617,6 millió forint állt rendelkezésre, Nógrádnak ebből mintegy százötmillió forint jutott. A leki 1778,3 millió forint nagyságrendű összeg volt, ebből Nógrád rendelkezésére állt több mint négyszázharmincötmillió forint. A területi kiegyenlítő keretből összességében a régióban 1 069 500 000 forintot osztottak el, ebből 221,4 mülió forint lett Nógrádé. Sisák Imre jelezte: teljesen természetes, hogy azok a települések, amelyeknek a pályázatait elutasították, okkal vagy ok nélkül háborognak ezen. Mindenki számára elfogadható döntés ugyanis nem születhet akkor, ha az elosztható és az igényelt összegek között jelentős a különbség.- Erre egyetlen példát hagy említsek: Nógrád megyéből 446.5 millió forint nagyságrendű támogatási igényt jeleztek az önkormányzatok a céljellegű decentralizált keretre, amelynek rendelkezésre álló összege száznegyvenmillió forint volt - mondta Sisák Imre. A fejlesztési tanács tagja arra a kérdésre, hogy a pásztói kistérség 26 településének pályázatai milyen eredményt hoztak a július 31-i döntést követően, az alábbiakat hozta tudomásunkra:- Az úgynevezett céde- forrásra tíz önkormányzat nyújtott be kérelmet a tanácshoz, illetve Nógrád megye önkormányzata és Pásztó önkormányzata két megyei fenntartású intézmény fejlesztésére pályázott. A 103.6 millió forintos pályázati kéréssel szemben a megyei ön- kormányzat, valamint a kistérség pályázói együttvéve 67,4 millió forinthoz jutottak. Fontos megjegyezni, hogy az egész megyére kiterjedő ellátást nyújtó Nógrád Megyei Egységes Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon húszmillió forint forrást kapott fűtéskorszerűsítésre. S ugyanilyen nagyságrendű támogatásban részesült a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium Tittel Pál kollégiuma, a cél ez esetben is fűtéskorszerűsítés. Támogatott még Mátraszőlős, Szirák és Vanyarc önkormányzata.- Amint azt korábban már említettem - folytatta Sisák Imre - a leki-ből a pásztói kistérség falvai nem kaptak pályázati pénzt. A területi kiegyenlítő keretből viszont jelentős százalékban nyertek az érintettek. A tizenegy városi és községi pályázatból tíz lett eredményes. A 103,6 millió forintos támogatási kérelemmel szemben a regionális fejlesztési tanács 83,6 millió forintot ítélt meg Alsótold, Ecseg, Csécse, Buják, Szarvasgede, Tar, Pásztó és Vanyarc településekneknek. A célok között intézményi fűtéskorszerűsítéstől a körforgalmi csomópont és autóbusz-forduló létesítésén túl szerepelt külterületi útépítés, térfigyelő rendszer kialakítása, de közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztés vagy felújítás is. A települési szilárd burkolatú utak építését célzó pályázatok annak ellenére is népszerűnek mondhatók, hogy általánosságban csak ötvenszázalékos a támogatottságuk. Nógrád megyéből például a rendelkezésre álló mintegy százötmillió forintos forrásra 232,9 millió forint nagyságrendű igény érkezett. A pásztói kistérségből mindössze Mátraszőlős és Pásztó nyújtott be kérelmet. A tizenkétmillió forintot meghaladó elnyert forrásból mintegy huszonhatmillió forint értékű útfelújítás valósulhat meg. A fejlesztési tanács tagja felhívta a figyelmet arra is: a regionális fejlesztési tanácsnak viszonylag kicsi a mozgástere, más szóval „sok a vadász és kevés a fóka”, de azért pozitív példák is vannak. A területi kiegyenlítő keretnél a Nógrád megyei tanácstagok öt pályázatot - Csécse, Ipolytarnóc, Karancskeszi és Zabar igényét - javasolták támogatásra. Ezzel a tanács egyetértett, s így a jelzett önkormányzatok összesen 49,9 millió forinthoz jutottak. Vajon mit hoz a jövő? 2010- ben is indulatokat szíthat majd a pályázati források elosztása? Erre a felvetésre a következőket válaszolta Sisák Imre:- Bárcsak jövőre is vitatkozhatnánk a céde, a teut, a teki vagy éppen a leki elosztásáról! Sajnos a szomorú valóság az, hogy a kormány által a magyar "Országgyűlésnek benyújtott 2010-es állami költségvetés-tervezet a hazai forrástámogatású fejlesztési, felújítási pályázati kérelmekre ötvenmilliárd forint elvonását javasolja. Ez az idei büdzsében még szereplő pályázati összegek teljes elhagyását, vagyis azt jelenti, hogy az önkormányzatok a kisebb, de annál fontosabb intézményi és közösségi, felújítási feladataikra egyetlen forint állami támogatáshoz sem juthatnak - zárta tájékoztatását Sisák Imre. Sisák Imre Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület \ l\/~£v)i AKKREDITÁCIÓS LAJSTROMSZÁM: AL-0169 -3 /ajgy g nyilvántartási szám: 12-0037-06 ^ TIT Talentum-díj A Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület díjat alapít a társadalom- és természettudományok területén különösen tehetségesnek bizonyuló, alkotó vénájú fiatalok tevékenységének elismerésére, a tudományos aktivitás ösztönzésére, az értelmiségi lét és munka presztízsének növelésére. Az alapító szándéka, hogy felfedezze, támogassa a tehetséget, a fiatalok innovációs készségét, tudományos tevékenységét, vagyis: helyben hasznosuló emberi erőforrások ösztönzésének legyen kiteljesítője. Segíti a diákkutatások eredményeinek bemutatását, lehetőséget teremt azok közzétételére, a szélesebb tudományos közéletben való elismerésére. Hidat épít az oktatás, az elméleti kutatás, az alkalmazott tudomány között és segíti ezen értékek közgondolkodásba való bekerülését. A díjat minden év novemberében, a magyar tudomány ünnepéhez kapcsolódó megyei rendezvények kapcsán adják át egy (két) Nógrád megyei diáknak. Korhatár: 15-25 éves kor. A kiválasztás, döntés az alábbi módon történik: Előzetes értesítés, írásbeli felkérés alapján a megyében működő középiskolák, felsőfokú tanintézmények, kamarák, ifjúsággal foglalkozó civil szervezetek stb. tesznek ajánlatot, indoklással a díjazásra, a pályamunkák és a különböző elismeréseket igazoló dokumentumok csatolásával. A tanulók, főiskolai, egyetemi hallgatók önállóan is nyújthatnak be pályázatot, megjelölve, hogy milyen eredményeket sikerült elérniük, mit produkáltak tanulmányaikban, tanulmányi versenyeken, máshová beadott pályázatok keretében stb. A díj odaítélésében a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület elnöksége dönt, előzetesen felkért, szakértő zsűri véleménye alapján. A díj összege maximum 100 ezer forint. Beadási határidő: 2009. október 15., 2 példányban. A pályaművek beadhatók postán, vagy személyesen is a Nógrád Megyei Tudományos Ismereterjesztő Egyesület székházába (3100. Salgótarján, Mérleg út 2. szám). A díjalapítóhoz csatlakozhatnak magánszemélyek, szervezetek, intézmények is. A támogatás az odaítélhető díj nagyságát és a díjazottak számát növelheti. Salgótarján, 2009. szeptember 15. a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület elnöksége Cím: 3100 Salgótarján, mérleg üt2. Telefon: 32/314 282 Fax: 32/511-931 E-mail: titnm/«: chello.hu Évtizedes igényeket teljesített az MSZP A 21-es számú főút további fejlesztéséről, valamint az alsóbbrendű utak felújításáról tájékoztatta lapunkat Boldvai László országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke, aki szerint több évtizedes lakossági elvárásnak sikerült eleget tenni az- elmúlt években.- Az előkészítő munkák lezárása után megkezdődött a tényleges kivitelezés a 21-es számú főút újabb két gyorsítószakaszán: Jobbágyi és Lőrinci térségében két-két kilométer út újul meg. Ez is azt bizonyítja, hogy az ígéreteknek megfelelően a 21-es négynyomúsítása folytatódik - mondta el Boldvai László. A képviselő szerint a közel há- rommilliárd forintból megépülő szakaszokkal végre „betörtünk” Heves megyébe, hiszen itt is megkezdődött a négysávosítás. A korábbi célok, amelyek a térség felzárkóztatásáról, az infrastBakos Gyula, Luciáivá polgármestere elmondta: hatvanötmillió forintot nyertek a helyi közösségi ház, valamint a községi önkormányzati tulajdonú utak felújítására, és a közeljövőben a kis Zagyva-völgyi településeket felújított út köti ösz- sze a 21-es számú főúttal. Bakos Gyula a völgyben található települések polgármesterei és lakosai nevében ezúton is megköszönte Boldvai Lászlónak a segítséget, akinek a közreműködése nélkül a projekt nem kaphatott volna támogatást.- Több évtizedes vágya teljesült Cerednek, Zabarnak és Szilaspogonynak, amiért külön ruktúra fejlesztéséről és munkahelyteremtésről szóltak, az elmúlt évek szocialista kormányzásának köszönhetően látványosan és megfelelő ütemben haladnak a megvalósulás felé. A párt megyei elnöke bízik abban, hogy legkésőbb 2013-ra befejeződik a beruházás, és Salgótarjántól egészen a hatvani csomópontig négy sávon közlekedhetünk.- Hasonlóan fontosnak tartom a főút mellett az alsóbbrendű utak fejlesztését. Ezen a téren sajnos 20-30, sőt akár 40 éves adósságaink keletkeztek. Az elmúlt években azonban látványos eredményeket tudtunk elérni - részletezte Boldvai, hozzátéve: tudatos és végiggondolt, a közútkezelő munkatársainak köszönhetően szakszerű tervezés eredményeként a Salgótarjánba vezető és innen inelismerés illeti Boldvai László lobbitevékenységét, valamint a kivitelezőket, akik szakszerű munkát végeztek - mondta el Czene Árpád, Cered polgármestere. Hozzátette: a megújult útnak köszönhetően lehetőség nyílik a falusi turizmus fejlesztésére, hiszen a beruházás óta egyre többen látogatnak el a Medves aljában található településekre kerékpárral, motorral és autóval egyaránt. A község első embere hangsúlyozta: az útfelújítás nem csak a három település lakóinak életét tette könnyebbé, hanem a Heves megyeiek és a felvidékiek életére is jótékony hatással van. dúló négy és öt számjegyű utakat jelentős korszerűsítés érintette, illetve érinti jelenleg is. Kétezerhetes, illetve kétezernyolcas pénzügyi forrásból közel kilencven kilométer négy vagy öt számjegyű utat korszerűsítettünk több mint 3,2 milliárd forintból és. ez még csak az ilyen jellegű úthálózat tíz százalékát érinti. Külön öröm számomra, hogy az idén megvalósult a ceredi út biztonságosabbá tétele, valamint felújítása és a bárkányi úthálózat korszerűsítése. Hasonlóképpen örülök annak is, hogy közbenjárásomnak valamint a regionális fejlesztési tanács támogatásának köszönhetően az emh'tett szakaszok mellett megújult a Salgótarjánt Somoskővel és Salgóbányával összekötő út - közölte Boldvai László. A képviselő megjegyezte: örömmel tapasztalta, hogy a sikernek ezúttal is több gazdája akadt, de csodálkozik, hogy olyan politikusok tulajdonítják maguknak a beruházásokat, akik egy lépést sem tettek az ügyben. Boldvai László végezetül elmondta: elismerés illeti a Magyar Közút Kht. megyei vezetőségét, akik a tehermentesítő úttal együtt felújították a salgótarjáni bevásárlóközpont és a belváros, valamint a- Szent Lázár Megyei Kórház és az országhatár közötti útszakaszt. A képviselő hangsúlyozta: a beruházásokat hazai forrásból, a hazai költségvetésből sikerült megvalósítani. Boldvai László