Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-04 / 153. szám
2009. JULIUS 4., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Szépül a falu KarailCSSág. Az „út a munkához” nevezetű közmunkaprogram keretében közel hatvan főt alkalmaz jelenleg a település önkormányzata. Karancsság lakosságának célja, hogy rendezettebbé varázsolják környezetüket Ennek megvalósítása viszont a közmunkások segítségével történik, akik füvet vágnak, patakot tisztítanak, valamint a napokban történt felhőszakadás okozta károk helyreállításában segédkeznek. Muzsikál a kastélykert Bátonyterenye. a Gyürky- Solymosy kastélykertben folya- tódik július 7-én, kedden a „Muzsikál az erdő - Mátrai művészeti napok” elnevezésű rendezvénysorozat. 15 órai kezdettel településtörténeti séta indul a „Kastélytól az Arany-hegyig”, amelynek résztvevői a helyi természeti és régészeti kincseket keresik fel dr. Szomszéd András és Földi Balázs vezetésével. 17 órától idősebb Szabó István szobrászművész emlékkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A kastélykert évszázados faóriásai között 18 órakor köszöntőt mond Lavajné Dóka Éva, Bátonyterenye polgármestere, ahol a Divertimento fúvósegyüttes tart majd esti koncertet Tóth József vezetésével. Nyáron is Mackóvár Salgótarján. Az elmúlt napokban az óvodákba is beköszöntött a vakáció, ahol hamarosan megkezdődnek a takarítási és a felújítási munkálatok. A városban a központi óvoda, a Mackóvár azonban továbbra is üzemel, amely egész nyáron biztosítja azon gyermekek elhelyezését, akiknek szülei a nyár folyamán dolgoznak. Véradások Palotás-Szurdokpüspöki-Bárna. A palotási iskola épületében lehet vért adni július 7-én kedden 14-től 19 óráig. Július 8-án szerdán 14-től 18.30 óráig a szurdokpüspöki öregek napközi otthona, július 9-én csütörtökön 13 és 16 óra között pedig a bárnai polgármesteri hivatal ad helyet véradásnak. Fogadónap Bátonyterenye. Romhányi Gyula címzetes főjegyző július 8-án, szerdán 8-12 óráig a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán tart fogadónapot. Elkeseredett, felgyújtotta a lakását Kilátástalannak érezte életét, ezért gyújtotta fel lakását az 52 éves férfi kozó vízsugár segítségével si- dályozni, s ezzel elkerülni a került két perc alatt megaka- nagyobb kár keletkezését. SzeFOTÓK: TŰZOLTÓSÁG mélyi sérülés nem történt. A lakás egyik bejárati ajtaját nyitva találták a tűzoltók, a helyiségben senki sem tartózkodott - közölte Antal István, a salgótarjáni tűzoltóság szóvivője, hozzátéve: a tulajdonos a tűzoltóság kiérkezéséig elhagyta égő lakását, s csak a tűz eloltása után került elő az erdőből. Medve Judit, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tüzet feltehetően a ház egyik lakója, egy 52 éves férfi okozta, akit közve- szélyokozás elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség elfogott és előállított. A gyanúsított kihallgatása során elismerte, hogy kilátástalan élete miatti elkeseredettségében szándékosan gyújtotta fel a lakását. A büntetőeljárás kiterjed az elkövető elmeállapotának vizsgálatára is. Schveiczer K. Salgótarján. Egy kolóniaház egyik lakása égett péntek hajnalban, Salgótarjánban. A tulajdonos beismerte: kilátástalan élete miatti elkeseredettségében, szándékosan gyújtotta fel a helyiséget. A rendőrség köz- veszélyokozás miatt nyomoz ellene, s vizsgálják az elmeállapotát is. A bejelentés pénteken, hajnali fél három körüli időben érkezett a salgótarjáni tűzoltóságra. Két gépjárműfecskendő vonult a helyszínre, Somlyóbányára, ahol egy hétlakásos kolóniaépület egyik ötször hét méter alap- területű lakása égett. A lángok a középső szobából csaptak ki, ahol a szoba berendezési tárgyait: a bútorokat, az ágyat és az ágyneműt mardosták. A hőterheléstől megolvadt a szoba műanyag harmonikaajtaja, valamint a lambéria.- A kialakult tűz továbbterjedését egyetlen gyorsbeavatNosztalgia-rockkoncert SzÓCSény. Hol vannak már azok az idők, amikor a hét végeken élőzenés, zenekari bulikon szórakozott az ifjúság? A negyvenes-ötvenes éveiket taposó urak és hölgyek jól emlékezhetnek a hetvenes évekre, amikor megye- szerte „csápoltak” a balassagyarmati Centrum zenekar, vagy éppen a szécsényi Dinamit együttes szombati koncertjein - éppen a Deep Purple, vagy a Black Sabbath slágereire. Amolyan múltidézőként a fent említett két együttes fergeteges retróbulira készül. Július 10-én 19 órai kezdettel a szécsényi művelődési házba várják az egykori rajongókat és természetesen a mai fiatalokat is, hogy a nosztalgiabulin felelevenítsék a régi idők ma is népszerű slágereit, nem utolsósorban pedig azok hangulatát. A két együttes mellett színpadra lép majd Brehó Gyula Aranymikrofon-díjas énekes is. A nosztalgiaprogram ezzel nem fejeződik be. A szervezők tervei szerint augusztus végén-szep- tember elején Balassagyarmaton olyan retróbuüt rendeznek, melyen a Centrum és a Dinamit mellett fellép a hetvenes évek számos megyei rockzenekara, Rétságtól Pásztóig, Salgótarjántól Rétságig. MIHALIK JÚLIA Úton Hátitáska és félig telt vizespalack a még szűz vízlevezetőben, sok adag citromsárga fényvisszaverővel párosítva, sajátos ruhadarabokon. Sok emberreggel, délben és délután kéziszerszámokkal a gépek mögött teríti a homokot, rakja a hajlított téglaforma elemeket. Nagy élet van Nógrád egyes útszakaszain, eljött, amire réges- rég vártunk: bizonyos útszakaszok nemcsak megújulnak, hanem inkább megépülnek, annyi a munka velük. Szinte hihetetlen, hogy vége lesz a mélyedéseknek, szegélykő sorjázik és egyáltalán: alaposan megvetik az aszfaltozás ágyát. S mert az élet - értsd az utazás - nem állhat meg: oda-vissza utazók ezrei láthatják például azt, hogy milyen nagy falat megcsinálni egy buszvárót, ezek ugyanis az alulról építkezés igazi monstrumai. Gépi, kézi munkából, ki tudja, hány köbméter anyag szállításából áll a feladat, ami egy bom- batölcsérszerű szakadékban indul, és „a sziget” megformálásával fejeződik be. Szalagok, korlátok, kimelegedett útépítők furcsa forgalma a járművek zajában, porában: „ők” az egyik oldal. Mellettük a „zakkanókon” naponta sokszor átnyekkenő buszok sokasága, vagyis a másik forgalmi tábor. A „gyalogosok” inkább tűnnek egykedvűnek, míg az utazók csakis haladni akarnak. Fészkelődnek, nem győzik féken tartani a türelmetlenségüket. „Ezt akartuk, ezt vártuk, épül az út” - mondogatják, s lám, a haladás mégsem boldogít... Csillagok fénye Palotás. Urbán Antal gyűjteményéből kiállítást nyitnak július 4-én, szombaton 16 órakor a helyi Mihályfi Ernő Művelődési Házban „Múltbeli csillagok fénye” címmel. A látnivalókat Markolt Gergelyné ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás július 14-ig látható. Salgótarján. A Salgóbányai Baráti Kör múlt szombaton rendezte a már hagyományos juniálist. Ennek keretében bungalóépítő versenyre is hívták a fiatalokat. A feltételek között szerepelt, hogy legyen zárható, ablakkal legyen ellátva, és három-négy ember kényelmesen el is férjen benne. Ülőalkalmatosság és kis asztal elkészítése is szerepelt a kiírásban. Ezen a napon rendezték meg a Fennsík Kupát, a győzteseknek járó serleg az idén is Salgóbányán maradt. fotók: gyűrűn rmon