Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-04 / 153. szám
4 2009. JÚLIUS 4., SZÓ MB/ KULTÚRA Díj, amely az aranynál is többet ér Hagyományteremtő szándékkal tartották meg a közelmúltban Alsópetényben - elsőként Nógrád megyében és országosan is - a szlovák nyelvet tanító pedagógusok napját. A vendégeket - köztük dr. Egyedné Baránek Ruzsenkát, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnökét - a Nógrád Megyei Szlovák Kisebbségi Önkormányzat nevében Pleva Katalin elnök köszöntötte. Ez az alkalom különösen Klagyivik Attiláné, a lucfalvai általános iskola igazgatója számára volt felemelő, hiszen először ő kapta meg a szlovák nemzetiségi oktatásért- díjat, amelyet Jakab Róbertnétől, a szövetség korábbi, máig nagy tekintélynek örvendő elnökétől, az Országgyűlés egykori alelnökétől vehetett át az ünnepelt családtagjai jelenlétében. A meghatottság, az öröm uralta a rendezvény után még néhány nappal is - amikor nagykeresztúri otthonában beszélgettünk - Klagyivik Attiláné érzésvilágát, hangulatát. - Annál is inkább nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, mert ügy érzem nem csináltam semmi rendkívülit, tettem a dolgom, ami tőlem telt Igyekeztem mindig a szakmai szempontok érvényesítésére helyezni a hangsúlyt a tanulók, az iskola, a település és még tágabb értelemben a szlovák kulturális hagyományok, értékek megőrzése érdekében kollégáimmal együtt. Ez a kitüntetés nekem többet ér a világ minden aranyánál, megerősít abbeli hitemben és meggyőződésemben, hogy jó úton járunk - mondta kissé keresve a szavakat az egyébként karakán, határozott véleményformálásáról is ismert intézményvezető. A sámsonházai gyökerű Szikom Ilona Salgótarjánban, a Bolyai Iá- A lucfalvai iskola igazgatója, Klagyivik Attiláné Alsópetényben nos Gimnáziumban érettségizett, s a szlovákul tanító pedagógusok napján vette át a kitüntetést Esztergomban járt főiskolára. Képesítés nélküli nevelőként kezdett el tanítani Lucfalván 1984-ben. Ez azt jelenti, hogy éppen huszonöt esztendeje dolgozik jelenlegi - és eleddig egyetlen - munkahelyén. Alapdiplomáját, ismereteit az elmúlt évek során több szakmai továbbképzéssel frissítette, egészítette ki. 1996-ban lett igazgatóhelyettes, 2004-ben megbízott igazgató, s 2005-ben öt évre nevezték ki az intézmény igazgatójának. Irányításával a lucfalvai nemzetiségi iskolában normál nyolcosztályos rendszerben száztizenöt gyermek tanul. Ez a szám tizenhárom évvel ezelőtt nyolcvanhat főt tett ki, a növekedés abból fakad, hogy több mint harminc gyermek a völgy többi falvából jár Lucfalvára, ahol tíz főállású, egy részfoglalkozású és két óraadó pedagógus foglalkozik velük. Valamennyien heti négy órában tanulják a szlovák nyelvet. Évenként tíz-tíz napos térítésmentes erdei iskolai táborban is részt vesznek az alacsony-tátrai Hronecben mind az alsó mind a felső tagozatosok. A továbbtanulás fő iránya a szakmunkásképzés, de megállják a helyüket azok is, akik salgótarjáni gimnáziumokba, szakközépiskolákba nyernek felvételt. Tavaly két tanuló került Budapestre a szlovák anyanyelvű gimnáziumba. A lucfalvai iskola mintegy kulturális központként is működik A tanulók rendszeresen jól szerepelnek a szlovák versmondó- és énekversenyeken, negyvenen tagjai a tánccsoportnak, a gyerekek rendszeres szereplői a falu kulturális közéletének. Az egész községet hátrányosan érintené, ha nem lenne iskolája. Erről azonban - a működés értelemszerű nehézségei ellenére - szó sincs, sőt komoly tervek foglalkoztatják Klagyivik Attilánét és munkatársait. Ahová csak lehet pályáznak és a különböző szintekről megszerzett, illetve remélt forintokat igyekeznek a lehető legjobban kihasználni továbbképzésekre, szaktanácsadói szolgáltatásra, hospitálásra, oktatási anyagokra, a tapasztalatok közkinccsé tételére, a szakmai megújulás feltételeinek javítására. Szeretnék az 1994-ben felavatott, akkor korszerű, szép de mára már kinőtt iskolaépületet bővíteni, s egy módszertani központ, szlováknyelv-oktató bázis kialakításán is fáradoznak. Ehhez rendelkeznek szlovákiai erkölcsi és konkrét anyagi támogatás ígéretével is. A nagy ívű elképzelések megvalósításának folyamata Lucfalván bizonyára újabb lendületet kap az iskolaigazgató eddigi tevékenységének elismerésével. Csongrády Béla Kitalált valóság képeken Rákos Manó, a XIX-XX. század fordulóján élt szobrászművész egykori zuglói házában a közelmúltban jött létre az Euron Képzőművészeti Galéria, amely jó kapcsolatokat ápol a salgótarjáni székhelyű Hibó Tamás Művészeti Alapítvánnyal. Együttműködésük eredményeként mutatkozhatott be az új fővárosi galériában Gelencsér János festőművész. „Lélek-jelen-lét” című tárlatát a minap egy Salgótarjánból elszármazott költő, Dukay Nagy Ádám ajánlotta az érdeklődőknek, akik soraiban több nógrádi pályatárs, jó barát is megjelent. A megnyitóbeszéd Pilinszky János gondolatára - amely szerint a művészet nem egyéb mint a valóság kitalálása - épült. „Gelencsér két objektívet használ, kétféle tekintete van. Egy nagy látószögű és egy teleobjektív. Amikor az előbbivel dolgozik, színes, a valóságból, illetve a kitalált valóságból összekevert tájképeket jelenít meg, amikor az utóbbival, a bennük, közöttük, velük élő embereket láttatja. Nagy látószögűje ecset, teleobjektívje ceruza. Míg ecsetje tájakat teremt, addig minden figurája, ez az egész legy& zöttnek, vertnek látszó had, grafitból bújik elő... Annyira mi vagyunk itt ezeken a képeken, hogy az néha kétségbeejtő, tán kicsit félelmetes is” - mondta Dukay Nagy Ádám. S az elegáns, jól megvilágított kiállítóteremben, valamint az oda vezető folyosón elhelyezett régebbi és új műve visszaigazolják képletes szavai de természetesen mindenekelői Gelencsér János alkotói szemk letét, törekvéseit tükrözik. Azt felfogását, hogy lelki hivatásnál tekinti a festészetet, amelyber lehetőséget lát a formák és szí nek világában való utazásra Fontos számára az ábrázolt mo tívum - Kékszakállú herceg vá ra, Két ember az úton, Vándor Sörözői beszélgetés, Kegyhely - is, mert ez indítja el benne az em lékezés és a felidézés folyamatát A 2009-es salgótarjáni tavasz tárlat közönségdíjasa az idér már másodszor szerepelt Buda pesten önálló tárlattal, s ez min denképpen reményt keltő továb bi karrierje szempontjából is. Cs. B Gelencsér János budapesti kiállításánál megnyitóján fot&p.c: Palócföld: „...és minden igaz” Megjelent a Palócföld ötvenötödik, a 2009-es évfolyam harmadik száma. Egy másfajta - a főszerkesztők nevével fémjelzett - számítás szerint e legújabb szám a nyolcadik, illetve kilencedik (attól függően, hogy a tavalyi 5. és 6. úgynevezett összevont számot egynek vagy kettőnek számítjuk) amióta 2008 elején a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Mizser Attilát nevezte ki a lap élére. A költőként, íróként eladdig is ismert füleki illetőségű főszerkesztő egy olyan szerkezetet, tipográfiai megjelenést talált ki, amelyhez igyekszik konzekvensen tartania magát. Ennek megfelelően akár biztosra vehető, hogy a színes borítók külső és belső oldalaira egy-egy, itt és most aktuális képző- művészeti alkotás kerül. Ez alkalommal az egész szám illusztrációs képanyagát a Nógrádi Történeti Múzeumban áprilisban megnyílt és augusztus végéig látogatható 30. salgótarjáni tavaszi tárlat alkotásai képezik. A címlapon Szilárd Klára „Fekete vonalak”, a hátlapon Oláh György „Rónabánya, Luló nagymamával” című munkája látható.. Ugyanott egy találó, mottószerű idézet - szintén Mizser Attila találmánya - ezúttal a közelmúltban elhunyt erdélyi költő, Lászlóffy Ala- dár tollából: „ez az a hely, ahol vagyok /és minden igaz". Az is szokás - méghozzá jó - hogy amiről a látvány beszél, arról a „Képtér” rovatban (ha van ilyen) konkrétan is esik szó. Jelen esetben Handó Péter - nem mellesleg a Palócföld szerkesztője - „Világosított képek” címmel értekezik a tavaszi tárlatról. A „kávéházi szegleten” című rovat élén annak a Turczi Istvánnak a versei olvashatók, aki éppen e lapszám bemutatóján a szerkesztőség meghívására járt Salgótarjánban. A mindössze huszonhárom éves Ayhan Gökhan „Prágá”-ja viszont azért (is) érdekes, mert a Palócfóld a közelmúltban vendégeskedett a cseh fővárosban. Az „Oktalan vers” szerzőjével, a miskolci „Spanyolnátha” című művészeti folyóirat főszerkesztőjével, Vass Tiborral a „Találkozási pontokéban Dukay Nagy Ádám Salgótarjánból elszármazott pályatárs beszélgetett „e-mail szemtől szemben”. Bár a „Kutatóterület”-ben Menyhért Annától a 19-20. századi költőtől, íróról, Bródy Sándor sze- relméről, Fülep Lajos feleségéről, Erdős Renée-ről közzétett testes, huszonhét oldalas tanulmány is feltétlen figyelemre érdemes, az idei hármas szám „húzóanyagának” Kappanyos András irodalomtörténész „Másodszorra elvész az első?” című, a Petőfi Irodalmi Múzeumban márciusban rendezett Kassák-konferenci- án elhangzott dolgozata tekinthető, amely a „klasszikus” avantgárd és a neoavantgárd közötti kontinuitás kérdéskörében nyilvánít véleményt. Az „Ami marad” című recenziórovatból tudatosan a helyi vonatkozású írásokat emeljük ki. Nagy Csilla „Az elfelejtett város” címmel Szabó Andrea balassagyarmati újságíró, lapunk munkatársa könyvére reflektált, Baráthi Ottó pedig „Nógrád: A varázslatos világ” című sorozat hat füzetét, illetve a „Nógrádi kincsestár” című fotóalbumot ajánlja e tájhaza értékeire, szépségeire fogékony olvasók számára.- csébé A nagydíjas Birkás Babett „Kétlakj I." című akrilja a salgótarjáni tavaszi tárlaton
