Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-04 / 153. szám

4 2009. JÚLIUS 4., SZÓ MB/ KULTÚRA Díj, amely az aranynál is többet ér Hagyományteremtő szándékkal tartották meg a közelmúltban Alsópetényben - elsőként Nógrád megyében és országosan is - a szlo­vák nyelvet tanító pedagógusok napját. A vendégeket - köztük dr. Egyedné Baránek Ruzsenkát, a Magyarországi Szlovákok Szövetségé­nek elnökét - a Nógrád Megyei Szlovák Kisebbségi Önkormányzat ne­vében Pleva Katalin elnök köszöntötte. Ez az alkalom különösen Klagyivik Attiláné, a lucfalvai általános iskola igazgatója számára volt felemelő, hiszen először ő kapta meg a szlovák nemzetiségi oktatásért- díjat, amelyet Jakab Róbertnétől, a szövetség korábbi, máig nagy tekin­télynek örvendő elnökétől, az Országgyűlés egykori alelnökétől vehe­tett át az ünnepelt családtagjai jelenlétében. A meghatottság, az öröm uralta a rendezvény után még néhány nap­pal is - amikor nagykeresztúri ott­honában beszélgettünk - Klagyivik Attiláné érzésvilágát, hangulatát. - Annál is inkább nagy megtisztelte­tés számomra ez a díj, mert ügy ér­zem nem csináltam semmi rendkí­vülit, tettem a dolgom, ami tőlem telt Igyekeztem mindig a szakmai szem­pontok érvényesítésére helyezni a hangsúlyt a tanulók, az iskola, a te­lepülés és még tágabb értelemben a szlovák kulturális hagyományok, ér­tékek megőrzése érdekében kollégá­immal együtt. Ez a kitüntetés nekem többet ér a világ minden aranyánál, megerősít abbeli hitemben és meg­győződésemben, hogy jó úton járunk - mondta kissé keresve a szavakat az egyébként karakán, határozott véleményformálásáról is ismert in­tézményvezető. A sámsonházai gyökerű Szikom Ilona Salgótarjánban, a Bolyai Iá- A lucfalvai iskola igazgatója, Klagyivik Attiláné Alsópetényben nos Gimnáziumban érettségizett, s a szlovákul tanító pedagógusok napján vette át a kitüntetést Esztergomban járt főiskolára. Képe­sítés nélküli nevelőként kezdett el tanítani Lucfalván 1984-ben. Ez azt jelenti, hogy ép­pen huszonöt esztendeje dolgozik jelenlegi - és eleddig egyetlen - munkahelyén. Alap­diplomáját, ismereteit az elmúlt évek során több szakmai továbbképzéssel frissítette, egészítette ki. 1996-ban lett igazgatóhelyet­tes, 2004-ben megbízott igazgató, s 2005-ben öt évre nevezték ki az intézmény igazgatójá­nak. Irányításával a lucfalvai nemzetiségi is­kolában normál nyolcosztályos rendszerben száztizenöt gyermek tanul. Ez a szám tizen­három évvel ezelőtt nyolcvanhat főt tett ki, a növekedés abból fakad, hogy több mint har­minc gyermek a völgy többi falvából jár Lucfalvára, ahol tíz főállású, egy részfoglal­kozású és két óraadó pedagógus foglalkozik velük. Valamennyien heti négy órában ta­nulják a szlovák nyelvet. Évenként tíz-tíz na­pos térítésmentes erdei iskolai táborban is részt vesznek az alacsony-tátrai Hronecben mind az alsó mind a felső tagozatosok. A to­vábbtanulás fő iránya a szakmunkásképzés, de megállják a helyüket azok is, akik salgó­tarjáni gimnáziumokba, szakközépiskolák­ba nyernek felvételt. Tavaly két tanuló került Budapestre a szlovák anyanyelvű gimnázi­umba. A lucfalvai iskola mintegy kulturális központként is működik A tanulók rendsze­resen jól szerepelnek a szlovák versmondó- és énekversenyeken, negyvenen tagjai a tánccsoportnak, a gyerekek rendszeres sze­replői a falu kulturális közéletének. Az egész községet hátrányosan érintené, ha nem len­ne iskolája. Erről azonban - a működés érte­lemszerű nehézségei ellenére - szó sincs, sőt komoly tervek foglalkoztatják Klagyivik Attilánét és munkatársait. Ahová csak lehet pályáznak és a különböző szintekről meg­szerzett, illetve remélt forintokat igyekeznek a lehető legjobban kihasználni továbbképzé­sekre, szaktanácsadói szolgáltatásra, hospi­tálásra, oktatási anyagokra, a tapasztalatok közkinccsé tételére, a szakmai megújulás fel­tételeinek javítására. Szeretnék az 1994-ben felavatott, akkor korszerű, szép de mára már kinőtt iskolaépületet bővíteni, s egy módszer­tani központ, szlováknyelv-oktató bázis ki­alakításán is fáradoznak. Ehhez rendelkez­nek szlovákiai erkölcsi és konkrét anyagi tá­mogatás ígéretével is. A nagy ívű elképzelések megvalósításá­nak folyamata Lucfalván bizonyára újabb lendületet kap az iskolaigazgató eddigi tevé­kenységének elismerésével. Csongrády Béla Kitalált valóság képeken Rákos Manó, a XIX-XX. szá­zad fordulóján élt szobrászmű­vész egykori zuglói házában a közelmúltban jött létre az Euron Képzőművészeti Galéria, amely jó kapcsolatokat ápol a salgótar­jáni székhelyű Hibó Ta­más Művészeti Alapít­vánnyal. Együttműködé­sük eredményeként mu­tatkozhatott be az új fővá­rosi galériában Gelencsér János festőművész. „Lélek-jelen-lét” című tár­latát a minap egy Salgó­tarjánból elszármazott költő, Dukay Nagy Ádám ajánlotta az érdeklődők­nek, akik soraiban több nógrádi pályatárs, jó ba­rát is megjelent. A meg­nyitóbeszéd Pilinszky Já­nos gondolatára - amely szerint a művészet nem egyéb mint a valóság ki­találása - épült. „Gelen­csér két objektívet hasz­nál, kétféle tekintete van. Egy nagy látószögű és egy teleobjektív. Amikor az előbbivel dolgozik, színes, a valóságból, illetve a kitalált va­lóságból összekevert tájképeket je­lenít meg, amikor az utóbbival, a bennük, közöttük, velük élő em­bereket láttatja. Nagy látószögűje ecset, teleobjektívje ceruza. Míg ecsetje tájakat teremt, addig min­den figurája, ez az egész legy& zöttnek, vertnek látszó had, grafit­ból bújik elő... Annyira mi va­gyunk itt ezeken a képeken, hogy az néha kétségbeejtő, tán kicsit félelmetes is” - mondta Dukay Nagy Ádám. S az elegáns, jól megvilágított kiállítóteremben, valamint az oda vezető folyosón elhelyezett régebbi és új műve visszaigazolják képletes szavai de természetesen mindenekelői Gelencsér János alkotói szemk letét, törekvéseit tükrözik. Azt felfogását, hogy lelki hivatásnál tekinti a festészetet, amelyber lehetőséget lát a formák és szí nek világában való utazásra Fontos számára az ábrázolt mo tívum - Kékszakállú herceg vá ra, Két ember az úton, Vándor Sörözői beszélgetés, Kegyhely - is, mert ez indítja el benne az em lékezés és a felidézés folyamatát A 2009-es salgótarjáni tavasz tárlat közönségdíjasa az idér már másodszor szerepelt Buda pesten önálló tárlattal, s ez min denképpen reményt keltő továb bi karrierje szempontjából is. Cs. B Gelencsér János budapesti kiállításánál megnyitóján fot&p.c: Palócföld: „...és minden igaz” Megjelent a Palócföld ötvenötödik, a 2009-es évfolyam harmadik száma. Egy másfajta - a főszerkesztők ne­vével fémjelzett - számítás szerint e legújabb szám a nyolcadik, illetve kilencedik (attól függően, hogy a ta­valyi 5. és 6. úgynevezett összevont számot egynek vagy kettőnek számítjuk) amióta 2008 elején a Nóg­rád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Mizser Attilát nevezte ki a lap élére. A költőként, íróként eladdig is ismert füleki illetőségű főszer­kesztő egy olyan szerkezetet, ti­pográfiai megjelenést talált ki, amelyhez igyekszik kon­zekvensen tartania ma­gát. Ennek megfelelően akár biztosra vehető, hogy a színes borítók külső és belső oldalaira egy-egy, itt és most aktuális képző- művészeti alkotás kerül. Ez alkalommal az egész szám illusztrációs kép­anyagát a Nógrádi Törté­neti Múzeumban április­ban megnyílt és augusz­tus végéig látogatható 30. salgótarjáni tavaszi tárlat alkotásai képezik. A cím­lapon Szilárd Klára „Feke­te vonalak”, a hátlapon Oláh György „Rónabánya, Luló nagymamával” című munkája látható.. Ugyan­ott egy találó, mottószerű idézet - szintén Mizser At­tila találmánya - ezúttal a közelmúltban elhunyt er­délyi költő, Lászlóffy Ala- dár tollából: „ez az a hely, ahol va­gyok /és minden igaz". Az is szo­kás - méghozzá jó - hogy ami­ről a látvány beszél, arról a „Kép­tér” rovatban (ha van ilyen) konkrétan is esik szó. Jelen eset­ben Handó Péter - nem melles­leg a Palócföld szerkesztője - „Világosított képek” címmel ér­tekezik a tavaszi tárlatról. A „ká­véházi szegleten” című rovat élén annak a Turczi Istvánnak a versei olvashatók, aki éppen e lapszám bemutatóján a szer­kesztőség meghívására járt Sal­gótarjánban. A mindössze hu­szonhárom éves Ayhan Gökhan „Prágá”-ja viszont azért (is) érde­kes, mert a Palócfóld a közel­múltban vendégeskedett a cseh fővárosban. Az „Oktalan vers” szerzőjével, a miskolci „Spanyol­nátha” című művészeti folyóirat főszerkesztőjével, Vass Tiborral a „Találkozási pontokéban Dukay Nagy Ádám Salgótarjánból el­származott pályatárs beszélge­tett „e-mail szemtől szemben”. Bár a „Kutatóterület”-ben Meny­hért Annától a 19-20. századi költőtől, íróról, Bródy Sándor sze- relméről, Fülep Lajos feleségéről, Erdős Renée-ről közzétett testes, huszonhét oldalas tanulmány is feltétlen fi­gyelemre érdemes, az idei hármas szám „húzóanya­gának” Kappanyos András irodalomtörténész „Másod­szorra elvész az első?” cí­mű, a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban márciusban ren­dezett Kassák-konferenci- án elhangzott dolgozata te­kinthető, amely a „klasszikus” avantgárd és a neoavantgárd közötti kontinuitás kérdéskörében nyilvánít véleményt. Az „Ami marad” című recen­ziórovatból tudatosan a he­lyi vonatkozású írásokat emeljük ki. Nagy Csilla „Az elfelejtett város” címmel Szabó Andrea balassagyar­mati újságíró, lapunk mun­katársa könyvére reflek­tált, Baráthi Ottó pedig „Nógrád: A varázslatos világ” cí­mű sorozat hat füzetét, illetve a „Nógrádi kincsestár” című fotóal­bumot ajánlja e tájhaza értékei­re, szépségeire fogékony olvasók számára.- csébé ­A nagydíjas Birkás Babett „Kétlakj I." című akrilja a sal­gótarjáni tavaszi tárlaton

Next

/
Thumbnails
Contents