Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)
2009-07-24 / 170. szám
2009. JÚLIUS 24., PÉNTEK 5 GAZDASÁG Nincs roham a Forma-l-re nagydíj A budapesti hotelek foglaltsága jóval elmarad a tavalyitól Tegnap még lehetett jegyet kapni a ma kezdődő rendezvénysorozatra. Az elmaradó külföldiek helyett nem lesz több magyar a mogyoródi lelátókon Mérséklődik a forgalom visszaesése Ferihegyen A légi közlekedés visszaesésének lassulására utal a Ferihegyi repülőtér utasforgalma, az év eleji 10-11 százalékos visszaeséssel szemben július első két hetében 4,5 százalékkal maradt el az utazók száma az egy évvel korábbitól - közölte a Budapest Airport. Az adatok szerint, ha fellendülést nem is, de legalább a válság enyhülését meghozta a nyár: felerősödött a kedvelt tengeri üdülőhelyekre irányuló forgalom. Július első két hetében is folytatódott a Malév forgalmának lassú növekedése, az előző évihez képest immár harmadik hónapja bővül a forgalma a légi- társaságnak, úgy, hogy elsősorban a gépek ülőhely-kihasználtsága emelkedett. A Malév a jelek szerint elsősorban a charter-piacon lépett előre. ■ A válság enyhülését hozta a nyár a légi forgalomban. A Wizz Air folytatja dinamikus fejlődését, július első két hetében 7,3 százalékkal több utasa volt, mint 2008-ban. A külföldi légitársaságok közül a British Airways figyelemre méltó 12,4 százalékos növekedést ért el, amit elsősorban egy újabb, napi negyedik Heathrow-Feri- hegy járattal ért el. Mindez a BA szerint azt tükrözi, hogy érdemes a járatfrekvenciát sűríteni Budapest és a brit szigetek között. Hozzáteszik: még mindig lehet további fejlődési potenciál a tengerentúli járatok átszálló utasai miatt. ■ Buszjáratot Kassáról és Pozsonyból MENETREND SZERINTI buszjáratot indított a Malév Kassáról és Pozsonyból Budapestre, a légi- társaság új buszjárataira már foglalhatnak helyet az utasok - ismertette Hegedűs Ádám, a Malév megbízott szóvivője az MTI-vel. Kifejtette: a légitársaságnak a rövid távolság miatt nem éri meg repülőjáratot közlekedtetni a szlovák városokba, ám Ferihegyről sokkal több úti cél érhető el, mint a szomszédos ország repülőtereiről. A Malév kódokkal közlekedő járatokra az utazási irodákban lehet helyet foglalni. Ma érkezik Magyarországra a Forma-1. A futam eddig kiugró bevételt jelentett a turizmus számára, idén azonban a szakma csalódni kényszerül. VG-összeállítás A korábban kiemelt időszaknak számító futam ma már egy átlagos nyári hétvégéhez hasonlítható. Igaz ez a hotelekre, az éttermekre és a közlekedésre is. Azelőtt csütörtökön 60, a hétvégi napokon 80-90 százalékos kihasználtsággal üzemelt a szállodák zöme, ez az idén jóval szerényebb lesz. Az érintett idegen- forgalmi vállalkozások többsége szerint az a legszomorúbb, hogy ezt a hétvégét már nem tudják kiemelt áron értékesíteni. Tíz évvel ezelőtt a Duna-parti szállodákban a Magyar Nagydíj ideje alatt az átlagos árak duplájáért Is keltek el szobák, főleg cégek foglalták le azokat partnereiknek. A vállalatok azonban mára már kevesebbet fordítanak ilyesmire, az elmúlt négy-öt évben fokozatosan csökkent a versenyre érkező külföldiek száma. Míg 2006-ban a futamra érkezett turisták átlagos tartózkodási ideje 5,7 nap volt Budapesten, ma már a szállodák általában csak kétéjszakás csomagokat tudnak értékesíteni. Szakértők úgy vélik, a válság miatt a hazai rajongók is kétszer meggondolják, költsenek-e a belépőkre, így várhatóan a magyar vendégek sem kompenzálják a kieső turistaforgalmat. Becslések szerint az idei futamra a tavalyihoz képest mintegy 10 százalékkal kevesebb külföldi vendég érkezik, a budapesti hotelek forgalmának visz- szaesése pedig akár a 15-20 százalékot is elérheti 2008-hoz viszonyítva - mondta Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára. Ezzel együtt lesznek olyan szállodák, amelyek telt házzal üzemelnek a hét végén, ám - egyebek mellett a gazdasáA kormány 2016-ig biztosítja a feltételeket a Forma-1 Magyar Nagydíj megrendezéséhez. A 2012-es futamra mintegy 26 millió dolláros jogdíjat kell fizetni; az ösz- szeg ezután évente 7,5 százalékkal emelkedik. gi válság miatt - a hotelek csak jóval alacsonyabb árakon tudják értékesíteni szolgáltatásaikat. „Nem nagyon javult a helyzet a hónap eleje óta, még mindig sokan kivárnak, de az már látszik, hogy jóval alacsonyabb lesz a foglaltság a magyarországi Accor-hotelekben, minta tavalyi futam idején” - mondta sommásan Király Zoltán marketing- igazgató. A vezető szerint aki jegyet akar venni a vendégeik közül, annak felajánlják az értékesítői kapcsolataikat, de saját, speciális csomaggal nem készültek, vagyis nem kötötték össze a szállást és a jegyeladást. Arra a kérdésre, hogy érzékelhető-e az olcsóbb, háromcsillagos hotelek felé áramlás, azt felelte: inkább az a taktikájuk, hogy az adott kategóriában felAz idei futam megrendezésének jogdíját jelentősen megemelte a gazdasági válság, a végösszeg az eredetileg tervezett 3,14 milliárd forintnál 1,74 milliárddal lett nagyobb a forintgyengülése miatt. számolt árban sokszor eggyel magasabb kategóriájú szolgáltatás is benne van, vagyis inkább az a cél, hogy a szállodán belüli egyéb szolgáltatások értékesítését ösztönözzék. A Danubiusnál azt mondták, hogy a futamra érkező jórészt cseh és szlovák utazók az alacsony kategóriás szállásokat keresik. A Danubius Hotels 12 budapesti egységében négy héttel a futam előtt 35 százalékkal alacsonyabb foglaltságot mértek, mint egy esztendővel ezelőtt, mostanra ez alig javult valamit. A Magyar Turizmus Zrt. által a nagydíjra érkezők körében tavaly végzett kutatás szerint a látogatók 41,7 százaléka napi 50-200 euró közötti összeget, harmada pedig naponta 200 eurónál többet költ a futam hétvégéjén. A magyar látogatók ennél valamivel szerényebb összeget szánnak a versenyre. A felmérés szerint a turisták költése hazánkban a tavalyi nagydíj hétvégéje alatt meghaladta a 15 milliárd forintot, ez az államnak csak áfából 2,4 milliárdos többletbevételt jelentett. Máshol is jelentkezik bevétel a verseny ideje alatt. Tavaly egy átlagos nyári hétvégéhez képest 35 százalékkal több matricát értékesítettek. Hét évig még biztos megrendezik Izland beadta csatlakozási kérelmét az EU-hoz Stockholm A szigetország azt reméli, akár három éven belül teljes jogú tag lehet Ünnepélyes keretek között benyújtotta csatlakozási kérelmét Izland az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Svédországnál. A stockholmi ceremónián Össur Skarphedinsson izlandi külügyminiszter adta át az uniós csatlakozási kérelmet tartalmazó dokumentumot Carl Bildt svéd külügyminiszternek. Bildt megjegyezte: Izland több területen „jóval előrébb tart, mint más országok, amelyek e területeken nem vesznek részt az európai együttműködésben”. Izland, amely tagja az Európai Gazdasági Térségnek és a schengeni övezetnek is, arra számít, hogy már 2012-re elnyeri a tagságot. Össur Skarphedinsson izlandi külügyminiszter (balra) svéd kollégájának nyújtotta át a csatlakozási kérelmet A csatlakozás fő akadálya eddig az volt, hogy Reykjavik tart a gazdaság húzóágazatát kiszolgáló halállomány feletti ellenőrzés elvesztésétől. A tavaly kirobbant pénzügyi válság azonban a helyi bankokkal együtt tönkretette az ország valutáját is. A kormány bukása után újjáalakuló parlament egy hete, szűk többséggel támogatta a kérelem benyújtását. „Izland az európai család része és itt van helye, ez nem kétséges. Ugyanakkor látni kell, hogy nem tehetünk megkülönböztetést a jelenleg tárgyalásokat folytató tagjelöltekkel szemben” - nyilatkozta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállam- tikára. ■ Több adójogszabály is a taláros testület előtt A BAJNAI-KORMÁNY több adÓ- intézkedését is megtámadta az Alkotmánybíróságon egy adószakértő, aki szerint a jogszabály nem rögzíti világosan, hogyan kell megállapítani az ingatlanok forgalmi értékét, így a magánszemélyeknek nincs esélyük eleget tenni ez irányú kötelezettségüknek. A kérdés súlyát növeli, hogy az adóhatóság 10 százalékot meghaladó eltérés esetén büntethet. Három vállalkozást marasztalt el a GVH három, korábban már elmarasztalt vállalkozást ösz- szesen 12,83 millió forintra bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal, mivel akadályozták a hatóság utólagos ellenőrzését. A versenyhatóság korábban a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást állapított meg a StemXcell Kft., a Crystal Institute Kft., a Dunai és Társa Bt. és a Flavinárium Első Magyar Flavonoid és Antioxidáns Termék Forgalmazó Zrt.- nél, mivel az őssejtek szaporítására és védelmére alkalmas, illetve gyógyhatású készítménynek állították be egyik étrendkiegészítő terméküket. Bajnai: belenyúlunk a költségvetésbe, ha kell Magyarország már képes arra, hogy piaci feltételek között vegyen fel hitelt, ezt igazolja a múlt heti kötvényjegyzés is - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő hozzátette: ha kell, a kormány beavatkozik a folyamatokba, és év közben korrigálja a büdzsét, mert a tervezett deficitet mindenképpen tartani kívánja - vetítette előre a miniszterelnök. Bajnai nem fél módosítani FEOSZ: nem kerülhet a krízisalapba a pénz TÖRVÉNYELLENESEN kerül a Magyar Államkincstárnál kezelt kríziskasszába az a pénz, amelyet az áramfogyasztók kaptak volna visz- sza túlszámlázás miatt a négy áramszolgáltatótól - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A FEOSZ álláspontja szerint az áram- szolgáltatóknak a fogyasztók részére kell a túlszámlázásból eredő teljes összeget visszafizetniük. A Hirsávoí a támogatja.