Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-24 / 170. szám

zUUy. JULIUS PtN I tK IN U UlvnU IVl üi VJT I üi 0 Bormustra Csuka E. Héhalom. A Bor és Barátság Egyesület, a borlovagrend, vala­mint a Héhalom Községért Köz- alapítvány - az elmúlt évek ha­gyományaihoz híven - ebben az évben is megyei borversenyt rendez a szőlőtermesztés és borkultúra színvonalának eme­lése érdekében. Pályázni két kategóriában lehet: szőlőből ké­szített saját borral, valamint egyéb gyümölcsből készített, szintén saját készítésű nedűvel. A nevezés és a versenyen való részvétel feltételei között szere­pel, hogy bor saját készítésű le­gyen, a versenyzőnek legyen valamilyen kötődése a Dél- Cserháthoz és hogy a bormintá­kat augusztus 12. és 18. között 12 és 16 óra között mindenki adja le. A bírálók fajtánként három palackot (lehetőleg 0,75 literes legyen) kérnek, a címkéken pe­dig a termelő nevének, az ital faj­tájának, minőségének és évjára­tának is szerepelnie kell. A borbírálat és értékelés bo­rász szakemberek közreműkö­désével és az érdeklődő borked­velők bevonásával történik majd az augusztus 20-án tartandó héhalomi falunap keretében, a Dél-cserháti bormustra 2009 rendezvényen a mindenki házá­ban. A szervezők minden bor­kedvelő érdeklődését szívesen fogadják! a szilvaszombat Kétbodony. Minden eddiginél nagyobb vendégjárásra számí­tanak a község idei szilvaszom­bat elnevezésű, hagyományos rendezvényén, amelynek előké­születei már tavasszal megkez­dődtek. Az augusztus második felében tartandó gasztronómiai fesztivál a szervezők reményei szerint megdönti a tavalyi re­kordot: húszezernél is több szil­vás gombóc fogy majd el. A kul­turális műsort több mint 600 szereplő fogja szolgáltatni a szabadtéri színpadon. A ren­dezvényen a hagyományos szil- vásgombóc-főző versenyek mel­lett idén az alsópetényi Hármaskönyv fogadó mester­szakácsai ökörsütést rendez­nek, de emellett koktélbár, bü­fé, lekvár- és kirakodóvásár is várja az idelátogatókat. Az üst­ben főzött szilvalekvárok készí­tését már megkezdték a két- bodonyi asszonyok. Programkavalkád Csuka Enikő Szente. Idén is nyári napközit tartanak a településen. A tíz éve minden évben megrende­zendő programon ezúttal 24 gyermek vesz részt, akikre két pedagógus és két segítő is fel­ügyel. Illés Kálmán, a község polgármestere elmondta, hogy a helybeli és a szomszéd tele­pülésekből érkező fiatalok (zö­mében általános iskolások és középiskolák 9. és 10. osztályos tanulói) két hetet töltenek majd el a nyári napköziben.- A programok reggel nyolc órakor indulnak és délután né­gyig tartanak - közölte. - A gyermekek a közös időtöltés kapcsán barátságot köthetnek egymással, számos tartalmas programon vehetnek részt: tú­rázni indulnak, vetélkedőket tartanak, lovagolni mennek, kézműveskednek, hagyomány- őrző íjászok segítségével íjász­kodnak, kerékpárral a Bánki-tó- hoz kirándulnak, Budapestre lá­togatnak, valamint egy három­napos, sátorozással egybekötött túlélőtáborban próbálhatják ki rátermettségüket. Búcsúznak tőle a hívek M. J. Salgótarján. „Krisztus követsé­gében járunk.” Ez a papi jel­mondata Baffi István esperes­nek, aki a Szent József plébáni­án 15 éve látja el ezt a követi szolgálatot. Azonban már csak rövid ideig. Hivatalosan au­gusztus 1-jétől (felújítási mun­kálatok miatt gyakorlatilag ké­sőbbi időponttól) pályáját új ál­lomáson folytatja: a Heves me­gyei Boldog községben fogja te­endőit végezni. Az acélgyári plébánia vezetését 1994 au­gusztusában vette át elődjétől, Strichirs Károlytól, azóta szol­gált alázattal, szeretettel. Hir­detve az evangéliumot, építette a plébánia életét, a közösség ja­vát szem előtt tartva végezte mindenkor a teendőit. A boldog évek, melyeket itt töltött, most befejeződnek, a hívek július 28- án kedden búcsúznak tőle. Ezen a napon 18 órától hálaadó szentmise lesz a 15 évért, me­lyet Baffi István itt töltött. Színes programok Kertje Egész nyáron változatosnál változatosabb rendezvé­nyekkel várja az érdeklődőket a salgótarjáni József At­tila Művelődési és Konferencia-központ belső kertje. A „Kert 2009” céljairól, programjairól, valamint az ed­digi tapasztalatokról Nagyné Hajdú Györgyivel, az in­tézmény igazgatójával beszélgettünk. Csuka Enikő Salgótarján. - Mi a célja és mi­lyen hagyományokra épít a „Kert 2009” programsorozata?- A „Kert” nagy hagyományok­kal rendelkező nyári programok színhelye volt Sajnos 9 éve bezárt, s mi most munkatársaimmal újra megpróbáljuk megtölteni élettel. Legfőbb célkitűzésünk, hogy fel­üdülést kínáljunk egy pohár sör, koktél vagy üdítő mellett a salgó­tarjáni lakosságnak, akik többnyi­re panellakásokban élnek, s ter­mészetesen vágyódnak a szabad levegő és a hűvösebb tér iránt Mi tehát a József Attila Művelődési és Konferencia-központ belső kertjé­ben szórakoztató programokat kí­nálunk: szeretnénk, ha minden korosztály jól érezné magát ná­lunk. Ennek érdekében az ese­ménysorozatot úgy állítottuk ösz- sze, hogy az a gyermekprogra­moktól a rockkoncerteken át, a jazzig, nótaestig, valamint a sza­badtéri színházi műsorig mindent tartalmazzon.- A „Kert 2009” rendezvényei­nek személyi és technikai feltéte­lei is vannak. Ez mennyire megol­dott?- A nyár kollégáim számára is a felüdülést jelentette eddig, illet­ve ez a legfontosabb időszak ab­ban a tekintetben, hogy fel tu­dunk-e készülni az őszi-tavaszi évadunkra. Egyszerre kell megol­danunk a felkészülést és a „Kert” működtetését. Ezért külső szak­emberek segítségét is igénybe vettük. Elég, ha két nevet emlí- tek: Mezei István (Nyúlás) és Oláh Zoltán (Szürke) is sokat segített a szervezésben. Mivel viszonylag későn kezdhettük el a szervező- munkát, előfordul, hogy néhány programot külső akadályok mi­att le kell mondanunk, illetve mó­dosítanunk kell. Ezért is közöl­tük a programot így: a műsorvál­tozás lehetőségét fenntartjuk. Örömmel újságolhatom, hogy szépen, kulturáltan, hangulato­san újítottuk fel a kerthelyisé­get. A Városgazdálkodási és Üze­meltetési Kft. segítségével két nagy autó szemetet szállítottunk el az évek során felgyülemlett kellékekből.- Mely korosztályt célozzák meg ezek a programok?- Fent említettük, hogy a cél­korosztály és a műfajok is egé­szen változatosak. A rendezvé­nyeinkből mindenki kedve sze­rint mazsolázhat.- Van-e valami különleges ré­sze az idei eseménysornak?- Különleges élmény volt Jamie Winchester és zenekara akusztikusgitár-játékát kelle­mes nyári estén meghallgat­nunk. Inkább felemelő élmény­nek nevezném viszont azt a programot, amelyet sajnos - a nyári fergeteg miatt - kevesen élhettünk át: Dóczy Péter szín­művész, Nagy László „Medve­zsoltár” című műve alapján lét­rejött önálló irodalmi estjére gondolok, amit saját filmjével és kobozjátékkal színesítve adott elő. Itt kell elmondanom, hogy minden programunkhoz kínálunk esőnapot, ezúton ké­rem az olvasókat, hogy kísérjék figyelemmel azokat is. Ameny- nyiben pedig nincs külön fel­tüntetve a program, akkor az el­marad és igyekszünk egy ké­sőbbi (őszi) időpontra átszer­vezni. Sokan örülnek annak a kezdeményezésünknek, hogy salgótarjáni rockzenekarokat hívunk meg: ilyen volt a TáborROCK-koncert és ilyen lesz a szombaton tartandó ze­nés est is, ahol a Macskanadrág és vendégei lépnek majd a nagyközönség elé.. A helyi szü­letésű Nagy János pedig - aki barátaival érkezik hozzánk - gyertyafényes jazzpartit tart a közeljövőben. Leginkább arra le­szünk kíváncsiak, hogy hogyan fogadja a város közönsége a sza­badtéri színházi előadásunkat. Moliere fergeteges vígjátékát a „Képzelt beteget” mutatja be ná­lunk a nyár folyamán a Forrás Színház, Dörner György fősze­replésével. Szintén örömünkre szolgál, hogy megjelenik a „Kert 2009” programsorozatában a néptánc is a Nógrád táncegyüt­tessel, a szalon- és a modern tánc pedig a Medalion Sport­egyesület fellépésével. Termé­szetesen az ízek kavalkádját is kínáljuk: minden csütörtökön este grillvacsorával mutatkozik be nálunk egy-egy vendéglő, akik közül nyár végére kiderül: ki lesz a város főszakácsa.- Mik az eddigi tapasztalatok?- Jártamban-keltemben min­denki azt a kérdést teszi fel első­ként nekem: Igaz-e, hogy meg­nyitottátok a Kertet? Igaz! Tud­jon róla ezáltal minden salgótar­jáni és városkörnyéki lakos, hogy jöhet hozzánk felüdülni! Szeretettel látjuk, várjuk és ki­szolgáljuk! Ezek tehát a tapasz­talataink, a Kölyökkertünk alap­ján pedig elmondhatom, hogy egyre többen veszik igénybe és veszik észre, hogy ismét feléledt a „Kert”.- Vannak-e a kertprogramok­hoz hasonló tervek?- Igen, ha úgy érezzük, hogy van ezekre a műfajokra, esetleg még bővebb választékra igény, akkor megpróbáljuk a rendez­vénysorozatot folyamatossá ten­ni a ház valamelyik közösségi te­rében. Ha pedig azt tapasztaljuk a nyár végén, hogy a „Kert” prog­ramjaival meg van elégedve a közönség, akkor jövő nyáron is találkozunk (hasonlóan, hason­ló programokkal), ugyanígy és ugyanitt. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD ntlvlrus s || s t i antivirus védi. Faluünnep Zsuzsival és Orsival Cs. E. Szünidő a Tizen5lettel Tekerj a tóra! Rozgonyi Dorottya Bánk. a kedvelt tó partján eb­ben az évben is izgalmas prog­ramok várják a szórakozni vá­gyókat. Augusztus 6-tól 8-ig rendezik meg a Bánki-tó fesz­tivált, amely minden korosz­tály számára ideális szórako­zási lehetőségeket kínál. A ze­nei kínálat sokszínű: két szín­padon több mint húsz előadó lép fel. Műsort ad többek kö­zött az Anima Sound System, Irie Maffia, a Másfél, a Planet 55, valamint a Hősök. A kon­certek előtt és között színházi előadások is szórakoztatják majd a közönséget. A fesztivál egyúttal a környe­zetvédelem fontosságára is fel­hívja a figyelmet: a „fesztivál- zöldítés” program keretében arra buzdítják az embereket, hogy autóikat otthon hagyva biciklivel érkezzenek, hiszen egyedülálló biciklisközpont várja a kerekezőket. A zöldülni vágyók a Zöldfórumnak kö­szönhetően rengeteg új infor­mációval gazdagodhatnak a környezetvédelemmel kapcso­latban. A gyerekek számára is bizto­sítottak a szórakozási lehetősé­gek - szakképzett felügyelet mellett - így a szülők is nyu­godtan élvezhetik a nekik szó­ló programokat. Az aktív ki- kapcsolódásra vágyók pedig részt vehetnek sport- és ügyes­ségi versenyeken, focimeccse­ken, főzőversenyen, vagy köl­csönzött kerékpárra pattanva csodálhatják meg a bánki tavat övező tájat. Hont Falunapot tartanak a hi­vatal mögötti téren július 25- én, szombaton. Délután egy órától ugrálóvár, élőcsocsó és trambulin várja a gyermeke­ket, majd veterán motorokat bemutató kiállítás nyílik a fóti Pannónia MGTSZ Klub részvé­telével 14 órától. Ezt követően főzőverseny indul, amely után kézműves-foglalkozás kezdő­dik 15 órától. Az érdeklődők kipróbálhat­ják a csuhézást, az agyagozást, a nemezelést, hennázást, arc­festést, emellett pedig népi hangszereket is készíthetnek. A helyi termékek bemutatója után a jelenlévők lovagoláson vehetnek részt, csocsóbaj- nokságon szurkolhatnak, vala­mint ellátogathatnak az egész­ségügyi sátorba is, ahol állapot- felmérés és masszírozás várja őket. A délután további részé­ben a kulturális programoké lesz a főszerep: 17 órától a pa­taki Gézengúzok lépnek szín­padra, a dejtári „aerobic team” pedig 17.30 órai kezdettel tart bemutatót. A Szivárvány kórus fellépé­se után „Legyetek jók, ha tud­tok” címmel a kemencei álta­lános iskolások adnak műsort. A közös vacsorát követőn pe­dig a főzőverseny eredménye­it hirdetik ki. Az est beköszön- tével az Esthajnal hastánccso- port szórakoztatja a vendége­ket 20.30 órától. A faluünne­pet 21 órától zenés műsor zárja, amelyen Zsuzsi és Orsi énekelnek majd. Kazár. A község kézműves­házában kezdődik a napjuk egy ideje azoknak a gyerekeknek, akik élnek a helyi Tizen51et If­júsági Közhasznú Egyesület va- kációzóknak összeállított kíná­latával, amely szórakoztató és hasznos foglalkozásokról, ke­rékpáros és gyalogos túráról, filmvetítésről, népi játékokról szól egyebek mellett. Közös munka is szerepel azonban az ajánlatban, a szervezet ugyanis megalakulása óta aktív sze­repet vállal a község szépítésé­ben, otthonosabbá tételében: az egyesületiek és a gyerekek júli­us 31-ig a tervek szerint lefes­tik a település játszóterének eszközeit. Az egyesületet tavaly július 15-én 15 lelkes és tettre kész kazári fiatal alapította. Az elmúlt egy évben sokat dolgoz­tak, nagyon sok programot szerveztek - elsősorban a fiata­loknak. Lefestették a település buszmegállóit és a kézmű­vesház kerítését, rendeztek pó­kerestet, filmvetítést és bográ­csozást. Rajz- és fotópályázat meghirdetésével, bál megtartá­sával színesítették Kazár életét, de bekapcsolódtak a községben működő civil szervezetek sze- métszedési és parkosítási akci­ójába is. Tagjai kiemelt figyel­met fordítanak a kapcsolatépí­tésre és a tapasztalatszerzésre, ezért tavaly decemberben galí­ciai tanulmányúton vettek részt, idén pedig Erdélyben jár­tak a község önkormányzatával közösen. Szünidei ötleteiknek első ízben próbálják megnyerni a gyerekeket, s várják a további érdeklődőket.

Next

/
Thumbnails
Contents