Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július (20. évfolyam, 150-176. szám)

2009-07-18 / 165. szám

2 KULTÚRA 2009. JULIUS 18., SZOMBAT Új színek és ízek a nógrádi folklórfesztiválon A koncepció, ha úgy tetszik szellemiség 1996 óta változatlan: tu­datosan őrizni, ápolni, bemutatni a magyar és szlovák népzenei kultúra értékeit, s ízelítőt adni más - közelebbi és távolabbi - or­szágok táncaiból, dalaiból. A nógrádi nemzetközi folklórfesztivál gyakorlata azonban évről-évről változik, gazdagodik, hogy minél érdekesebb, csalogatóbb legyen a kínálata. Az idén például - mint a kibővült elnevezés is mutatja - az eddigieknél jóval na­gyobb hangsúlyt kap a gasztronómia, a „főzéstudomány”. A július végi augusztus eleji programról dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a fesztivál művészeti igazgatója, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet nevében is tájékoztatta lapunkat. Nógrád legnagyobb kulturális rendez­vényének megnyitóünnepségét ezúttal is a somoskői Váralja téren tartják július 29- én, szerdán 17 órakor a már hagyományos ünnepi külsőségek között. A fővédnöksé­gét Balázs Péter külügyminiszter vállalta, a köszöntőt Zicherman-Mikulás Brigitta, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nemzet­közi együttműködési programok irányító hatóságának főigazgatója mondja. A fesz- tivéit Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkor­mányzat Közgyűlésének elnöke és Doc. Ing. Milan Murgas, a besztercebányai ön- kormányzati kerület elnöke nyitja meg. Az „Isten hozott Magyarországon!” című programra azonban nem Somoskőn, ha­nem Salgótarjánban a Fő téren kerül sor. A 20 órakor kezdődő műsorban fellép va­lamennyi külföldi táncegyüttes: a Zemplin Szlovákiából, a Mugurelul Romániából, a Val D’Akragas Olaszországból, a Mladost Szerbiából, a Vesna Ukrajnából, a Schwäbischer Albverein Németországból érkezik. Hozzájuk csatlakozik a grúz Khorumi gyermek-néptáncegyüttes és nyolcadikként a lengyel Gorái zenekar is. Több napot is átfog a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet „A kulturális sokféleség - európai érték” cí­mű multimédiás kiállítása. Július 30-án, csütörtökön három helyszí­nen lesz úgynevezett „Szomszédolás”. Mihálygergén a művelődési házban 19 órakor a szerb, a német és a lengyel ven­dégek szerepelnek. Ugyanebben az idő­pontban a szlovák és a grúz csoport a szü­*d vénysorozata. IttSzékynédr. SztrémiMelin- da, a vendéglátó város polgármestere és dr. Egyed Ferdinand, a helyi szlovák kisebbsé­gi önkormányzat elnöke mond köszöntőt. A „Szomszédolás” keretében a román cso­port mellett a Nógrád, a Kazár és a pász­tói Ágasvár néptáncegyüttes lép fel. A Jó­zsef Attila Művelődési és Konferencia-köz­pont „Kert”-jében ekkor tartják a magyar gasztronómiai napot Július 31-én, pénteken Losonc lesz a fesztivál központi színhelye. 17 órakor kezdődik a folklórmise, 18 órakor kerül sor a népviseletes felvonulásra. A „Vasár­nap Nógrádban” című gálaprogram kere­tében 19 órától fellép a fesztivál minden külföldi együttese, továbbá a szlovák Hamarosan újra felhangzik a fujara és a havasi kürt hívogató, köszöntő hangja a somoskői várnál gyi szabadtéri színpadon mutatja be tudá­sát 18 órától a ragyolci kultúrház közön­sége az olasz és az ukrán csoportnak tap­solhat. Ugyancsak 18 órakor a megyeszékhely főterén veszi kezdetét az V. tarjáni folk- és szlovák napok rendez­Kokovan, az Ipel és ragyolci Nógrád nép­tánccsoport. Magyarországot a szécsényi Iglice, a pásztói Muzsla, a vanyarci Roz- marin táncegyüttes, a karancslapujtői Dobroda és a mihálygergei Tücsök zene­kar képviseli. A losonci Nógrádi Múzeum és Galéria „Hogyan öltözködtek a gyere­kek?” címmel rendez kiállítást A tarjáni folk- és szlovák napok programja pénte­ken 18 órakor kezdődik a Fő téren a lo­sonci Traditional Band közreműködésé­vel. 19 órától mutatkozik be a vanyarci Rozmarin, 20 órától pedig a besztercebá­nyai Bystrina néptáncegyüttes. A „Kert­ben a szlovák haluska kedvelői lakmároz- hatnak. Az augusztus 1-jei szombat különö­sen gazdagnak ígérkezik, hiszen nem kevesebb mint öt településen lesznek programok. A divényi kastélyparkban 16 órakor, a bánki víziszínpadon 20 óra­kor kezdődik a „Szomszédolás” a román, az olasz és a losonci IpeT, illetve a Zemplin együttes közreműködésével. A füleki várban 12 órától a gasztronómiáé lesz a főszerep, 16 órakor a „Szól a ma­gyar muzsika” címmel lép fel a Dobroda zenekar, 18 órától a román, az olasz, az ukrán és a német csoport „szomszédol”, 22 órakor pedig táncház veszi kezdetét. A kézműves-bemutatón és -vásáron he­lyi készítésű kalácsokat is árusítanak. Pásztón a romkertben 9 órakor kezdődik a „Palóc ízek kavalkádja” elnevezésű főző­verseny. Délelőtt megyei együttesek szó- • rakoztatják a közönséget, 15 órakor a he­lyi Muzsla lép fel, 16 órától pedig a szerb, az ukrán, a német és a szlovák fesztivál­csoportok követik egymást. Salgótarján­ban, a Fő téren ugyancsak 16 órától ren­dezik a Nógrád megyei gyermek-nép- táncantológiát a különböző regionális ver­senyekről, találkozókról továbbjutott együttesek, valamint a grúz csoport rész­vételével. A18 órakor kezdődő „Szomszé­dolás” a mihálygergei Tücsök népzenei és az Ipoly néptáncegyüttest, a ragyolci Nóg- rádot és a szerb csoportot szólítja szín­padra. A „Kert”-ben „Lidi mama konyhá­ja” címmel kazári gasztronómiai specia­litásokat lehet kóstolni. Biztosan nagy sikert arat majd a Németor­szágból érkező Schwäbischer Albverein néptáncegyüttes is A fesztivál augusztus 2-i zárónapjának Bánk lesz a színhelye. 15 órakor tartják a folklór jellegű istentiszteletet, 16 órakor kezdődik a felvonulás, 16.30-tól pedig a „Vasárnap a faluban” címmel mutatják be műsorukat a 43. Nógrád megyei nem­zetiségi találkozó, majd a magyarországi szlovákok 13. folklórfesztiváljának részt­vevői. A „Vasárnap Nógrádban” című zárógálaprogram keretében búcsúznak a külföldi csoportok, s fellépnek további szlovák és magyar táncegyüttesek, zene­karok Is. Természetesen a tóparton is lesz kirakodóvásár és onnan sem fog hiányoz­ni a gasztronómia. A 14. nógrádi nemzetközi folklórfesz­tivál több hónapos előkészítése a finisé­hez érkezett. Kerényi Tamás és Szálkái Péter készítette a weboldalt és négy orszá­gos televízióban huszonhat alkalommal lesz látható a fesztivál reklámfilmje. A médiapartnerek sorában találni a Nóg­rád Megyei Hírlapot is. A vendégeket - akik a megye néhány nevezetességével, értékével is megismerkednek - szeretet­tel várják valamennyi szálláshelyen. A fesztivál költségvetése alapvetően pályá­zatokból, támogatásokból állt össze, de minden egyes helyszín, illetve a rende­zésben részt vállaló szerv, szervezet vál­lal anyagi áldozatokat is a közös siker ér­dekében és reményében. Csongrády Béla „Angyalok álmai” Pásztón Jana Bialová szlovák grafikus- és festőművész adta az „Angyalok álmai” címet önálló - a minap a Pásztói Mú­zeumban megnyílt - tárlatának. Az ő angyalai arról ál­modoznak, hogy ne kelljen annyiszor látniuk az embe­reket sérülni, földre zuhanni, s azt is szeretnék, ha gondviseltjeik elhagynák végre a felszínes, lényegtelen világot, s a szívükre, érzéseikre hallgatva élnének. titokzatos, tündérmeseszerű hangulatára hívta fel a figyel­met. Lényegében erről a „varázs- . latról” volt szó - csak jóval rész­A Túrócszentmártonban szü­letett és Losoncon élő alkotó - a tavalyi, ugyancsak Pásztón a re­neszánsz év jegyében rendezett kollázskiállításon - díjként nyerte az önálló bemutatko­zás lehetőségét. (Csakúgy mint Varga Anikó pásztói textilművész, egyetemi ok­tató, akinek a közelmúltban zárult losonci tárlata.) Jana Bialová kiállításának meg­nyitásán megjelenteket dr. Hír János, a Pásztói Múze­um igazgatója üdvözölte, kö­szöntőt Kriston Péter, a Nóg­rád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke mondott. Kiemelte, hogy a múzeumi hálózatot is fenn­tartó, működtető testület számára a határmenti- ségből eredően stratégiai kérdés a szlovákiai kapcso­latok erősítése. Ezt szolgál­ják a közös pályázatok, ren­dezvények - ezek sorában Kriston Péter a július végén, augusztus elején tizenne­gyedik alkalommal megren- Jana Bialová losonci grafikus- és festőművész dezendő nemzetközi folklór- egyik jellegzetes alkotása fesztivált külön is említette letesebben - Németh Bozó And­reának, a losonci Nógrádi Múze­um és Galéria művészettörté­nészének szakmai megnyitó- beszédében is. „A képeken meg­jelenő valóság a realitás elemei­- és ide sorolta a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet részeként funkcionáló Pásztói Múzeum együttműködését is a losonci társintézménnyel. A kiállítást méltatva/ana Bialová műveinek bői építkezik ugyan, azonban a szürrealizmushoz hasonlóan el­hagyja annak logikai össze­függéseit... Az alakok és tárgyak elvesztik megszokott arányaikat, szokatlan asszociációkat alkot­nak, s másfajta törvényeknek en­gedelmeskedve élik életüket... A figurák - emberek és állatok - nem földi lények, gyakran változ­tatják alakjukat, méreteiket, sőt átváltoznak emberből állattá és viszont..” - mondta a műtörté­nész és külön is hangsúlyoz­ta a szimbólumok szerepét, a nőiség, a női lélek finom, őszinte ábrázolását és a val­lásos szemlélet jelenlétét az alkotásokon. Ugyancsak sa­játos vonásként szólt Németh Bozó Andrea arról Is, hogy a zömében élénk, ragyogó szí­nű képek gyakorta folytatód­nak a kereteken, amelyek sokszor maguk is a kompozí­ció részei. Mindent összevet­ve e művészet a jelenlegi kor­társ festészet divatos, úgyne­vezett trendi irányzataiba ne­hezen illeszthető be, de an­nál inkább továbbvivője, -éltetője a hagyományos, nagy múltú szlovák grafika és illusztráció képi világának és szellemiségének. Jana Bialová nevéhez - mint a vetítés is példázta - szellemes animációs filmek is társulnak. 2007-ben nem véletlenül nyert díjat a besz­tercebányai fesztiválon. A filmkészítésbe bevonja tanítvá­nyait, a füleki művészeti iskola növendékeit is. A losonci mű­vész tárlata augusztus 21-ig lát­ható a Pásztói Múzeumban. Cs. B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „A keleti, vagy a nyugati Európai Unióból tetszettek jönni?” Szerencsés nyertesünk: KissPálné Somoskőújfalu, Somosi út 294. Kérjük, mai rejtvényünk megfejté­sét július 23-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (Salgótarján, Alkotmány út 9.). Az 1000 forintos vá­sárlási utalvány szintén itt vehető át.

Next

/
Thumbnails
Contents