Nógrád Megyei Hírlap, 2009. május (20. évfolyam, 101-124. szám)
1032009-05-06 / 103. szám
2009. MÁJUS 6., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE „Tüzes mesterségek” ünnepén Mj. Salgótarján. Flóriánra, a tűzoltók védelmezőjére, az árvizek ellen védő szentre emlékeztek tegnap a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tanácstermében tartott ünnepi állománygyűlésen. A megjelenteket Szabó János igazgató köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy az alkalom nemcsak a tüzet oltók, hanem a tüzes mesterségek művelői iránti tisztelet megnyilvánulása is. Ünnepi beszédében Juhász László mentésszervezési osztályvezető a példakép, az egyszerű római katonából erődparancsnokká, katonák megmentéivé lett, emberfeletti erővel bíró, s végül mártírhalált halt legendás alakról szólt. Eszerint Flórián nyomdokain a mai szolgálattevők is a bajbajutottak megsegítésére sietnek, miközben meg kell felelniük a társadalmi elvárásoknak. Azon kevés hivatások egyike az övék, melyhez olyan emberi értékeket kell együttesen képviselni, mint a hősiesség, önfeláldozás, bajtár- siasság, bátorság. Rendelkezésükre áll ugyan a korszerű technika, de ehhez szükséges a megfontoltság és a többirányú felelősségvállalás. A megemlékezés elismerések átadásával, illetve ezekről szóló tájékoztatással zárult: főigazgatói dicséretben és jutalomban részesült Juhász László, Jakubovics Zoltánt, Bakos Krisztiánt, Baráz Tamást előléptették, amint a kecskeméti központi rendezvényen Bakos Ferencet, Csoór Józsefet és Hriech Jánost is. Tavaszi lomtalanítás DíÓSjenŐ. A település belterületén május 8-án tavaszi lomtalanítási akciót szerveznek. Az ön- kormányzat arra kéri a lakókat, hogy a feleslegessé vált tárgyaikat péntek reggel hat óráig helyezzék el az ingaüan előtt. A vas-, illetve a veszélyes hulladékot elkülönítve kérik kitenni, mivel ezek elszállításáról külön gondoskodik a faluvezetés. Fogad a polgármester Pásztó. Sisák Imre, a város polgármestere május 6-án 8 és 12 óra között a városháza I. emeletén a 22-es számú szobában fogadónapot tart. Szenográdi Ferenc Szécsény. Károly Róbert az 1334. május 5- én kiadott oklevelében Szécsényt városi ranggal ruházta fel. A városban, „Szécsényi tavasz” címmel 10 napos ünnepi sorozattal tisztelegtek a 675. évfordulón. Ennek keretében tegnap, május 5-én emléktáblát avattak, a Kubinyi Ferenc Múzeum dísztermében ünnepi önkormányzati ülést tartottak, város történeti konferenciát szerveztek. Este a múzeumban a Musica Rediviva reneszánsz kamaraegyüttes adott koncertet. A várkert bejáratánál, az emléktábla avatásánál a hollókői Szent László Vitézrend tagjai álltak díszőrséget. Őze Viktor, a helyi gimnázium tanulója felolvasta, Károly Ró- bertnek azt az adománylevelét, amelyben Szécsényt Budával azonos városi ranggal hatalmazta fel. Dr. Serfőzőnédr. Fábián Erzsébet polgármester leleplezte az emléktáblát, amelyen a Kacsics család címere látható. Megköszönték Őze Jánosnak és Baja Józsefnek, a tervező és kivitelező munkáját. Szécsény város vezetői, Termán István, Romhány község polgármestere, Agócs József, Fülek város polgármestere, Ipolyság küldöttsége, a helyi oktatási intézmény vezetői, az MSZP helyi szervezetének képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait az emléktáblánál. A múzeumkertben középkori ágyúlövés hangja idézte a letűnt korokat. A múzeum dísztermében az ünnepi képviselő-testületi ülésen ott voltak a térség polgármesterei, dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő, a testvértelepülések polgármesterei, küldöttei és több érdeklődő. Az elnökségben helyet foglalt a város két korábbi polgármestere, Varga Tibor és Máté Csaba. A Himnusz közös el- éneklése után a helyi Erkel Ferenc vegyes kar, Lévárdi Beáta karnagy vezényletével az alkalomhoz illő két dalt adott elő. Csatlós Noémi, a városi könyvtár vezetője elszavalta, Vihar Béla Változatok a szülőföldre című költeményét. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester áttekintette a város 675 évét. Kitért a sorsfordító történelmi eseményekre, szólt az elődök helytállásáról, az egykori szécsényiek életéről, szokásairól, munkájáról, a városnak a térségben betöltött fontos szerepéről. Beszélt a török uralomról, a nemzetközi jelentőségű Rákóczi-szabadságharc- ról, a város fejlődéséről, a letelepedett ipari üzemekről, műemlékekről. Végezetül azt mondta: - A mai nap az emlékezésé és egyben a köszönetnyilvánításé is. Köszönet azoknak a régen elhunyt szécsényieknek, akik lehetővé tették, hogy Szécsény várossá váljon, hogy településünk hírnevét országhatáron belül és túlra is elvigyék. Emlékeznünk kell a városépítőkön kívül azokra a költőkre, írókra, művészekre, közéleti emberekre is, akik öregbítették városunk hírnevét, Komjáthy Jenőre, Ferenczy Terézre, Szontagh Pálra, Pintér Sándorra, Benczúr Gyulám, Klárik Andorra, a Kossuth-díjas Szabó István szobrászművészre, Antal Károly helytörténeti kutatóra. Meg kell köszöni a rendszer- változás előtti dolgozók, s vezetők munkáját is, így Földi László és Zagyvái Sándor tanácselnökök munkáságát; szólnunk kell a gazdasági élet kiemelkedő személyiségeit Boros Béláról, dr. Hütter Csabáról, Máté Sándorról, Róka Miklósról, Szétesik Pálról. A mai nap az emlékezésé, ez adjon erőt ahhoz, hogy folytassuk az építkezést, a közösség teremtő munkát - zárta szavait. A polgármester és az alpolgármester, Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna átadták az ön- kormányzat által alapított díjakat. Több évtizedes közéleti tevékenységéért, kulturális munkájáért, „Szécsény városáért” kitüntetést kapta, Őze János főépítész. A köz szolgálatában kitüntetésben részesült Pifka Vince aljegyző, Tóth Józsefné és Kiss Lajosné nyugalmazott népművelők. A várostörténeti konferencián, Őze János főépítész, Varga Kapisztrán, a ferences rend házfőnöke, dr. Szirácsik Éva, a Nógrád megyei múzeumok igazgatója, GalcsikZsolt levéltáros, Majcher Tamás, a helyi múzeum igazgatója tartott előadást. Ismét bemutatkozott Cs.E. ____________________ Ér sekvadkert Szabó Andrea, lapunk munkatársa, író-újságíró „Az emlékezés iszapja” című kötetét - a balassagyarmati közönség után - ezúttal az érsekvadkertiek is megismerhették a napokban. A költészet napjához kapcsolódó rendezvényen Kelemen Istvánná, a könyvtár vezetője köszöntette a résztvevőket és vezette le a beszélgetést A szép számmal érkező vendégek pedig megismerhették Szabó Andrea életútját, valamint az Ipoly-parti városhoz, Balassagyarmathoz és az irodalomhoz kapcsolódó viszonyát is. Az írónő kifejtette, hogyan leltek otthonra tanár szülei a városban, s arról is beszélt, hogy a pedagógusvéna és az íráskészség miként ötvöződött családjukban. A közönség soraiban helyet foglaló volt osztálytársaknak köszönhetően pedig megelevenedtek a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban töltött diákévek is. Pénzügyekről hallgatnak Salgótarján. Pénzügyi főiskolánk jelene és jövője címmel tervez beszélgetést szerdán este, 18 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központ klubjában a Salgótarjáni Polgári Kör. Meghívott: dr. Rozgonyi József, az intézmény igazgatója. Ugyanezen az összejövetelen tartja 2008. évi beszámoló és 2009. évi munkaterv tárgyaló közgyűlését a civil közösség, így minél több tagtárs jelenlétére számít Brunda Gusztáv körelnök. Nyitott órák Bátonyterenye-Pásztó. Juhász Gábor országgyűlési képviselő május 8-án, pénteken 14 órától 15.30 óráig a pásztói polgármesteri hivatalban tart fogadóórát, 16 és 17.30 óra között pedig a kisterenyei ügyfélszolgálati irodában várja az érdeklődőket. Régészeti leleteinkről Salgótarján. A megyeszékhely és vidéke archeológiái leleteiről tartott vetített képes előadást kedden Guba Szilvia, a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum régésze. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben tartott rendezvényt az Élet- és Tudásfa Olvasókör szervezte. JO PÉLDÁT ÁLLÍTOTTÁK Nézsa. Mindenképpen példaértékű az az összefogás, amelyről a helybeliek tettek tanúbizonyságot az elmúlt időszakban: időt és energiát nem kímélve útra kerekedett pár nézsai lakos és önszántukból összeszedték az eldobált szemetet a bevezető utak mentén. A fáradozás nem volt hiábavaló, hiszen több tucat zsákkal gyűlt össze a piszok, s ezzel ismét megszépült a község környezete. Filmforgatag diák módra Vitéz Kata Balassagyarmat. Idén második alkalommal hirdették meg a középiskolások számára „A hetedik művészet a film” névre keresztelt filmes vetélkedőt a városi könyvtárban. Az előző évben kortárs magyar mozikat adtak meg a szervezők, ezúttal pedig Oscar-díjas alkotások közül válogattak: az Esőember, a Forrest Gump, a Schindler listája és a Szerelmes Shakespeare került terítékre. Tizenhárom csapat mérte össze tudását, rejtvény, feladatlap, illetve a bejátszott filmrészletek, és a hozzájuk kapcsolódó kérdések segítségével. A diákok kreativitásukat is megcsillogtathatták, egyrészt az activityben, másrészt saját készítésű kisfdmjeiken keresztül. Ez utóbbiban arra keresték a választ, milyenek a mai fiatalok. Munkáikat szakmai zsűri értékelte: Rigó Zoltán, a Madách Filmszínház vezetője és Hugyecz Adrián operatőr. A legtöbb pontot Csemák Ákos (Balassi Bálint Gimnázium) Menedék című kisfilmje kapta, amit a zsűri a „legfilmszerűbbnek” talált. Jól szerepelt a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium csapata is Kell egy kis áramszünet című munkájukkal. Fáy Hanna, Dudás Kristóf és Tóth Mariann arra világítottak rá, hogy ha a számítógép nem működik, és a fiatalok a szabadba „kényszerülnek”, bizony jól érzik magukat focizás közben is! A balas- sis Csalár Bence, Kőműves Anna és Szalai Gergely Szemszög címmel külső nézőpontból jelenítette meg a generációs problémákat. A versenyt megnyerő balassis fiúk, Hlavay Bence, Nagy Erik és Franka János azt a jövőt képzelték el, és filmesítet- ték meg, ami azokra a kamaszokra vár, akik a tanulást semmibe veszik. A Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola diákjai az utca emberét faggatták a mai fiatalokról, a Szondi György Szakközépiskola és Szakiskola csapata pedig a diákmunka veszélyeire hívta fel a figyelmet A vetélkedő fődíja egy budapesti kirándulás, amely kapcsolódik a médiához, a filmhez. Az első négy helyezett csapat ellátogathat a Duna TV székházába, belepillanthat a Magyar Színház kulisszatitkaiba, illetve megtekintheti Szabó Magda Az ajtó című regénye nyomán készült darabot. 675 éve város Szécsény