Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-09 / 6. szám

2009. JANUAR 9., PENTEK 11 SPORTTÜKÖR Remek év végi hajrával a legjobbak közé kerültek ÚSZÁS Sikeres regionális és országos versenyekkel zárták az évet a GDSE versenyzői Huszáros hajrát vágtak ki a salgótarjáni GDSE úszói a 2008-as év legvégén, nem kevesebb mint négy re­gionális és országos versenyen indultak és néhány számban nemcsak északi régiónkban, hanem az or­szágos rangsorban is a legjobbak közé küzdötték fel magukat. szont tisztább képet kap úszó, szülő, szakember, ki hol tart az év végén. A hatvani Karácsony-kupa mindezekhez képest már csak levezető „jutalomverseny” volt a Ők még az út legelején járnak: (balról: Csincsik Zoltán, Tóth Máté, Kőrös Eszter, Hadfi Gréta) A hagyományos mezőkövesdi nemzetközi utánpótlásverse­nyen a Teknőc-kupán a legki­sebb úszópalánták mutatkozhat­tak be, így egy-két kivétellel a salgótarjániak is őket dobták be a mély vízbe. Annak ellenére, hogy sokan életük első komoly versenyén indultak, nem kellett bennük csalódnia Kovács Dénes vezetőedzőnek, bár többüknek majdhogy sírásra görbült a szá­ja, amikor sokadszor is csak haj­szál választotta el őket a bronz­éremtől. A közel 300 fős me­zőnyben azért jutott a medáliák­ból is bőven, Barta Luca, Danyi Donáta és Burai Virág révén, és a még mindig csak 11 éves Tóth Zsófi Zsanett valósággal letarolta korosztályát, négy rajtjából négyszer nyert aranyat. Egerben az ugyancsak nagynevű Pro Agrián már hosszabb számok­ban lehetett indulni, így a na­gyobbacskák is rajtkőre álltak, de már nem régiós, hanem or­szágos mezőnyben, hisz számos klubból érkeztek indulók. Itt Csincsik Dániel gyors- és hát­úszása emelkedett ki, előzőben első, utóbbiban 3. lett, Tóth Zsó­fi robbanékonysága 100 méteren már nem érvényesült annyira, mint korábban, de azért a jóval előkelőbb országos mezőnyben is ezüstérmet akaszthattak a nyakába 100 háton, gyorsban vi­szont „csak” ötödikként csapott a célba. A többiek is általában korosztályuk első felében értek be, de a népes mezőnyben ezek általában a 10. helynél gyengéb­bet jelentettek. Kivétel talán Kő­rös Eszter 100 méteres gyors­úszása (7. hely), Barta Luca 50 gyorsa (6.), Csáki Rebeka 100-as pillangója (6.) és Papp Márton, valamint Kovács Bendegúz ugyanilyen távú 5. és 8. helye. Az egrit követő fővárosi BVSC-s viadal viszont már amolyan kis utánpótlás ob-nak felelt meg, ha nem is minden úszásnemben és korosztályban, de a legtöbben majd mindenki ott van, aki 14-15 éves korig számít. így vi­mindössze két tarjáni induló­nak, de a bátonyterenyeiek - akik úgy jó féltucatnyian látogat­tak el a szomszédba - is kitettek magukért a hat térségi egyesület versengésében, Viaszács Gábor és Tamás, Nagy Oszkár, Sztojka Krisztián, Molnár Anett és Do­monkos Maja még a győzelmi emelvény valamelyik fokára is felállhatott, Tóth Zsófi Zsanett és Lehoczki Orsolya a GDSE két ki­válósága viszont ahol elindult, vagy nyert, vagy egymással osz­tozott az arany és ezüstérmen. Tóth Zsófi Zsanett az „országosan is a jegyzett” úszók közé tartozik Jobb salgótarjáni eredmények Mezőkövesd Gyorsúszás 33 1/3 m, 2001. és fiatalab­bak, lányok: 4. Hadfi Gréta 35,00,1999:3. Barta Luca 22,63, 12. Rezes Dominika, 28,00, 13. Kőrös Eszter 29,90.1998. 3. Bu­rai Virág 22,00,5. Danyi Donáta 23,11.1997.1. Tóth Zsófia Zsanett 19,60. Fiúk: 2001-ben és később születettek: 4. Tóth Máté 31,50. 2000: 3. Csincsik Zoltán 26.30, 6. Nagy Balázs 31,27. 1997: 8. Komka Gábor 26,86. Hátúszás 331/3 m, 2001 és fiatalabbak, lányok: 4. Hadfi Gréta 36,89, 1999.7. Barta Luca 28,14,10. Re­zes Dominika 33,20, 11. Kőrös Eszter 35,34, 1998.3. Danyi Donáta 26,40, 4. Burai Virág 29,20,1997: 1. Tóth Zsófia Zsa­nett 23,40. Fiúk: 2001-ben és később születettek: 10. Tóth Máté 43,30, 2000: 4. Csincsik Zoltán 32,91. Mellúszás 33 1/3 m, Lányok, 1999: 4. Barta Luca 30,90,12. Rezes Do­minika 32,60, 13. Kőrös Eszter 33,25. 1998: 4. Burai Virág 27,50, 8. Danyi Donáta 30,36. 1997: 1. Tóth Zsófia Zsanett 27,70. 2000, fiúk: 6. Csincsik Zoltán 38,34,1997. 5. Komka Gá­bor 32,33, Jó úton jár, hogy felérjen a csúcs­ra: Csincsik Dániel Pillangó 33 1/3 m, lányok, 1999 és fia­talabbak 5. Barta Luca 27,10, 1998: 3. Danyi Donáta 27,30, 4. Burai Virág 29,00,1997: 1. Tóth Zsófia Zsanett 21,50. BVSC-felmérő Gyorsúszás 50 m, lányok, 1997: 5. Tóth Zsófia Zsanett 32,02 mp., Fiúk, 1992:3. Gordos Péter 29,88, Lehoczki Orsolya dinamikus fejlődésnek indult, főleg pillangóban 1995:15. Papp Márton 32,33. 100 m, lányok, 1999: 18. Barta Luca 1:27,96 perc. 1994:15. Kő­rös Evelin 1:12,48.1996:22. Csá­ki Rebeka 1:22,01.1997:12. Tóth Zsófia Zsanett 1:12,57, 16. Lehoczki Orsolya 1:16,20. Fiúk, 1996: 17. Hajdara Richárd 1:23,17. 20. 1995: 10. Csincsik Dániel 1:03,5ó, 13. Papp Márton 1:07,35.1994:21. Kovács Bende­gúz 1:14,37.200 m lányok, 1994: nyok 1997:9. Tóth Zsófia Zsanett 1:21,69, 1996: 11. Bratek Fanni 1:25,61, 1994: 2. Benyus Ágota 1:20,84. Fiúk, 1996:16. Hajdara Richárd 2:30,68, 1995 : 5. Csincsik Dániel 1:11,56,1993:5. Benyus Marcell 1:15,43. Mellúszás 50 m, lányok, 1999: 19. Barta Luca 50,76. Fiúk 1997: 13. Komka Gábor 54,92. 1996: 15. Hajdara Richárd 45,42,1992:3. Gordos Péter 36,81. 100 m lányok, 1996: 12. Csáki Rebeka 1:46,05. Fiúk,1992: 4. Gordos Péter 1:23,81. 200 m, lányok,1995: 11. Nagy Szilvia Virág 3:16,42. Pillangó, 50 m, lányok, 1999: 22. Barta Lu­ca 48,26, 1997:11. Lehoczki Orsolya 35,76, 1995: 15. Nagy Szilvia Virág Viharos gyorsasággal robbant be: Burai Virág 35,70. Fiúk, 1995: Hát ha még komolyan is venné az úszást... Benyus Ágota 10. Kőrös Evelin 2:40,65, 1995:11. Nagy Szilvia Virág 2:43,09, Fiúk, 1995: 11. Papp Márton 2:29,53. Hátúszás 50 m, lányok, 1994: 7. Benyus Ágota 37,88, 1996: 13. Bratek Fanni 40,00,1997:7. Tóth Zsófia Zsanett 37,43, 1998: 21. Danyi Donáta 43,06. Fiúk, 1995: 4. Csincsik Dániel 32,97, 1993: 4. Benyus Marcell 34,55.100 m, lá­4. Csincsik Dániel 31,31,1994: 12. Kovács Bendegúz 35,95, 1993: 5. Benyus Marcell 31,16. 1992: 5. Gordos Péter 32,67. 100 m, lányok, 1996 ;13. Csáki Rebeka 1:34,84. Fiúk, 1995:11. Papp Márton 1:24,33.200 m, lá­nyok 8. Kőrös Evelin 3:09,52, 1997: 10. Lehoczki Orsolya 3:05,46. Fiúk, 1995:7. Csincsik Dániel 2:44,68. ■ (satis) Még kilenc csapat reménykedhet Téli teremfoci-bajnokság, Salgótarján A csoportmérkőzések utolsó fordulóját rendezik pénteken a salgótarjáni téli teremfoci­bajnokságban, s a játéknap hat találkozója közül csupán ket­tőnek a végeredménye nem be­folyásolja a továbbjutást: már korábban eldőlt, hogy a Botos Bt. - Hooligans csata egyik szereplője sem léphet az elő­döntőbe, az eddig hibátlanul menetelő URSA I. és URSA II. testvérharca pedig „csupán” a csoportelsőségről hivatott dön­teni. A további négy párban ugyanakkor hatalmas küzde­lemre lehet számítani, hiszen míg a győztesek a folytatásban már biztosan éremért játszhat­nak (igaz, a Rallye csapatának ehhez kiütéses sikerre van szüksége, a Speciál-X, a Len­dület, a Complex Montage és a Fort Bau viszont már egy pont­tal is üdvözülhet), addig a vesztesek számára véget ér az idei szereplés. A program. Január 9., pén­tek, 16 óra: URSA II. - URSA I, 16.50 óra: Speciál-X - Csúcs- Wood, 17.40 óra: Lendület - Kórház, 18.30 óra: Rallye - Complex Montage, 19.20 óra: Botos Bt. - Hooligans, 20.10 óra: Fa-Héj - Fort Bau. „Fácán” munkában... Szerintük és szerintünk is vízilabda. Biros Péter lett a világ legjobb férfi vízilabdázója 2008- ban - a Swimming World Magazine-nál. Az Egyesült Álla­mokban megjelenő, s valameny- nyi vizes sportág férfi és női szak­ágában győztest hirdető rangos szaklap legfrissebb számában avatta a háromszoros olimpiai baj­nok magyart a pólósok tavalyi leg­jobbjának. A magazin Birost be­mutató húsában a szerző megem­lítette, hogy a „Fácán” becenevű já­tékos 1997-ben kezdte meg szerep­lését a nemzeti együttesben, s külön kiemelte, hogy úgy lett 13 góllal az aranyérmes magyar csa­pat legeredményesebb játékosa, hogy találatait 23 kísérletből érte eL Az 56,5 százalékos eredményes­ségi mutató az egész mezőnyt te­kintve a legjobb teljesítmény volt a pekingi ötkarikás tornán. „Meglep, csak az európai díjról tudtam, örü­lök neki” - reagált a hírre az Eger kiválósága, aki elmondta, hogy az olimpia előtti operációt követően immár tökéletesen egészséges, semmi nem hátráltatja a munká­ját, és úgy érzi, hogy most már vé­gig fogja bírni a meccseket Ami a válogatottbeli jövőt illeti, a 32 éves Biros így fogalmazott „Nehéz még bármit is mondanom, még Kemény Dénessel is folytatjuk a beszélgeté­seket ebben az ügyben. Az min­denesetre előrelépés, hogy már tu­dom, ki a szövetségi kapitány.”

Next

/
Thumbnails
Contents