Nógrád Megyei Hírlap, 2009. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-09 / 6. szám
12 2009. JANUÁR 9., PÉNTEK SPORTTÜKÖR H 0 k Pars világbajnok akar lenni Két érem a cél Londonban - Tízezres létszámálom Pars nagy dobásra készül... Edzőjükért is hajtottak a besztercések KÉZILABDA Nógrád megyei téli terembajnokság - Holtverseny az élen Sajnálatos esemény árnyékolta be a Nógrád megyei női kézilabda téli terembajnokság első, salgótarjáni versenynapjának küzdelmeit múlt vasárnap. Szabóné Sípos Éva, a Beszterce DSE edzője újévkor súlyos síbalesetet szenvedett, tanítványai így az ő mielőbbi felépüléséért is hajtottak két esedékes mérkőzésükön. A három fiatal, Karvaj Melánia, Nádasdi Nikolett és Petrény Evelin vezérletével első meccsüket nagy fölénnyel nyerték meg a Pásztó KC ellenében, majd a Madách DSE csapatát is meglepően könnyedén múlták felül a Répás Ildikó és Tarjáni Szilvia alkalmi irányításával küzdő kis hölgyek. Rajtuk kívül a mostanában újjászerveződő balassagyarmati alakulat, a Kiss Árpád VDSE emelkedett ki a mezőnyből. Szász Szilvia és Szuhánszki Ivett kiemelkedő kapusteljesítménye mellett itt is a fiatalok vitték a prímet, Benedek Réka, Drevenka Orsolya, Garumvölgyi Eszter és Hutyánszki Edina szórta a gólokat a Salgótarjáni KC és a Pásztó KC elleni összecsapáson, így mindkétszer kétszámjegyű győzelmet arattak az Ipoly-parti- ak. A versenynap ötödik találkozóján a Madách DSE főként Gyenes Anett értékes góljainak köszönhetően tíz találattal múlta felül az SKC együttesét A Nógrád megyei téli terembajnokság következő öt mérkőzését február elsején rendezik a balassagyarmati Városi Sportcsarnokban. Eredmények Salgótarjáni KC - Bgy. Kiss Árpád VDSE 1631 (7-16). Góllövők: Szikszai 9, Medve 2, Bagyinszki 2, Sótér 1, Pünkösti 1, Kiss 1, ill. Benedek 7, Drevenka 7, Hutyánszki 7, Garamvölgyi 5, Máté 3, Belovai 1, Tillmann 1. Pásztó KC - St Beszterce DSE 21-36 (11-15). GL: Scheili 5, Bíró 4, Nágel 3, Gubola 3, Juhász 2, Szabó 1, Tóth 1, Tarcsányi 1, Ravasz 1, ill. Petrény 12, Karvaj 8, Nádasdi 7, Dénes 4, Veres-Mezei 3, Gérecz 1, Tarjáni 1. St Madách DSE - Salgótarjáni KC 27-17 (14-7) GL: Gyenes 9, Bodor 3, Brezovszky 2, Kovács R. 2, Kovács É. 2, Miheller 2, Hartmann 2, Gyetvai M. 2, Gyetvai G. 1, Kelemen 1, ill. Szikszai 11, Bagyinszki 3, Medve 2, Pünkösti 1. Bgy. Kiss Árpád VDSE - Pásztó KC 34-12 (19-4) GL: Garamvölgyi 9, Hutyánszki 8, Drevenka 5, Máté 4, Tillmann 4, Szűcs B. 2, Benedek 1, Szilfai 1, ill. Nágel 5, Scheili 4, Tarcsányi 2, dr. Kovács 1. St Beszterce DSE - St Madách DSE 32-19 (15-8) GL: Karvaj 13, Nádasdi 9, Petrény 3, Dénes 2, Tarjáni 2, Veres-Mezei 1, Kovács K. 1, Gérecz 1, ill. Gyenes 8, Bodor 3, Hartmann 3, Miheller 2, Brezovszky 1, Institórisz 1, Marcsokné 1. Állás az 1. versenynap után; 1. Bgy. Kiss Árpád VDSE 4p. (65-28), 2. St Beszterce DSE 4p. (68-40), 3. St Madách DSE 2p., 4. Salgótarjáni KC Op. (33-58), 5. Pásztó KC Op. (33-70). A góllövőlista élmezőnye: 21: Karvaj (St Beszterce), 20: Szikszai (SKC), 17: Gyenes (St Madách), 16: Nádasdi (St. Beszterce), 15: Hutyánszki (Bgy. Kiss Á.) és Petrény (St Beszterce). ■ (gédé) atlétika. Pars Krisztián olimpiai ezüstérme után Londonban már két dobogós és négy döntős helyezést tervez a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), amely elkészítette programját. A 2012-es játékokig tartó részállomásokon is az előrelépés a cél: Pars kijelentette, a jövő évi világbajnokságon az első helyért száll harcba. Magyarországon egyedülálló, hogy egy sportág 8-10 évre szóló stratégiát készítsen - hangzott el a MASZ tájékoztatóján. - Profi tanácsadó cégeket kerestünk, hogy új utakra vigyük a magyar atlétikát, s megállítsuk az elmúlt évek lassú sorvadását - mondta Schulek Ágoston MASZ-elnök. A 2012- ig tartó rövid, s a 2020-ig szóló hosszabb távú elképzelések között szerepel a pénzügyi háttér kiszélesítése, a gyógyító sportorvoslás megerősítése, valamint az elismertség fórumainak kidolgozása. A MASZ visz- sza akarja tornázni 10 ezerre az igazolt versenyzők létszámát, s Londonban két érem megszerzése a cél. A jövő jó előjelekkel indult, hiszen az is eldőlt, hogy Pars Krisztián a két fehérorosz kalapácsvető kizárása után ötkarikás ezüstérmes lett. A szombathelyi atléta kijelentette, hogy a jövő évi berlini vb-n megpróbál történelmet írni, és megszerezni a magyar atlétika első vb-aranyérmét. „Ez az ezüstérem motiválni fog jövőre is - mondta Pars. - A két fehérorosz eddig mindig élőtNem született gól a rangadón Téli teremfoci-bajnokság, Bátonyterenye Némileg meglepő módon - hisz’ mégis csak a pontvadászat legeredményesebb táma- dósoraiva! büszkélkedő csapatokról beszélünk - egyetlen találat sem született a hagyományos bátonyterenyei teremfocibajnokság elmúlt hétvégi dupla játéknapjának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján, a listavezető Color és a szintén veretlen Elán rangadóján. A gól nélküli döntetlennel inkább a címvédő háza táján lehetnek elégedettebbek, hiszen Novák Jánosék előnye négy pontra hízott a Bátony Tüzép botlását kihasználva így is második helyre előlépő ciánosokkal szemben. Utóbbi két együttes egyébként a következő körben éppen egymással találkozik, s bár még rengeteg forduló van hátra, a vesztes minden bizonnyal eltemetheti az aranyérem megszerzéséről szőtt álmait. Eredmények. 7. forduló. Athletic Momera - Bátony Metál 0-7 (0-4). GL: Gazdag 1.(3), Bán T. (2), Kiss P., Vámos I. Color - Fűtőber 4-1 (1-1). GL: Tarlósi T. (2), Molnár P., Pingiczer T., ill. Kruppa D. Sárga lap: Lipták G. (Fűtőber). Elán - Gold Team 9-1 (2-1). GL: Jeney Gy. (3), Orosz P. (2), Birincsik D. (2), Sasvári A., Kovács A., ill. Csömör J. Épp-Hogy - Bátony Tüzép 0-3 (0-1). GL: Kovács N., Bartkó L, Csáki K. Indoor Team - Uniker 4-2 (0-2). GL: Kálmán J. (2), Egeresi L., Szomszéd Gy., ill. Lőrincz L., Tóth M. 8. forduló. Color - Elán 0-0. Sárga lap: Novák L, ill. Jeney Gy. Athleüc Momera - Épp-Hogy 2-4 (1-1). GL: Zagyi Z., Tóth B., ill. Kovács Zs., Barna B., Nagy- Majdon J., Berta G. Sárga lap: Szotlár L., Boros Z., ill. Dallos Á. Fűtőber - Bátony Tüzép 2-1 (0-1). GL: Benus N. (2), ill. Csáki K. Sárga lap: Mátrai V. (Fűtőber). Gold Team - Indoor Team 1-6 (1-5). GL: Csemer J., ill. Kálmán J. (2), Bakos T., Nagy R, Kecskés B., Szabó G. Kiállítva: Kornya T. (Gold Team). Uniker - Bátony Metál 1-3 (0-2). GL: Oláh T., Kiss R, Vámos L, Bán T. A bajnokság állása 1. Color 8 7 1 0 58-21 22 2. Elán 8 5 3 0 43-13 18 3. Bátony Tüzép 8 6 0 2 31-15 18 4. indoor Team 8 5 1 2 32-22 16 5. Fűtőber 8 4 1 3 29-20 13 6. Bátony Metál 8 4 0 4 29-26 12 7. Gold Team 8 2 1 5 20-50 7 8. Épp-Hogy 8 2 0 6 2049 6 9. Uniker 8 1 0 7 14-38 3 10. Athletic M. 8 0 1 7 11-33 1 tem végzett világversenyeken, úgy érzem, az olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmusszal kell majd megküzdenem az első helyért. El kell jutnom odáig, hogy stabilan 82 métert tudjak dobni, akkor lehet esélyem” - bizakodik. Átadták az év legjobbjainak járó díjakat, is, az Év atlétája Pars Krisztián (Dobó SE) és Kálovics Anikó (Zalaszám ZAC), a 23 éven aluliaknál Kürthy Lajos (Mohácsi TE) és Erdélyi Zsó- fia (GEAC), a junioroknál ifj. Szabó Dezső (KSI) és Ozorai Jenny (Dobó SE), az ifiknél pedig Szabó Dániel (Dobó SE) és Zsigovics Natália (ARAK) lett. Az Év edzője címet Németh Pál (Dobó SE) kapta, a legjobb utánpótlásedző címet Csorna Ferenc (ÚTÉ) érdemelte. A góllövőlista élcsoportjának állása. 16 gólos: Pingiczer Tamás (Color), 15 gólos: Tarlósi Tamás (Color), 9 gólos: Kálmán József (Indoor Team), 8 gólos: Bán Tamás (Bátony Metál), Benus Nándor (Fűtőber), Jeney Gyula (Elán), Molnár Péter (Color), Orosz Péter (Elán), 7 gólos: Almási Tamás (Bátony Tüzép), 6 gólos: Bakos Tamás (Indoor Team), Kovács Attila (Elán), Kovács Zoltán (Color), Orosz Mihály (Uniker), 5 gólos: Birincsik Dániel (Elán), Csemer József (Gold Team), Kovács Nándor (Bátony Tüzép), Kovács Zsolt (Épp-Hogy), Novák János (Color), Szabó Gábor (Indoor Team), Tarjáni László (Elán), Verebélyi László (Bátony Tüzép. A hét végi program. Január 10., szombat, 14 óra: Uniker - Athletic Momera, 15 óra: Bátony Metál - Gold Team, ló óra: Épp-Hogy - Fűtőber, 17 óra: Color - Indoor Team, 18 óra: Bátony Tüzép - Elán. Január 11., vasárnap, 14 óra: Color - Bátony Metál, 15 óra: Bátony Tüzép - Indoor Team, 16 óra: Gold Team - Athletic Momera, 17 óra: Elán - Fűtőber, 18 óra: Épp-Hogy - Uniker. Lisztest tesztelik LABDARÚGÁS. Lisztes Krisztiánt a német másodosztályú Hansa Rostock teszteli. A 32 éves, 49-szeres magyar válogatott futballista a Hansa jelenlegi vezetőedzője, Dieter Eilts hívását nem tudta visszautasítani. - Számomra a család a legfontosabb. Lili lányom idén kezdett el iskolába járni, Krisztián három és fél éves, nem terveztem, hogy külföldre szerződjek, de gondoltam, megnézem, mik a lehetőségek. Egyelőre talán három-négy napig maradok, ha úgy látjuk, hogy van értelme elgondolkozni a folytatásról, akkor biztos leülünk egymással beszélgetni - mondta a játékos. GONDOLKODOTT MAR AZON, HOGY EGY SZÁMLA MILYEN LEHETŐSÉGEKET REJT? Kérjen számlát, amely Önnek akár egymillió forintot, de az országnak még ennél is többet jelenthet. Küldje be a nettó 1000 forint feletti. Tiszta Haszon programban résztvevő lakossági szolgáltatásról , szóló számla sorszámát és a számlakibocsátó adószámát _ SMS-ben a 06-70-70-70-007-es számra vagy pályázzon a www.szamlavalmilliokert.hu oldalon. További információ: www.szamlavalmilliokert.hu Készült a Magyar Köztársaság Kormánya megbízásából