Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-19 / 269. szám

2008. NOVEMBER 19., SZERDA SPORTTUKOR 11 Tizenkét egyesület gyermekei számolhatták végre a tusokat PÁRBAJTŐRVÍVÁS I. Salgó Kupa - Két évtized után ismét országos vívóversenyt rendeztek Salgótarjánban Vasárnap egész nap a fegyverek csattogásától volt hangos a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola tornaterme, ahol tíz páston közel nyolcvan fiatal mérte össze tudását (többségük életé­ben először versenykörülmények közt) az ország min­den pontjáról érkezve az I. Salgó Kupa keretében, köz­tük természetesen a rendező egyesület, a Penge Vívó­akadémia párbajtőrözőivel. Manapság nincs könnyű dolguk azoknak az egyesületnek, amelyek minél hamarabb szeretnék ver­senykörülmények közt is megnéz­ni, mire képesek párbajtőrözőik. Hiszen a gyermek korosztályba (10-12 évesek) tartozóknak na­gyon kevés versenyük van, így jobb híján az idősebb, olimpici (13­Molnámé Somogyi Éva a pengés tanítványok egy részével 15 évesek) korcsoportban indul­nak, ami nehéz terep a „szárny­próbálgatásra”. így a vasárnap el­ső ízben lebonyoh'tott Salgó Kupa elnevezésű rendezvény kapóra jött ezeknek a kluboknak és szép számban meg is jelentek a Ma­dách tornatermében. A legtöbbjük erre a versenyre szerezte be szere­lését, de akadtak páran, aki az idő­sebbeknél már edződtek egy ki­csit A házigazdák mellett tíz egye­sület (az olimpicíről ismertek több­sége, mint a Vasas, a Szombathely és a Szolnok, s onnan hiányzók is, például az Eger, vagy a Telki SE) képviseltette magát és még Romá­niából is érkezett négy fiatal. A megnyitón Székynédr. Sztrémi Melinda polgármester ünnepnek nevezte a verseny napját hisz egy hagyományokkal rendelkező sportág éledt újra a városban. Kü­lönösen örvendetesnek nevezte, hogy sok fiatalt láthatott, mert eb­ben látja a jövőt Elmondta, hogy az egyesület nagy áldozatot vállalt, hogy a semmiből teremtette meg a feltételeket, és mindezekért köszö­netét mondott Vertich Tamásnak és csapatának. Ezután dr. Gémesi György köszönte meg a helyeiknek, Salgótarjánban is jó helyen vannak a gyerekek Dr. Gémesi György (jobbra) Székyné dr. Sztrémi Melinda társaságában a megnyitón Az 1. Salgó Kupán tiszteletét tette dr. Gémesi György egykori kardvívó, aki pályafutását a Gö­döllői Egyetemi Atlétikai Club­ban (GEAC) kezdte. Később ví­vott az OSC-ben és a Vasasban, végül a GEAC-ban fejezte be a karrierjét. 1981 és 1985 között válogatott kerettag volt. Tagja volt az 1984-es Los Angeles-i olimpiára készült válogatott ke­retnek, amelyen végül politikai okok miatt Magyarország nem vett részt. 1992-ben a Magyar Ví­vószövetség (MVSZ) alelnöke lett, majd 1998-tól az elnöki tiszt­séget látja el. 2000 óta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnö­ke, és ezek mellett már 18 éve Gödöllő város polgármestere. A Magyar Köztársaság Arany Ér­demkeresztjének tulajdonosa.- A vidéki vívásnak mindig je­lentős hagyományai voltak - me­sélte az elnök úr. - A párbajtőr salgótarjáni újraélesztéséért kö­szönetét kell mondanunk a helyi­eknek, akiket a sportág iránti sze­retet hajt Manapság nem egysze­rű a semmiből bármit is elindíta­ni, de a polgármester asszony je­lenléte üzenet a város részéről, hogy Igenis szükség van a vívás­ra. Aki ma Magyarországon vív, azzal lesz gazdagabb - még ha nem is ér oda egy világbajnok­ságra hogy olyan képességek­re tesz szert, amelyekkel verseny­képesebb lesz a nem sportoló tár­saival szemben az élet minden te­rületén. És ez a mi tőkénk. Most nem volt olyan eredményes az olimpia, de a világ élmezőnyébe tartozunk, és az új generáció már bontogatja szárnyait, amit a juni­orok nemrég elért eredményei is bizonyítanak. Nem kell félni, hogy eltűnik a vívás. Mindig kö­szönetét kell mondanom a szü­lőknek, akik manapság is vállal­ni tudják a költségeket. De a gyer­mekeik jó helyen vannak, ebben biztos vagyok.- Aktív versenyzői korából van­nak salgótarjáni emlékei?- Persze. Olyannyira, hogy a nagybátyám salgótarjáni volt és sok szép nyarat töltöttem el itt kis­koromban. Magam is vidéki vívó voltam, és mindig is szerettem, ha messzebbre kellett utaznunk, mert ezek a viadalok sokkal sportolóközelibbek voltak. Sok­szor versenyeztem Salgótarján­ban is, akkor még vonattal utaz­tunk, a versenyek után volt egy kis ebéd, és így hihetetlen hangu­lata volt a vidéki túráknak.- A pekingi olimpia után ágy fo­galmazott, hogy a sportághoz mél­tatlan állapotok uralkodnak a ví­vásban. Milyen tervei vannak a jö­vőt illetően?- Túl vagyunk a szövetségi ka­pitányok meghallgatásán, és je­lenleg ezen tisztségek betöltésé­re leadott pályázatok értékelése zajlik. Az olimpia, és az azutáni események felkavarták a spor­tot, de szerintem ez egyáltalán nem baj. Akár még felhajtó erő Is lehet. Az év végén még hátravan az országos bajnokság, ami egy nagy találkozási pont lesz. A kö­vetkező esztendő elé nem néz­hetünk túl bizakodva a finanszí­rozás tekintetében, de nem va­gyok elkeseredve, dolgozunk a létesítményi feltételek biztosítá­sában is. Szerencsére a salgótar­jánihoz hasonló példák akadnak országszerte, és a térségek dön­téshozói is elismerik felelőssége­iket, mint például az itteni pol­gármester is. Sokat romlott a helyzetünk, de a ránk irányuló figyelem is biztosíték arra, hogy javulni fog a pozíciónk. Jövőre még több vívót vár Vida János az olimpici GP állo­mások nélkülözhetetlen „kellé­ke”. A versenybírók főnöke ren­geteg viadal lebonyolításában vett már részt és a sportág iránti elhivatottsága példaértékű.- Megfigyeltük, hogy ha a leg­kisebbeknek a nagyobbak között kell versenyezniük, akkor elmegy a kedvük az egésztől - kezdte be­szélgetésünket - Ezért is nagyon hasznos ez a rendezvény, hisz itt mindenki a saját évjáratában mérkőzhetett meg a többiekkel, ezért is indítottuk el ezt a kezde­ményezést Örülök, hogy a polgár- mester asszony is láthatta, meny­nyi gyereket mozgatunk meg, hisz alig fémek be ebbe a tornaterem­be. Sajnos, a teremkérdés miatt kevés időnk volt a szervezésre, de már most bejelentkeztünk a jövő évi versenynaptárba, így a követ­kező alkalommal remélhetőleg még többen eljönnek majd.- Mit szól hozzá, hogy Salgótarjánban beindult a vívóélet?- Nagyon megörültem, amikor először megláttam Vertich Ta­mást tanítványaival az egyik olimpici fordulón. Sokszor versenyez­tem a nógrádi megyeszékhelyen és bíráskodtam is. Örülök, hogy most egriekkel is találkoztunk, így remélhetőleg ez a régió ismét szép eredményeket érhet el a vívásban. hogy nem aludt ki bennük a tűz. Szerinte jó a magyar vívás és a vi­dék fejlődésével még tovább fog ja­vulni. Majd Vertich Lilla, a Penge el­nöke vette át a szót, aki köszönetét mondott a szülőknek és segítők­nek, Salgótarján Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzatának, a PBT Hungary KfL-nek, a Salgó Hotel­nek, az Iguána Pizzériának és Nóg- rád Megye Bűnmegelőzési Bizott­ságának, ezek után Vida János fő­bíró megnyitotta a versenyt A három évjárat lányai mellett a legfiatalabb fiúk küzdelmeivel kez­dődtek a mérkőzések 2, illetve 3 csoportkörökön keresztül. Az 1996-os lányok csoportjaiban ket­ten is 13-szor nyertek a 16 asszó- ból, így itt döntőt is vívtak a kupá­ért, ahol végül román siker szüle­tett (visszavágva a csoportban el­könyvelt vereségekért), azonban az alulmaradó diósgyőri csapatnak nem sok oka volt a kesergésre, hisz a 6 szám közül háromban Is innen került ki a győztes. A tarjám lá­nyok a legfiatalabb korosztályban voltak érdekeltek. Az első két cso- [Xtrtkörl kjl Persik Henriettas Vmcze Noa jött ki a legjobb százalékkal, előbbi 4., utóbbi 6. helyen állt ek­kor azon a ranglistán, ami a 3. kör beosztásáról döntött (ekkor az 1-8., a 9-13. és 14-17. helyezetteket osz­tották egy csoportba). Itt kiütközött a riválisok edzéselőnye, így végül Kozma Petra vezette a tarjániak so­rát, aki a 6. helyen végzett (17 in­duló közt) és a legelőkelőbb helye­zést érte el Molnáráé Somogyi Éva tanítványai közül, aki Vertich Ta­mást segítve a legtöbbet foglalko­zik a kicsikkel. A pengés fiúk kö­zül Szabó Tamás végzett a legjobb pozícióban, ő 16 induló közt lett 7., de a többiek is ügyesen vívtak. Míg a fiatal pengések a versenyekben, addig az idősebbek a bíráskodás­ban szereztek tapasztalatot- Nagyon ügyesek voltak a tanít­ványok, és bár néhányan kicsit fél­tek, nagyon jól helytálltak - mond­ta Molnámé Somogyi Éva a ver­seny után. - Nekik ez volt a legek ső versenyük, míg a mezőnyben akadt olyan Is, akinek ötéves rutin­ja volt A tervek szerint lesz folytatása a rendezvénynek, és jövőre ismét megrendezik majd, remélhetőleg már egy nagyobb létesítményben. Az L Salgó Kupa győztesei és a tarjáni eredmények. Lányok. 1996- osok (9 induló): 1. Bochis Simona (román). 1997-esek (9): 1. Szferle Bettina (Gyula). 1998mok(17): 1. Nagy Kinga (DVE)... ó. Kozma Pet­ra. 7. Persik Henriett. 8. Vincze Noa. 9. Abuczki Laura. 10. Balázs Kíra... 14. Szabó Zsanett... 16. He­gedűs Kitti (valamennyien Penge). Fiúk. 199óosok (10): 1. Buta Le­vente (SZTC) ... 9. Bory Fábián Márton (Penge). 1997-esek (16): 1. Müller Roland (DVE) ... 7. Szabó Tamás... 10. Stork Mihály (mind­ketten Penge). 1998-asok (14): 1. Beregi Péter (DVE) ... 11. Pintér Csaba... 13. Németh Zoltán (mind­ketten Penge). ■ Bakos László Öt magyar bajnoki cím került Pásztora KARATE Ippon £>nobii magyar bajnokság, Dunaújváros Scheili Eszter juniorok között lett magyar bajnok A Tiszafüreden elért legjobb szakosztálynak járó díjat elnyerve hét végén Dunaújvárosba, az Ipjton Shobu magyar bajnokságra utaztak a pásztói karatékák. Az idei megmérettetésen a Palóc Ka­rate Szövetség tagegyesületem kí­vül megyénkből a balassagyarma­ti sportolók is a küzdőtérre léptek. A 36 szakosztály 260 versenyzőjét felvonultató magyar bajnokságon ismét kiválóan teljesítettek a pász­tói versenyzők, akik ezúttal öt baj­noki címet és számos érmes he­lyezést gyűjtöttek be. Abajnokság- gal egy időben tartották meg azt a versenybírói vizsgát, melyen a pa­lóc karatemesterek, hasonlóan a nógrádi versenyzőkhöz, remek fel- készültségről tettek tanúbizonysá­got Ennek eredményeképpen Ko­vács Tibor (Bátonyterenye), Takács Csaba (Balassagyarmat), Dénes Já­nos (Lőrinci Falcon-Palóc Karate Szövetség) C-kategóriás versenybí­rói minősítést, míg Józsa Barnabás (Salgótarján a Palóc Karate Szövet­ség elnöke) kata A és kumite A fo­kozatot (legmagasabb hazai minő­sítés) ért el. Hazánkban az Ippon szabályrendszerben eddig csak öt mester, közte a pásztói Lőrik Csa­ba - rendelkezett ilyen magas bí­rói fokozattal, melyhez most a nóg­rádi sportági szakemberek nem kis örömére sikeres vizsgájával a tarjáni Józsa mester is csatlakozott Az idei magyar bajnokság kata versenyszámban, életkori kategóri­ájukban Nagy Regina, (11 évesek), Ocsovai Gergő (ifjúsági fiúk), szer­zett magyar bajnoki címet. Kumitében (küzdelem) a 11 éves fi­úknál Lőrik Dominik, 15 éves lá­nyoknál Balogh Natália, és a juni­or lányoknál Scheili Eszter lett ma­gyar bajnok. Katában második he­lyen végzett Lőrik Dominik (11 éve­sek), és Szabó Bence (13 évesek), míg kumitében Nagy Boglárka (8 évesek) Balogh Péter(15 évesek), Scheili Eszter és Csincsik Sándor (mindkettő felnőtt kategória) ve­hettek át eredményhirdetéskor tel­jesítményükért ezüstérmet. Ugyancsak kumitében lett bronz­érmes Bartus Csenge (8 évesek) és Palcsok Klaudia (17-18 évesek). Negyedik helyezést szerzett pász­tói színekben az idei magyar baj­nokságon Nagy Boglárka (8 éve­sek) és Balogh Natália (15 évesek). ■ Zentai József Józsa Barnabás A-kategóriás ver­senybíró lett

Next

/
Thumbnails
Contents