Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

2008-11-19 / 269. szám

2008.N0VEMBER 19., SZERDA SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Közgyűlés Lapujtőn labdarúgás. A megyei I. osztály­ban szereplő Karancslapujtő egyesü­lete november 24-én, hétfőn 17 órakor a kultúrotthon hangverseny termében «- tartja éves közgyűlését A vezetőség az eseményre várja a testületi tagokat, sportolóit és a szurkolóit A legjobbak labdarúgás. A háromszoros világ­bajnok Pelé szerint honfitársa, a bra­zil Kaká, az argentin Lionel Messi és a portugál Cristiano Ronaldo a jelen­legi legjobb labdarúgók. „Megítélé­sem szerint ez a három játékos ki­emelkedik a többiek közül. Kaká azért » került nálam az első helyre, mert öt esztendeje folyamatosan rendkívül magas színvonalon futballozik” nyi­latkozta Pelé, a Svenska Dagbladet cí­mű lap internetes kiadásának. Nyertek a nők sakkoumpia. Öt forduló után, azaz gyakorlatilag félidőben a második he­lyen áll a magyar női válogatott a drez­dai sakkolimpián. A férfiak a hétfői vereséggel visszacsúsztak a 17. hely- *■ re. A vereüen és 9 pontos női csapatot csak az eddig százszázalékos Kína elő­zi meg a kereken száz együttest szám­láló mezőnyben. Az eddigi négy győ­zelemből és egy döntetlenből elsősor­ban Vajda Szidónia vette ki a részét, aki sorozatban négyszer gyűjtötte be a teljes pontot. A keddi szünnapot kö­vetően szerdán a kínai együttes lesz az elleniele az Élő-pontszámok alapján a nyolcadik helyre rangsorolt magyar hölgyeknek. A férfiak az Ukrajnától el­szenvedett vereséggel a 17. helyen áll­nak, legjobb hétjxmtosként Az élen hat 9 pontos csapat áll. Lékó Péterek szerdán Kolumbia ellen ülnek asztal­hoz, s az. elvárt győzelemmel ismét felzárkózhatnak az élbolyhoz. A11 for­dulós svájci rendszerű tornán a sakk­olimpiák történetében először a meccspontok döntenek (a győzele­mért 2, a döntetlenért 1 pont jár), holt­versenynél a táblapontokat, azaz az egyéni eredmények összegzését ve­szik figyelembe. Világsztárok között a quasimodósok HEGYVIDÉK FITPARÁDÉ Sándor Judit és Stér Tünde mindenkit megelőzött Méltóképpen avatták fel az impozáns XII. kerületi hegyvidéki sportkomplexumot Budapesten, ahol a helyi önkormányzat főleg családok részvételére és sportolására koncentráló programjai mellett két (hét végi) napon át a fitparádé keretében világsztárok részvételével érdekes, látványos és izomkolosszuso­kat megkívánó bemutatók, versenyek, műsorszámok érték egymást. Egy ilyen „fitorgiáról” természetesen nem maradtak le a salgótarjáni Quasimodo profi testépítő lányai és erőtől duzzadó férfiúi, és főleg előbbiek kiváló eredményekkel zárták a fővárosi „erőfitogtatást”. A hosszú hétvége során a ren­dezők több mint 40 sport- és szabadidős programmal - vala­mint olyan világsztárokkal, mint Tímea Majorova többszö­rös világbajnok, Flex Wheeler, a „Szimmetria szultánja” és nap­jaink egyeduralkodója, Victor fitneszmagazinok címlapjaira keresték meg a legszebb spor­tos hölgyet, aki esetleg a Los An­gelesben élő világhírű szlováki­ai magyar modell nyomdokaiba léphet. A Hegyvidék Nemzetkö­zi SzkanderOpenen kemény al­karcsaták folytak, igaz, nógrádi IGYA ZFAL MAGVAR ASZFALT Álkérdés: na kinek a bicepsze dominál: Sándor Judité vagy a dominikai dominátoré? Martinez, a „dominikai próbálkozók nélkül. Nem úgy a dominátor” - várták a látogató- Pump&Run-on, ahol a kát és a résztvevőket, köztük fekvenyomást a testsúly 40 szá- olyan számokkal is, melyekben zalékával kellett teljesíteni, a család minden tagja verseny- majd 1500 métert futópadon be szállhatott. A szombati kellett megtenni. A „quazis” Tímea Majorova FitModel World Stér Tünde\30 fekvenyomással versenyen az amerikai és 6 perc 19 másodperces futás­Susán Lóri már beszerezte téli tűzifáját, most próbálja hazavinni... sál (mely 268 pontot ért) a tel­jes női mezőnyt maga mögé uta­sította. Miközben a muszklihal- mozók gyötrődtek, küzdősport- és táncbemutatókkal, fittszínházzal, vízibemuta­tókkal szórakoztatták a bámé- szokat, a Fitexpón pedig a leg­korszerűbb táplálék-kiegészítő­ket, engedélyezett izomnövelő­ket és „ajzószereket” mutatták be a cégek. Vasárnap a már el­hunyt, a Mátra Kupákat halálá­ig szervező Louie Koncz emlé­kére rendeztek testépítő ver­senyt, majd az IFSA Strongman fedett pályás országos bajnok­ság kezdődött, mely újabb re­mek salgótarjáni sikereket ho­zott. Utóbbiban egy 95 kilós rönköt kellett emelgetni és nyo­mogatni, majd 180 kilós felhú­zás következett, és aki ettől még nem roggyant meg, 400 kilós traktorkereket kellett egyik ol­daláról a másikra átforgatni - időre! Ha még mindig nem vit­ték el'hordágyon a delikvenst, akkor kezébe nyomtak egy 115 kilós „koffert” és beállhatott hordárnak. Nos, itt Susán Lóránt a 7., Oláh László pe­dig a 8. lett! A . „qvazisok” si­kerét a 105 kg alatti súlykate­góriában Főnyi Tamás 200 ki- logrammos fekvenyomása és győzelme, valamint a ma­gyar profi baj­nok, Sándor Ju­dit fölényes di­adala tette tel­jessé, Judit 73 kilós súlyával a „pump&push”- ban (fekve-nyo- más és felhú­zásban) fölé­nyesen nyert 90, illetve 185 kg-os teljesít­ménnyel. ■ (satis) Ki szeretne a helyébe lépni? (Tímea Majorova) Zidane és Ronaldo ismét gálázott LABDARÚGÁS. Zinedine Zidane és Ronaldo, valamint a barátaikból álló két csapat hatodik alkalommal fut­ballozott a szegények megsegítésé­ért. A 2003 óta tartó sorozat legutób­bi állomása a marokkói Fez volt, ahol mintegy 30 ezer néző tekintette meg az európai, afrikai, dél-amerikai fut­ballistákból verbuválódott együtte­sek keddi játékát Az AFP beszámo­lója szerint Ronaldo nem erőltette meg magát, mindössze húsz percet töltött a pályán, Zidane ugyanakkor aktív volt, ezúttal is elkápráztatta a közönséget, gólja, cselei, átadásai után többször skandálták a becene­vét, gyakran hangzott fel a „Zizou! Zizou!”. A 6-<h)s eredménnyel zá­rult mérkőzést az ENSZ fejlesztési programja szervezte, ennek nagykö­vete a két világbajnok futballista. A találkozó bevételét a nélkülözők megsegítésére fordítják. Marokkó­ban egy júniusban közzétett felmé­rés szerint 2,8 millióan élnek a sze­génységi küszöb alatt. „Az 1200 éve alapított Fez büszke arra, hogy ott­hont adhatott ennek a szolidaritási mérkőzésnek” - mondta Naval el Mutavakel sportminiszter, az első nő, aki muszlimként állhatott dobogóra olimpián, egyben az első marokkói atléta, aki ötkarikás bajnok lett, még- jMxlig 1984-ben 400 m gáton. „Mindenki, aki itt volt, valamilyen módon érintettnek érezte magát Jó ügy érdekében gyűltünk össze, s en­nek erős üzenete van: fel kell szá­molni vagy legalábbis csökkentem kell a szegénységet Afrikában” - fo­galmazott Zidane. A szervezők jövő­re Duhajba tervezik az immár ha­gyományosnak tekinthető gálamér­kőzést Eddig hibátlan a mérleg LABDARÚGÁS Eddig háromszor játszott a ma­gyar labdarúgó-váloga­tott szerdai ellenfelével, Észak-írországgal, és mindháromszor győzött Legutóbb 2000. április 26-án a mostanihoz ha­sonlóan barátságos meccsen, Belfastban mérte össze erejét a két csapat, s akkor 1-O-ás győzelmet aratott a Bics­kei Bertalan vezette pi- ros-fehér-zöld együttes. A most a holland Erwin Koeman irányította válo­gatott 20.45 órakor kezdi mérkőzését »P Miért r ­MAJD? Raiffeisen MOST Személyi Kölcsön 560 000 Ft \M 7 évre, forint alapon íjs induló havi törlesztőrészlet: 13 900 Ft lm THM: 32,96%* ISíMft Bankfiókjaink: ——— Balassagyarmat • Salgótarján *A kedvezményes iöfiesztörészléíTízarótag az első, J 2 hónapos kamatperiódus­ban érvényes. Az akció a 2008. november 1-jétől igényelt, fedőket nélküli Raiffeisen MOST Személyi Kölcsön speciális, akciós ajánfatára vönatkozik. Az akció visszavonásig érvényes. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása ese­tén mértéke módosulhat; értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázpfát. Ä megadott THM érték tójékáztató jellegű, a konkrét akciós ajánlatra vonatkozó THM értéket az egyedi kölcsönszerződés tartalmazza, amely eltérhet a jelen hirdetésben fel­tüntetett éáéktől. Az akció részletes feltételei megtalálhatóak a Bank aktuális lo- kosságiKondíeiás listájában. ... © 06-40-48-48-48 Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB lí CX1 BANK www.raiffeisen.hu a tőf/eSztSráSz/et egy é\/tg d//asxié>! 2>éviza 4^röLYAMKőc<4zAr A£LK/2L! ¥

Next

/
Thumbnails
Contents