Nőgrád Megyei Hírlap, 2008. november (19. évfolyam, 255-278. szám)
2008-11-19 / 269. szám
10 SZOLGALTATAS 2008. NOVEMBER 19., SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjukon Erzsébet és Zsóka nevű olvasóinkat! Erzsébet. Héber eredetű név, nyugati közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: Isten az én esküvésem. Változata az Alicia, önállósult becézése a Zsóka, bár számtalan becézése alakulFki, mint például a Böske, Bözsi, Böbe, Erzsi, Zsó, Zsike. Virága: az orchidea vagy a ciklámen. A leggyakoribb magyar női keresztnevek közé tartozik. Báthori Erzsébet máig vitatott alakja a magyar történelemnek. A Habsburg-udvar szadizmussal, véres gyilkosságokkal vádolta, de a kínvallatással kicsikart beismerő és ránézve terhelő vallomások sem bizonyították a dúsgazdag özvegy bűnösségét. Nap kel: 655, nyugszik: 16.03 órakor. A Hold kel: 22.59, nyugszik: 12.25. HIDEG NAPOK — reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 6 “C -1 “C Salgótarján 4 °C 7°C 2 X-1 «c Szécsény Balassagyarmat Rétság Nógrád megyében ma változóan, de itt többnyire erősen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem hullik. A déli órákban megélénkül a nyugati szél. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 6 fok köré várható, csütörtök reggelre +2 fok köré süllyed, A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön és pénteken zömében borongós idő várható, és gyakori, összességében kiadós mennyiségű eső is esik. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az első havazások idején minden évben ugrásszerűen megnő a közúti balesetek száma. A héten havazás várható! Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). 9°C • * Pásztó SMS #jr f 6 °C ews"'-1 °C Készíttette PÖtSSSÜMÉ zones 1 °c Vízhőmérséklet Duna 8-12 X Tisza 5-9 X Balaton 8 X Velencei-tó 8 X Fertő 6 X Tisza-tó 13 X Tengerek Antalya 22 X Bibione 16X Cote d’Azur 18 X tHbát r LEVÉLFÉLE £ SZABOLCSI FALU NYOLCAS HANGKÖZ i DSIDA JENŐ VERSE T NAGY LAKOMA ÉLESÍT TAMÁS. BECÉZVE ~* ÓCSKA CSIPKÉZÉS ▼ 0 L 1 & ▼ T~ T T £ 1 ti K HOLD, ANGOLUL FONAL. NÉPIESEN * h a Q a/ ITT AZ ELEJÉN! ► / T FÖLDÓKOR VÉGE CSUKÓDÁSA ► 1 £ M KARCOLAT L_ L 4 ' ▼ íPr r ^GEVÉGZŐDÉS RITKA FÉRFINÉV ► 1 ▼ K MÉLY HÓDOLAT VÁMTISZT u A' h ▼ KAMIONJELZÉS r JAPÁN JÁTÉK INDÍTÉKA Ss V VÁLTOZÓ TEMPÓBAN EGZISZTÁL- R. \A AV 0 TAMÁSKODIK TETŐRE RAKTÁK ► ▼ r 1 i k. £ D K lp Pr i ÍY NÓRA, BECÉZVE * u Q •X i MEGFEJTÉS: N3SQÍ3W31 A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KITÜNTETI AZ ÉV SZAKEMBEREIT! A CSERHÁT-TAKARÉK A SZAKEMBEREKÉRT ALAPÍTVÁNY 2008. november 22-én, 14 órai kezdettel Balassagyarmaton a volt megyeháza dísztermében adja át a kitüntető címeket a működési területen kiváló munkát végző szakembereknek: AZ ÉV ORVOSA, AZ ÉV ÁPOLÓNŐJE, AZ ÉV VÁLLALKOZÓJA, AZ ÉV SPORTOLÓJA, AZ ÉV RENDŐRE, AZ ÉV KATASZTRÓFAVÉDELMI SZAKEMBERE, AZ ÉV KÖZÉLETI EMBERE ÉS AZ ÉV CSAPATA kategóriákban. A kulturális műsorral egybekötött ünnepség nyitott, melyre mindenkit szeretettel vár a takarékszövetkezet vezetősége. Jjgj^ November 16-i 1 3 5 8 13 30 33 36 37 41 iüSNö nyerőszámok 42 43 52 53 56 60 67 73 77 79 NAPI HOROSZKÓP skorpió (X.24-XI.22.). Utolsó negyedben a Hold. Ez kitűnő alkalom arra, hogy beszélgetéseket folytasson házasságról, vagy legalább megbeszélje a szilveszteri programot azzal, akit szeret. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Titokban aggódik az egészségéért, ezért nem ártana egy kis mozgás. Meglátja, közérzete annyit javul, hogy rendszeresen gyakorolni fogja. bak (XII. 22-1.20.). Olyan munkát, feladatot vállaljon, amit szeret, és amihez igazán ért. Ha így cselekszik, akkor jól fog érvényesülni, és a munkavégzést is élvezi. Kedvese kezdeményező lépést vár. vízöntő (1.21-11.20.). Ha véleményt kell nyilvánítania, gondosan válogassa meg szavait. Önnek remek stílusa van, mutassa be hát a többieknek. Nem kell örökké a háttérbe húzódnia. Ámor nyila eltalálja szívét. halak (II. 21-111.20.). A mai napon rendkívül dinamikus, és ég a vágytól, hogy bizonyíthasson. Megérzi a helyes utat, észreveszi a kihívásokat, nem hátrál meg semmiféle nehézségtől. kos (III. 21-IV. 20.). Munkáját lelkesedéssel, maximális odaadással végzi, és emellett még vidám is. Gyorsan felfogja a dolgok lényegét, és azonnal tud dönteni. bika (IV. 21-V. 20.). Ámor nyila célba vette a Vénusz uralta Bika szívét. Ám egy kis biztatás nem ártana, mert ön gyakran tréfával üti el a komoly érzelmeket. ikrek (V. 21-VI. 21.). A Hold érzékennyé és kritikussá teszi. Tanuljon meg tökéletesen relaxálni. Bárhová megy, legyen mindig jól öltözött. rák (VI.22-VII.22.). Ismerőse viszonozza a segítséget, amit öntől kapott. Tapasztalhatja, hogy jó tett helyébe jót várhat. Fogadja meg azok tanácsát, akik szeretik önt. oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Felszínre kerülnek érvényesülési, előmeneteli problémái. Megtalálja a kihívást tartalmazó munkaköröket. szűz (VIII.24-IX.23.). A fogyó Hold cselekvésre sarkallja. Saját magában kell leküzdenie a bizalmatlanságot. Szerencsés csillagállás mellett intézheti jogi ügyeit. mérleg (IX. 24—X. 23.). Konfliktusok adódhatnak a jelenlegi kapcsolata és a múltból felbukkanok között. Ne alkosson illúziókat. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat MŰ« 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Te szent ég! (német sorozat-39/8.) 9.50 Az én hazám (francia sorozat-26/6.) 10.10 Vezérlő fény (amerikai sor. -128/26-27.) 11.30 Nyári álmok (fr. kaiandfilmsor. - 26/13.) 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 A palota ékköve (koreai sorozat-54/51.) 13.30 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.55 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.30 Kárpát expressz 14.55 Kormányváró 15.30 Jé kis bagázs (francia sorozat-26/16.) 15.55 Derek, a fenegyerek (kanadai sorozat-52/34.) 16.20 Önök kérték! 17.15 Körzeti híradók 17.30 Hírek 17.40 Egy lépés előre (spanyol sorozat-62/54.) 18.35 McLeod lányai (ausztrál kaiandfilmsor. -18.) 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Tiszta kabaré! 21.10 Különös történetek 22.10 Szerda este 22.45 Kultúrház 23.00 Lapozó 23.30 Hírek. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 Édes Emma, drága Böbe (magyar film, 1992) 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Nyelvoktatás 9.25 English 4 You 9.50 Afrika 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 Sorstársak 13.25 „... hol élsz Te?" 13.55 Rajnán innen, Dunán túl (16/12.) 14.25 Négyszázezer nap 14.50 Mindenki iskolája (3.) 15.15 A vásott kalapos úr - Kittenberger Kálmán 15.45 A zsánerűimtől a legendáig (10/10.) 16.15 A múlt század hajnalán 16.45 Gastroblues (16/12.) 17.10 Drága doktor úr (olasz vígjátéksor. - 52/34.) 18.05 Válaszd a tudást! 18.55 Esti mese 19.30 Vadvilág (japán sorozat-10-11.) 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek. Időjárás 20.55 Mafalda (spanyol rajzfilmsorozat) 21.00 Összetört álmok (amerikai krimi, 2001) Maria Hanson mindig arról álmodozott, hogy New Yorkban dolgozhasson és éljen. A ragyogó városban ragyogó pályát szeretne befutni, mint fotómodell. Hamarosan egy partin találkozik egy híres fotóssal, akinek a segítségével elindulhat az álmai felé. 22.35 Retrock 22.50 Záróra i 23.35 Nap nyugta 6.00 Ingatlanbróker (ism:) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 MarsupHami (francia rajzfilmsorozat) 9.30 Jóban, rosszban (magyar sorozat, ism.) 10.00 Stahl konyhája 10.10 Kvízió délelőtt 10.45 Teleshop 12.10 Kvízió 13.10 Az agyfürkész totál kész (amerikai vígjáték, 2001) Samantha Crumb eletét pokollá teszi fóbiái, félelmei hosszú sora. Amikor azonban pszichiátere idegösszeomlással kórházba kerül, gondol egy nagyot és átveszi doktora prakszisat, abban bízva, hogy így végre sikerül egy pasit szereznie. Hamar Kiderül, hogy a szerelemnek lehetetlen diktálni; a kiszemelt férfi helyett egy szerény, félénk fickóba zúg bele... 14.50 Zorro (amerikai-kolumbiai filmsor.) 15.50 Joshi Bharat 16.55 Szellemekkel suttogó (amerikai misztikus sorozat) 17.55 Aktív 18.30 Tények 19.05 Jóban, rosszban (magyar sorozat) Skandinávlottó-sorsolás 19.45 Hal a tortán 20.45 A sztárok a fejükre estek 21.40 Doktor House (amerikai sorozat) House szerint egy ember nem lehet csak úgy, egyszerűen kedves. Szerinte ugyanis a kedvesség semmi más, mint egy érdekből elkövetett bűntett. Ám van egy ember, aki megdönteni látszik az elméletét, mert mindenkihez túlzottan kedves és semmivel sem lehet felidegesíteni. A felesége szerint pedig a férfi mindig ilyen volt. Ám ő nem tudja, hogy a férje szifiliszbeteg, s a kezelés hatására úgy tűnik, hogy kedvesből agresszívvá változik át. 22.40 Shark - Törvényszéki ragadozó (amerikai krimisorozat) Egy pedofil férfi egykor elrabolt, majd négy évig tartott fogva egy gyermeket. Jackie, a kisfiú azonban ez idő alatt elfelejtette az előző életét, a szüleit, és a saját nevét is. Csakis az apját akarja, azt az embert, aki elrabolta és Billyként nevelte az elmúlt években. Sharknak azonnal világossá válik, hogy ezzel az üggyel roppant nehéz dolga lesz... 23.40 Eureka (amerikai sci-fi sorozat) Közben: Kenósorsolás 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Nyerő 8 11.25 Mindenütt jó (amerikai vígj., 1999) Adele Beverly Hillsbe indul a tizennégy éves lányával 1995 nyarán. Meg van győződve róla, hogy Ann számára jobb jövőt tud teremteni, mint ami a wisconsíni kisvárosban várt rá. Adele is belefáradt addigi életébe, a második házasságába, álmai megvalósulását reméli Los Angelesben. Az első néhány csodás nap azonban gyorsan tovaszáll, olcsó motelek és egyszobás albérletek következnek. Az elkövetkező két év arról szól, hogyan próbálják megtalálni helyüket. Adele kitart az álmai mellett, Ann viszont született realista, aki néha át is veszi a vezető szerepet. 13.40 Disney-rajzfilm 14.05 06-91-33-55-33 15.10 Receptklub 15.25 A fejvadász (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Fogd a pénzt, és fuss! 17.25 Mónika -Akibeszélőshow 18.30 Híradó 19.05 A széf- Sztárok párban 20.00 Fókusz 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.20 Sebhelyek (am. akciófílm, 2001) Orin Boyd (Steven Seagal) detroiti zsaru sosem tartozott a könnyen kezelhető emberek közé. Megmenti az alelnők életét, viszont önfejű és veszélyes magánakciója közben áthág minden parancsot. Büntetésként egy időre a város leghírhedtebb körzetébe száműzik. Boyd ott is magányos farkasnak számít kollégái között, akik közül többen lepaktáltak a helyi maffiával. Főleg a kapzsi Montini hadnagyot (David Vadim) és kábítószer-kereskedő köreit zavarja meg az új jövevény. Szembe kell néznie hamar a veszéllyel, hogy ha túl sokat tud meg bizonyos dolgokról, saját emberei sem fogják megvédeni. 23.25 Az egység (amerikai akciófilm-sorozat) 6.55 Jake és a dagi (amerikai krimisorozat) 7.55 3 fitt perc 8.00 Vészhelyzet (amerikai sorozat) 9.00 Nash Bridges- Trükkös hekus (amerikai akciófilm-sorozat) 10.05 Szívek szállodája (amerikai sorozat, ism.) 11.05 A nagy házalakítás 12.05 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 13.10 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) KOSSUTH j Szent István Rádió Eger ”j Óránként: Hírek. Időjárás. 4.30 Határok nélkül. 5.00 Hajnal - Táj. 6.00 180 perc. 8.40 Mentés. 9.00 Napközben. 11.05 Élhető világ. 11.25 Vendég a háznál, f 2.01 Krónika. 12.30 Magánhangzó. 1324 Gáti István apróhirdetés-gyűjteménye. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Arcvonások. 15.15 Közelről. 15.35 Hétköznapi tudomány. 15.45 Zöldövezet 18.15 Magánhangzó. 18,30 Határok nélkül. 19.05 Sport 19.25Tetten ért szavak. 19.49 Mese. 20.04 Rádiószínház. 20.30 Kultúrkör. 21.04 A nap történetei. 22.00 Krónika. 2220 Sport 2225 Esti beszélgetés. 23.04 Arcvonások. 23.34 Tér-idö. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntő. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9,05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hétvégi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmond. 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz 14.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 15.20 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 16.25 Jó barátok (amerikai vígjátéksor., ism.) 16.55 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) 18.00 Smallville (amerikai sorozat) 19.00 Monk- Flúgos nyomozó (amerikai krimisorozat) 20.05 Jó barátok (am. vígjátéksor. - 76-77.) 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.05 Holdfény (amerikai sorozat) 23.05 Nyomtalanul (amerikai krímisorozat) ^5^ DUNA TV 8.05 Carlo és vendégei 8.35 Zagyva - Nógrád (magyar ism.-terjesztő film) 9.15 Arcélek 9.35 Bűvölet (olasz sorozat, ism.) 10.30 Családbarát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Duna tér 14.30 Szövetségben a fák világával (ism.) 14.55 „Mint a többi ember” (dok.-film-sorozat - 3/2.) 15.25 Különvélemény 16.25 Váratlan utazás (kanadai sorozat-89.) 17.15 Mese 17.30 Duna tér 17.40 Kikötő 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Bűvölet (olasz sorozat-235-236.) 20.00 Police-magazin 20.25 A világörökség kincsei (német ism.-terjesztő sor.) 20.45 Kikötő - extra 21.45 Híróra 22.30 Róma, nyílt város (olasz film, 1945) SPORT 1 14.30 Amerikai futball Buffalo-Cleveland (ism.) 17.00 Arany pillanatok 17.15 Bécs-Pozsony- Budapest szupermaratoni 17.45 Férfi kézilabda Budapest Bank Liga D u naferr-Pick-Szeged (élő közvetítés) 20.00 Mai helyzet 20.15 Labdarúgás Barátságos mérkőzés Németország-Anglia (élő közvetítés) 23.00 Női kosárlabda Euroliga csoportmérkőzés Halcon AvenidaMiZo Pécs 2010 7.00 Vadócok dadusai 8.10 A mediterráneum gyöngyszemei 9.20 Uj otthon 3D-ben 10.20 Volt egyszer egy River Cottage 11.20 Gondolkozz zöld módra! 12.20 A mediterráneum gyöngyszemei 13.30 Világörökségek három kontinensen 14.35 A nagy óceán peremén 15.45 Új otthon 3D-ben 16.45 Miből lesz a cserebogár? 17.55 Vadócok dadusai 19.05 Forma és tervező 19.25 Volt egyszer egy River Cottage 20.30 Egészségünk- Tények és tévhitek 21.30 Ki hitte volna? 22.30 A Birodalom színesben 23.35 A rablás művészete HALLMARK 6.00 Az ifjú Faust (amerikai vígjáték, 2002) 8.00 Érted, értem, értünk (amerikai film, 2006) 10.00 Doc Martin 11.00 Vad mezőkön 13.00 Amynek ítélve 14.00 Doc Martin 15.00 Érted, értem, értünk 17.00 Amynek ítélve 18.00 Eltűnt (amerikai thriller, 2006) 20.00 McLeod lányai (ausztrál kalandfilmsorozat) I 21.00 Őrangyal (amerikai sorozat) 22.00 A néma szemtanú (angol krimisorozat) : 23.00 Hírszerzők AXN 12.00 David Letterman-show 13.00 Szellemekkel suttogó 14.00 Csillagkapu 15.00 The Amazing Race 16.00 Az elveszett világ 17.00 Családjogi esetek 18.05 Szellemekkel suttogó 19.00 Csillagkapu 20.00 David Letterman-show 21.00 Lost - Eltűntek 22.00 Egyedülálló nő megosztaná (am. thriller) Aliié összeveszik barátjával, Sammel, s hogy véletlenül se fogadja vissza, lakótársat keres maga mellé. Á feladott hirdetésre sokan jelentkeznek, s végül az utolsó pillanatban Hedrát választja. Kedves, alkalmazkodó lány, aki nem csak lakótársa, de barátja is lesz. Sam azonban nem veszi tudomásul a szakítást, folyamatosan keresi, bombázza Allie-t, mígnem mégis kibékülnek. Ez azonban Hedrának egyáltalán nem tetszik. A súlyosan pszichopata, beteg lány ugyanis Allie-ben gyermekkorában meghalt ikertestvérét kereste és látja, s mindent megtesz azért, hogy senki ne férkőzhessen közéjük. 1 TARJÁN» TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 10.00 Zodlákus 12.00 Info Tv 15.00 Zodiákus 16.00 Info Tv 17.00 Nóvum- A jövő záloga 9. (tudományos ismeretterjesztő műsor) 17.30 Info Tv 18.30 Hírfüzér 18.45 Tűzoltó-percek 18.50 Nógrád szépe 2008 19.00 Mindentudás Egyeteme i 20.00 Hírfüzér 20.15 Nógrád szépe 2008 i 20.30 Hírháló ! 21.00 A csendes kopó (amerikai film) XTA/tn k TV TITTVT A TV Kiädja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: ^ I ||_W/V II -llpr l-| I I \ V Salgótaiján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: i V-/VJ Aliil/ megyei XAXJ,VJLíxjLJL Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68,---------------------------------—_^piiAJ------------------------------- Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati sze rkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5970 Ft, fél évre 11940 Ft, egy évre 23880 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újsága • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaroprcss Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I «»rkasziőségi rendszerrel készült.