Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)
2008-09-19 / 219. szám
2008. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK 11 SPORTTUKOR Ennél több volt bennük Pekingben szerdán 90 ezer néző előtt rendezett záróünnepéllyel véget ért a paralimpia, ahol szinte minden verseny telt ház előtt zajlott. A magyarok összesen egy arany- és öt bronzérmet nyertek, ezzel a 49. helyen végeztek az éremtáblázaton, ahol összesen 76 ország versenyzői végeztek dobogós helyen. Az élen Kína zárt (88 arany, 68 ezüst, 52 bronz), megelőzve Nagy-Britanniát (42, 29, 31) és az Egyesült Államokat (36,35,28). GömöriZsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerint a magyar csapatban benne volt a tizenegy érem megszerzésének lehetősége.- Voltak balszerencsés versenyzőink, akadt, aki viszont szerencséjének is köszönhette jobb eredményét, nincs értelme erről az oldalról értékelni a történteket. A szakmai szempontokat kell nagyon alaposan elemezni, ezt minden sportági szakszövetség, illetve az MPB is megteszi és ez alapján lehet reális véleményt megfogalmazni a csapat szerepléséről. Azt látni kell, hogy a riválisaink négy éve folyamatosan készültek Peking- re, nálunk ehhez idén júniustól voltak adottak a feltételek. Kampányszerűen készültünk, komoly eredményekhez, ahhoz, hogy ne csak 33-an, hanem esetleg 50-en szerezzenek kvótát, folyamatosan szükség van azokra a körülményekre, amelyek nekünk két hónapig álltak rendelkezésünkre - értékelt Gömöri és hozzátette: egyértelműen kiemelkedett a csapatból Sors Tamás, aki úszásban egy arany- és két bronzérmet nyert, illetve Szekeres Pál, aki 43 évesen is bronzérmes lett a tőrözők között. Bajnokok tornája Rangos férfi kézilabdatornát rendeznek hét végén a nyár elején átadott ötezer férőhelyes Veszprémi Arénában melyre lapunkat is meghívták a rendezők. Az Uniqa bajnokok tornája az európai klubszezon megnyitójának is tekinthető, mert eldől, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) előző szezonban bajnok csapatai közül ki nyeri a Klubcsapatok Európa-bajnokságáL A mezőny olyan erős, hogy a négy mérkőzésből álló villámtornát akár az év hazai kézilabda csúcs- találkozójának is lehet nevezni. A résztvevő csapatok: a Bajnokok Ligájának győztese, a spanyol Ciudad Real, a kupagyőztesek kupájának győztesei, a német Nordhorn és az MKB Veszprém, valamint a BL döntőse, a német THW Kiel. - Eddig úgy volt, hogy a régi otthonunk szűkös kapacitása miatt sokszor a legjobb mérkőzéseinket sem verhettük nagydobra, mert háromszor többen bosszankodtak volna a csarnokon kívül, mint ahányan odabent a játékot élvezhetik - hangoztatta Hajnal Csaba, az MKB Veszprém ügyvezetője. - Most, hogy a város világszínvonalú sport- és rendezvénycsarnokkal rendelkezik, fordult a kocka és keményen meg kell dolgoznunk a telt házért, és reméljük, ez hét végére sikerül is. Lehet hogy Nógrádba kerül? Jótékony célra elárverezik Kusztor csodakerékpárját A P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec csapata jótékony célú árverésre bocsátja Kusztor Péter egyénre készített kerékpárját, amellyel sikeresen részt vett a pekingi olimpia országúti mezőnyversenyében. Az árverés bevételét Kusztor egykori versenyzőtársának, Barkóczi Péternek a rehabilitációjára fordítják.- Barkóczi Peti - akit az elmúlt évek egyik kiemelkedő tehetségű ifjú pálya versenyzőjének tartottak, de 2005-ben súlyos balesetet szenvedett Euró- pa-bajnokságon - már több mint egy évtizede a legjobb barátom, ezt az árverést azért találtuk ki, hogy hozzájárulhassunk a mielőbbi felépüléséhez. Remélem, sikerül közelebb kerülnie ahhoz, hogy újra járni tudjon, s valóra válhat az álma, hogy egyszer újra kerékpározhasson” - kommentálta a jótékonykodást az augusztus 20-ai hagyományos hegyi időfutamokról nálunk is jól ismert Kusztor Péter, aki az utóbbi két évben nemcsak megnyerte a Salgó Kupákat, hanem fantasztikus pályacsúcsokat is felállított. - Peti sohasem adja fel, mindig nagyon pozitívan áll hozzá a dolgokhoz és bízik benne, hogy egyszer újra nyeregbe szállhat. Remélem, tudunk neki segíteni” - tette hozzá Kusztor. Az árverés 500 ezer forintról indul, felajánlásokat az info@pnivo.com e-mail címen vagy a 70/ 555 8726-os telefonszámon lehet tenni, de akár személyesen is megtehetik a Bringavilág Kerékpáros Sportközpontban (Budapest V. kerület, Vadász utca 10.). Az árverés állását a www.pnivo.com oldalon lehet követni. A jótékony célú akció október 12-én, vasárnap éjfélkor zárul, a kerékpárt pedig ünnepélyes keretek között, természetesen Barkóczi Péter, Kusztor Péter jelenlétében adják át a legnagyobb összeget ajánló támogatónak. Ismerve megyénk egyre fejlődő országúti szakágát, fanatikus amatőr versenyzőit, lehet hogy Nógrádba kerül a csodagép? ■ (satis) A vágy tárgya A kiskereskedelmi árakon számolva több mint egymillió forint értékű Corratec karbon kerékpár kifejezetten a pekingi olimpiára készült Kusztor Péter számára. A váz és a villa full karbon, a szett 2008-as Campagnolo Record, a nyereg Seile Italia, a kormány klasszikus hajlítású ITM. A vázon szerepel Kusztor neve, de amitől még igazán egyedi, az a váz alján található OLIMPIADI felirat. Aki ott volt az idei Grátisz-Nport-Salgó Kupán, versenyszituációban is láthatta a kivételes „drótszamarat” Négy felnőtt és két 23 év alatti magyar kerékpáros szerepel a jövő heti varesei országúti világbajnokságon. Az már korábban eldőlt, hogy az időfutamban tavaly ezüstérmes Bodrogi László sérülés miatt ebben a szezonban már nem ül nyeregbe. A magyarok az U23- as mezőnyversenyben nem szerepelhetnek, mert nincs megfelelő világranglistás helyük, míg a nőknél Kenyó Anita családi okok miatt végül nem utazik - tudtuk meg Stubán Ferenc szakágvezetőtől. A vb-csapat Elit férfiak, mezőnyverseny: Kusztor Péter, Ivanics Gergely, Cador Rida. Időfutam: Madaras Zoltán. U23, időfutam: Iszkádi Tamás, Fejes Gábor. Cseh Laci hajósnak áll V 4. magyar tengeri nagyhajós bajnokság, Adria Idén negyedszer, az Adriatic Challenge szervezésében másodszor kerül sor a magyar tengeri nagyhajós bajnokságra október 4. és 11. között Biogradban, Horvátországban, az Adriai-tengeren. A verseny 4 pálya és 3 túrafutamból áll, a rendezők célja pedig, hogy idén meglepetésekkel és újításokkal tarkítva még színvonalasabb és izgalmasabb legyen a bajnokság. A mezőny igen erős lesz, hiszen a vitorlázó olimpikonok száma a tavalyit is meghaladva 14-re növekedett. Továbbá a mezőnyt és a verseny színvonalát erősíti, hogy idén a nyolcszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas és az ötszörös repülő hollandi világbajnok, Majtényi Szabolcs is kormányoz egy-egy hajót. A hajók száma 65-ről 70-re nőtt. A tavaly sikeresen bevezetett ötletet folytatva, 2008-ban is hirdetnek utánpótlás-bajnokot. Az AC idén is felajánlotta a bevétel Megígérte - megteszi A vitorlásverseny kapcsán, de egész másról beszélgettem Cseh Lacival és édesapjával - egyben „menedzserével” -, aki egyébként Csatlós Csaba nemrégiben nyugalomba vonult salgótarjáni úszóedzővel együtt szerepelt a müncheni olimpián, és régi jó cimborák.- Hogy telnek a napjaid?- Egyelőre úszásmentesen, de már illene megmártóznom egy kicsit, érzem, hogy jót tenne. Főleg a tanulással vagyok elfoglalva, próbálom pótolni az elmaradtakat.- Gondolom, hívnak élmény- beszámolókra is...- Igen, abból is akadt jó pár, de más olimpikonokat is megkeresnek az érdeklődők, így nem panaszkodhatok túlzsúfoltságra. Felismerik? Cseh Laci már „tengeri” napszemüvegben, csak a tengerészsapka hiányzik még.- Legutóbb sikerült többször is összefutnunk a magyar bajnokság, majd az olimpiai búcsú és a hazai fogadtatás kapcsán is, és én minden alkalommal mániákusan hajtogattam a Palóc Úszás Alapítvány meghívását az egyik salgótarjáni úszóversenyre. Ha neked is megfelel, úgy érzem, november végén eljöhet a kedvező alkalom, hogy találkozhassanak veled a nógrádi gyerekek és mindenki, aki szurkolt neked és szorított érted.- Persze, nem felejtettem el az ígéretemet, hogy a „nagy pihenésem” alatt ellátogatok Salgótarjánba egy élménybeszámolóra és autogramosztogatásra. Most úgy néz ki, hogy az időpont is megfelelő lenne, és ha valami rendkívüli nem jön közbe, akkor biztos, hogy november 30-án ott leszek. Addig is készüljenek a gyerekek, mert lehet, hogy a vízben is megküzdök velük! egy részét az utánpótlás támogatására, valamint kedvezményes áron biztosítja a hajókat a serdülő és ifjúsági korú versenyzőkből álló csapatok számára. Egy-egy tengeri kapitányi vizsgával rendelkező felnőtt edző irányításával indulnak majd a versenyen, ami a komoly megmérettetés mellett nyilvánosságot is ad az utánpótlás-versenyzőknek. A hazai televíziózás történetében jelentős áttörést hozhat az a technológia, amellyel az Adriatic Challenge és televíziós partnere, az internetes Origó honlapján közvetíti a bajnokságot. A 6 kamerás közvetítés sajátossága, hogy 4 kamera a vízen lesz, melynek felvételeit a helyszínen forgató nemzetközi Sailing Channel is átveszi. A cél, hogy átlátható és érthető legyen a verseny, ami közelebb hozza mindenki számára a vitorlázást, hiszen Magyarországon még soha nem volt ehhez hasonló teljes értékű élő közvetítés, ekkora távolságokkal, ilyen hosszú vitorlás versenysorozatról. További különlegesség, hogy az SOS-gyer- mekfalvak is képviseltetik magukat, mert az AC felajánlotta, hogy kifizeti a gyerekek hajóját, továbbá a gyermekfalu nevezési díját is átvállalják. Nem hiányoznak természetesen majd az ilyen versenyről már kimaradhatatlan celebek sem, Dombóvári Vanda, Barabás Éva, Kovács Orsi és Dundika részvétele minden bizonnyal növeli a verseny presztízsértékét. Mint ahogy jó húzásnak bizonyult a háromszoros pekingi ezüstérmes úszó, Cseh László „megkörnyékezése” is, aki a pihenés és feltöltődés (no, meg a fokozott tanulás) szakaszában ugyancsak beáll valamelyik legénységbe, és mint mondotta, itt is nagyon komolyan veszi a versenyzést. ■ (satis) SPORTTURMIX Üzleti futás Budapest Nyugat-Európában már régóta gyökeret vertek a céges futások, amelyek remek csapatépítőnek számítanak. A mozgás örömén túl a munkatársak ismeretlen oldalukról mutatkozhatnak be. Az együtt átélt sikerek, közös élmények és vidám pillanatok összekovácsolják a társaságot, így a munkahelyi feszültségek is tompulnak. Negyedik éve, hogy már nálunk is lehetőség nyílik háromfős csapatot szervezni a munkatársakból és benevezni a 4. Ablon Business Runra, vagyis az üzleti futásra. A szeptember 20-ai budapesti versenyen a dolgozókból összeállt triók mérhetik össze erejüket a Városligetben. A fő „attrakciónak” a háromtagú csapatok váltóversenye számít, előtte azonban az egyéniben futók is rajthoz állhatnak: ők 1,5 kilométeres és 5,2 kilométeres örömfutáson vehetnek részt A váltók versenyében a csapatoknak egy 10 kilométeres távot kell teljesíteniük úgy, hogy a váltó első tagja 5 kilométert, míg a második két tagja 2,5- 2,5 kilométert fut. A fergeteges hangulatú futás után a versenyzőket élőzenével kísért parti várja, ahol levezethetik a még bennük maradt energiát Minden induló egyedi emblémázott pólót és pikniktakarót kap. Másodszorra sikerült SAHk. Az oroszországi Nalcsik- ban rendezett női sakkvilágbajnoki döntőn a 24 éves orosz Alek- szandra Kosztenjuk, aki 2001- ben szintén döntős volt, 2,5-1,5- re nyert a kínai Hou Ji-fan ellen.