Nógrád Megyei Hírlap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 203-228. szám)

2008-09-19 / 219. szám

2008. SZEPTEMBER 19., PÉNTEK SPORTTŰKÖR Most a rendezésben jeleskedtek vadászíjászat 1. Salgóvár Kupa országos minősítő verseny Mivel a Grand Prix-versenyek véget értek, de a vadászíjász társadalom szomjazott a versengésre, országos minősítő vi­adalt rendezett Eresztvényben a salgótarjáni Skorpió SE. A könnyűnek tűnő, de „becsapós” pályán nagy harcban dől­tek el a kategóriagyőzelmek, és az iméntiek miatt kevesek­nek sikerült első osztályú szintet lőni.-„Nincs annál nagyobb kín, mint csak nézni, hogy az ország több tájáról érkezett versenyzőtár­sak miként lőnek, mi pedig nem lehetünk közöttük - panaszolta csapat- és rendezőtársai nevé­ben Varga Attila, a Skorpió egyik erőssége. De hát berendezni a pályát és emiatt csínját-bínját is­merni a dolgoknak, így szinte biztosra menni nem etikus a többiekkel szemben, ezért szá­mos salgótarjáni Európa-bajno- kunk és helyezettünk „bámész- kodásra kárhoztatott”. Nem úgy a Tarján íjász Egyesület tagjai, akik most nem vettek részt a rendezésben, és mivel számuk­ra téttel sem nagyon bírt ez a verseny, minden lelki teher nél­kül lőhettek. Meg is lett az eredménye, Prém Dorián a csigá­sok „vendég” kategó­riájában végzett az élen, Szilágyi Péter pe­dig a tradicionális íjakkal lövők között lett második. Utóbbi kisfia, az ifjabb Péter túltett édesapján és nyert a gyerekek „Mi­ni” kategóriában. Si­kert könyvelhet el a szügyi Hegedűs Attila, a szintén vendég vadászreflexesek között diadalmaskodott. A 65 induló­nak egyébként 24 célt kellett le­küzdenle, a parányi vadkacsától a lopako­dó farkason át a gím­szarvasig, de Vargáék olyan rafi­nált módon helyezték el az élethű, szak­nyelven háromdi­menziós célokat, hogy majd mindenki­nek meggyűlt a baja a távolságbecsléssel, ezért sokan tévesztet­tek. Ennek ellenére sokan gratuláltak a versenyren­dezéshez és ez előrevetítette: jö­vőre lesz folytatás. (Satis) Higgadtan és ponto­san: Prém Dorián Mindenhol ott vagyunk! {Féljg)áu«r? Örvendjetek olvasóink: már az istenek mitológiai lakóhelyén, a Olimposz „csúcsán” is meg- vehetitek lapunkat, ha ép­pen arra jártok, mint ez a kép is bizonyítja. Nyári gö­rögországi nyaralásukra el­vitte hegyikerékpárját is a bátonyterenyei Verebélyi Zsolt, és amíg a többiek ví­gan hűsöltek és lubickoltak a tengerben, ő nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra, hogy felkerekezik a gö­rögök szent hegyére addig, amíg bringával lehet. A leg­magasabban fekvő pihenő­hely újságárusánál még „beszerezte” kedvenc napilapját (a valóság­ban persze még itthon megvette), hogy aztán közel a görög istenek­hez büszkén fotóztathassa magát. Köszönjük, jó ötlet volt! Kistérségi szenior sportprogramok Teniszmesterek es fiatalok Borg Pesten búcsúzik a „Legendák csatáján” Budapesten, az október 9. és 12. között sorra kerülő „Legen­dák csatája” elnevezésű szeni- ortomán búcsúzik a verseny- szerű játéktól Björn Borg, a své­dek teniszfenoménja.-„En sem leszek már fiatalabb, ezért úgy döntöttem, hogy jövőre már nem kívánok részt venni eb­ben a sorozatban. Valószínűleg utána is fogok még játszani, hi­szen a tenisz az életem, de leg­feljebb már csak bemutató meccseken lépek pályára - kö­zölte a klasszis. Ami az utolsó versenyére való ráhangolódást illeti, Borg elárulta, hogy heti 5-6 órát edz többek között ju­niorjátékosokkal, és kiváló erő­állapotban van. - Nagyon vá­rom már, hogy valószínűleg utoljára összecsapjak még egy­szer John McEnroe-val. Nem baj, ha megint előjönnek a düh­rohamai, engem sosem zavart a viselkedése - nevetett az 52 éves legenda, aki az 1974-es Ki­rály Kupán járt először Buda­pesten, de nem szívesen em­lékszik vissza rá, mivel két egyesbeli győzelme ellenére a svédek 3-2-re kikaptak a ma­gyaroktól. Taróczy Balázs fő­szervező - aki a zárónapon ma­ga is ütőt ragad egy páros be­mutató erejéig - úgy tájékozta­tott, hogy május óta hatalmas érdeklődés övezi az év egyik legrangosabb fővárosi sport- eseményét, főleg a csütörtöki és a pénteki versenynapra fogynak gyorsan a 2000-9500 forintos jegyek. Az idén 12 ál­lomásból álló versengésben olyan korábbi kiválóságok ve­hetnek részt, akik egyesben Grand Slam-döntőt játszottak, Davis Kupát nyertek vagy vi­lágelsők voltak. A budapesti torna nyolcfős mezőnye két csoportban küzd majd: a „wimbledoni bajnokok” négye­sében kapott helyet Borg, McEnroe, Ivanisevic és Cash, míg a „Roland Garroson leg­alább döntősök” kvartettjében Bruguera, Muster, Vilas és Leconte szerepel. * ★ * A magyar női és a férfi te­niszválogatott is a sikeres sze­replés reményében utazik az U 16-os csapat-vb-re. Ezt az au­gusztusi Eb-n elért dobogós helyezésekkel harcolták ki a fiatalok: a fiúk ezüst-, a lányok pedig bronzérmet szereztek a kontinensviadalon. Homok Miklós, a lánycsapat edzője - szerencsés sorsolás esetén - az elődöntőbe várja tanítvá­nyait, míg Pap Sándor, a fiúk trénere elégedett lenne az 5-8. hely valamelyikének megszerzésével. A lányoknál Susányi Zsófia, Babos Tímea és Mikó Zsófia, míg a fiúknál Fucsovics Márton, Zsiga Máté, valamint Szendrői László kép­viseli a magyar színeket a két­szer 16 csapatos vb-n, ame­lyen négy-négy csoportelső küzd majd a döntőbe jutásért. Patay László, a szövetség elnö­ke köszöntötte a 90. születés­napját ünneplő sokszoros ma­gyar bajnok Jusits Ilonkát, („Pillét”), aki még 84. évesen is szép sikereket aratott a szeni­orok között és csak néhány esztendeje akasztotta végleg szögre a raketteket. ■ (sts) Szeptember Salgótarján Városi Sportcsar­nok, Ifjúsági és Diák Sportcent­rum: 1. Minden héten kedden klub- foglalkozások a városi sportcsar­nok tanácstermében. Az első foglalkozás időpontja szeptember 16., ahol „Zenés kondi­cionáló torna, nyaki és gerinctor­na”, valamint az „Életmódtábor” értékelése lesz a program. Szeptember 23-án a Jóga és egészség” program keretén belül a Jóga és táplálkozás” lesz a prog­ram, ahol előadást hallgathatnak a jógáról, valamint gyakorlatokat próbálhatnak az érdeklődők. Előadást tart dr. Kovács Katalin az érrendszeri betegségekről és an­nak kezeléséről. Szeptember 30-án „Ép testben ép lélek, mozogjunk az egészsé­günkért” programon belül kondicionáló torna, zenés gim­nasztika, annak jótékony hatásait ismerhetik meg, valamint a Jóga és egészség” programsoro­zaton belül a jóga és légzés össze­függésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A programok 16.30 órakor kez­dődnek, melyeket az „Egészséges Életért Klub” szervez. 2. A klubfoglalkozások napján az Ifjúsági és Diák Sportcentrum­ban kispályás labdarúgásban, vala­mint tenisz sportágban hirdetnek mozgási lehetőséget 14.00 órától. 3. Október hónapban a klubfog­lalkozások folytatódnak kedden­ként a Jóga és egészség” sorozat újabb két előadásával - jóga és mozgás, jóga és relaxáció -, vala­mint a gyakorlatokkal. Lesz még előadás „Egészséges étrend, táplál­kozási tanácsok”, valamint „Idős­kori reumás betegségek megelőzé­se és leküzdése” témákban. Várják az érdeklődőket gerinctornával, kondicionáló tornával és zenés gimnasztikával is. A programok októberben is min­den kedden a városi sportcsarnok tanácstermében 16.30 órakor kez­dődnek. Október Tarjám Gyermektábor: 4-én, 11-én és 18-án a Tarjáni Gyermektáborból induló túrával, valamint a táborban zajló klubfog­lalkozásokkal várják az 50 éves, vagy feletti lakosokat. 4-én gyülekező 9 órakor a Tarjáni Gyermektábornál. A köz­pontból 9.20-kor induló busszal in­dulás Eresztvénybe, ahonnan túra a Medves-fennsíkon keresztül Salgóbányára. A túra alatt jógagya­korlatok végzésére van lehetőség okleveles jógaoktató részvételével, valamint gyógynövény-ismertető­re, azok élettani hatására is lehető­ség nyílik. A táborba visszaérkezés után klubfoglalkozás keretében ge­rinctorna kerül lebonyolításra. Túravezető: Tolmácsi József. 11-én gyülekező 9.00 órakor a Tarjáni Gyermektáborban, ahon­nan rövid túra Kercseglaposra. A túra utáni klubfoglalkozáson jóga oktatásra és gerinctornára, vala­mint az egészséges életvezetéssel, szabadidős életstratégiával kapcso­latos előadásra kerül sor. Túraveze­tő: Kancsulik Ákos. 18-án gyülekező a Tarjáni Gyer­mektáborban, ahol a túra keretén belül nyílik lehetőség jógázásra. A klubfoglalkozás az egészséges étrendről, a táplálkozási szoká­sokról szól, a programot gerinc­torna zárja. Túravezető: Tolmácsi József. A programokat szervezők vár­ják a kistérségben élő 50 éves, ill. annál idősebb lakosok bekap­csolódását. Egymillióan futnak a barátságért Magyarországot is érinti a 49 országot összekötő harmonikus váltó Március 27-én Rómából indult el a Világharmónia-fu- tás európai szakasza. A „World Harmony Run” a világ legnagyobb váltófutása, amelynek célja, hogy a nem­zetközi barátságot és egyetértést hirdesse. A rendez­vényt olyan személyiségek támogatták, mint II. János Pál Pápa, Nelson Mandela vagy Muhammad Ali. A Világharmónia-futás olimpiai stílusú váltófutás, amelyhez bárki csatlakozhat. A harmóniát jelképező fák­lyát egy nemzetközi fútócsapat viszi országról országra. A 49 európai országon áthaladó nem­zetközi váltó tagjai összesen 24 000 kilométert futnak. A váltó célállomása Prága lesz, ahová 2008. október 6-án érkezik meg a „világstaféta. A korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan Eu­rópában 500 000 ember részvé­telére lehet számítani. Világ­szerte több mint egymillió em­ber kapcsolódik be ebbe a több mint két évtizede megrendezés­re kerülő rendezvénybe 5 konti­nens száz országában. A nem­zetközi váltóhoz lakóhelyéhez közel bárki csatlakozhat pár lé­pésre, néhány utcahosszra, vagy akár kilométerekre is. A „Világharmónia-futás” ugyan­akkor jóval több, mint egy sport­rendezvény. A futókat minden településen ünnepséggel kö­szöntik. Ezeken a helyi harmó­nia-fesztiválokon a zene, a tánc, az irodalom és a képzőművészet eszközeivel fejezhetik ki a helyi közösségek a harmónia iránti törekvésüket és elkötelezettsé­güket. A Világharmónia-futás így tulajdonképpen egy ünnep­sorozat, amely végigvonul a te­lepüléseken, országokon és föld­részeken, az egész világon. Út­ján reményt, barátságot és örö­möt hirdet. Magyarországon szeptember 17. és 23. között halad át a váltó Sopron - Pápa - Oroszlány - Ta­tabánya - Budapest - Salgótar­ján útvonalon. A hazai útvonal hossza 412 kilométer. A magyar- országi Világharmónia-futás és a hozzá kapcsolódó rendezvé­nyek fővédnöke Bródi Gábor, a Magyar Köztársaság ENSZ nagykövete. A budapesti fogadó­ünnepségre szeptember 21-én 11 órakor az Olimpikonok terén kerül sor neves olimpiai bajno­kok részvételével, fővédnöke dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. „Ez a rendezvény nem elsősor­ban a futásról szól. Fel akarjuk hívni az emberek figyelmét, hogy bárki tehet egy lé­pést a harmóniáért, akár futó, akár nem. Célunk, hogy minél szélesebb körben meg­mozgassuk elsősorban a gyerekeket. A világ jö­vője szempontjából na­gyon fontos, hogy egyé­ni és közösségi harmó­niára neveljük őket. Meg kell ismerniük és el kell fogadniuk a vi­lág összes népét, összes kultúráját. Éz progra­munk lényege.” mondta Székely Máté, a hazai rendezvénysoro­zat főszervezője. A futás anyagi és po­litikai érdekektől men­tes rendezvény. Az alapító, Sri Chinmoy alapelveit követve min­den országban a helyi szervezők önkéntesen végzik munkájukat, a helyi közösségek szolgálatára, a nemzetközi barátság és megér­tés jegyében. A rendezvény meg­szervezésében a szervezők isko­lákkal, sportszervezetekkel, te­lepülési önkormányzatokkal és állami szervezetekkel működ­nek együtt. Az élet minden terü­letéről származó nemzetközi fu­tócsapat tagjai saját idejüket és energiájukat szentelik arra, hogy a futás üzenetét a világ minden tájára eljuttassák. A Vi­lágharmónia-futás tavaly el­hunyt alapítója, Sri Chinmoy munkássága elismeréséül meg­kapta az UNESCO Nehru Medallion kitüntetését, valamint a Magyar Köztársasági Érdem­rend, és a Pro Cultura Hungarica kitüntetéseket. És akkor, hogy mikor és hol halad át a nagy esemény me­gyénkén: szeptember 22.10 órá­tól a Héhalom - Palotás - Szarvasgede - Csécse - Ecseg - Pásztó - Tar - Mátraverebély - Bátonyterenye - Maconka -Rákóczitelep - Kazár - Salgó­tarján (összesen 73,2 km) útvo­nalon, másnap, 23-án 8.40-től pedig a Salgótarján - Somoskő­újfalu - Somoskő útvonalon hagyják el hazánkat a „világfu­tás” résztvevői. Remélhetőleg megyénk érin­tett falvai és városai méltó ven­déglátóknak bizonyulnak és pár lépésre vagy több kilométerre sokan csatlakoznak majd a Vi- lágharmónia-futáshoz. Triplázni szeretnének Az elmúlt két év bajnoki címvé­dője, a TEVA-VasasPlalket férfi vízi­labdacsapata nagy célokkal vág ne­ki a szezonnak és megkezdte felké­szülését a 2008-2009-es bajnok­ságra. Terveik szerint ott a helyük a Magyar Kupa négyes döntőjében, az Euroligában ismét a Final Fourba jutást tűzték ki, és meg sze­retnék nyerni a bajnokságot Hogy mindezek realitássá váljanak, megerősödött (az új igazolásokkal együtt immár öt olimpiai bajnokuk van) játékoskeretüknek, Földi Lász­ló mesteredzőnek és a hűséges tá­mogatóknak (pl. a TEVA Magyaror­szág Zrt, Piákét Kft, UN1QA Bizto­sító Zrt) köszönhetik. Akár hét já­tékosunk is bekerülhet a jövőben a válogatott keretbe, közöttük fiata­lok, akik már bizonyítottak a fel­nőtt, vagy a korosztályos válogatot­takban. A Vasas Sport Clubban a pólósoké a legsikeresebb szakosz­tály jelenleg, nem csoda, hogy a Sport 1 TV az összes hazai és Euroliga-mérkőzésünket élőben fogja közvetíteni. A csapat játékoskerete: Fülöp Bence, Hosnyánszky Norbert, Hóna Dávid, Jónás György, Kato­nás Gergely, Kis Gábor, Kovács Róbert, Nagy Viktor, dr. Steinmetz Barnabás, Takács Bálint, Tóth Márton, Varga Dániel, Varga Dé­nes, Vörös Viktor.

Next

/
Thumbnails
Contents